Pápa és Vidéke, 39. évfolyam 1-52. sz. (1942)

1942-05-24 / 21. szám

SZlNüRZ f Csütörtök: NEFELEJTS. 3 felvo­násos operett. Zenekar jó, szereposztás nem szerencsés. Nádai ezúttal csak vége­felé jött bele. Flokmaycr szerepe nem neki való. Vérles Nelli indüszponált, fordulatokat egyáltalán nem tudta át­érezni. Milolay Gizi bájos, szívesen ját­szik, elegáns. Tompa László egészen jó voll. Szabó Sándorról nem lehet újab­bat mondlani. Péntek: SARGAPITYKES KÖZLE­GENY. Erkölcstelen környezetre felépí­tett léha felfogású opereti. r Szombat, vasárnap: A PesLen nagy siker 1 aratott FIT.YFIRITYY mind ké.t nap leli ház mellett is jó szórakozást nyújtott. Ilélfö: Bónyi Adorján 3 felvonásos yigjátéka, a MILLIOMOS meni. Kedden: A mull évad nagy slágere, a GSAVARGOLÁNY cirnű 3 felvonásos operell került szinre megelégedésre. Er­délyi Mihály szellemesen és életteljesen beszélteti hőseit. Frissen gördülnek a párbeszédek, nagyszerű helyzetek adód­nak, az igazi humor friss pillanatai. Az előtérben Vértes Nelli és Szabó Sándor alakilása áll. Nagy voll különösen Szabó jelenelében néha egyiegy elhallgatása, arcának egy-egy néma rebbenése többet mond bosszú tirádáknál. Attrakció volt Vér, es Nelli tánca és nagyszerűen simult a darab hangulatához. A kisebb szere­pekben Arany Kató, Vértes Klári, Milo­tay Gizi igen jók. Nagyszerű volt még Kulcsár János, kár. bogy ritkgn játszik nagyobb szerepekben. Szcrdlán: Dankó Pisla örökbecsű, ritmikus magyar nótái még sokáig fü­lünkben csengenek. Az egész darabot a sziv, a lelkesedés jellemzi, megörökíti a nagy magyar nólairó érzelmének min­den' változatát egy-egy nóta. Sokszor szivbe markol, sokszor nevettet, dte min­dig magyar és csupa sziv. A darab mese­szerűségében nincsen semmi exotikum, mert a cselekményt körülölelő muzsika Dankó Pista színmagyar nótái. A ma­gyar zene érett csillogása ragyog felénk a zenekarból, az a dallamvilág, amely a népdal nyomán keletkezett. A szereposz­lás sikeres volt. Jók: Vérles Nelli, Milo­lay Gizi, Lakatos Nusi, Dankó Pista sze­repében Unger Rudolf, Szabó Sándor, Kulcsár János. Csütörtökön: Bókay János nagy­szerű vijgjáléka, HAZUDJ NEKEM nyúj­tott nem mindennapi szórakozást. A'fél­tékenység viaskodik itt marcangoló fe­szültségben a Iii tétlenséggel és a szere­lemmel. nemcsak az alakoknak egymás­sal vivotl csatájában, hanem benne az egyes szereplők Likében is. Néha a szó­reléiből fakad a gyűlölet lángja. A ket­tőt nem is lehet élesen elválasztani, a két indulat hirtelen csap át egymásba és ne­héz és féktelen indulattal'tör ki. Az in­dulatoknak ez a sokszoros, bonyolult birkózása ad pattanásig feszült hangu­latot, mig végül a szeretet és megértés szimfóniájában oldlódik föl. Vértes Nelli [ remek volt, ebben a szerepében nagy színházakban is szép sikere lenne és ele­gáns volt. Nádai Pál nagy volt, méltó \olt szerepéhez. Dicséretet érdemel még Tompa László és Arany Kató is. — Ez az előadás telt házat érdemelt volna, de reméljük, még újra szinre kerül. 1 a • j/ Pfipan, vitéz Berta­§w 1 artft l Qn Árpád (Vaszari) BalwIVIv úton épüt 3 szoba, előszoba és mellékhelyiségekből álló adó­mentes verandás nagy gyümölcsöskerttel. Megbízott: dr. Steinhof László ügyvéd, Pápa, Korvin-u. 13. sz. ház SPORT Pápai SC—UTE 4:3 (2:3). NB. III. o. Űjpest. Vezette: B er dó ez. PSC: Mátrai — üsbólh. Szakács — Vastag, Tornyos, Ács —. Takács, Bolla, Lisznyai, Fodor, Ruszkai. UTE ellen nagyon értékes győzel­met aratott váratlanul a NB. I. játéko­sokkal megerősített pápai csapat. A mérkőzéshez semmiféle kommentárt nem füzünk. PPSC II.—Bőrgyár 2 :0 (2 :0). A bajnokságba törő Pápai SG máso­dik csapata már az első félidőben bebiz­tosította a győzelmet jelentő két pontot. Szünet előtt a bőrgyáriak vezetnek több veszélyes támadást, mégis a pápaiak szerzik a gólokat Odor révén. A máso­dik csapat biztosan halad az első osztály felé, de előbb még le kell győzni a rivá­lis ellenfeléi a ZLE-t, mely vasárnap Sárváron vereséget szenvedeti, de keve­sebb játszott mérkőzése van. Pápán igen nagy harc lesz a PSC—ZLE találkozó. VASÁRNAP SPOHTJA. A pápai labdarúgásnak nagy napja lesz vasárnap. Itthon a MÁV. Kinizsi régi szünet után hazai közönség előtt játszik. Ellenfele Pét lesz. Előtte II o. bajnokit bonyolít le a ZLE és a MÁV. Kinizsi II. — Pápai SC ismét idegenben játszik. Magyaróvárra uLaznak a kék­sárgák a Hubertushoz. Érdekes mérkő­zés lesz, mert vasárnap a Pápai SC győ­zött az UTE ellen, a Hubertus pedig az FTC ellen tisztes döntetlent harcolt ki. Pápai SC második csapatának nem lesz mérkőzése. SPORTHÍR. PSE tinnisz szakosztálya jelenti, hogy a pályák elkészültek és a tennisz évad megkezdődött. Felkéri a vezetőség a tagokat és a tenniszezni szándékozó­kat, hogy szombaton délután 6 órakor az egyesület székházába megbeszélésre menjenek el. R hárakevö mérkőzések új sorsolása. Nemzeti Bajnokság III. osztályá­ban megváltozott a mérkőzések időpont­ja. Az új sorsolást olvasóink számára az alábbiakban adljuk: Május 24: Tatabánya PPSC. Játék­vezető: Raffay. Május 31: Hubertus— PPSC. Június 1: PPSC— 111. Ker. Árpád, Június 7: PPSC—Dorogi AC. Június 21: PPSC—Váci SE. Az amatőröknél az első osztályban, valaminl a másodosztályban szintén vannak új terminus megállapítások. Ezek a következők: Május 24: Kinizsi—Pét, Kinizsi II — ZLE. Május 31: Unió—Kinizsi. Június 4: Előre—Kinizsi. Kinizsi II— Körmend, Tapolca— Perutz II. Június 7: Kinizsi—CVSE, Bőrgyár — Kinizsi II. Június 14: Kinizsi II.—Jánosháza. Június 21: Siófok—Kinizsi. Június 28: Perutz II— ZLE. Július 5: Haladás II.—Kinizsi. Július 12: Kinizsi— Move. ZSE. Üzletáthelyezés Goldner R. és Fia börkereskedését (alapítva 1866. évben) folyó évi június 1 ével a Horthy Miklós Főutca II. szam alatti hazaba helyezte át. (Járásbíróság épülete mőgöti. ) EB^jM A gvőri kir. törvényszéktől. P. 3671—1941/6. szám. Hirdetmény. A győri kir. törvényszék közhírré leszi, hogy Pápa megyei város kisajá­títónak járásbírósá g épület céljára szol­gáló terület kisajátítása végett LudVig Antal, Ludvig József. Ludvig Margit, Ludvig Mária, Poris Sándor. Foris Sán­dorné és dr. Rechnitz Edéné sz. Strausz Aranka kisajátítást szenvedők elleni ki­sajátítási ügyében a kir. törvényszék a pápai 686., 2173.. 1391. számú telekköny­vi betétekben feltüntetett 152., 153., 154. hrszámú ingatlanok kártalanítási ár ár nak megállapítása végett az eljárás meg­kezdésére határnapul 1942. évj június hó 22. napjának 9. óráját tűzi ki, és arra érdekelteket a pá­pai kir. járásbíróság hivatalos helyisé­gében megidézi. Erdekelteket figyelmezteti, hogy el­maradásuk az érdemleges határozatho­zatalt nem gátolja és az egyéni külön ér­tesítés hiánya, vagy a tárgyalásról való lá\o lé.ük mia.t igazolásnak helye nincs. Győr, 1942. évi május hó 12. napján. Dr. Erii Jenő sk kir. törvényszéki biró. A kiadmány hiteléül: Kékesi János s. hiv. tisztv. Értesítem a nagyérdemű közönséget, kedves ismerőseimet és igen tisztelt vendégeimet, hogy pünkösd vasárnap délután a VARRÓ-kerthelyiségef megnyitom. Minden nap Birkás cigányzenekara játszik. Szíves látogatást kér Magyaros üdvözlettel: Varró József Hirdetmény. A polgármesteri hiva­tal felhívja a város gazdálkodó közönsé­gének figyelmét arra, hogy mezőgazda­sági szálas terményeknek belső területre hordása, ott cséplése és tartása, csak a tűzrendészed hatóság engedélye alap­ján eszközölhető. Takarulási engedélyi a polgármesteri hivatal ad. Engedély nélkül behordod szálas terményekel a város a tulajdonos költségére fogja eset­leg alkalmas helyre szállíttatni. 30 hold föld, úri lakással, gazdasági öf 1 , haszonbérbevehető. Felvilágosítás Pápán, Deák Ferenc-u. 2. sz. alatt k apható Dr. V. G.-töl. Angora nyulak törzskönyvezettek, bó gyapjuhozammal kaphatók. ,43 Clm: B ODÖ IMRE Kazinczy-u. 21. Nőiszabó műhelybe segédeS és tanoncot felveszek. ,44 Clm a kiadóban . Értesítés. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Rákó»l>utca 8. szám alalt zománc-edény és háztartási cikk kereskedést nyitottam, hol nagy vá­lasztékban raktáron tartok mindenféle zománc­edényt és háztartási cikket, melyeket hatósági­lag megállapított áron hozok forgalomba. Ugyanott permetező-gépek is kaphatók. Kérem a nagyérdemű közönség becses pártfogását. Kiváló tisztelettel : Csuti János zománc-edény kereskedő. Éntőlem is kérjen költségtervezetet mielőtt bútort, vagy más asztalosmunkát készíttetne Molnár Lajos asztalosmester Pápa, Csatorna utca 1 szám. Ágynak alakítható gyerrmkjárókák 3-, állandóan raktáron. _— A Székesfővárosi M. Kir. Pénzügy igazgatóság felkéri az igen tisztelt közönséget, hogy aki a címére küldött állami sorsjegyet megtartja, an­nak árát a postatakarékpénztári befizetési lap felhasznál sával egyenlítse ki. Aki a sorsjegyet nem kívánja megtartani, szíveskedjék azt a mellékelt portóment's válaszboríték felhasz­nálásával visszaküldeni oda, ahonnan érkezett. Az államsorsjáték jótékony célt szolgál, s aki a megtartani nem kívánt sorsjegyet nem küldi vissza, a jótékonycélt károsítja meg. A sorsjegyek visszaküldése díjtalan. ,23 Segédeket és tanulóleányokat azonnal felveszek. M. BERKI VftLI női szabó, Boldogasszony-útja 13. Telefon: 16-34. Felhívás. Városunkban a városi ovódában 2 heti kiképzést kaphatnak olyanok, kik nyári napközi otthonok vezetésére vállalkozni akarnak. Felvilá­gosítást ad a m. kir. tisztiorvosi hivatal. Figyelmeztetés. Újból felhívjuk az érdekelt szülők figyelmét arra, hogy az 1 és 2 év között lévő gyermekeik diph­téria elleni oltása f. hó 27-én, szerdán és 28-án, csülörtökön délelőtt 10 órától kezdődik Zimmermann-u. 13. sz alatt. flzt beszélik.., hogy árokban a lakásokban megy jól. ahol »hőmérő' van kifüggesztve az ajtófélfára. hogy sokan 2—3 nappal előbb tud­ták a Perutz újpesti győzelmét. Vájjon honnan, oly biztosan ... ? hogy a tekepályán nincs ajtó — vagy leszerelték, vagy nem is volt? hogy az élelmezési jegyek felül­bélyegzése sok meglepetést okozna az illetékeseknek. hogy a Corso .filmszínház Dr. Ko­vács István darabjára alig lehet jegyet kapni és a film igen sok nézőnek szól . hogy egy pápai úr egy Iái lenesé­éri el akarta adni a Kinizsi II. és veze­tősége becsülelét pünkösd délutánra. Csak egyről feledkezett meg: nein Ézsauk vannak a Kinizsiben. hog'v egv ruhatárból esernyőtár lelt. Kezdődik a selyemhernyó kiosztá­sa. Ismeretes, hogy a kormány az I. osz­tályú selyemgubó árát a tavalyi 2 (pengő helyett 3:50 pengőben állapította ineg s igy a tenyésztők most könnyen tehetnek szert 400—500 pengős keresetre. A jó gu­bó ár mellett az is ösztönzi a tenyésztő­ket, hogv közel 40.000 pengő jutalmat osztanak szét a legjobb eredményi fel­mutató tenyésztők között. A közeli na­pokban országszerte megkezdődő se­lyem tenyésztésre még lehet jelentkezni a községi petekiköltőknél, akiknek ne­vét a községi kézbesítők bárkinek meg­mondják. ÁLLAMI ANYAKÖNYVI KIVONAT 1942. május 14—21 Születtek: Kampus Rozália, cementgyári mun­kásnő, leánya: Juliánná Rozália, rk. — Berky -Nándor, szobafestősegéd és Fü­redi Róza, fia: Ferenc, rk. — Kis József, fodrász és Horváth Erzsébet, leánya: Ildikó Zsuzsánna, rk. — Hegyi Gábor, napszámos és Szabó Irén, leányai: drén és Ilona, rk., ikrek. — Nagy László, szö­vőgyári munkás és Fülöp Irén, fia: László István, rk. — Németh Gyula, asz­talossegéd és Ihász Ilona, leánya: Ilona', rk. — Terelmes Flerene, napszámos és Francsics Mária, leánya: Magdolna ref. — Grünwald József, főrabbi és Grün­wald Janka, fia: Jakab. izr. — Liebenau Márton, kereskedősegéd és Leubach Jo­lán, leánya: Veronika, izr. — Takács Gá­bor, hentessegéd és Hegedűs Terézia, fia: halvaszülelett. — Györké János, szabósegéd és Kovács Juliánná, fia: Endre Attila, ref. Házasságot kötöttek: Hencsel Gyula, ács és asztalos- rk. és Kovács Irén (elvált Kál Zoltánué), rk. — Nagy István, m. kir. repülőőr­mester, rk. é.^Bárdosi Erzsébet, rk. —, Síi le János, m. kir. repülőőrmester és Kulasi Terézia, rk. — Vécsi Lipót. mi. kir. repülőőrmester, ref. és Csapó Er­zsébet Katalin, rk. Meghaltak : Szálai Dezső, napszámos, ref. 17 éves, koponyaalapi törés. — Horváth Jo­lán Irén, ev( 4 éves. vörheny. - Alauller Mária rk. 8 hónapos, tüdőlob. — Koller János, rk. 2 hónapos, gócos tüdőlob. — özv. Fleischer Illésné Grósz Janka, izr. 72 éves, tüdőlob. — özv. Bada Lajosné Faragó Terézia, rk. 83 éves, tüdővize­nyő. — Hegyi Ilona, rk'. 3 napos. — Ile­gvi Irén, rk. 5 napos. — Dénes Györgv­ne László Márta, ev. 67 éves, cukorbaj. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős kiadó: NEMCSICS ELEK. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pápa, Korvin-utca 3. sz. Előfizetési ár : egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P Hirdetések díjszabás szerint. Lapzárta: szerda délután 5 óra, hirde­téseké csütörtök délelőtt 11 óra. Nyomatott a Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat Rt üzemében, Pápán. Felelős üzemvezető : Téglássy J<ános.

Next

/
Thumbnails
Contents