Pápa és Vidéke, 39. évfolyam 1-52. sz. (1942)
1942-06-07 / 23. szám
ÍREK Ügyelt'les gyógyszertárak. Június 7-ig az Irgalmasrendi, 8—14-ig a Piatsek gyógyszertár tart-vasárnapi és éjjeli ügyeletes szolgálatot. Hatalmas hitvallás volt az úrnapi körmenet. Derűs, napsugaras időben ezrek meg ezrek alázatos hitvallása volt a plébánia idei úrnapi 'körmenete. Szép rendben vonult a hatalmas 'tömeg, mindannyiuk aj 1káról a vallásos lélek meleg hangján, égbetörőn szállt a megragadó ének: Imádlak nagy Istenség!... A körmenet igazában Isten dicsérete volt. A ivezérzászlókat már a főpostánál lobogtatta a júniusi szellő, amikor a harangok zúgása indulást jelzett. A frontharcosok patinás zászlói után az iskolák, leventék több ezerre rugó, fegyelmezett gárdái vonultak példás áhítattal. A Ranolderjntézet polgáristái kedvesen-magyaros ruháikban, fejükön virágos pártáikkal szinte 3 magyar pipacsos mezőt varázsolták az Istennek hódoló menetbe. Ott láttuk zászlóikkal a Dolgozó Leányok, Öreghegyi hívek, Iparosok, Földmívesek, Munkásegyesületek, Dohánygyár, Ferences III. Rend, Legény- , egyesület díszes, dicséretes képviseletét. Majd az első áldozók virágot szóró, hófehér | csapata után a pompás katonai díszszázad mögött vitte az Oltáriszentséget Németh József apátplébános. A baldakinum után haladtak a kegyúr', a katonaságba polgári hatóságok, az egyházközség képviselői Hamuth János polgármesterrel. A hatóságok után vonult az Úrinők Kongregációja, az Oltáregylet s a hívek nagyszámú serege. A körmenetet az ejtőernyősök díszszázada zárta be. Amikor a csodálat hangján emlékezünk meg városunk eme fenséges körmenetéről, sokak büszke megállapítását kell még ideírnunk. Lélekemelő volt nagyszerű katonáink férfias áhítata, térdreborulása az Úr előtt. Hisszük, ahol katonaság és polgárság ilyen magyaros kiállással tiszteleg és hódol az Isten előtt, ott lesz,még szebb jövő! Rkiknek emléke soha el nem múlik Május 31-én, hősök vasárnapján reggel 8 órakor kegyeletes és felejthetetlenül szép házi ünnepség keretében lepleztek le a repülőtéren az ejtőernyősök és repülők emlékmüvét. A két emlékművet a hangárok előtt állították fel az ejtősök és repülők. Kedvesen szép ez a 'két emlékmű azért is, mert a legénység keze munkája. Nemzeti zászló leng magasan az emlékműveken. Reggel 8 órakor feszes vigyázzban állt a tisztikar és legénység az emlékművek előtt. Majd pontosan 8 órakor megérkezett vitéz Szügyi Zoltán alezredes, zászlóaljparancsnok és szemlét tartott. Utána a* Levente zenekar a Himnuszt játszotta Birchner József karnagy vezénylésével. Majd Majthériyi Imre ejtőernyős százados lépett az emelvényre és a'sorsközösség és átélt emlékektől felajzott lélekkel mondta szívhez szóló beszédét. — Érzés, emlékezés hozott ide bennünket, hogy a Délvidék visszaszerzésekor hősi halált halt bajtársaink iránt lerójjuk kegyeletünket. — Mi ez az emlékmű? — mondta tovább Majthényi százados. — Az itthonmaradt bajtársak kezemunkája. — összejövetelünk lélekben és testben történt. Lélekben nemcsak mi vagyunk itt, hanem azok is, (akiknek most emlékét megidézzük. Az ő szellemük is itt'van. — A zászlóalj dicsőséges múltját kövessük! Másról is akarok beszélni. Érzitek-e, hogy a megholt (bajtársak is itt'vannak velünk? Észrevettétek-e, hogy amikor valami hibát teszünk, ők figyelmeztetnek: Bajtárs, ne tedd! Bertalan őrnagy úr szelleme jár közöttünk és minden pillanatban érezzük az ő mondását, mely parancs is, az ejtőernyős 1 Szügyi Zoltán alezredes koszorút helyezett < az emlékművekre. Majd a katonaság az F.stei házy-út elején lévő emlékműhöz vonult be, melyet szintén megkoszorúztak. Ezután a nagytemplomba mentek, ahol Németh József apátplébános ünnepi szentmisét és szentbeszédet mondott. — Ma ünnepünk van, — mondta Németh József apátplébános. — Azoknak áldozunk, akik a Kárpátokban, Rokitnó mocsaraiban, Piave hullámaiban alusszák örök álmukat. Akiknek jeltelen sírja behorpadhatott, de emlékük soha el nem múlik. Nemes büszkeséggel emlékezünk róluk, mert a kötelességteljesítésben ragyogó példát adtak nekünk. — Az ő nyomdokaikba lépő fiak és unokák, akik most ismét harcra indulnak, a magyar katona koszorújához újabb babérlevelet fűznek. — Itthoni áldozathozatalunk és imáink kísérjék őket, vigyék diadalra küzdelmüket és hozzák őket szerencsésen haza! Szentmise után a Fő-téren díszszemle volt. Kegyeletes ünnepség a hősök sírjánál. A kegyelet szent áhítatával áldozott a 'város társadalma a hősök emlékének hősök vasárnapján az alsóvárosi temetőben. A Himnusz eléneklése után Szűcs Dezső kollégiumi tanár mondotta el ünnepi beszédét. — Mint minden évben, — mondotta, .— ma is a kegyelet, a'hála és szeretet tudata tölti el lelkünket, amikor ismét összegyűltünk itt, hogy lerójuk kegyeletünket a hősök iránt. Emlékezik ma az ország, a társadalom, a család, mert egyiknek sincs olyan tagja, amely vagy az első, vagy a mostani háborúban részt ne venne és ne : Sikeres fftnyképezftshez; GEP, FILM, LEMEZ Kovács Imre FOTO-OPTÍKA szaküzletében kapható. Pápán, Kossuth Lajos-utca 21. szám alatt. — Telefon: 12—35. Amatör felvételek gondos és gyors kidolgozása. Megbízásait vidékről postán is beküldheti A nagytemplomban vasárnap, június 7-én reggel 7 órakor liturgikus szentmise lesz. i A pápai Úrinők Mária-kongregációja június 8-án délután 5 órakor munkaévének záró-gyűlését tartja. A vezetőség kéri a tagokat, hozzák magukkal a lelkigyakorlatokon is használt zsolozsmás-füzeteket. Kinevezés. Hamuth János polgármester június 1-vel Szalai Ferenc kézbesítőt vágóhídi felügyelővé kinevezte. A KLOSz pápai csoportja f. hó 14-én délután pontosan 4 órai kezdettel tartja évi rendes közgyűlését, melyre a tagokat ezúton is meghívja a vezetőség. Tárgysorozat: 1. Titkári jelentés. 2. Pénztárosi jelentés. 3. Könyvtáros jelentése. 4. Háziasszonyok jelentése. 5. Tisztújítás. 6. Esetleges indtíványok. 7. Zárszó. A tagok részvételét feltétlenül kéri a.vezetőség. A közgyűlés a bencés gimnázium dísztermében lesz megtartva. Az Emericana Famíliájának gyűlése. Május 29-én népes összejövetelü gyűlést tartott az Emericana Familiája. Bodó Aurél adjutor, gimn. tanár megnyitó beszédében üdvözölte a megjelenteket és a Família új priorisszáját, Hamuth Jánosnét. Működésére Isten áldását kérte. Molnár István hittanár vetítettképes előadásban ismertette Erdélyt. A nagy érdeklődésre való tekintettel Hénelék meghosszabbították képkiállításukat június. 7-ig (vasárnap estig) a városháza tanácstermében. Megtekinthető naponta 10—1 és 3—1/2 8 óráig. 160 Gumihulladék gyűjtő hét!! június 8—13-ig. Inden lakásba érte megyünk! Szedje össze, készítse el. Eljegyzés., Nemes Szűcs Boriskát, Szűcs Dezső kollégiumi tanár, a Pápai Hírlap főszerkesztőjének leányát eljegyezte Törökfalvi Török József m. kir. főhadnagy, Kinevezés. A honvédelmi miniszter Hajnal Jenő főtörzsőrmestert katonai tisztviselővé nevezte'ki. A kinevezett hosszú éveken keresztül Pápán működött a leventéknél. Kinevezése nagy örömet keltett. CORSO Június 8 9., hétfő—kedd. Igazi humoros, derűs bécsi történet! MAGDA SCHNEIDER és PAUL HÖRBIGER főszereplésével Szívdobogás Június 10-11., szerda—csütörtök. Vidám magyar filmtörténet Hz én lányom nem olyan Főszereplők: Tolnay, Turay, Ráday. Kabos. Június 12-én pénteken szünet! Június 13 14., szombat—vasárnap. PÁGER ANTAL legnagyobb sikerű filmje András Többi szerepekben: Bordy Bella, Csoríos, Timár, Bihari. Előadások kezdete: hétköznap i/ 27 és s/ d 9 órakor, ünnep- és vasárnap 4, i/ 2 7 és 3/4 9 órakor. — Jegyelővétel mindennap 11—l-ig és egy órával az előadások kezdete előtt. Telefon: 11—33. halálfélelmet és hadifogságot nem ismer. Én leleplezem ezt az emlékművet, de ez nem elég, nektek mindnyájatoknak le kell ezt leplezni. Hogyan történik ez? Lélekben. Ma, amikor a szentmisére elmegyünk, ott kell mindenkinek az imádság szárnyán lelkében leleplezni. Utána Gelencsér József repülőszázados mondotta el lélekbemarkoló ünnepi beszédét. — Két emlékmű előtt állunk, — mondotta, — mindkettő az áldozatos kötelességteljesítés nemességét hirdeti. — Nekünk azért is becses, mert személy szerint ismertük, szerettük a magyar repülés ezen feledhetetlen hőseit, akik halálbaindulásuk órájáig itt közöttünk és velünk szolgáltak. A két parancsnok, vitéz Bertalan Árpád őrnagy s Kelemen Károly százados széleskörű tapasztalataik alapján oktattak bennünket a repülés és ejtőernyős tudományra s edzettek bennünket a repülő öntudat, a repülő helytállás, az elszánt kötelességteljesítés és a haláltmegvető repülő bátorság erényeiben. Valahányszor látjuk ezt a két emlékmüvet, nemcsak bajtársaink hősi halálára fogunk gondolni, hanem bizonyára megmozdul emlékezetünkben az a szellem is, amelyet az Ő tanításuk a fiatal'repülőnemzedékbe belecsepegtetett.' Hősi halált halt" bajtársak! Egyéniségtek emlékével és példaadásával világosítsatok nekünk, hogy nyomaitokon .járva a magyar repülő honvéd kötelességteljesítésben, áldozatvállalásban mind Hozzátok hasonlíthasson. A Ti halálotok ad nekünk erőt és kitartást további munkánkhoz; s éppen ezért emléketek örökké élni fog. Az emlékművek leleplezése után vitéz harcolna hazája, városa, faluja, családja érdekéért. Beszéd után Somogyi Gyula III. é. teológus szavalt két Petőfi verset. Majd a Levente zenekar egy gyászindulót adott elő. A nyírfakereszt megkoszorúzása következett ezután. A város nevében dr. Hermann László főjegyző helyezte el a koszorút, majd a katonai parancsnokság, az ejtőernyősök, repülők, iskolák, társadalmi intézmények, vitézek, hadirokkantak, frontharcosok képviselői helyezték el az örök hála és megemlékezés szimbólumát. Az ünnepély a Szózat hangjai után ért véget, amelyet a Levente, zenekar játszott. Gumihulladék átadása honvédelmi és nemzetgazdasági kötelesség. Kinevezés. Személyi Kálmán bencés gimn. tanárt a VKM. az újvidéki ipari középiskolához nevezte ki. Tornaünnepéllyel egybekötött Anyáknapját rendez a pápai m. kir. állami polgári leányiskola vasárnap, június 7-én délután 4 órai kezdettel az intézet udvarán. Halálozás. Városszerte mély részvétet keltett Ráez Anna halálhíre. A jótékonyságáról ismert matróna szerdán este 8 órakor adta vissza lelkét Teremtőjének. A megbol•dogult néhai Rácz Ferenc veszprémi kanonoknak húga volt. Pénteken reggel a gyászmise után holttestét Dabronyba szállították és a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra. Mielőtt bútort venne, nézze meg raktáramat, hol a legjobb minőségű bútorokat mind készen, mind rendelésre legolcsóbban kaphatja. Fizetési kedvezmény! PEIDL LAJOS épület- és mübútorüzeme, bútorraktára PÁPA, BÁSTYA-UTCA 24. SZ. Kitüntetés. Pasérb Ferenc postafelügyelő fiát, Pozsgai Géza tart. hadnagyot a keleti harctéren bátor és vitéz magatartásáért a magyar érdemkereszttel és a német vaskereszttel tüntették ki. Gratulálunk! Kevés népnek adott Isten annyi áldást az utóbbi években, mint a magyar nemzetnek. A magyar hálaérzet követeli, hogy küzdjünk az istengyalázó káromlások ellen. Jókai Mozgó Június 11-12-13-14. csütörtök-péntekszombat-vasárnap. Megnyitó műsor Kirobbanó magyar fimsiker! Harsányi Zsolt világhírű regénye Magdolna Rendezte: Nádasdy Kálmán. Zene: Polgár Tibor. Főszereplők I Lázár Mária, Somlay Arthur, Turay Ida, Lehotay Árpád, Vaszary Piroska, Petrovics Szvetiszláv, Bilicsi Tivadar, Árpád Margit, Sárdy János. Csak 16 éven felülieknek! Előadások kezdete: Hétköznapokon 1/47 és 1/2 9, vasár- és ünnepnap 1/4 4, 6 és 1/2 9 órakor. — Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, délután az előadások kezdete előtt 1 órával. Jegyrendelő telefonszám: 10—88. — A telefonon, rendelt jegyeket kérjük 1/4 órával az előadás kezdete előtt kiváltani.