Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1852

4 engedelmességükéri pedig adolt nekik nemzetélelet, polgári szabadságot, s tarlós hatalmat. Ez nem volt más, mint Európa egyetemes regeneratiója, s e regeneratio a kereszténység müve A kereszténység és barbaries közli harcz részletei nagyrészínt elenyésztek mostoha idők által; de annyi fönmaradt, hogy alaposan állíthassuk, miszerint a szellemi mozgalmai a pápák vezették. Halhatatlan érdemet vívtak ki ez által első Incze, sz. Zozimus, sz. Bonifácz, sz. Sixtus, sz. Leó, kinek hatalmas szava megmenté Rómát Attila dúlásai elöl. Atalában e veszélyes időkben az egyház mindenfelé hallaté békeszózatát, mindenfelé használá hatályos lekintélyét. Nem lehetett valami meghatóbb, mint midőn a keresztény papok elébe mentek a vad csapatoknak, hogy föláldozzák magukat népeikért; vagy midőn városokat, s tartományokat vetlek pártfogásuk alá, és rendíthetlen szívvel indultak Scythia vagy Germania vad harczosai közé, hogy észszel s ékesszólással, vagy inkább a gondviselés meg nem hálálható segedelmével megnyerjék azoknak szíveit, kiknek fegyvere ellen küzdeni sem erő nem volt a népekben, sem bátorság. Ekként lön kormányzat, nyilvános rend, polgárosodás szóval minden az egyház védszárnya alá helyeztetve. Csodálatosak az isteni gondviselés utjai! Midőn az erősektől oltalmat remélni nem lehet, czéljait a gyöngék által viszi ki. A keresztény nők, mintegy hálából az egyház iránt, melly nemüket megszabadítá a pogány világban csaknem mindenütt mutatkozó rabszolgaságtól, buzgó lelkesedéssel segílék elő a kereszténység, s vele a polgári jobblét diadalmái. Genovéva, Clotilda, Theodelinda, Sarolta s többen mások sokat tettek olly népek megnyerésében, mellyeknek ereje előtt remeglek a nemzetek, s a legerősb városok romokká omoltak. Milly fáradságos volt ekkor az egyház működése, mi számosok akadályai! A religio terjesztése annyi bajjal, annyi munkával volt összekötve, mint az egyház zsenge korában; mert a téritöknek nem csak az élet igéjét hirdetni, nem csak az igazságért üldözéseket kellett szenvedni, hanem egyszersmind vigasztalni a legyözetteket, engesztelni a győzteseket. A hit ereje által kellett velők letétetni az ártatlan vérben megpirosult kardot, egy uj, e pogányok elölt ismerellen istent kellett hirdetniök, és pedig nem az athéni areopágban, sem a mívelt korinthi nép előtt, hanem veres harezmezö, vagy egy rohammal bevelt város volt a hittérítés szinhelye; az uj apos_ toloknak tanítani kellelt a város füstölgő romjai fölölt, vértől ázott barbárok előtt. És mégis a vad germán tanulékonyabb a mívelt görögnél, a teutonok, s egyéb vad népek kitesznek Plátó tanítványain. Ennek okát röviden adja Szalvián: „a germánok kegyetlenek, de szűz erkölcsüek." Mindenkoron töként az erkölcstelenség ölte az emberiségei, semmi azt annyira le nem alacsonyílá , mint az erkölcsök romlottsága. A tiszta élet menté meg tehát a germán s egyéb népeket, s nyila meg sziveiket az evangeliomi tanok s erények befogadására. Mind e mellett nem kell hinni, hogy e népek megnyerése ol!y könnyű volt. Ha az üldözés fáklyáját gyujták meg, a vész iszonyún dühöngött. Afrikában a vandálok legyilkolták a papokat, a püspököknek nyelveiket szaggatták ki, s nem egészen két éven át 40,000 kalholíkus részesült a vértanuk örök jutalmában. Nagy Theodorik nem merészlette a nyugoli gólhok erőszakoskodásait a keresztény világ fővárosában megakadályozni, sőt maga Boetius s Symmachus vérével fertőzé be hirét s nevét; ö itélé fogságra János pápát, s több ügytársail. A katholicismus fejének vasban kellett meghalnia! Illy nehéz időkben égi segélyre volt az egyháznak szüksége, hogy ellenállhasson; s győzött is, s hódításaiban óriás előmenetelt tön. Sajnos, hogy e népek egy része a keresztséggel fölvette eretnek tanitóinak hibái' is, mi állal a kereszténység nagy családjában az összhangzás zavartatott, az egyesült erőnek áldásai s elöhaladát sa egy időre gátoltatott. De az eretnekség elenyészett, az eretnek népek letűntek. Ez sorsa előbb vagy utóbb mind azon birodalmaknak, mellyeknek nem igazság az alapja. A vandálok, góthok ariánok maradtak, s kitöröltetlek a nemzetek sorából, míg ellenben más az igazság védszárnya alá helyezett országok s nemzetek lassankint a jólét s hatalom tetőpontjára emelkedtek. S e népek megnyerésében a katholicismus olly alkalmazási modort használt, melly gyermeki értelmiségüknek tökéletesen megfelelt. Ez adott alkalmat sokaknak az egyház elleni azon vádra, mintha a katholicismus e századokban a tudományok, s értelmi mivellség terjesztésében létlen lelt volna. Csalatkoznak; az egyház soha tétlen nem volt, hanem csodálatos könnyűséggel, a szent lélektől nyert könnyűséggel tudta tanítási modorát tanítványaihoz alkalmazni. Nem volt ez ideje a tudós, philosophiai értekezéseknek s vitáknak. A győztesek értelmiségre nézve valódi gyermekek voltak, mivelellen elmével, érzéketlenek minden fönséges iránt. Az egyháznak tehát irányukban hivatása volt szivökhez szólani, homályos értelmüket fokonként földeríteni. S e hivatását az egyház dicsőén teljesíté. E kisdedekkel szellemi, miveltségi állapotra nézve kisded lön, nyájasan öleié őket magához, s magasztos igazságait az övéit oktaló anya szeretetteljes szaván fpjtegeté. Mégis vele az emberiségnek roppant szolgálatot tőn; mert a gondviselése alá vett fél vad népeket