Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1874

— 13 — Sokat beszélnek a kegyetlen kínzásokról és gyötrelmekről, melyeket a szerencsétleneknek az inquisitio börtöneiben szenvedniük kellett. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy akkor a kínpad használatban volt más országok világi törvényszékeinél is, sőt a német tartományokban még a 19. században is törvényileg fenállott. Nagyon jól mondja Hefele: „Csak egy kis igazságszeretet honoljon keblünkben s azonnal meggyőződünk, miszerint az inquisitio a foglyokkal és elitéltekkel legalább is keményebben nem bánt, mint akármely más, ugyanezen időbeli törvényszék, mind a katholikus, mind a protestáns országokban." Más törvények még szigorúbb büntetést szabnak; így a lex carolinában tüz, pallos, négyelés, kerék, bitófa s víz általi kivégzéseken kívül még élve való eltemetés, tüzes fogókkal való szakgatás, a nyelv és fülek lemetszése, az ujjak elvagdalása stb. fordúl elő. Míg egész Európa börtönei sötét, dohos lyukak, iszappal, bűzös levegővel megtöltött valódi sírgödrök voltak, addig az inquisitio foglyai, Llorente szerint, „jól boltozott, világos és száraz szobákba" vitetlek, „hol némi mozgást is szerezhettek." Úgyszintén Llorente bizonyításaként az inquisitio foglyai nem nyögtek kéz-, nyakbilincsek stb. terhe alatt; sőt még meg is kérdeztettek, vájjon a porkoláb jól bánik-e velők, s azonkívül a betegek ápolásáról is gondoskodtak. Nem lehet az inquisitionak hibául felróni, hogy a vádlottaknál kínvallatást használt. Hisz a világi törvényhatóságok másutt szintén megengedték a vallomások kicsikarására a kínvallatást, s e pontban az egész középkor egyetértett. Némelyek állítják, hogy az inquisitio Spanyolországot elszegényíté; ha ez állna, úgy Anglia, mely sokkal türelmetlenebb volt, nyomorúságban sínylődnék, pedig ellenkezőleg fölgazdagodott. Jól mondja Hoványi: „A pyraenei félsziget erejének csökkenését nem az őshit erélyes védelme, hanem, más világi körülmények mellett, épen egy idegen, oda nem illő elemnek, a hitetlenségnek beszivárgása okozá, mely a katholicismus jótékony hatását akadályozta." A tisztán kath. Spanyolország volt az, mely Európát nem egyszer óvta meg a keletdélről fenyegető vallási és politikai zsarnokság rohamától s a lelkiismeret szabadságát és a ker. államok függetlenségét óriási csatákban megmenté. Az inquisitio daczára tehát erős, gazdag volt ezen ország, s míg Európa többi országait vallási és politikai háborúk dúlták, addig ezek Spanyolországtól századokon át távol voltak. Állítják, hogy az inquisitio a tudományok müvelését és fölvirágzását gátolta. Ez nem való; mert Ferdinánd és Izabella alatt, kik az inquisitiot behozták, kezdett a tudomány és műveltség Spanyolhonban fölvirágozni s lehet mondani, hogy a spanyol irodalomnak legfényesebb korszaka épen a 16. és 17. század folyamára esik, midőn az inquisitio leghatalmasabb vala. Ennek helybenhagyásával jöttek ki a legjelesebb munkák, egyetemek és más tanodák alapíttattak, könyvnyomdák virágzottak s a tudományokkal még főrangú nők is foglalkoztak. Cervantes, Lopez de Vega, Calderon, a nagy történetíró Fernand de Pulgar, Zurita, Mariana, mind e korból valók. Llorente ugyan 118 üldözött tudóst említ, kiknek azonban még hajók szála sem görbüli meg. Mi következik mindebből ? Az, hogy az inquisitio nem nyűgözte le a szellemet s a tudományok előhaladásának nem állott útjában. Legvégül még néhány szót a politikai inquisitio végsorsáról. Csupán Spanyolhonban, Portugalban és Velenczében volt egész végig állami intézmény. Spanyolországban 1820-ban lön másodszor megszüntetve, s az ennek helyébe, mintegy pótlására 1825-ben állított püspöki hittörvényszékek, miután Rómában sem találtak helyeslésre, csakhamar feloszlottak és YH. Ferdinánd halálával 1830-ban a spanyol inquisitionak minden nyoma eltűnt. A portugál inquisitio 1821-ben oszlott fel. A velenczei, mely 1249-ben Rómától függetlenül létesíttetett és csak 1289-ben nyert pápai engedélyt, 1797-ben lön beszüntetve. íme az inquisitio vázlatos története. A tárgy talán megérdemelte volna, ha kissé hosszasabban irunk róla; de a tér szűke ezt nem engedte meg, s így csupán főbb vonásokban vázolhattuk. — Azonban úgy hiszszük, ez is elég, miszerint helyesebb fogalmat szerezzünk egy oly kérdésről, mely oly sokszor kerül elő, s melyet