Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1874
12 — 6) A jegyzőkönyv a vádlott előtt kétszer olvastatott föl s ennek kétszeri elismerése után lett csak érvényes. 7) Az inquisitoroknak meg volt parancsolva, hogy buzgón és szorgalmasan járjanak el oly dolgok fölvételében, melyek a vádlottnak mentségére szolgálhatnak. 8) Hogy a vádlók és tanúk nem neveztettek meg, az való; de ennek is meg volt az oka, melyet Ranke is elismert, midőn mondja, hogy az inquisitionál a tanúk és vádlók nevének elhallgatása azért hozatott be, nehogy azok a gazdag és hatalmas vétkesek üldözéseinek kitétessenek. Később, midőn a tanuk megnevezése szokássá vált, azon esetben neveik mégis elhallgattattak, ha a vádlott herczeg, gróf vagy főpap volt. 9) A vádlottnak joga volt azon egyénekel megnevezni, kiket ellenségeinek tartott, s ezen esetben tanukul nem alkalmaztattak. 10) Végül megnevezhetett a vádlott egész sereg védő tanút, kiket azután az inquisitorok kötelesek voltak kihallgatni, ha mindjárt Amerikából kellett volna is elhozatni őket. .. Minden tartományi inquisitio határozata a főinquisitor és tanácsa revisiojának és beleegyezésének volt alávetve és csak ezeknek helybenhagyása után emelkedett érvényre. De a főinquisitornak is, mielőtt beleegyezését kimondotta volna, előbb bizonyos számú, az inquisitio szolgálatában nem álló jogtudósok és ügyvédek votumát kellett tekintetbe vennie. Azonfölül még a vádlott visszautasíthatta a tartományi törvényszék minden bíráját s ekkor a főtanácsnak kötelessége volt ujakat kinevezni. Sokat hallani az inquisitorok nagy jövedelméről, melyet az elitéltek javaiból húztak. Valóban — mondja helyesen Hefele — igen kétes lábon áll ott az igazság, hol az elitélés pénzbeli hasznot hajt a bírónak, s csakugyan veszélyes s gyalázatos intézkedés lett volna az, ha az inquisitorok jövedelme az elitéltek számától függött volna. Ezt legiukább Prescott szeretné elhitetni; de ennek még Llorente is ellenmond, midőn állítja, hogy az elitéltek elkobzott vagyona a királyi kincstárba jutott, mit Ranke is erősít. Borzasztó fogalmaink vannak továbbá az „autó da fé"-ről, mintha ez nem volna egyéb iszonyú tűznél s óriási serpenyőnél, melyet a spanyolok kannibálokként körülültek, hogy néhány ezernek pörkölésén és megsülésén gyönyörködhessenek! Ez nem áll; lássuk tehát a valót. Autó da fé nem spanyol, hanem portugál kifejezés, megfelel a latin actus fidei-nek, s ezen értelme van: vallási cselekmény. Az inquisitio hivatalos nyelvén autó da fé névvel jelölték azon ünnepélyes alkalmakat, midőn nagy néptömeg jelenlétében a hamisan vádlottak felmentettek, a bűnbánók és töredelmesek pedig az egyházzal kibékíttettek, s a megátalkodottak és azok, kik polgári úton Ítéltettek el, csak azután adattak át a világi hatalomnak. Nem egy autó da fé volt, melynél nem égett egyéb gyertyánál, melyet a bűnbánó kezébe adtak. Llorente, kinek teljes szándéka volt az inquisitiót a legfeketébb színben feltüntetni, említést tesz az 1486. febr. 12-én tartott toledói autó da férői, hol 750 vádlott jelent és büntettetett meg; azonban közölök egy sem végeztetett ki, hanem csupán nyilvános egyházi vezeklést kellett tartamok. Egy másik autó da fé ugyanazon évi apr. 12-én tartatott szintén Toledóban 900 véráldozattal; de a 900 közöl egyetlen egy sem bűnhődött halállal. S így többet említ Llorente; de ezek közöl igen kevés végződött a vádlott halálával, pedig alig hihető, hogy épen a legszelídebb ítéleteket sorolta volna elő elmellözve a kegyetlenebbeket. Ezenkívül még egy fontos körülményre kell figyelmezni a spanyol inquisitio vérszomjának áldozatául esettek nagy számát illetőleg, melyet Llorente 30,000-re tesz. Mert a boszorkányok és bűbájosok nagy seregét is ide számítják; továbbá az inquisitio fegyenczei között szép számmal találtatnak sodomiták, kétnejüek, csábítók, uzsorások, gyilkosok, lázadók stb., s ha ezeket a 30,000-ből levonjuk, nagyon leolvad a csupán eretnekség miatt szenvedők száma. Ha az állított 30,000 számot helybenhagynék is, nem csudálkoznék senki; csak gondoljunk a boszorkányok roppant számára, kik Németországban a katholikusok- és protestánsoktól egyaránt égettettek; gondoljunk csak más országokra (Angolországra), hol a hitgyülölet, az ezért való üldözés és kivégzés még nagyobb mérvű volt. Történhettek ugyan egyes inquisitorok és alsóbb rendű hivatalnokok részéről kihágások és túlzások; de lehet-e ezért az egész intézményt elítélni ?
