Pápa és Vidéke, 39. évfolyam 1-52. sz. (1942)
1942-05-10 / 19. szám
U' PÁPÁ ÉS VIDÉKEI 2 1942. május 10, vasárnap szédben emlékezett meg a néppel való téli foglalkozásról és köszönetet mondott a tanfolyam fáradhatatlan vezetőjének, Kovács Jánosnénak s a tanfolyam lelkes tagjainak, kiknek csaknem fele az asszonyi házigondbk mellett is vállalkozóit ily lekötő munkára, mert megértették a háziszövés fontosságát és id'ős&erűséöét. népét.az ipari növények termelésére s fa. háziipar fontosságára. A kiállítás tréfás, műsoros esttel zárult. Babarcsik Gvula plébános szép beDr Katona István főszolgabíró mintajárássá fejlesztette a topolyai járást Alig egy esztendővel ezelőtt ment et Dr. Katona István Pápáról, hoigy a Bács-Bodrog vármegyei Topolya járás főszolgabírói hivatalát elfoglalja. Értékes munkájáért Pápán mindenki becsülte, szerette. Nemcsak példás hivatalnok volt, hanem igaz magyar is, aki tudta, hogy egész ember kell a munkába, bárhová állítja is a magyar élet. Mikor eltávozott, fájlaltuk, hogy itt hagyja Pápát és a pápai járást, de bíztunk abban, hogy az ő törhetetlen akaratereje, áldozatos munkája nyomán áldás fakad a topolyai ugaron. Nem is csalódtunk benne. Dr. vitéz Bajsay Ernő, Bács-Bodrog vármegye alispánjának hivatalos értesítéséről most szereztünk tudomást, mely szerint a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara előterjesztésére a topoKisiparról — kisiparosról lyai járást mintajárássá jelölte ki azokért a kiváló eredményekért, melyeket Dr. Katona István járási főszolgabíró irányítása mellett a topolyai és a járási •gazdák a mezőgazdaság terén kifejtettek. Dr. Katona Istvántól igen szűkszavú üdvözlő sorokat kaptunk csak és azt is ritkán. Mindig nagy elfoglaltságára hivatkozott. Most már megértjük, hogy miért volt annyi munkája. A 23 évi elnyomás átkait nemcsak kiheverte a vezetése alatt álló'járás, hanem úgy tudott bekapcsolódni a magyar életbe, hogy minta, követendő példa lett. Amidőn őszinte szívvel gratulálunk lapunk szeretett volt munkatársának sikeres munkájáért, kívánjuk, hogy további működését is az Isten áldása kisérje! munkban helyszűké miatt kimarad't — kél iparos gyűlésről: A Pápa és Vidéke Ipartestület és az Iparoskör közgyűléséről. Mindkettő április 26-án volt. Az elsőt a városháza tanácstermében tartották meg. Hajnóczky Ferenc elnök megnyitója után Dr. Hermáim László v. főjegyző elismerő szavakkal a testület működését méltatta, majd Slrausz Kornél h. jegyző olvasta fel jelentését. A zárószámadást Nánjk Pál, a számvizsgáló bizottság elnöke ismertette. Pados Ferenc alelnök indítványára segélyalapot létesítettek, amelyből a had'bavonult iparosok* rászoruló hozzátartozói kapnak segélyt. ; Az Iparoskor saját székházában tartotta meg közgyűlését. Hajnóczky Ferenc elnök megnyitójában buzdította a kör tagjait, hogy a kör segítségével tovább is ápolják egymásközt az összetartást, a megértést, a kölcsönös megbecsülést és szeretetet. A kör zárószámadását Nánik Hál ismertette. Majd megválasztották az új tisztikart és a választmányt. Köztudomású, hogy az ipari pályákkal szemben a magyar társadalom állásfoglalása a legutóbbi időkig meglehetősen előnytelen volt, sőt a világháború előtti kor még az iparban foglalkoztatott intelligens munkaerőkkel szemben is bizonyos előítélettel viseltetett. Az iparospályák értékelése csak napjainkban kezd társadalmunk előtt kellő tormában kialakulni. Nem érdektelen ezzel kapcsolatban emlékezetbe idézni, hogy az ipari, fog r laTkozást a különböző korszakok jeles gondolkodói hogyan értékelték: Saint-Simon: A szabadság alapja az ipar, a szabadság 1 nem nőhet, csak az ipar támogatásával és nem erősödhetik, csak ennek segélyéivel. * Defoe: Egy vagy két nemzedék után az iparos vagy kereskedő fia éppen olyan gentleman, államférfi, parlamenti képviselő, bíró, püspök, vagy nemes ember, mint a legmagasabb rangú, vagy legrégibb családok fiai. List Frigyes: Az ipar jelenti a szellemi és anyagi javak megnövekedését, a szabadsági előretörését. Mielőtt bútort venne, nézze meg raktáramat, hol a legjobb minőségű bútorokat mind készen, mind rendelésre legolcsóbban kaphatja. Fizetési kedvezmény ! PEIDL LAJOS épület- és mübút'Tüzeme, bútorraktára PÁPA, BASTYA- UTCA 24. SZ. G o u n e 11 e francia protestáns keresztényszocialista iró:. A nagyiparnak rendszere a legnagyobb akadály, ameiylyel a kereszténység találkozik, ahhoz, hogy a bűnösöket az üdvösség felé vezesse. * * * Itt emlékezünk meg — a mull szá78. jótékenycéfű m. kir. államsorsjáték Főnyeremény : 40 000 arany pengő 29.360 nyeremény 420.000 pengő értékben. Nyeremények : 20 000 ar. P 2x5.000 ar. P 6x2.000 ar. P 10.000 ar. P 4x2.500 ar. P 33x1.000 ar. P és még számos nagyobb és'kijebb nyeremény, melyeket mind készpénzben fizetnek ki, Húzás: június 5-én. Sorsjegy árak : Egész : ar P. 5.—, ' fél : ar P- 1.50. Kapható minden osztály sorsjegy főelirusítónál, valamint az össies dohány tőzsdékben. t 1.500 látogató a fürdőügyi kiállításon az Arany Griff nagytermében Szappan helyett használjunk BARBAX borotva-krémet. * Kapható: VESZEL I-nél PÁPA F ő - u. 6. szám. Telefon: Üzlet: 1705. Iroda: 1001. Hírt adtunk már arról a rendkívül érdekes kiállításról, mely néhány hete járja az ország nagyobb városait, hogy a vidék közönséglét a fővárosi gyógyfürdőkkel s azok hasznával tüzetesen megismertesse. Mint jeleztük, a kiállítás Pápa városát is felkereste, s itt az Arany Griffszálló emeleti helyiséglében tartott három napon keresztül nyitva. A szálló aránylag sötétebb helyiségében ízlésesen és ötletesen sorakoznak egymás mellett a kiállítás anyagiát képező táblák. Ismert festőművészek remekbeszabott grafikai munkái fogják meg a belépő szemét, s ügyesen perdülő sorok hatnak a gondolkozásra, s igyekszenek, mégpeaig sikerrel, közelebb férkőzni a közönség szivéhez. Kétségtelen, hogy Pápán hasonló szép grafikai kiállítás még nem sok volt, s nagy megelégedéssel állapithatjuk mqg, hogy az iskolák rajztanárai, — mint a kiállítás vezetői örömmel újságolták, — nagyobb növendékeikkel külön ebből a szempontból is hosszasan tanulmányozták a kiállítás anyagát. Mint megtudjuk, a kiállítás sikiere óráról-órára bontakozott ki, s utolsó nap délfelé már sorban álltak a látogatók a szálló folyosóján, diákok beszédjétől volt hangos a nagy terem. Kár, hogy a bemutató csak három napot tudott itt tölteni, mert azt mindenkinek meg kellett volna tekintenie. A fürdésről ennyi szakszerűséggel és lelkesedéssel még nem hallottunk beszélni, a közegészségügy érdekében még kevesen tettek annyit, mint ez a főváros gyógyfürdőit propagáló kiállítás. A kiállítást különben nagyszámban ' tekintette meg a tisztikar és a honvédlegénység is.'Tekintetteí a nem könnyű időkre, a látogatók számát igen tekintélyesnek tartjuk, s kétségtelen, hogy ezzel a számmal a közel mult legsikerültebb kiállítása búcsúzott Pápától szombat este, hogy tovább utazzon Győrbe. Mint a Győri Nemzeti Hírlapból értesülünk, Győrben is, már azielső két nap alatt ezrek és ezrek keresték fel a kiállítást. Kár, hogy itt nem tartott a rendezőség előadást, mint tette volt Győrben. Noha Pápa kisebb város, itt is akadt volna szép számban érdeklődő egy ilyen tárgyú, komoly ismertetésre. Értesítés. Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Rákóczi-utca 8. szám alatt zománc-edény és háztartási cikk kereskedést nyitottam, hol nagy választékban raktáron tartok mindenféle zománcedényt és háztartási cikket, melyeket hatóságilag megállapított áron hozok forgalomba. Ugyanott permetezö-gépek is kaphatók. Kérem a nagyérdemű közönség becses pártfogását. Kiváló tisztelettel: Csuti János zománc-edény kereskedő. Rendezzünk füsttelen napot Nap-nap után olvassuk újságjainkban az örvendetes hírt, hogy hol itt. hol ott rendeztek az országban füsttelen napot. S az eredmény a legtöbbször csodálatos. Néhányszáz lakosú falvak is ezer számra gyűjtik össze a cigarettát a harctéren küzdő honvédeink számára. Antal István miniszter, országgyűlési képviselőnk mult vasárnap Debrecenben többek között a következőket mondotta: »Tisztában kell lennünk azzal. hogy a háború kimenetelétől nemcsak országunk léte, nemcsak állami függetlenségünk, nemcsak határaink épségé, hanem népi és egyéni egzisztenciánk léte vagy nemléte is függ. De a magyar erők összefogását elő kell líiészileitf arra az időre is, amikor a háború után kialakuló új EurópábanIméltó hetyünket akarjuk biztosítani«. Ezt az összefogást nekünk is meg kell valósitanunk. Még" pedig kétféle értelemben. Össze kell fognunk itthon, hogy mindnyájan egyet érző, egyért lelkesülő szívvel halad junk a jövő NagyMagyarországa felé. De össze kell fognia c szent célért a belső frontnak a külső fronttal is. Ennek az összefogásunknak egyik jele legyen az is, hogy szenvedélyről is le tudunk mondani és legalább egy napi dohány-, vagy cigaretta-ad'agunkat felajánljuk harctéren küzdő testvéreink számára. Vállaljuk szívesen ezt a kis áldozatot, vegyük ki részünket ezzel is a háborúból ! Ügy gondoljuk, hogy a füsttelen nap megrendezését szívesen vállalná a levente-egyesület, amelynek közel 2500 fiatal katonája bizonyosan lelkesen venne részt a gyűjtésben. Reméljük, hogy szavunk nem tesz pusztába kiáltó szó, s hamarosan beszámolhatunk az eredUiényes gyűjtésről Ilyen itta az Ifjúság Diákkorunk mindenkor emlékezetes élménye marad az önképzőkör. Lámpalázzal, szárnypróbálgatással vonultunk fel egy-egy önképzőköri szereplésre. Néha eredményesen, néha kudarccal. Parázs viták színhelye volt az onképzőköri ülés és akár hányan innen szereztük a bátorságot későbbi harcainkhoz. Milyen más azonban ma az iskolai önképzőkör működése. A bencés gimnázium Deák Ferenc Önképzőkörének munkásságába bepillantást nyertünk. Nyilvános gyűlést tartottak május 2-án. Kapuy Vitái vezető tanár rövid bevezetése után szebbnél-szeblb előadásokat tartottak a diákok. Beszéltek a család válságából, a magyar birodalmi gondolatról, az irodalom szerepéről az új magyar szellemiség kialakitásában, hazánk szerepéről az európai életterek között, stb. Olyan problémák, amelyek még a felnőtteknek is sokszor ismeretlenek. Helytelen volna azt állítani, hogy kijegecesedett meggyőződés van mindenik mögött, de csodálatos az a színvonal, ahogy ezek a fiatal gyerekek a kérdéshez hozzászólnak. Ügy látszik, az ifjúság legjobban megérzi az új világ hajnalhasad'ását és felkészülve akar majd annak szolgálatába állni. Éntőlem is kérjen költségtervezetet mielőtt bútort, vagy más asztalosmunkát készíttetne Molnár Lajos asztalosmester Pápa, Csatorna utca 1 szám. Ágynak alakítható gyermekjárókák állandóan raktáron. • 1 —— Szombaton 8-kor az ifjúság közös litánia ja \ vasárnap