Pápa és Vidéke, 41. évfolyam 1-48. sz. (1944)

1944-01-30 / 5. szám

7 mmÉSWIBÉEE}! 2 1944. január 30, vasárnap alakulatokat hoz létre és Moszkvának azáltal, hogy biztonsági vonalat épít ki nyugat leié a szovjet legnagyobb örömére. És közben alakulnak a pánszláv komiték, a csehszlovákoké Londonban, egyetértésben Tito jugoszláviaival, a központi a szovjetorosz fővárosban, táviratban üdvözlik Sztálint és Benest, megváltozik az internacionálé és ,lcsz belőle orosz nemzeti himnusz. Nehézségek támadnak a görög és jugoszláv partizán mozgalom és az emigráns kormányok között, szovjetképviselők ülnek a szövetségesek F.urópa-bizottságában. Figyelemre méltó azonban az, nogy a pánszláv bizottságban egyetlen lengyel sincs. Kunek az a magyarázata, hogy a lengyeleket felszólították ugyan a csehszlovák-szovjet megegyezéshez való csatlakozásra, de ők el akarják kerülni a csapdát. Ha nem csatlakoznak, akkor szovjetellenes magatartás vádja alá kerülnek, ha pedig engednek a meghívásnak, akkor a közös cseh-orosz határ miatt befejezett tény — Lengyelország megcsonkítása — elé állítják őket. Az utóbbi hetek vitája még ma sem jutott nyugvópontra. Egy azonban bizonyos, ha a Szovjet meg is tartaná a moszkvai konferencia határozatát, hogy más ország területén nem tartanak hadsereget, gondoskodnék a vörös uralom olyan kormányokról, amelyek érvényesülni engedik »saját hatalmi körében« a maga akaratát. íme a reaktiválódott európai szovjetpolitika célkitűzései! Mennyire mások, mint az idézett Roosevelt üzenet elvei. Nincs itt szó más népek, különösen nem a kis nemzetek jogainak tiszteletben tartásáról vagy éppenséggel megőrzéséről. De még a szabadsághoz való jogot is lábbal tipornák, valóban visszafordíthatjuk a vádat: Az a tanítás, hogy az erős uralkodik a gyengén, ellenségeink alapelve! Még az a szerencse, hogy ezek a tervek egy esetleges szövetséges győzelem esetére szólnak és a nekünk szánt jövő ismeretében felkészülten várjuk a fejleményeket. (— yv —) Légiriadó Vasárnap este, amikor a sötétség leple ráborult városunk házrengetegeire, az utcán sétálunk. Vacsora utáni időben áz eseményekről beszélgettünk. Egy-két helyen imbolygó fénnyel villanylámpák jelzik a forgalmasabb útkereszteződéseket. Szükséges is a gyenge fény, mert elég sokan járnak az utcákon. Pillanatok alatt azonban kialszik a villanylámpa. Koromsötétség szakad az utcára. Érezzük, hogy nem rövidzárlat, vagy valami üzemi zavar támadt, hanem veszély közeleg. A mostani világégés legszörnyűbb és legkegyetlenebb' pusztításainak jele, a riadó fog felsikoltani. A kialvó fények légiveszélyt jelentenek. A tömeg gyors léptekkel siet otthonába ... Kiürülnek az utcák. Rendőrök irányítják a sötétségben igyekvőket. Szolgálatosok az úttest közepén rohanó lépésekkel futnak kijelölt helyeikre. Mi is haza siettünk. Lelkemben, ahányszor légiveszélyre, vagy riadóra gondolok, elpusztult városok füstölgő romjai, szétrombolt templomok, kórházak, múzeumok, iskolák és kultúrintézmények romjai jelennek meg ... Mintha hallanám a sebesültek segélytkérő sikolyát és látnám a halottak szétroncsolt testét... (iondolataimba belesikolt a riadó vésztjelzö szaggatott üvöltése. Mindenhova behatoló, mindenhol hallható figyelmeztető kiáltás... Mindenkinek szóló kérés, mely azt mondja: ellenség közeleg városunk felé, mindenki legyen biztonságban! Pillanatok alatt otthonomban vagyok. A legfontosabb iratok, értékek védett helyre kerülnek. A lehető leggyorsabb léptekkel meg óvóhelyre sietek. Óvóhelyen Óvóhelyünkön már a megszokott kép tárult elénk. A legnagyobb fegyelmezettség és rend uralkodik. A mentőosztagosok és tűzoltók teljes felkészültséggel várják a teendőket. Az óvóhely közönsége pánik nélkül foglalja el helyét és nyugodtan várja a fejleményeket. (A város lakosságát kérjük, a legnagyobb pontossággal tegyen eleget a rendelkezéseknek. Eletünk megmentéséről van szó. Riadó után azonnal siessünk az óvóhelyre. A katasztrófák legnagyobb része a nemtörődömség és a rendelkezések meg nem tartásából származik. Millió és millió szilánk és a légnyomás óvóhelyeken kikerülhető.) Bz óvóhelyen helyezzük el Krisztus képét A föld alatt, a légoltalmi helyen bármennyire is nyugodtan viselkedünk, mégis a veszély perceiben ezer és ezer gondolat marcangolja a lelkünket. Milyen sorsot szánt nekünk az Isten? Vájjon minden baj nélkül elmúlik ez a veszély? Mi lesz, ha nekövetkezik a Dombázás? Ügy érzem, hogy mindnyájan egy .megnyugtató pontot keresünk és legtöbben az imádságban találunk vigasztalást. Hazánk fővárosának vezetősége az összes budapesti óvóhelyeken elhelyezte Krisztus képét a tökéletes bánatot felindító szavakkal: Jézusom, irgalmazz! Mozgalmat indítunk Pápán és várjuk a megmozdulást és cselekvést. Helyezzük el városunk óvóhelyein mi is Krisztus képét. Hirdesse a megpróbáltatás perceiben a csalhatatlan isteni Ígéretet: Bízzatok, én veletek vagyok!... Megfigyelő helyen A figyelő őrssel elhagyjuk az óvóhelyet és a koromsötét utcákon sietünk a megfigyelő helyre. Teljesen néptelen a város. A sűrű felhőzet miatt csak a házak kontúrjai láthatók. A megfigyelő helyen még érdekesebb képet figyelhetünk meg. A sötétben ittott látható egy fehér folt. Észak felé reflektorok cikáznak. Fel-fel bukkannak a felhők közül és izgatottan pásztázzák az égboltot. Félelmetes messzeségben széthasítják a sötét függönyt, repülőket kutatva, keresve. A figyelőőrs telefonon mindenről jelentést küld a központba. A közösségért, a városért végzik munkájukat. Fiatalos lelkülettel, pontosan és megbízhatóan. Egy-két helyen felcsillanó villanyfényről is jelentést tesznek. Sajnos, még akad egy-két magáról megfeledkező. Tudni kellene pedig, hogy egy el nem sötétített ablak is veszélyt jelent. Katasztrófát hozhat ezrekre, az egész városra. Kérlelhetetlen szigorral /kell az árulókat a közösség iránti kötelességre megtanítani. Riadó után A tigyelőhelyről lejövet ismét megszólaltak a szirénák. Jelezték, hogy a veszély elmúlt. A halottnak látszó városban ismét élet kezdett lüktetni. A villanylámpák újra fényt árasztottak a forgalmasabb helyeken. A járókelők a két és félórás légiriadó élményéről beszélgettek. Elmúlt ismét a veszély. A legszörnyűbb világégésben bízva a Gondviselés kegyelmében és a magyar kard erejében, mindnyájunk kötelessége a belső front erejének növelése. Nem hallgathatunk a propaganda és a pletyka bomlasztó híreire. Nem is méltó a magyarhoz a rémhírterjesztés. Nem lehetünk árulói jövőnknek. Bármennyire is nehéz és küzdelemteljes a mostani idő, bíznunk és hinnünk kell. A szenvedésből lesz boldogabb jövőnk, a mostani áldozatokból pedig feltámadásunk. Molnár István. Mi történik a fronton ? — SOMOGYI FERENC zászlós, munkatársunk naplójából. — (Második közlemény.) Mondanpm se kell, hogy a következő percben már felhúzták a nyúlcipőit J és szélsebesen ment az előbbi menetvonalon ellenkező irányban. Hiába, némelyik ember (pl. az ezredes úr is) olyan önző, hogy elvárja a tiszteletteljes köszönést. Ezek az emberek bosszút szoktak állni. Jelen esetben vége a szabadságnak. Teltek-múltak a szürke napok. Egy szép őszi éjjelen Vizi barátunk azt álmodta, bogy gyönyörűen tisztelgett az ezr

edles úrnak, ezért dicséretet kapott. Felült hát Fortuna szekerére, és az ezredparancsnokság felé tartott. Be is nyitott abban a szenL tudatban, hogy álma még az éjt követő napon átmegy a valóságba. Akkorát tisztelgett, hogy ínég máig is tiszteleg, ha közben el nem lőtték a kezét és az magától le nem esett agyusztált sisakja karimájától Közben elmondta a mondókáját, ezredes úr is mondott neki valamit sokkal hangosabban, bizonyára benne voll a tisztelgés tanítómestere is. Szabadságol — egészen természetes, — hogy nem kapott. Ilogy is lehetne hazaengedni, mikor állandóan a füle előtt tartja a kezét! Sajnálkozott mindenki a kétszeri vállalkozás sikertelenségén. Süle nonvéd megjegyezte: »IIa nekem fiam születik, akkorát tisztelgek, hogy az ezredes úr légnyomást kap már a kezem féléméi ése közben«. S a sors véletlen játéka folytán még ugyanazon a napon Vizi hűséges taligalova, Szürke napvilágra hozott egy utódot, mintha szabadságra akarta volna segileni gazdáját. Vendéglátás Ha már a szarvasmarháknál tartunk, nem mulasztom el megörökíteni, hogyan A világháború ötödik évében is hatalmas építő-munka folyik az országban. A Sajócsatorna munkálatai a hideg időben sem szüneteltek. szorult be egy tehén a fa közé. (Bakáink a halált így írják körül: beszorult a fa közé.) Járőrünk egy tehenet látott legelészni. Miután meggyőződött róla, hogy a tehén önállósította magát, vagyis felügyelet nélkül elégítette ki fenntartási ösztönét, borzasztón felháborodott és kincstári gondnokság alá helyezte a kicsapongó állatot. Hiába tiltakozott szegény pára, fogságba került. De hogyan? Szerencsétlenségére vasúton akart utazni. Nem gondolt arra, hogy a vasutat robbantani szokták, a robbantás megakadályozására pedig egy éhes szakasz hivatott. A fiatal nőállat láttára jelentkezett ám az a bizonyos ösztön a támponton lévők körében is! Uccu neki, vesd el magad, — ingben, glóriában rohant mindenki a jövevény elé, hogy meginvitálja szerény hajlékába. Nagy husángokkal mutogatták is neki a bejáratot, de az állat kevélyen feltartotta a farkát, jelezve, hogy gyorsítani szeretné az iramot pont ellenkező irányba. Akár tetszett, akár nem, szűkült a vendéglátók köre és a vendég a portánkra került. Illedelmesen beraktuk a kijáratot szép erdei fával, hogy a jövevény el ne vigye az álmunkat és tanácsot tartottunk a sorsa telől. Már kimondtuk a halálos ítéletet, mikor észrevettük, hogy Oroszországban még a tehenek is edzettebbek, mint máshol. Átugrott a gáton és elinalt. Nem is mondom, mennyivel nehezebb volt a második vállalkozás! De azért »beszorult a fa közé!« A kivégzés várakozásunkon felül sikerült. Néhány napig tartogatni akartuk, de időben megtudtuk, hogy két nap múlva hadosztályparancsnoki szemlét kapunk. Először úgy gondoltuk, erre az időre kikötjük az erdőbe, mint a fegyelmezetlen bakát, de csakhamar elvetettük ezt a gondolatot, gondolván, hogy a préda jelezni fogja kényelmetlen helyzetét, azért sürgősen kivégeztük, nehogy elöljáróink rájöjjenek soron- és rendenkívüli fogolyejtési akciónkra. (Folytatjuk.) Ballagó Imre háborús rajzai Ballagó Imre művészi fejlődésében jelentős állomás az az időszak, amit a honvéd haditudósító század tagjaként a keleti fronton töltött. Hazatérve nyomban magára vonta a figyelmet háborús élményeinek művészi feldolgozásaival —• amint arról annak idején mi is hírt adtunk. A kiállítások azonban csak kötött időkre teszik hozzáférhetőkké a művészi alkotásokat. Nagyoob nyilvánosságra számíthatnak azok folyóiratok reprodukcióban, de ott viszont az újságok természetéből kifolyólag hamarosan eltűnnek szem elől. Ezért örömmel láttuk, hogy Ballagó Imrének a »Nemzetőr« hetilapban 'megjelent rajzait könyv alakban is kiadták. Ambrus Józsej, a lap felelős szerkesztője előszavában találóan jellemzi a művészi megnyilatkozások értékét és jelentőségét a háborús beszámolók sorában. Ballagó Imre 25 rajza ebben a formában széles körben válik maradandó emlékévé honvédeink hősi küzdelmének. A művész kifejező eszköze mindvégig a toll, ezzel alkotja túlnyomórészt töpbalakos, mozgalmas rajzait. Az eszköz vékony vonalai rendkívül alkalmasak arra, hogy pontosan nyomon kísérjék a lélek legfinomabb rezdüléseit. A vonalak olykor sűrű kontúrokká feketednek, majd kuszán, kócosan hálózzák be az alakokat, vagy szabdalják a papírt. Az ilyenfajta rajzok, amint azt a rokonlelkű Szalay Lajosnál is tapasztalhattuk, — mint valami nyugtalanító látomás vonzzák magukhoz tekintetünket, szemben a klasszikusan szabályos, tiszta vonal írású rajzok nyugodt, szinte közömbös derűjével. Az alakok is sokszor torzulnak a kifejezés nyomasztó súlya alatt zömök, valósággal más világból való emberekké. A vonalak ideges játéka s az elrajzolások, részeivé válnak a művész stílusának s mintegy az emberfeletti élmények közvetlen átélésének nyomai, növelik a rajzok hiteléik s a fénykép személytelen passzivitásával szemben hasonló érzések visszhangját keltik a szemlélőben. Ballagó háborús rajzai, túl napi aktualitásukon, így válnak maradandó ernDeri dokumentumaivá a történelmi időknek. A. Tóth Sándor.