Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1880

- 36 ­tartozott, a lovassági főnököt — magisler equitum — nevezte ki, a kinek hivataláról a diclatorral együtt ismét le kellett mondania. Minthogy a rómaiaknak n:m voltak még irolt törvényeik, 451. Kr. e. a nép által megvizsgálandó és a comitia centuriata által megerősítendő törvények szerkesztésével tiz férfiúból álló bizottság neveztetett ki, decemviri — X viri-legibus scribundis vagy ferendis nevezettel. Közölök váltakozva egy — egy a consuli teendőket végezte, mig a többi kilencz a törvények megírásával foglalkozott. Az elfogadott törvényczikkek ércz­táblákba vésettek és a népgyűlések helyén — comilíum — állíttattak föl. Az első évben 10 táblát végezlek be, minthogy azonban általánosan szükségesnek Iá'ták még 2 tábla szerkesz­tését — lex duodecim tabularuin —, a végből a X viri még a kövelkező évben is megmaradtak. Elvégezvén munkájukat, valószínűleg a X viralus alatt szünetelő néplribunatussal meg­barálkozni nem tudó patríciusoktól fölbujtva, még a harmadik évben sem akartak lemondani; de végre a nép, megelégedve a X viri fejének zsarnoki bánásmódját, második kivándorlása által a szent hegyre — secessio secunda in montent sacrum — kieszközölte ezen intézmény megszüntetését, melyet ismét a consulatus vállolt föl. A consulalusnak legalább név szerint szünetelése ezentúl még többször állolt be, t. i. midőn a plebeiusok folytonos sür­getésükkel, hogy engedjék őket a consulalusban részt venni, végre kivitték, hogy consulok helyeit consuli hatalommal föl— ruházott katonai tribunusok — tribuni mililum consulari polestate — választassanak, kik közé plebeiusok is fölvétethetlek. Sza­muk 3 és 8 közöli váltakozott. Létezett az említett tisztviselőkön kívül még többféle ré­szint állandó kisebb hivatal, részint csak bizonyos ügyek elin­tézésének tartamára kinevezeti bizottság, mely tagjainak számától nyerte elnevezését. A császárok koráig 26 ilyen tisztviselő

Next

/
Thumbnails
Contents