Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1878

A. Az ifjúsági iratokról. Korunk ellen egyik főpanasz, melyet uton útfélen lehet hallani, hogy az fölületes, ugy nevezett tudákos embereket nevel, kik mindenhez hozzászólnak, de alaposan semmihez sem értenek. Ha hazánk tanügyi állapotát csak egy pár évtizeddel megelőzőleg is vizsgáljuk, az előbbi korral szemben igen nagy haladást kell constatálnunk: de a régi rendszer egyik előnyét a mostani felelt igen bajos volna elvitatni. Ezen előny pedig nem más mint az alaposság, melynél fogva az iskolában megtanultakat lökélyetesen megértették, a tárgy biztos ismeretére jutottak, s ismereteiket átvitték a gyakorlati életbe. Evvel ellenkezőleg a mai nemzedék tudása sokszor fellileles, hézagos, sekélyes. A tanuló a tudomány minden ágát megízleli, de hogy a tudományt önmagáért kedvelje, hogy az rendes szellemi táplálékává legyen, nagyon ritka eset. Az iskola a maga részéről megtesz ugyan mindent, hogy e bajt orvosolja, vagy legalább ellensúlyozza, és hogy az eredmény sokszor mégis oly csekély, annak leginkább az iskolán kívül, sajnos, hogy sokszor a szülői körben kell az okát keresnünk. Hányszor hallottuk a panaszt, hogy iljuságunk a komolyabb szellemi munkára, a tudományos buvárlatra igen kevés hajlamot mutat! Es e panasz, elég szomorú, de sokszor jogosult, mert ifjaink inkább töltik az időt, a testet és a lelket ölő szórakozásokban, mint a komoly munka mellett. Hallottunk már olyas nyilatkozatot is, hogy nemzeti jellemünkben fekszik e baj oka. mint a mely a komoly munkára épen nem hajlandó; 1*