Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Pápa, 1852

Az egyház áldásos befolyása Európa sorsára nczve a népvándorlatok alkalmával. «ily szembetűnő, olly elválaszthallan az egyház, s az emberiség közti kapcsolat, olly félreismerhetlen Jézus szűz jegyesének befolyása a világeseményekre, hogy tagadnunk nem lehet, sőt nyíltan be kell vallanunk, miszerint egyedül az egyház érdekeit kellő figyelemben tartó, s mit fölteszünk, őszinte világtörténet, különösen az egyháztörténet története az emberiség fejlődése s nemesbülésének. Ha az egyházat mellőzzük a keresztény világtörténet tanulásában, ismeretünk nem leend más, mint adatok értetlen összehalmozása minden összefüggés nélkül, nem leend más, mint merő talány megfejtés nélkül. Mert valamint egyedül az isteni gondviselés működését figyelemben tartó történet tudja megfejteni az emberiség emelkedését Ádámtól Megváltónk születéseig, ugy Urunk megjelenésétől napjainkig: csak az képes nemünknek mind inkább fejledező s terjedő tudományosságát, s polgári műveltségét magyarázni, ki az Ur anyaszentegyházának lankadni nem tudó munkásságát folytonosan szeme előít tartja; mivel csak ez nyújtja a kulcsot azon talányokhoz, mellyek megfejtésében nélküle hasztalan fárad az emberi elme. Ennek teljes okadatolása nem volna más, mint egy számos kötetekre terjedő, ohajtottuk szellemben irt történeti munkának előállítása. Óhajtanok, hogy avatottak e tekintetben árva irodalmunkat, s a vallásos tníveltség barátait megvigasztalnák. Részünkről parányiságunk érzetében, különben is e lapok sziik köre által gátoltatván a történetek mérhellen tengerének egyedül egy gyöngyét mutatjuk föl, az eyyház áldásos befolyását Európa sorsára nézve a népvándorlatok alkalmával. Kevés tájékozás e tétel körül földerítendi, mit állítottunk, hogy Krisztus anyaszentegyházának évkönyvei egyszersmind a fejlődő, s nemesbülö emberiségnek is története. Róma fejében s tagjaiban pogány volt, a szelid szeretet vallását nem csak hogy el nem fogadia sőt keményen üldözte. Úgyis volt az mindég, a szerény ártatlanságnak legnagyobb ellensége a gonoszság. De a hatalommali visszaélés, és a durva erőszak bűnös kicsapongásai nem kerülik el a világ igazságos kormányzójának sújtó ostorát: Ninive porba hullott, Babylon elpusztult, s Romulus kevély városa is, miután dölyfe s kincsvágya rabigába verte a népeket, kizsákmányolta az országokat, s magát világ asszonyának fönnen hirdeté, idegen s eddig neveikről is alig ismeretes népek martaléka lön. Skandinavia, egész kelet mozgásban van; miriárdjai a barbároknak ulra kelnek, nyomukban mindenütt az enyészet. Gólhok, vandálok, herulok, hunnok, frankoknak sat. nevezi magát e bárdolatlan néptömeg, melly utmutatók nélkül csodálatos ösztönnél fogva a római birodalom szivébe hat. Kik ők? nem-e az isteni gondviselés eszközei? Ismeretlenek ők, mint az általuk elhagyatott puszták, de azt látjuk, hogy a világhirü Capilolium előttük meghajol, s a római sas dicső hire elenyészett. Nem lehetett-e méltán félni, hogy a míveltség e barbár népekkel le fog tűnni Európa egéről? vagy mit is lehetett volna várni a mindent földúló góthoktól s vandáloktól? — Alapos, igen alapos lehetett a félelem, hogy földúlva maradand egész Európa, és a civilizált, de erkölcsiségből kivetkezett birodalom romjain buta népek ütendik föl sátraikat, kik majd nem tudják hamvaikból föltámasztani az eltemetett országokat, és nem is bírandnak annyi tehetséggel, hogy uj lendítést adjanak a népeket boldogító polgárosodásnak. Ez leendett kétségkívül világrészünk sorsa, ha az isteni irgalom e vészt el nem hárítja. De az örök gondviselés könyvében meg volt irva, hogy a Capitoliumnak az idők enyészetéig a világ fejének kell maradni, nem római sassal ugyan, hanem a megváltás szent jelével. A hullámként hánykódó néptömeg a kereszt tövében állapodék meg. Igen, az egyház volt az, melly megtörte a barbárokai, melly megmenté Európát. Az egyház környezte e népeket hadmeneteikben, környezte táboraikban, győzelmeikben, s azokat égből nyert ereje által megtéríté; r