Pápa és Vidéke, 41. évfolyam 1-48. sz. (1944)

1944-06-11 / 24. szám

kis ráfizetésért még illusztrációval is megpróbálta hatásukat fokozni. Az ápolás kezdeti nehézségeire talán egy eset világít ráilegjobban. — Egészségügyi, — adja ki az or­vos a rendelkezést egy gyomor­bajossal kapcsolatban — ennek a betegnek adjon szenet! Erre a ,nem várt,.: de igaz felelet: Alázatosan jelentem, főhadnagy úr, a kórház­ban gázfűtés van. Beszámolómat azzal a kéréssel zárom, hogy amennyiben la­pod költségvetésében elfér — küldj lapodból hetenként néhány pél­dányt betegeink számára. Téged is, — az ismerősöket is — szeretettel köszönt Dénes. A nemzet szolgálatában meglehet halni, de elfáradni soha A cikk közlésére felkértek bennünket. Közöljük, mert első célja a felvilágosítás, a tisztánlátás elősegítése s nem a pártpolitika. (Szerk.) Minden, a világot átformáló kor­eszme, az előző rend hibáin épül fel. Minden új rend, egy meglátott és követett élet-igazságon 'nyugszik. Az alapot pedig'mindenkor a dol­gozó milliók anyagi, szellemi, er­kölcsi és politikai kielégítetlensége adta, szemben a hatalom birtoko­saival. Hacsak száz évre tekintünk vissza, látjuk, a 'feudalizmus kö­töttségét, a személyi szabadságok óriási ; eltolódását. Megszületik a liberalizmus, a szabadság, egyen­lőség, testvériség jelszavával. — Osztály uralmat döntött és • egy má­sik osztály uralmát, a kapitalista rendel teremtette meg. Az önzés politikai vallássá lett. Több év­ezred harcában mindig^gy sikkadt el az emberek teljességének jobb sorsra fordulása. Üj gondolat szü­letett a kapitalizmus ellen; a szo­cializmus. A kapitalizmus felis­merte ennek a'mozgalomnak erejét és minden eszközzel harcolt el­lene. Kereskedői szelleméből adó­dott, hogy megvásárolt emberek­kel #és belemagyarázott 'ideológiá­val a bolsevizmus szennyes árada­tával vitte, a 'jobb világról álmodó munkásságot. A marxista elmélet felkeltette benne annak tudatát, hogv hazája területén annak társa­dalma nem fogja őt megérteni; fogjon össze más országok mun­kásmozgalmaival. Mikor hazátlan le 4.t lélekben, elrabolták .tőle Istenét is. így lett a munkás 'proletár, ha­zátlan és vallástalan. 'A mostan dúló háború felfedte a titkot: a kapitalizmus zsidósága összefogott a szociálizmus zsidóságával és megteremtette mindkét oldalon sa­ját osztály-uralmát. Új rend születik, melynek apos­tola Hitler Adolf, a német biroda­lom nagyszerű vezére. Hirdette az új igazságot, a vallástalan inter­nacionálé szociálizmusával szem­ben, az egy családban, a nemzetben élő igazi szocializmust. A régi rend urai -rázúdítottak egy kíméletlen háborút, melyből azonban az új világ fog megszületni.. Vérben és vasban születik az új rend, mely hirdeti az új igazságot. Nincsen szociálizmus nacionálizmus nél­kül. mert materiálizmussá faiul. Nincs nacionáhzmus szociálizmus nélkül, mert sovinizmussá fajul. Az előző háború felismerte az in­ternacionálé veszedelmét, de csak a nacionálizmus érzete alakult ki. Európa új rendje a nemzeti 'szo­ciálizmus, a krisztusi hit alapján áll; felemeli az emberiséget a szel­lem legmagasabb pontjára és ta­gadja a történelmi materializmust. Gátat kell vetni az. anyagé Ivűség­nek, is helyébe az ideálizmuson épült rendnek kell .uralkodnia a! vi- | lágon. A nacionálszociálizmusé .az • alap, amelyen az új Európa rendje felépül. Ezt minden európai nem­zetnek magáévá kell tenni. Minden nemzetnek, a maga lelkiségének, erkölcsének és problémáinak meg­felelően kell ezen elv alapján lúj rendet és életét megteremteni. így a nemzeti szociálizmus Itáliában a fasizmus, a sors és vérközösségen, Németországban a vér és föidkö­zösségben, Spanyolországban a fál­lán g izmus a nép és tőke szabad­ságban épül fel. A nemzeti szociálizmus, mint az új Európa, új eszméjének alaptör­vénye tehát megkívánja, hogy min­den nép, a maga szívével és lelké­vel keresse és találja meg benne új rendjét és életét. Mi magyarok csak annyival járulhatunk az új Eu­rópa nemzeti szociáisita .rendjé­hez, amennyit magyar szívünk és lelkünk nyújthat. Á nemzeti szo­ciálizmus magyar gyakorlata Hirdessen a „Pipa rs l/idé&é"-ben! alatt értjük, te­hát azt a természetes élet, társ- és sorsközösséget, melyet életterében a magyar nép szervez politikai, gazdasági és társadalmi egységbe és melyet egyedül Ő tud telelősen vezetni. A magyar paraszt ebben az élettérben a nemzetfenntartó, életbiztonságunknak alapja. Ennél fogva az az alap, amelyből a nemzetélet minden vonatkozása és feltétele származik és amelyre min­den politikai, gazdasági és társa­dalmi tény visszavezethető. A nemzeti szociálizmussal vívott szabadságharcban a munkás év­ezredes harca zárul le. A magyar munkás hungarizmusának harcá­ban lezárja országunk, hazánk és nemzetünk szempontjából, az em­,ber, a föld, a mun^a és a nép meg­becsüléséért folytatott évezredes munkásharcát és beállítja a vég­célt: társadalmi béke, a földbéke, a munkabéke és a nemzetbéke élet­összhangját. A nernzettudatos és tudatosan szociálista értelmiség pedig a-nem­zetszervező, mely a paraszt és mun­kás munkájának összhangját van hivatva létrehozni. Az a csoport, amelyik nemzetével együtt örül és sir, áll vagy bukik, él es mégha!; amelyik mindent a nemzete sze­mével lát, és nemzete szívével érez. Igaz, megnemalkuvó felelős nem­zetnevelő, nemzetirányító , és ve­vető réteg. Az értelmiségből kerül ki az állami és népi élet szellemi vezető kara. Eleve hangsúlyozzuk, hogy értelmiség alatt nemcsak a középosztályt értjük, ez csak egyik alkotó eleme iaz értelmiségnek, amelynek gyűjtőfogalmába tartó­nak mindazok, akik a tudatos ér­telmen keresztül, valamely:közület felelős irányítását, vezetését, sze­mélyes tudásukkal és cselekvésük­kel kiérdemelték. A parasztságnak és munkásságnak tehát éppen úgy meg van az értelmiségük, mint ahogyan az, a középosztály egyes rétegeinél nincsen meg. Nem akta felelős, hanem nemzetfelelős ve­zetőket akarunk. Minndhárom munkája a család jó hasznára, erkölcsi, anyagi és szellemi jólétére van beállítva. Az anya, az otthon, a család .jó szel­leme, a gyermekek nevelője, az az érett ifjú megértő támasza es vigasza, a kenyérért harcoló csa­ládfő serkentője. Az anya a nemzet* 4' halhatatlanságának géniusza. Ami 'ezt a rendet minden külső és belső támadástól megvédi, a fegyveres nemzet Mi Hungaristák, nem politizá­lunk nem pártoskodUnk, s aipárt­keret, csak alkotmányos rendünk formai megnyilatkozása. Mi moz­galom vagyunk, s világnézeti ala­pon állunk. Világnézetünkön belül van sajátos, magyar eszmerendünk. Tehát van magyar eszmerend, Ha nehezen ns megy bele sok magyar koponyába ez a tudat, végső eredmény kép győzni fog. A nemzeti egység ak­kor teremtődik meg, ha a gondvise­lés adta vezért a nemzet felismeri és követi. Üj világot csak új em­berekkel lehet építeni. Az új 'em­berek pedig harcolni is készek, az új igazságért. A n. sz vezetője szer­vező ereje, megnyerő egyénisége, kitartó áldozatvállalása és nemze­tünknek adott ideológiája mar egy táborba gyűjtötte azokat a nemze­tért áldozni tudó, bátor magyarok százezres tömegeit, akik az előző bűnös kormányok minden jogot és emberiességet lábbal tipró és el­nyomó erőszakosságával szemben, felvették a harcot és meghozták ál­dozatukat. A nyilaskeresztes,párt és az általa vezetett Hungarista Moz­galom nem kér tel senkit pártunk támogatására -és március 19-vel lezárta már a tagfelvételt. Azonban a nemzet elvárja minden becsü­letes nacionalista és szocialista ér­zésű magyar embertől, aki áldozni, harcolni és dolgozni akar, soraink­ban megtalálja azt, ha önként erre vállalkozik. A nemzet szolgálatában meg le­lehet halni, de elfáradni soha és inkább leszünk hősök egy pillana­tig, mint rabszolgák, egv életen át. Sugár Ernő. cÁ lúirös diktátor fflecjfouj dlfta : cSztűIö/f ( Me a/Hder JHih.a4J0 tu.e1 1. Fejezet. (2) A földalatti szervezkedés 1907­ben már egész Oroszországot be­hálózta. A georgiaj kommunista párt állandó összeköttetést tartott fenn a pétervári központtal és^a külföldre emigrált vezérekkel. Éj­szakai összejöveteleket tartottak, titkos nyomdákat szerveztek, új kommunistasejtekét építettek ki. Nagyiparosoktól, földbirtokosoktól, íróktól kaptak pénzt a párt col­jaira. Mikor aztán ez a forrás ke­vésnek bizonyult, Krassin, a párt kincstárnoka arra az ötletre ju­tott, hogy a bolsevisták kössenek gazdag házasságokat és a hozo­mányt szolgáltassák be a párt­kasszába. Az üzlet megindult, de rövidesen (kátyúba jutott. Egyik párttag megtagadta a hozomány átadását. Halálos fenyegetéssel kényszerítették rá, de ugyanakkor Tjenírí utasítására beszüntették a házasságközvetítést és új jövedel­mezőbb módszert találtak. Az új pénzbeszerzési módszer a rablás. Megállapították, hogy a kommunista párt a magántulajdon kisajátításának álláspontján van és amíg hatalomra nem kerül, ököl­lel végzi el a kisajátítást. Az lex­propriátio szóból exnek nevezik ezt a műveletet, amely útonállással, betöréssel, rablással és gyilkosság­gal szerzi meg a pénzt a. .párt cél­jaira. Kaukázus legsötétebb rabló­bandáinak válogatott embereiből szedik össze a bandát, amely pon­tos utasítások alapján dolgozik. A központi 'vezér és irányító Sztá­lin lett. A legnagyobb ex-et, amelytől nemcsak Oroszország visszhang­zott, hanem az egész világ, 1907 június 13-án hajtották végre. Sztá­lin előre megkapta az adatokat: Pétervárról nagy állami pénzszállít­mány megy Tifliszbe. Elkészültek a haditervek és az érkezés napján (Sztálin és alvezére, Kamó, együtt ültek egy korcsmában, néhány sötét kinézésű banditával. Féltíz órakor egy nő bedugta a fejét a korcsma­ajtón és intett. Sztálin bólintott, fizetett és a társaság távozott. Tiflisz utcáin csendesen, hajtott egy kocsi az adóhivatal pénztárno­kával és ellenőrével. A kocsiban táskába zárva a pénzszállítmány. Mögöttük másik kocsin felfegyver­zett titkos rendőrök ültek, míg két­oldalt kozák lovasok biztosították a szállítmányt. Háromnegyed 10 órakor a fő utcáról a mellékutcába fordult a kocsi, Sumbatoff herceg palotája Jelé ér, — s az égető 1 nyár csendjé­ben hirtelen különös suhanás hang­zik: a háztetőről jólirányzott kézi­bombát dobtak. Óriási robbanás. A pénztáros és az ellenőr szétroncsol­tál! fordultak le a kocsiról. A sér­tetlen lovak tovább vágtattak. Mér­hetetlen pánik, lövöldözés és riadt menekülés. Az izgalom tetőpont­jára hág, amikor egy mellékutcából kozák tiszt vágtat elő, tajtékzó lo­von. A kocsihoz rohan, lekapja a bőröndöt, majjd villámgyorsan tá­vozik. Ötven halott iés súlyosan se­besült marad az utána következő lövöldözésben a tifliszi utcán. De a pénzesbőrönd' 314.000 rubelt ki­tevő tartalmával végképp.eltűnt. A bombavető Sztálin volt, a ko­záktiszt Kamó. ' 1 2. Fejezet. .Amelyben bankot és vonatot ra­bolnak ki, vörösbor *és kecskepör­költ mellett folyik a zsarolás és rubelekkel bélelt szalmazsákon al­szik a csillagvizsgáló öreg tudósa. 1907-ben már egész'Oroszorszá­got behálózták a forradalmi moz­galmak. Fojtott tűz ízzot a végtelen mezőkön, minden pillanatban fel­lángolásra készen. A iszociáldemo­kraták és mensevikik 'jelentették a mérsékletet, a szociálforradalmá­rok és bolsevikik.a robbanásra kész, forgató energiát. A módszerek kö­zött, amelyet a bolsevikik használ­tak, egyre elfogadottabb szerepet játszottak az exek, az úton áll ások, 'rablások, zsarolások. Ezek az exek* az egyszerű rablókat is felháborí­tották. A hegyek között betyáréletet élő, politikával semmi kapcsolatot nem vállaló szegénylegények meg­döbbenve látták, hogy az úgyneve­zett aktivisták a legélesebb versenyt támasztják és elveszik kenyerüket, jelentékeny részük nem látott más megoldást, minthogy felajánlotta Szolgálatait az aktivistáknak. Egy tifliszi szövetkereskedő üz­letébe 1907 .nyarán sötétkinézésű georgiai nyitott be. A kereskedő be­vezette látogatóját belső szobájába, felbontott egy üveg vörösbort és megkínálta vendégét. Pito Oskuri hamarosan megitta a bort, majd egy levélborítékot kotort elő zse­béből. — Dsugasvili Zozo barátom küldi ezt a levelet, aki azzal foglal­kozik, hogv a nép baján segítsen.

Next

/
Thumbnails
Contents