Pápa és Vidéke, 40. évfolyam 1-52. sz. (1943)
1943-03-28 / 13. szám
ff Női divatblúz Különlegessége k W^töl SZONTEGHT^Ü ÍREK Ulgyefotes. gyógyszertárat. Márc. 28!ig a Városi, 29—ápr. 3-ig a Michna gyógyszertár tart vasárnapi és éjjeli ügyeletes s7x)lgálatot Tanú'mányi felügyel\v± látogat. Ur Nyirjesy Sándor tanügyi tanácsos március hó ll-én tanulmányi felügyeleti látoglatást tartott a mezőgazdasági szakiskolánál, amikor is a közismereti tantárgyak tanitását és a tanulók nevetését ellenőrizte, Üjm'se. Takó Gábor, városunk szülötte Gyümölcsoltó Boldogasszony napján mutatta be első szentmiséj ét a nagytemplomban. Kézvezetője Németh József apátplébános volt. Reindl Rafael káplán hatásos beszédben méltatta a hatalmas tömeg eltitt a nap jelentőségét. Az újmisés a szentmise után áldást osztott Az űrinek M ária -kong egá c iája f. hő 29-én, hétfőn délután 5 órától a zárda kápolnájában engteszk 13 imaórát véö)ez a magyar családokért. Az ájtatosságra ezúlon hivja meg a Kongregáció a közös lelkigyakorlatot végzett Hölgyeket is A KanofcfiT^ín'ézet polgári iskolájának év^ Jelfcí'gyaívorlalát márc. 26-28i^ Dr. Bánhegyi Jób bencés házfőnök és a pannonhalmi tanárképző professzora vezeti. Nagyböjt* kul'.íirelőadás, A bencés gimnázium rajztermét zsúfolásig megtöltő érdeklődő előtt rendezte meg az Emericaha/a' Bencés Diákszövetség: és Szent Ferenc harmadik rendje a nagyböjti második kul.úrelőadást kedden este. Dr. Brunner Ernőd bencés tanár a nagycsütörtök liturgiájárcl tartott mindvégig halásos előadást. Dr. Csertő Antal püspöki tanácsos, hittanár az ember értékéről és méltóságáról beszelt. Az érdekes előadás nagy hatást gyakorolt a megjelentekre. Kongregmlsía avaíás. Az állami kiépző új kongreganistái felejthetetlen ünnepség' keretében tettek fogadalmat Gyümölcsoltó Boldogasszony napján a Szent Anna templomban Szentgyőrgyi Ignác ker. esperes szentmise közben ma$as szárnyalású beszédet intézett a | kongreganistákhoz és megható szertaritással avatta fel a 36 jelöltet. Pápai Sport Club hangversenye. A PSC március hó 27-én, szomba'.on este fé! 6 órai kezdettel kitűnő műsorból összeálii ott hangversenyt rendez a legjobb szereplőkkel. A Kisfaludy-ulcai kultúrházban tartják a hangversenyt, melyre 50 fillér a belépődíj. CORSO Március 30 - Ápr. 4., Kedd-vasárnap. A K I vidámságot, d.rüt és n ve ést szereti NÉZZE MEG A Négylovas SOS «f!rt sHh :l!fs •íir ML." 'tar '•[ir r hintó-t Főszereplők: Szemere Vera, Turay U-t, Öktdy Zsóka, V zváry Mariska, Hajmássy Miklós, A^á y Gerő, Pethes Sándor, Pet 1 es Ft r nc. Kinevezés. Girler Atojzia Mária oki. munkames'ern\ a p'pti városi Nő pariskofa oktatónője, az újvidéki áll nőipariskolához nyert kinevezést. Kinevezés. Veszprém vármegye főispánja Süls Zsigmond városi számellenőr, oki. ö. tüo. tisztet a pápai járásba tűzrendészeti felügyelővé nevezte ki. Katonai kitüntetések. Magyarország kormányzója Kató Kálmán somlórszőllősi lakost, Fuchs Géza, Teiszler József és Szakács István pápai lakosokat a keleti harctéren az ellenség' előtt tanúsított bátor, önfeláldozó magatartásukért a magyar bronz vitézségi éremmel tüntette ki. A Kárpál Egyesü'el országos főbikára Pápán. Vasárnap délelőtt tartótták a pápai túristák Kárpát Egfyesület Bakony osztályának tagijai évi közgyűlésüket, amelyen megjelent Hernády János főtitkár. Varga László elnöki megnyitójában üdvözcl e a központ kiküldöttet és vázolta a vég!zétt munkát. Hernády János hosszabb beszédében a központ terveit ismertette. A pápai túristák rövidesen megkapják a Szentglyörgy-hegyen épült túristaházat, jelentékeny támogatással pedig a Bakonyban kezdik meg otthonuk megépítését. Magyar János alelnök a végzett túrákról számolt be ügyes előadásban. Itx jelezzük, hogy május 3-án országos túrista kirándulás lesz a Bakonyba. Bakony jakó a honvédéért, örömmel közöljük értesüléseink alapján, hogy a Szövetkezeti Asszonyliga tagjai Griszbacher Istvánné elnöl n3, Bakonyi Antalné és<Ékes Katalin tanítónő lelkes szervezésében a honvédek hozzátartozóinak javára várakozáson felül jel sikerült teaestet rendezett. A tiszta bevételi, 230 P-t nemes célra fordították. A Szövetkezeti Asszonyiga hazafiasan érző munkájához további sikereket kívánunk A Nemzetvédelmi Kereszt átadási ünnepsége. A Nemzetvédelmi Kereszttel kitüntetett Pápa városi és pápai járási egyének részére ezen kitüntetés ünnepélyes átadása .folyó hó 28-án, vasárnap dc'Ulőtt 11 órakor fog a városházán megtörténni. A kitüntetetteknek a Nemzetvédelmi keresztet a vármegyei főispán megbízása folytán Hamuth János polgármes'.er adja át. Ezen ünnepsegré a város vezetősége a helyi hazafias és társadalmi egyesületek és intézmények vezetőségét és tagjait ezúton is meghívja. Nafíyaláisony és Dáka a sebesültekért. Nagyalásony és Dáka község leventéi és lányai látogatást tettek a pápai üdülőkórház sebesti tjei ni'l. A Nagyalásonviak 190 darab szereieicsomagot hoztak és nyújtottak át, a dákaiak ajándékokkal halmozták el a sebesülteket ós elszórakoztatták őket. A helybeli Ranolder-intézet Mária-lányai meglátogatták a sebesülteket és sokáig szórakoztatták és adományokkal látták et őket. A kollégium VIII. osztályú növendékei a kórházban megismétel ték az előző héten rendezett műsoros előadásukat. Rossztil sült el a pu ka. Benedek Ilona pápai 15 éves kislány leventepuskával verebekre vadászott, de a puska oíy szerencséjenül sült el, hogy a lány arcán, fején es balkezén súlyos sérüléseket szenvedett. 'Bevitték az irgalmasok kórházába. Veszedelmes valutaűzért fogott ei a rendőrségi Ügyes fogást csináli a pápai rendőrség. Egy veszedelmes valutaűzér zsidót tett ártalmatlanná a rendőrség. SicibersieiniMór beledi lakost el| fog'ták és letartóztatták. Kihi Ugatása alkalmával beví Hot a,,hogy valutaűzérkedéssel foglalkozott. Átkutatták zsebeit és nagymennyiségű aranyat találtai nála. Átadták a járásbíróságnak. |U z I e t n y i t í> s | TV* elei ei é elitem a n. é. vásáilóközön>éget, hogy Pipán, Hanhy MJ.«IO» Fö u. 16. szám a'ait • festék- és háztartási árú kereskedést nyitottam. — Egv ven ti czte'cttel tuddom, hopy s obafestő- és mázoló iparomit euől függetlenül folytatom a jövőben is. — Tis/ieet e kérem a n. é. i-özönség s-lve< pártfoi á'íát. Dattlor Sándor Bal"se'rk. Tankó Simonné 62 éves pápai asszony a pincébe zuhant. Fején és karján szenvedett sérüléseket. — Doniján István 14 éves pápai menhelyi eltartott gyerek a kocsiról leesett és a kerék keresztülment rajta. — Polczer István 13 éves gyarmati gyermeket tetanusz mérgezéssel szállították be az irgalmasok kórházába. Egészségügyi cikket, kozmeti Vu'not bi/alnmm^l s^er^h^-t be: ENG" DROGÉRIÁBAN Pána FMér 19 (E előtt Nenrer Rersö.) FelháN»rító kár'evének a Boldiogaes^ny-úlTn. Városszerte felháborító kártevésekről beszelnek. A hét végén péntekről szombatra virradó éjjelen a Boldo^asszony-út pára'lan számú házainak ablakait sárg'a festékkel bekenték. Az ablakok kere'ein és üvegtábláin reggelbe a festék megszáradt. A lakosonnak jelentékeny kárt okozott a festék eltávolítása. Egy héttel ezelatt meg a Boldogasszony-út páros számú házainak at lakait kenték be. Mint érdekességet külön kiemelhetjük, hogy a zsidó tulajdonban lévő házak al I kait »mcgidmél e«. A városban általános felháborodást vál ott ki a kártevés. Felhívjuk olvasótáborunk fokozottabb f.gyelmit a lettesek felkutatására és kézrekeritésére. - 1 A pápai KERAKTOSz előadása. A Ker. Munkásegyesület helyiségében a pápai Keresztény Alkalmazott Kereskedők és Tisztviselők csoportja jól sikerült előadást rendezett, melynek előadója Gáli Samu tanár volt, aki »A g*yorsés gépírás szerepe és haszna a kereskedelemben címmel értékes és figyelemreméltó előadásával végig lekötötte a hallgatóság érdek1jdését. Minden csütörtökön rendeznek kulturálts előadásokat. A S' besüTek ú'abb mogfátoga'ása. A Nemzeti Munkáközponthoz tartozó Perutz-gyári munkások 20 főnyi csoportja tett látogatást 11-én dclután a sebesült kórházban. A sebesültek r!:iszére almát, süteményt, dohányt és folyóiratot adtak össze az áldozatos lelkű munkásnők. Sorra látogatták a fekvő betegeket, majd az udvaron összegyűlt lábadozó betegeket Mezei Ilonka üdvözölte és a belegek szórakoztatására énekszámokat adott elő. A katonák kl! kes tapssal jutalmazták Mezei Ilonka szereplését. Önről is kőzitek modern felszeleléssel és szakszerű munkával élethű fényképet... KOVÁCS IMRE vl«sg*sot f nykipéiim cXtr FOTO OPr-Kfl UTM. Pápán, Kossuth Lijos-u. 22/a. s/ám alatt az udvarban. Saját érdekében ügyeljen a c í m r e j R Pápai hitelbank közgyűlése A Pápai Hitelbank Gyümölcsoltó Boldogasszony napján délelőtt tartotta ine^i 65. évi, rendes közgyűlését saját üzleti helyiségében. A közgyűlésen a részvények túlnyomó többségének képviseletében mintegy negyven részvényes jelent meg 1. A tanácskozást Szabadhegy Elemér gazdasági főtanácsos, alelnök vezette, aki megnyitó beszédében bejelen telte, hogy Medgyasszay Vince, a dunántúli református egyházkerület nyugalomba vonult püspöke visszavonulása alkalmából az intézet elnöki tisztérői is leköszönt. A lávozó elnök nemesveretű egyéniségéhez mért szép szavakkal mél^ talta Medgyasszay Vince működését és azokat a nagy értékeket, melyeket személye az intézet életében jelentette Megemlékezett ezután Horváth Máté ügyvezető igazgató huszonötéves szolgálali évfordulójáról. A közgyűlés élénis helyeslése mellett fejezte ki köszönetét az ügtyvezető igazgató odaadó, értékes, fáradhatailan munkássága iránt. A zárcszániadásokat és igazgató.^ágji jelentést dr. Sulyok Dezső intézeti ügyész ismertette. Kiemelte a betétállomány több mint 25 o/ 0_ 0s emelkedését, a viszont leszámítolásba adott váltóanyag 18.5 o/o-ra történt csökkenését és azt az örvendetes körülményt, hogíy az elmúlt évben az intézet több mint 60.000 pengével tudta gyürapitani rendes tartalékalapját. A fel ügyelőbizottság jelentését Varga László elnök olvasta fel. A jelentéshez Hamuth János polgármester szch.lt fel a részvényesek nevében, dicsérettel emelve ki a bank közérdekCi munkásságát. A közgyei5s az igazgatóság javaslatait egyhangúlag, változtatás nélkül fogadta el. Az osztalékot részvényenKént 3 pengőben állapították meg. Ezután a választok következtek, melynék során elnökké egyhangú lelkesedéssel Győry, Elmért, a dunántúli egyházkerület új püspökét választották meg. Az igazgatóság, felügyelő bizottság változatlan maradt, az igazgató tanácsban új tagok vitéz Szalay István és Silingi Gyula. Az intézet halottai a mult évben Gcdey József, Nánik Pál és Marton Ignác, kiknek kegyeletes emlékét jegyzőkönyvDen örökítették meg 1. Internáltak egy nőL A pápai rendőrség Török Katalin pápai 47 éves ál^ lásnelküli nőt internálta, mert a közbiztonságira, a közrendre és az állami érdekekre káros magatartást tanúsítóit A nő egyébként közveszélyes munkakerülő csavargló volt. hirdessen a „Pápa és Vidékéi-ben Jókai Mozgó Március 30—31., kedd-szerda. A szezon legnagyobb vigjitéksikere í R nőnek mindig igaza Van Fös7ererlők: Ilse Werner és Viktor de Kowa. Április 1—2-3—4., csütörtök—p e ntek—s zombat—vasárnap. JÁVOR PÁL és TASNÁDY FEKETE MÁR!A kirobbanó sikerű világtilmje Fehér emberek Rendezte Radványi Géza.