Pápa és Vidéke, 40. évfolyam 1-52. sz. (1943)

1943-10-03 / 40. szám

tamin! Szegény Szentgyörgyi professzor, ha látná!... Azóta pedig áll a harag és áll a harc vitéz Hernándy-Berencz százados és Gromov hadnagy között. A világnézeti ellentéteken túl mint vöröslő posztó ott áll a — paradicsom. És azt hiszem, ha közlekedési rendőrt állítanának is a Don mellé, sem tehetne sokat. Az utat úgy sem kell mutatni, mert úgyis tudják, a paradicsomot elfeled'netni úgysem lehet az emberekkel. Egy-egy éjszakai vállalkozás alkalmával törlesztik az adósságot. A paradicsomért... dvápihúss József zis. (Honvéd haditudósító század.) Rz elveszett paradicsom a Don mellett Őszinte írás — A Don mellé közlekedési rendőrt kellene állítani. — Ez az első "gondolatom, amikor hallom, mennyi vállalkozást hajtottak végre honvédeink az utolsó napokban. Nem mul t el éjszaka, hogy meg ne látogatták volna a vörösök állásait a túlsó oldalon, de volt olyan éjjel is, nogy négy-öt járőr is átcsúszott és mindegyik' értékes értesülésekkel, hadianyaggal és foglyokkal tért vissza. — Alig tudom már visszatartani az embereket, — meséli nevetve viléz Hernándy-Berencz György százados. — Átalmennének ezek még a tűzlengeren is, csak engedném őket. Ügy ismerik már a járást odaát, mint a tulajdon falujok környékét. Mindennek oka pedig a paradicsom! ... ezért van mindez. Ha Gromov tudta volna, mi következik, liej, dehogy nyúlt volna a mi paradicsomunkhoz ... — A paradicsom ?... Gromov ?... Miféle paradicsom és miféle Gromov? — tolul fel bennünk a kérdés. Aztán tisztázódik minden. Régi história, még a nyár végén kezdődött: Kezdetben pedig vala a timi áttörés ós aztán a lerohanás a Donig. A Don partján pedig vaIának virágzó krumpliföldek és a virágzó krumpliföldek között, amelyek mint Éden kertje kínálkoztak fel az éhes bakagyomor előtt, vala egy valóságos kis paradicsom, — a kert tudniillik olyan, amelyben augusztus végefelé úgy piroslottak elő a gyönyörű piros, érett paradicsomok, mint a pipacs. Óriási dolog volt ez itt, a Nyomor birodalmában. Volt is fejedelmi élet bakaországban. A kenyérzsákok mind

1 nehezebbé váltak a felgyülemlő konzervektől. Senkinek sem kellett a fiznom portugál szardínia, meg a konzervkolbász. Minek? Ott volt a paradicsom. Csak kenyér, pieg só kellett hozzá és kész volt a finom ebéd. Mindez tartott pár hétig. De úgy látszik, az orosz megirigyelte a komoly jólétet és egy éjszaka átjött. Egy Gromov nevű hadnagy parancsnoksága alatt egy zászlóaljnyi erővel hídfőt alkottak az innenső oldalon a Don egy kisebb kanyarulatában. Hadászati érdek nem fűződött hozzá, hogy visszaverjék őket a Donon túlra, mert a Donnal szemben levő magaslat a mi kezünkben volt és onnan akármikor belőhettük az ellenséges állásokat, de a paradicsom bizony odalett. Ott feküdt a drága paradicsomföld a két arcvonal között, a senki földjén. Annyira már nem mentek hátra a mieink, hogy az oroszok hozzájuthassanak a paradicsomhoz. Ha nekem nem, hát neked sem, mondták. 41)e attól a perctől kezdve Gromov hadnagynak nem volt nyugta. Nyilván ezerszer leltákozta a percet, amelyben hídfőállásra átjött. Két nap múlva ugyanis vigyorgó legény jött be vitéz Hernándy-Berencz György százados úr fedezékébe és jelentette, hogy foglyot hozott. A fogoly Gromov hadnagy tisztiszolgája volt. Kezében kis zsákot tartott. A zsák tele ovit paradicsommal. — Már éppen indulni akart viszszafelé, — jelentette a baka, — amikor rajtaütöttünk őkelmén. Előbb megvártuk, mig jól teleszedi magát, tudtuk, addig úgysem lőnek a muszkák. Miért ne hozzunk a százados úrnak egy kis friss muszkaszedte paradicsomot?!... — Csengett a tábor a nevetéstől. Messzi fedezékekből jöttek át az emberek, hogy láthassák a vöröst és megtapogassák a paradicsomot. A muszka meg csak állt és nem értette, miért a nagy vigasság. Másnap két embert hoztak be az előőrsök, harmadnap egy felszakaszt. Mind paradicsomot akart szedni. Az utolsó napon már lövöldözésre is került sor, mert négy géppisztolyos szovjetőrszem bizlositotta a paradicsomszedést. A vörös paradicsomszedők közül kettő eleseit, egy megsebesült, a többi megadta magát. De egy szem paradicsom nem sok, annyi sem került a paradicsomra éhes Gromov hadnagy asztalára. A mieink ,meg szépen mindig elhozták a vörös parancsnoknak szánt paradicsomot — haza. A végén Gromov megunta a dolgot. Egy délután egetverő aknázásra riadtak a századok. Zengett a Don partja. Hol itt, hol ott csapott be az akna. Kisebb-nagyobb űrméretű. Egyik a másik után. Rohant mindenki a kémlelőnyílásokhoz. — Mit lőnek ilyen eszeveszetten? Támadás készül ? Telefon csengett, parancsok mentek, hírvivők, parancsvivők rohangáltak fel s alá a 'lövészárokban, kikészítették a lőszert, távcsövek meredtek a túlsó partnak, a tüzérség hátrább tűzkészültségbe helyezkedett, a géppuskások és golyószórósok még egyszer megvizsgálták fegyvereikét. » Támadás ilyenkor? Világos nappal? Sík terepen? Megbolondultak ezek a bolsik? Hiszen innen egy sem megy i haza a mamájához!... De az aknák csak zuhogtak, mint a záporeső. Az állásokat azonban meszsze elkerülte valamennyi. Még csak a közelben sem robbantak. Hova lőnek hát?!... S akkor, mint a futótűz terjedt tova az árkokban és fedezékekben, ahol lövésrekész kemény markok feszültek a puskák és nehézfegyverek agyára, dagadt, mint a tenger árja, hullámzott, mint a búza végtelen rendje, ha megfújja a szél, szaladt, terjedt a hir: — Gromov a paradicsomot vereti olyan dühösen! Három órán át tartott az aknázás. Csattant, freccsent, robbant minden. Nyögött a föld, gejzírként szökött a magasba és a visszahulló göröngyök között pirosan, mint sebesültek vére, folyt szét a drága paradicsom. A C-via közhangulatról Lehet-e felemelőbb érzés, mint elbeszélgetni a közel- vagy régmúlt eseményeiről. Pihenő órákban átszűrni a nap vagv a perc rémhirmenles történéseit, s józan ésszel — a magvarsáw érdekéit sz!em'előtt tartva — állastfogialni azokkal szemben, a lövőnk biztosítására. Ez nemcsak keUemes 'Je^ki muráimat biztosit számunkra, hanem' ezen felül építőén áT>olia a közhangulntlot; amelvben higonyie'kű emberek tfvo födnek és értelmeden izgalmak közepette csigázzák a kedél veket. A ma emberének kétsTéres erővel kell uralkodnia önmagán ho.qV meöóvia nyugalmát a lé'ekmér

nezők e^en Ezzel péld'át adni másoknak és éFená

1!bitóvá kovácsolni a le'ket, hogv sorsdöntő nillanatokban is meg kell állni a helvünkét, ha élni akarunk egv újabb ézrledévben. Sajnos, csak nagvon kevesen vagvunk olvanok. akik távol tnduik műnkét tartani ebektől a lé'ekölő mérgezésektől s nem okozünk magunknak kétes »cseresnvés lenénvtől« gvomorid'egességet. Pedig iobb me/^Örtént dóinkról csevegni, mint lázá'mokat kergetni, vagy ahhoZ sefiütŐen hozzájárulni értelmetlen gajdb

1 ás^al. Nézzük a becsületben megöregedett eleinket. Bárnrlven nehéz időkben a dicső múlthoz m'en'eküllek s onnan merítetek erőt a jobb sorsra vezető küzdelemhez. Miért ne tehetnénk meg mi ezt? Különösen m'a, amikor oly nagy szüksés'űnk van a józ'an észre, az egyöntetű közhanaülatra A társadalom mindenegves tagia fontos kis csavar a nemzet gépezetében. A rossz közhangulattól félre, vagy végletekbe méretezett alkotás nem szolgálhatja a magvarsáig zavarmentes életét, történelmi hivatását. Ennék biztos tudatában kell lennünk, nemcsak ma, hanem mindig, amikor az

1 aktuális napi esem én vekről adódik a szó. Éberen kell figyelnünk nemcsak azt, hogy mit mondanak, hanem »ki« mondja. Legtöbbször azok próbálnak közhangulatot teremteni, ak'k hasznot akarnak abból húzhi. Ezeket könynyen felismerhetjük jellegzetes faji tulajdonságaikról s eziek ellen a niagünk módján védekezhetünk. De nemcsak védekeznünk kell a rossz közhangulat kialakitása ellen, hanem annak jó kiépítéséért kötelességünk dolgozni is. Ezt pedig azzal szolgálhatjuk eredménVesen, ha megakadályozzuk a báránybőrbe bújt farkasok mesterkedéseit és a »pontos értesülések« elé azzal vágunk: beszeljünk másról! Beszéljünk arról, amivel jövőnkel építhetjük és biztosiíhatjuk. Péezely J. Szabolcs A külsővati j egy ZQ h I vat a I ba n levették a keresztet? — Levelesládánkból. — Mélyen Tisztelt Főszerkesztő Űr! Tisztelettel kérem, szíveskedjék néhány soromat lapjában megjelentetni. A külsővati jegyző hivatalban függő keresztet ieltávolitották. Miért? Nem tudom! Most nem is kutatom az o"kát. Elengedhetetlennek 1 tartom azonban, hogv fel ne hívjam a figyelmlet a következőkre. A századforduló liberális-kapitalista gondolkodása eltávo'itotta a keresztét a Pázmány Péler Tudomány egyeiem termeiből. Az ifjúság egy része önhatalmúlag újból kitűzte. A k'eresztéltávolitők siettek felhasználni az alkalmat. Felekezeti gyűlöletet szítottak. Egymásnak ugrasztotrák a keresztény és keresztyén ifjúságot csak azért, hogy az ifjúság és a magyar nép észre ne vegyenek' egy másik, sokkal nagyobb, halálosan komoly, végzetessé válható veszedelmet. Aki történelmünket ismeri, az tudja, hogy harcaink, küzd'elmeink, igyőzeimeink egyik záloga mindig a kereszt volt. Most sem akarunk és nem is kívánunk mást! Tiltakozunk minden olyan cselekedet ellen, mely elveszi tőlünk és elviszi előlünk a keresztet! Figyelmeztetünk mindenkit, most is vannak emberek, akiknek érdekük, hogy a magyarság erejét megtörjék. Kinálkozőbb alkalmat, mint a felekezete harc fel fokozását, nem találhatnak. De ne feledjük! Ez is csak egy fekete lepel. Mögötte lázasan készül, viharzik, dühöng egy másik győzni akaró jel, egy teljesen más gondolkozású is felfogású tömeg' állati szenvedéllyé felfokozott gyűlölete és gyilkos vágya! S aki a szeretet jelét, akár tudatosan, akár jóhiszeműleg bárhonnét eltávolítja, a magyarság elpusz'titásához nyújt segédkezet. Külsővat, 1943. szept. 20. Varga Józjsef. Nyilt-tér. (E rovatban közöltekért semmiféle felelősséget nem vállal a szerkesztőség és a kiadóhivatal. Sajnálatos körülmények folytán a pápai sz^bóiparosok kőzött az a hir terjedt el, hogy Hegedűs Zoltán szabómester úr (lakik Pápa Fiórián-u. 15) más nevére szóló bélésutalványt váltott be nálam, de ezen hfr telj 95 egészében alaptalan, mert a fenntnevezett Úr csak a saját nevére szóló bélésutalványt váltotta be. Süpek Pál szabómester szabószakosztály elnöke. Szőnyeghy Elemér divatárukereskedő. A kéli csata masyar hösel Az önálló cselekvőkészség és az egyéni kezdeményezés ragyogó példájával szolgált a bolsevisták elleni téli elhárító csatában Tóth Péter honvéd, egyik utászzászlóaljunk katonája. Tóth Péter honvéd 1943. január 25-én Iwanowka község közelében végrehajtott saját támadásunk során észrevette, hogy egy rejtett földerődből orosz géppisztolyosok akadályozzák a szakasz előnyomulását oldalazó tüzükkel. Tóth Péter erre gyors elhatározással ön tevéken y en kivált kötelékéből és kúszva megközelítette a földerődöt. Merész

1 vállalkozását siker koronázta. A földerőd lőrésein bedobált kézigránátjai mind megölték vagy harcképtelenné tették a bentlévő bolsevista géppisztolyosokat. Tóth Péter haláltmegvető bátorságán fellelkesült szakasz most már lendüleles rohammal kivetette állásaiból az erősen befészkelt szovjet gyalogságot. Márkás kerékpárok és rádiók Rátkainál „ERŰ" villamossági és műszaki kereskedés PÁPA Vizsgáznak a sebesült honvédek.