Pápa és Vidéke, 41. évfolyam 1-48. sz. (1944)

1944-01-02 / 1. szám

» is i li ji « • ' ?'' \ rí flil 11 jp i 1 •m \ 1 • - . / * 41. Malta«, I. Pálra, 1944 taooár ffsárrap >ÁPAÉSYL MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési ára: Egy évre 1440P, negyedévre 3*60 P. KERESZTÉNY POLITIKAI HETILAP. Felelős szerkesztő: Keréityi Olaf Szerkesztőség: Horthy Miklós íő-u, 12. Telefon: 12-72. Kiadóhivatal: Korvin-utca 3. ff mi Ilii a' il i'iilfy nit' i'ii iiiÉM Ih'iiil 1 WNU llll M\k i II If^rW^^ ••BMMMAMi Dicsőséges magyar új esztendőt! Irta: Dr. Antal István m. kir. miniszter, országgyűlési képyiseló. Új esztendő hajnala köszönt a világra s most, mikor ágyúdörgés viharában, töl­detrazó csaták tüzében búcsúzik az 1943-as esztendő, a magyarság is visszatekint a megtett útra, a letűnt esztendőre. Nehéz év ment el fölöttünk. A magyar önvédelem frontján, a csatatereken, ahol Mária orszá­gát, Krisztus kereszténységét oltalmazzuk a keleti barbársággal szemben, vért és drága magyar életet áldoztunk. Meg kellett küz­denünk a háború okozta természetszerű gondokkal, ellátási nehézségekkel és a kis­hitűséggel, amely a háború egy-egy fordu­lata, vagy az idegháború nyomán olykor felütött? fejét. Állapítsuk meg mindjárt, hogy a nagy nemzeti erőfeszítés nem volt eredménytelen. Ha még nem is vagyunk túl a nehezén, egész élesen és tisztán látjuk, hogy még súlyos megpróbáltatásokra kell felkészülnünk, látjuk azt is, hogy háborús tészvételünk ötödik esztendejében tör eilen (•\rnogyur erő. Elviseltük a ránk mért csa­• »áshk.1 1 • kivettük részünket a nagy ákloza­mUhú, dl- -ikerö't ro/iio, nink.-o izékkel az áidozátokkai^úgv irtcgovni, hog)' normáli­sabb visiönyok, jobb lehetőségek között étünk, mint Európának bármely had Viseld és semleges .»rs/ága.'Kz pedig nem valami szerencsés véletlennek, hanem egyedül a nemzet érdekei fölött őrködő magyar allam­politikának, az ezer éven át kipróbált állam­építői és vezetői képességnek köszönhető, amely az újabb történelmi évszakunk leg­nehezebb próbáját állja most. Nem lehet kétségünk aziránt, hogv ha súlyos volt a letűnt esztendő, még súlyo­sabb lesz ránk a következő, amelyről hír­ügynökségek, politikusok, katonák és állam­férfiak egyaránt úgy beszélnek, mint a dön­tés esztendejéről. Természetesen sénki sem fpp ezért nyugodtan lehet állítani, hogy magyar viszonylatban az 1944-es esz­tendő alakulása csakis önmagunktól, a ma­gyar társadalomtól függ. Az ellenséges be­hatás alatt dolgozó bomlasztó energiák el­len végtelen pozitív erőtöbbletet tudunk latba vetni. Legelsősorban gondolunk az Anyaszentegyház kifogyhatatlan és felmér­hetetlen lelki erőtartalékaira, arra a csodá­latosan gazdag, szellemi és hitbeli fényfor­rásra, amely a magyarság történelmi meg­próbál ásának tíz kemény évszázada során mindígj a krisztusi szeretet megtartó fluidu­mait s a krisztusi hit eligazító fényét sugá­rozta a csüggedők, a sokat szenvedettek és a megt'ántorodók felé. Ezen a mindenek fe­lett való lelki és szellemi értéken túl itt van a nemzet ősi józansága, a magyar gazda­társadalom egészséges konzervativizmusa, a középosztály intelligenciája, tájékozottsága, a kisiparosság, a keresztény kereskedő ré­teg önálló életet kívánó hajlama és a mun­kásság kiábrándultsága a .íieni/r tkö/i u>­nokb'Y! Mindezek n datosan állnak szemben minden, lássál s összefogva magát a enf®. ségbe, a mag) ar-elszántság.)'. teúLL minden külső vagy belső szemben. Ennek a belső lelki .Ji^g rapocinse. a jövőt illetően biiaiomma! tölt­het el mindenkit. Ez a cselekvésre, áldo­zatra és küzdelemre kész egységes nemzeti társadalom lehetővé teszi, hogy államveze­tői végre tudják hajtani legfontosabb prog­ramjukat; ;a ^nemzeti erők esszefogását, megszervezését és nemzeti céljai, k köré való koncentrálását. Súlyos lesz a ránk következő új év, de minden okunk és jogunk meg van arra, hogy bízzunk a jövőben és higyjünk nem­lé­tünknek Isten rendelte hivatása van, első­sorban a szentistváni birodalom területin, de azon túl egész Európa és az egész ke­resztény emberiség üdvére. Ezért szeret­nénk, ha az újesztendőben minden magyar lélekben felgyúlna ennek a nemzeti hivatás­érzetnek magasan lobogó lángja s minden magyar szívet betöltene az a tudat, hogy a puszta létezés, a nyomorúságos vegetáció negatívumán túl, ott van előttünk a pozitív cél, a nagyszerű és dicsőséges feladat: a fö­vendő, a nemzeti fejlődés biztosítása; az új magyar évezred reménye, akarata, amely megacélozhatja, felemelheti a hitvány csüg­gedés mélységeiben vergődő lelket is és megtöbbszörözheti a magyarság erőit. Az újév hajnalán tudjuk, hogy nehéz idők elé megyünk, de tudjuk azt is, hogy ha megőrizzük lelki energiánkat, ha fel tudjuk gyújtani a társadalom lelkében a naggyá-növekedés Ámgyát, — bármilyen megpróbáltatásokét tartogasson a sors, — dic$ösag*súj magyar esztendővel jutalmaz az isten. ^ Honvédeink üzennek... Tekintetes Szerkesztőség! A távoli sivár Orosz pusztaságról üdvözlöm szülőföldünk szeretett lapját és kedves hozzátartozóinknak, roko­nainknak és barátainknak boldog kará­csonyi ünnepekel kívánunk és Istentől megáldott boldogabb új esztendőt, amely mindnyájunk számára meghozza a bol­dog magyar békét, amiért mi idekint Istenbe vetett hittel és szilárd akarattál harcolunk. Bajtársi üdvözlettel: Szakács Sándor őrv., Sza'al Ferenc tiz., Tóth Gábor őrv, Varga János honv. Horváth István honv . Pék Lőrinc honv., Csapó Ferenc honv., Ha bäfe Ernő honv Tábori posta: Z. 297. gy le lesz esz: | jósolhatja meg, hogy a döntés valóban j csak a magyar megmaradásában, hanem a ^ V I . Páncélosok a téli csatában. megtörténik-e?'Egy azonban nem vitás. Ha 1944-ben el is következik a döntés órája, ez a történelmi sorsforduló nem hozhat reánk meglepetést, bajt és veszélyt, hogyha a nagy percek idején keményen kézbe fog­juk az ősi magyar fegyvert, ha erős az ősi magyar lélek és töretlen a nemzet belső rendje. Ezektől a követelményektől függ életünk, halálunk. Ezeken fordul meg a magyar sors: az új, dicsőséges és boldog ezer esztendő, vagy a gyötrelmes, teljes pusztulás. A felkészültség, a lelki nyugalom és a belső rend megmaradása azonban nem tel­jes mértékben függ az államhatalomtól. Legnagyobb részben magán a társadalmon múlik, hogy sikerül-e a legzordonabb meg­próbáltatások, vagy legbizonytalanabbnak látszó helyzetek közepett megőrizni és biz­tosítani a 'belső nyugalmat és rendet, amely a nemzeti erők gyarapodását és meg­növekedését teszi lehetővé. Ma már szinte történelmi bizonyosság• az, hogy 1918-ban sem' következeti volna be az összeomlás, ha a háborúvesztés jelismerésekor az állam­szervezet működését jól megszervezett erők biztosították volna. Válságos órákban ezek­nek a társadalmi tényezőknek súlya, köz­tekintélye, morális és számbeli fölénye a forradalomra törő, kanálisból előbújó, alan­tas indulatú csoportokat megjelenésük pil­lanatában semmisíti meg. magyar hivatásnak új és teljes kibontako­zásában. Mert magában véve nem elég a megmaradás programja, sőt ernyesztő és sorvadásra vezető tévedés; nagy múltú nép, egészséges, nagyrahivatott nemzet nem elé­gedhet meg a létezés puszta tényével. Ma­gyarhoz nem méltó, sekélyes, materialista befolyás \hatisa lenne ez a felfogás. Mert a puszta élet megtartása, a lassú és méltat­lan vegetáció soha nem lehet emberi, még kevésbbé nemzeti cél. Maga az Üristen ol­totta belé az emberbe azt a lebir'natatlan örök vágyat, hogy necsak a megmaradásért, szük korlátok, gyatra lehetőségek fenntartá­sáért küzdjön, hanem igyekezzék fejlődni, gyarapodni, isten képére hasonulni. A nemzet számára még inkább kötelező ez az isteni parancs, a nemzet hivatása rejtőzik benne. Emberek, pártok, frakciók szükség esetén elfogadhatnak ilyen minimalista programot is. Életre termett nemzet és tár­sadalom célja azonban mindig csak maxi­malista lehet a hivatás lehető teljessége. Nemcsak a puszta létet, nemcsak a területi és biológiai birtokállományt kell biztosítani, hanem a felemelkedés útján, a nemzeti élet és hivatás minden lehetőségét. Elérni azt a tökéletes biztonságot, amelyben a nemzet szabadon, fejlődésképesen növekvő céllal és növekvő mértékben teljesítheti hivatását. Mi magyarok, a Regnum Marianum hűséges fiai mélységes hittel valljuk, hogy nemze­A rögtönzött ezredirodában beszélge­tünk. Az alig néhány négyzetméter nagyságú szobában serény munka folyik: parancso­kat írnak, felterjesztéseket készítenek és az elmúlt harcokról vázlatokat rajzolnak. Az írógépkopogás egyhangú lármáját mindunta­lan megszakítja a telefon csengése és a kül­döncök rövid jelentése. Fiatal főhadnagy ül velünk szemben. Talán ő a páncélos had­osztály legfiatalabb főhadnagya: vitéz Lacz Csaba. Szinte félszegen tiltakozik minden kérdés ellen. Nem akar semmiről sem be­szélni, ami a személyével összefüggésben van. Hosszú érdekes és szakszerű előadást tart a hadosztály harcairól, mesél elöljárói és alárendeltjei hősi közdelméről, csak saját magáról feledkezik meg. Interjúnak készült a beszélgetés. Szerénységén azonban csődöt mond minden kísérlet. Pedig érdemes vitéz Lacz Csabával foglalkozni: ő a hadosztály egyik büszkesége. A legviharosabb napok­ban, amikor minden ember tudása, harckedve és példamutatása döntötte el egész sereg­csoportok sorsát, a fiatal főhadnagy átvette a zászlóalj parancsnokságot, majd amikor az ezredparancsnok is megsebesült, az ezred­parancsnokságot. Mint újdonsült ezredpa­rancsnok megmutatta, hogy igazi férfi került a sok vért vesztett páncélos lövészek élére. A nagy téli csata első napjaiban tör­tént: a páncélos lövészek parancsot kaptak, hogy harckocsitámogatással törjenek előre és támadják oldalba az ellenséget. A paran­csot hősiesen teljesítették, pedig amint utóbb kiderült, többszörös túlerővel álltak szemben Délután fél három órakor indult meg a nyolc kilométernyire fekvő község ellen a táma­dás és öt órakor már a>Jalu határában har­coltak a meglepett vörösökkel. A géppisz­toly- és puskatűzben mindkét részről bele­szóltak a tankok ágyúi. A szovjet sztalin­orgona sem maradt veszteg. Ebben a véres harcban hal^hősi halált vitéz Lovay Ferenc alezredes, az egyik zászlóalj parancsnoka, Ugyanezen az éjszakán pedig Herke Ferenc százados zászlóaljparancsnok-helyetíes erő­szakos felderítés közben megsebesült. Ekkor kapott parancsot vitéz Lacz Csaba főhad­nagy a zászlóaljparancsnokság átvételére. Január tizennyolcadikán az A.-i har­cokban vitéz Lacznak jutott feladatául az állomás környékén elrejtőzött vörösök kifüs­tölése. Másnap a hadosztály tovább vonult L-re. Ez volt a visszavétel fedezésének kulcs­állása. Itt kellett föltartóztitni a bolsevistákat az utolsó szál emberig. Mielőtt azonban A.-t a hadosztály elhagyta volna, gondos munkát végzett: fölrobbantott mindent, aminek a vörösök a legcsekélyebb hasznát vehették volna. Egymás után repü tek a levegőbe a hidak, a gyárak, a katonai berendezések és az egyes épületek. A bolsevisták minden ol­dalról támadtak. Az utolsó robbantást nem lehetett már végrehajtani. A pályaudvar felől nagy ellenséges kötelékek közeledtek. Pedig ott állt egy vasúti szerelvény, amelyet a vagónok befagyott tengelye miatt nem lehe­tett elindítani. Pedig fontos lett volna, hogy ne kerüljön ellenséges kézre: az orosz vasúti vágányok ugyanis széies nyomtávuak és így nem használhatják a saját szerelvényeiket az általuk elfoglalt területen, ahol a műszaki századok, közvetlenül a harcoló csapataink nyomában haladva keskényre építették a vá­gányokat. A szerelvény azonban ott maradt... Huszadikáról huszonegyedikére virradó éjjel szörnyű robbanás rázta meg a levegőt. Majd röviden utána több kisebb hallatszott. A.-ban vad pánik tört ki az oroszok között. A pályaudvar felől. sűrű füstfelhő szállt a a csillagos ég felé. Magyaroknak azonban nyomuk sem volt. Az l-i hídfőnél pedig ugyanekkor meg­elégedetten nézett az órájára a parancsnok: — Egy óra husz. Lacz Csabának igb&r rí nji" y • A BA 30 PttJLfeR

Next

/
Thumbnails
Contents