Pápa és Vidéke, 41. évfolyam 1-48. sz. (1944)
1944-05-21 / 21. szám
ÍRE V gv eletes gy ó gy sz er t á r ak: Május 15—22-ig: Városi gyógyszertár (Horthy M. fő-utca 8. sz. — Telefon: 16-66.) Május 22—29-ig Michna gyógyszertár (Szent Istv.áíl út 10. sz.!— Telefon: 16-31.) Dr. Buda István főispán Pápán. Dr. Buda István főispán, dr. Berky Miklós alispán és Józsa Gábor titkár Kíséretében . gépkocsin mult pénteken Pápára érkezett és a városházán beható megbeszélése*'ket folytatott a város-vezetőivel, intézmények, testületek küldöttségeivel. Fogadta a pápái fakereskedőket, akiknek kérését meghallgatta. A főispán a délutáni órákban utazott vissza Pápáról székhelyére. Hősi halált IiaK honvédek temetése. A kötelességük hűséges teljesítése közben hősi halált halt vitéz Kovács József szakaszvezető, Dobos István és Kiss László honvédek holttestét az irgalmasok kórházának udvarán ravatalozták fel Ües műit szombaton katonai gyászpompával helyezték örök nyugatlomra. A temetésen többszáz főnyi, közönség is megjelent. Járási Vitézi értekezlet lesz f. hó 21-én, vasárnap d. e. 10 órakor a városháza nagytermében. 120 Ievente-ujonc ünnepélyes fogadalomtétele. Áldozócsütörtökön délelőtt nagy érdeklődés meilett vonult fel közel ezer levente a ref. templom előtti honvédszoborhoz, hogy ünnepélyes keretek között hallgassa végig a 120 fiatal leventeapród eskütételét. Az ünnepélyen megjelent a város katonai és- polgári hatóságainak képviselői, intézmények, a Magyar Megújúlás Pártjának vezetői és többszáz főnyi közönség. A leventék fuvószenekara a Himnuszt játszotta el, az ezer levente elmondta a Magyar Hiszekegyet. Dr. Nagy Béla kir. közjegyző a levente-egyesület elnöke hazafias beszédben méltatta a nap jelentőségét, lelkesítő szavakat intézett a leventékhez. Szabó Károly főhadnagy intő szavai után a 120 levente-apród letette a fogadalmat, majd a leventetörvényeket ismertette előttük, amelyeket a fogadalmat tevő leventék elmondtak. Az ünnepélyes aktus után Sinkai Miklós alkalmi verset szavalt el, majd Dekovics István oktató lelkes beszédben szólt a fogadalmat letevőkhöz. A zenekar a Szózatot játszotta el. Előzőleg három levente nemzeti színű szalagokkal díszített babérkoszorút helyezett el a honvédszobor lábánál. Az ünnepély végén az ezer levente a megjelentek előtt díszlépésben vonult el. M. J. Körző filmszínház Május 22—23. Hétfő -kedd. Nagysikerű magyar filmjáték. Lesz ami lesz Főszereplők: Annia Suli, Vaszari Piri, Hajmássy Miklós, Mály Gerő, Kőváry Gyula, Pethes Ferenc. Május 25-29. Csütörtök-hétfő. Az idei évad legnagyobb magyar filmje. És a vakok látnak Főszereplök: Eszenyi Olga. Tasnády Ilona, Turay Ida, " Nagy István, Pethes Ferenc. Előadások hétköznap: 5— JA8 órakor vasárnap és ünnepnap 3—5—7 órakor, Edes történetek Nem olyan értelemben édesek ezek az apró történetkék, hogy sziruposak, érzelgősek, nyúlósak, hanem azért, mert jól esnek, kedvesek, és a szívet melegítik meg. Háborús történet valamennyi. Ezek közül is a legközelebbi háborús részt a légi háborút, a bombázásokat hozzák elénk, derűs színekkel. Olvasom az újságban, hogy X békésen aludt. Valahol Budapesten, vagy Pestszenterzsébeten a második emeleten. Annyira nyugodtan, békésen, és mélyen, hogy a szirénázásra fel sem ébredt. Sőt, még a bombázásra is csak arra, amelyik az általa is lakott házba csapott be. Ez aztán felébresztette. S mikor felébredt, elszörnyedve látja, hogy a szobájának ellenkező oldalát elvitte a bomba, a légnyomás, s (elvitte a tetőt is. Amikent lenyeste a fél házat. X. úr lejönni nem tudott, hát a mentők hozták le létrán. Az ijedtségen kívül egyéb baja nem lett. Mindezt Ő mondta el, két jóNadrágtarték, övek, zoknitarlók SZÖNYfGHY-aél ízzel elszívott cigaretta között. Nemcsak édes, de csodás is az efajta történet. Amiként csodás az a másik is, amelyik Y. asszonyról szól. Ő nem tudott már lemenni az óvóhelyre, hát bekucorodott az egyik sarokba az asztal alá. S itt várta,be az alig elkerülhető véget. Cáapkodott körötte a bomba, hullott a vakolat, s repült a sok tégla, cserép, süvegszilánk és bombarepesz, majd ledőlt az egész ház, s ő a sarokban az asztal alatt csendben imidkozgatva, s sóhajtozva... jaj Istenem, jaj Istenem ... átvészelte az egész támadást. Nem kevésbé csodás az a harmadik történet, amelyik meg Z. nénikéről szól, akinek meg egyetlen mosóteknő mentette meg életét, óvóhelye nem volt szegénynek, s árokóvóhelyet elfelejtett ásni, s talán nem is sokra tartotta, de a végszükségben, \hogy lelke megnyugodjék, talán már azzal is megelégedett volna, ha a fejét a homokba dughatja. Ezzel a gondolattal bújt a teknő alá. S a teknő megvédte. Néhány szilánk az apróbMindenféle piperecikkeit bizalommal vásárolja ff ENG" DROGÉRIÁBAN Pápa, Fő-tér 19. (Ezelőtt Nepper Rezső) bak közül érintkezést keresett a teknovel, de a nénit már nem tudta megközelíteni. Védte a teknő. íme, mennyi csoda, hogy bízzunk, hogy életben maradunk. Mindmegannyi jel a kicsinyhitűek;nek, a pesszimistáknak, a rém látóknak, az utolsó ítéletet harsogóknak, hogy életben maradunk, kiknek élni rendeltetett. Jel e pír kis történet, de nem arra való példa, hogy mindenki bújjék az asztal alá, mert Y. asszonyt is az mentette meg, s kucorodjék mosóteknő alá, mert Z. nénike is annak köszönheti életét. Mint ahogy példának vette egy közelembe lakó kedves néni a fenti történetek egyikét. A legutóbbi riadókor hozzájuk tértem be. Jól megásott árokóvóhely várt az udvaron. Az árokóvóhelyben már benn szorongott a ház népe. S az óvóhely végén egy teknő .. .< — Minek az?. — kérdezem. — Nem tetszett olvasni — kérdez vissza a nénike — hogy,Pesten is ez mentette meg egy asszony életét? Ekkora naiv hitre nem tudtam mit válaszolni. Mondtam volna a néninek, hogy nem teknő kell ide, hanem hit, nyugalom, bizalom? Hogy ott Pesten is a teknő, s az asztal, meg a második emeleti fél ház, meg az óvóhely, meg minden, amivel védekezni próbálunk, csak eszköz? De életünk egy nálunknál sokkal nagyobb hatalom kezében van ? Aki békében is kiolthatja,azt, villámmal, vagy angina pectorissal, szívszélhüdéssel, vagy egy emeletről lezuhanó virígesenéppel ? \JDe 'meg 'is tarthatja háborúban is, ha mi magunk is segítünk óvóhellyel, szükséges óvintézkedésekkel? Mindezt nem tettem! Ott úgyis hiába beszéltem volna. Ijedt embernek már nem .lehet magyarázni. De talán itt megérti Ő is, s mindenki, hogy így van,, s a többi már Isten dolga. Ezek a szívünknek annyira kedves történetek, csodás megmenekülések is ezt bizonyítják. Fónay Tibor. Ápolónői tanfolyam. Azoknak a hölgyeknek részére, akik a két hetes házi ápolási tanfolyamot 'elvégezték, május 22-én (hétfőn) este 7 órakor Veszprémben a városi; közkórházban hat hetes önkéntes ápolónői tanfolyam veszi kezdetét. — A tanfolyamra jelentkezni lehet dr. Grüner Lászlóné ápoló-nővérnél, vagy Veszprém m. .város közkórháza igazgatóságánál Veszprémben. — A Magyar Vöröskereszt Pápa városi fióícja f évi június hó (elején két hetes házi ápolónői tanfolyamot rendez, melyet hat hetes önkéntes Vöröskeresztes ápolónői tanfolyam követ. Ezen tanfolyamok a kötelező női honvédelmi munkaszolgálatba beszámítanak. Az előadások olyan időben lesznek tartva, hogy munkájában a résztvevőket ne zavarja. Az önkéntes ápolónői tanfolyam során kórházi gyakorlatban is részt vesznek az ápolónők. — A helyi Vöröskeresztes fiók elnöksége ez úton is felhívja a város hazafias gondolkozású hölgyközönségét, hogy a tanfolyamokra minél nagyobb számban jelentkezzenek, teljesítve ezáltal honleányi kötelességüket. A tanfolyamokon résztvevő és képesítést nyerő ápolónők kívánatukra esetleg elhelyezést is nyernek. Az első, két hetes tanfolyamra jelentkezni lehet június l-ig minden hétköznap d. e. 9—-2-ig a városházán dr. Hermann László v. főjegyző, egyesületi ügyv. titkárnál. Kézimunka és varrófonalak SZÖHYEGHYnél A kistisztviselők érdekében. Pápán a szociálisan érző és gondolkozó emberek közül többen vállalkoztak arra, hogy közeljövőben a pápai kistisztviselők, díjnokok, kezelők sorsának jobbrafordítása érdekében felkeresik vitéz Jaross Andor belügyminisztert és tájékoztatni fogják a szomorú helyzetről. A küldöttséget egy tekintélyes papai egyén vezeti. Hősök emlékünnepe most vasárnap azaz 21-én d. e. 11 órakor lesz megtartva az alsóvárosi temetőben. A hősök sírjánál az emlék beszédet mondja Harmath Imre káplán. A város hazafias közönsége legyen ott. Újabb internálások Pápán. A pápai rendőrség Heileller Rózsi, Hoffmann Béla, Bodanzky Zoltán pápai zsidókat internálta, mert a "közre káros tevékenységet fejtettek ki. Rövidesen elkészül a gettó Pápán. Még május folyamán el kell készülnie a gettónak. Ez előreláthatólag a Major-utcától kezdődik majd, belefoglalják temészetesen a közbeeső keresztutcákat. A kidolgozást napokon keresztül végzik a hivatalos személyek és rövidesen teljesen elkészül és megkezdik az átköltöztetéseket. A járásból is Pápára költöztetik a zsidókat. Internáltak egy ugodi zsidót. A pápai járás főszolgabírója Schvarcz Ignác 53 éves >ugodi vegyeskereskedőt internálta, mert rengeteg be nem jelentett'árút találtak nála, ezenfelül 200—400%-os árdrágítást követett el. A faellátás ügyének egységes irányítására Faforgalmi Központot állítanak fel. A fatermelés és faellátás rendjének biztosítása érdekében kiadott kormányrendelet szerint a földmívelésügyi miniszter hatáskörébe fognak tartozni a faanyag- és faszénszükségletek, a termelési és szállítási kötelezettségek és a munkabérek megállapítása, a készletek nyilvántartása, a behozatalra, illetőleg kivitelre szánt famennyiség megállapítása, a faanyag- és faszénkészletek szétosztásának irányítása, valamint forgalombahozatalának szabályozása t továbbá a szállítási igazolványokkal kapcsolatos rendelkezések. A földmívelésügyi miniszter e feladatok ellátására Faforgalmi KözponHirdcssen a „Pápa És Vidétr-bBBl tot szervez, amelynek kiadásait az erdekeltekre kirovandó járulékból fogják fedezni. Ha az erdőbirtokos, vagy fatermelő 'a vágásterületét nem termelné ki, vagy a kitermelt faanyagot, faszenet, cserzőkérget, gubacsot és fagyantát az arra feljogosított vállalkozóknak nem adná el, illetve nem bocsátaná rendelkezésre, az esetbe a földmívelésügyi miniszter, illetve a Faforgalmi Központ fog intézkedni az említett termékek értékesítése iránt. A rendeletek a kihirdetéssel egyidejűleg hatályba lépnek és bűntető rendelkezéseket is tartalmaznak és azok megszegőivel, vagy kijátszóival szemben nemcsak pénzbüntetést és elzárást lehet megállapítani, hanem azokra a faanyagokra, amelyekkel kapcsolatban a kihágást elkövették, az elkobzást is el kell rendelni. A Faforgalmi Központ elnökévé a földmívelésügyi miniszter vitéz Simonkay Gyula m. kir. gazdasági főtanácsost, alelnökévé pedig Vági Márton műszaki tanácsost nevezte ki. A Központ egyelőre Budapesten, V., Kossuth Lajos tér 11. szám alatt működik. 30HBI MOZGÓ Május 22-23. Hétfő-kedd. Remek magyar zenés vígjáték. tr Eva rendet csiná! Főszereplők: Mály Gerő Szilassy László Lukács Margit Május 23—29. Csütörtök—vasárnap A legújabb magyar filmremek. Idegen utakon Főszereplők: Szilassy László Tolnay Klári Fáy Béla Sulyok Mária Mihályffy Béla