Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1884

— 26 — communem se de ea re relationem fieri non passuros, ne par honos in dispari merito esset. — A mely ügyben midőn a consnlok és néptribunok már két napig eredménytelenül vitatkoztak volna, végre is győzött a néptribunusok állhatatossága és a consulok számára tartandó triumphust illető indítvány külön tárgyaltatott. — Hogy itt intercessio szerepelt, kétséget nem szenved. — Látták ugyanis a consulok, hogy a néptribunok nem tágítanak és hogy tiltakozásuk mellett a közös tárgyalás ellen konokul megmaradnak, kén^ telenek voltak a néptribunusok akaratának engedni. A fölhozott két példából látjuk, hogy a néptribunusok az intercessiot gyakorolhatták már az előleges értekezésnél vagy később a jelentés- vag}^ indítványtételnél. Sőt arra sem hiányzik példa, hogy a néptribunok még előbb éltek jogukkal és magának a senatusnak összehívását is megakadályozták. — így midőn a miatt folytak a küzdelmek (309.), hogy a plebejusok is consulképeseknek mondassanak ki, és hogy minden akadály nélkül házasságra léphessenek a római polgárokkal , a néptribunusok oly makacsul ragaszkodtak ezen indítványukhoz, hogy mig azok keresztül nem vitettek, minden más hivatalos ténykedést megakadályoztak. Liv. 4, 6, 6.: Consules, quum per senatum intercedentibus tribunis nihil agi posset, concilia principum domi habebant, vagyis a néptribunok még a senatus összehívását is megakadályozták. Miután bebizonyítottuk, hogy a néptribunok az intercessio jogával a körülményekhez képest majd a relatio előtt, majd legtöbbnyire a szavazás (discessio) után éltek, lássuk most az intercessio gyakorlati kivitelét. Az elnöklő hivatalnok az előzetes formalitások megtörténtével az összejövetel czélját megismertette, s vagy azonnal elrendelte a szavazást, vagy ha egyöntetű megállapodásra még nem jutottak volna, előbb feszólította