Pápa és Vidéke, 38. évfolyam 1-52. sz. (1941)

1941-04-20 / 16. szám

P 0 L S TS KA a HETILßP. - MEGJELENIK MINDEN VASfiRNSP XXXVIII. évfolyam, 16. szám Felelős szerkesztő: Dr. BÜDRY FERENC Pápa, 1941 április 20., vasárnap Délvidék visszatért I Ügy történt az egész, mint ahogy nyáron az alacsonyan húzó viharfelhők szétrebbenése után a kilobbanó' napfény megszületik. A háborús veszedelmeket rejlő Délkeletenrópa egyre több aggodalomra adott okot. Az a Balkán, mely már egyszer tűzfészke voltiegy lángbaborult világnak s elvetemült felelőtlenséggel kirobbantotta a népek ádáz gyűlölködését és ezzel sírásója ilett sok millió életnek, kultúrának, boldogságnak — most ismét veszedelmes játékra adta magát. A robbanásig feszült háborús légkörben esztelenül kezdte elvetemüli kezében csóválni az égő kanócot. Az európai kultúra és saját nemzeti érdekei miatt békét szolgáló magyar élet megrökönyödve nézte ezt a megdöbbentő őrültséget, mely elkerülhetetlenül magával hozta volna a hár borús borzalmak veszedelmes és káros kiszélesedését. Hála azonban az isteni Gondviselésnek, a robbanó kanóc kiesett a gonosztevők kezéből. A történelem időmértéke szerint szinte pillanatok alatt bénította meg az erélyes beavatkozás az elvakult, gonosz szándékok kivitelezését. A közvélemény jóformán fel sem eszmélt ámulatából, mellyel a balkáni kalandor szellem esztelenségét nézte és itélte, amikor tudomására jutott a magyar diplomácia és honvédelem igazságos és észszerű lépése, mely örök nemzeti múltjából kifolyólag hivatva volt közreműködni az egészséges délkeleteurópai szellem és a rend kialakitásában. Ez a közreműködés azonban nekünk magyaroknak a nemzeti feltámadás villogó napfényét is jelentette. E pillanattól a sötét sej tésektől terhes gondolatok helyett a nemzeti öröm foglalt helyet szivünkben. Az áttört trianoni, határmenti erőditésekkel ismét'rabbilincsek pattantak le a nemzet testéről s az elszakított »Dél« összeölelkezett az anyaországgal.Most pedig, amidőn elgondolkodunk a történtek felett s mérlegeljük az elmúlt napok sűrű eseményáradatát, mindinkább világos képet nyújt,'höf| mily csodálatos az isteni Gondviselés munkája a. történelemben — a népek életében! Az a geográfiái egység, melynek kötelező erejéről 20 éven át beszéltünk s állítottuk, hogy parancsolólag szól az integer Magyarország mellett, s a Trianonban; szüiététL-államök ellen, hisz isteni alkotás, nem á javunkra kierőszakolt ' érv, hanem igazság voll, mely következetesen valósul meg. Előttem fekszik Cholnoky Jenő, a hires földrajztudós könyve, mélyben évekkel ezélőtt az »újdonsült Jugoszláviáról« ir s kétségesnek mondja az állam fennmaradását; a geográfiái, kulturális és lelki egység hiánya miatt. »Bámulatosan külömböző természetű területeket csatoltak egymáshoz, minden igazi központos, erős geográfiái centrum nélkül. Amilyen tarka a földrajzi összetétel, olyan tarka a népesség nemzetiségi keveredése is. Továbbá a kereken 12 millió lakosból 5,(500.000 a görögkeleti, 4,735.000 katolikus, 217.000 protestáns, 1,338.000 mohamedán, 64.000 zsidó ... hogyan is képzelték, hogy a katolikus horvátok szép fővárosa, Zágráb, meg a magyar Alföld szép kúltúrális központja, Szabadka és a nyugateurópai kultúrával szaturált Laibach behódol a véreskezű szerb Obrana dikNagybecskerekkel, Laibach Monasztirral! ... ha egyszer a jugoszláviai hadsereg egysége megbomlik, akkor rémes katasztrófával fog szétrobbanni ez a természetellenes tákolmány«. Vátesi szavak! Amiről hiába beszélt Apponyi a béketárgyaláson, Teleki Pál és sokan mások a két évtized alatt, most igazolva lelt. Nem kárörömmel, de az igazolt szó nyomán támadt öntudattal nézzük végig a kisantant romjait. E romok felett látjuk, hogy az »isteni örök Igazságba« vetett hitünk nem volt meddő, nyomában feltámad Magyarország! tatúrájának. Hogy kerül össze Raguza ILLÉS BÉLA. Szakirányú tanonciskolát Pápára! Tekintetes Szerkesztőség! Kérem, hogy b. lapjukban a fenti cim alatt és Závory Zoltán tanár úr tollából megjelent cikkre vonatkozó megjegyzéseimnek helyet adni szíveskedjenek. Szívességükért előre is hálás köszö-' netet mondok, mert igy az elindított gondolat tovább fog, mind az ipari közélet faktorai, mind a pedagógiát képviselő elemek között maradni, de a legjobban azt szerelném, ha megvalósulásig erről a problémáról soha meg nem feledkeznénk. A nagy horderejű ipari vonatkozású és a jövő ipari társadalmát átformáló eszméért meleg köszönetemet fejezem ki, hogy akadt egy tanonc pedagógus, aki meglátta (vagy talán már többen is meglátták, de nem mertek hangot adni észrevételüknek) a tanonc továbbképzés problémáit. E sorok irója, — ki már jó novemberre hajló időben vagyok, — mintegy harminc éve olvasgatom a tanonckérdés problémáit. A tanár úr, ha nem is idézte a nagynevű Orel Gézát, — kinek éppen e sorok Írásakor jelent meg a könyve, mely ostorozza a mai tanítási rendszert és a gyakorlati kiképzést állítja oda a jövő mintaképének, — de soraiból azért kiolvasható a nagy úttörő hatása, akinek vannak és lesznek is követői. Én csak arra kérem a tanár urat, egyszerű közhely szavakkal: Ha a poklok kapuit kell is megdöngelni az eszme .megvalósulásáért, addig, amig.a célját el nem érte, ezt az ipari és nemzetnevelő munkát abba ne hagyja. Az utókor nem a gyilkos szerszámok feltalálójának, hanem a nemzelnevelő tanítóknak fogja adni a pálmát. Ezek után rátérek cikkének taglalására. Tanár úr azt irja: »Jó lesz előre gondolni

1; az átállításra, a tömegtermelésre.« Hol vannak'különösen a kisebb városokban a tömegtermelés kontúrjai. Egy nagy szövetkezeti eszme volna az, melyet ma megvalósítani nem szabad? Hogy miért? Azt nem kell a nyilvánosság előtt tárgyalni. Az üvegházi gyáripar külön fejezetet érdemel. A monarchia fennállása: i . " "l '< • kor, midőn a vámsorompók elég ritkák voltak, nem az üvegházi gyáripar omlott össze, mert annak acélból volt a tartópillére, (amit másként pénznek is nevezhetnénk), nem úgy, mint a kisiparé, melynek vékony deszkának is alig nevezhető volt az alkotmánya. Az üvegházi gyáripar gerendái tették tönkre a: csapó, takács, szűrszabó, gombkötő, kalapos, fazekas, és még néhány haldokló kézműipart, amelyet hamarjában nem tudok megnevezni. Kérdem tanár úrtól, ha negyven évvel ezelőtt már megvan minden városban a szakirányú tanonciskola, akkor a gyáripar nem fejlődött volna ide, ahol most van? De igen, csak a kézműves iparos a magasabb képzettségével nem süllyedt volna le a mai színvonalára. Mert a gépek hadseregei erősebbek lettek az egyének akaratánál. De menjünk tovább, itt van a csizmadia, akit lcevésbbé érint a gépek fejlődése és negyven évi viszonylatban fele annyi sincs, mint volt azelőtt. Nézzük a cipészt; hogy azt még nem tettem a felsoroltak közé, abban leli magyarázatát, hogy a fejlődő gyáripar kialakulásával megváltozott a divat is. A divat hozta a cipő helyett a pántokból álló cipőnek nevezhető valamit. Ez a cipészipar képviselőinél kiváltotta a láb anatómiai ismeretét. Ide tartozik még az orthopádia, melyet még a szalagrendszer sem tud elkészíteni, csak a kézműipar. Itt van a nagy parancsoló szükség, hogy ezek az ismeretek minél szélesebb körben álljanak a jövő iparosainak rendelkezésére. A gyáripar legtökéletesebb kifejlődése mellett is lehetővé válik egyik-másik kézműipar fennmaradása, ha közkincscsé teszik a szakirányú iskola felállítását. A tanár úr cikkének olvasásakor elibém idéztem a március hóban lefolytatott cipészipari mestervizsgálalot. Ez | adta kezembe a tollat, hogy a tanár úr érdemes cikkére válaszoljak. Mint egyik résztvevője a vizsgáztatóknak, akkor látlam, milyen kevés ipari tudással jönnek, különösen a falusiak a vizsgatevésre. S milyen szomorú képet nyújtott a szakma, a szellemi részén is. Igaza van a cikkíró úrnak, hogy a városi vizsgázó milyen nagy előnyben van a falusival szemben. De általánosítani sem itt, sem ott nem lehet. Ott láttam a nagy űrt, mely iparos és iparos közt tátong, a nagy szakmai, iskolai és társadalmi érintkezések hiánya miatt. Ezt mind pótolni tudná a szakmai tanonciskola. Azért kértem a tanár urat és társait, valamint a városi hatóságot és az Ipartestület vezetőségét, tegyenek meg minden lehetőt az-ügy érdekében. E három közületnek egyike sem lehet közömbös, hogy Pápa és Vidéke iparossága felvértezve a szakmai tudással és társadalmi tudással megy-e a jövő nagy ígéretei elé. Mert különben megmarad az önmagát sem értékelni tudó tömegnek, amit napjainkban eleget látni az ipari társadalomban. Tehát kevesebb politikai luftballont és több ipari ismeretet a magyar haza e megbecsülésre érdemes rétegének! TAMÁS JÓZSEF. fl pápai katolikus Karitász, a szociális és egészségvédelem szolgálatában Irta: Dr. vitéz Mezey Kálmán. Minden anyagilag is jól megalapozott családban nagy tehertétel egy gyógyíthatatlan beteg gondozása és ápolása. Hát még milyen nagy gond és tehertétel egy szegény családban, ha annak egyik tagja is, akár veleszületetten hibás, munkaképtelen, vagy az élet folyamán olyan betegség támadta meg, amely szervezetét felőrölte, munkaképtelenné tette, sőt idővel magatehetetlen beteggé lett. Az ilyen szerencsétlen emberek nehéz és kilátástalan helyzetbe jutnak akkor, ha a család oly szegény, hogy gondozásukat és ápolásukat biztosítani nem tudja, vagy a gondoskodni tudó családtagok elhaltak. Az ilyen beteg emberek sorsa és megélhetése, teljesen a .'jószívű emberek adományaira és irgalmasságára van utalva. A szegények és a szegény betegek intézményes gondozását és ápolását, a legfejlettebb ókori pogány társadalmak nem ismerték. A kereszténység, a keresztény altruizmus ölelte keblére először a nyomorultat, a szűkölködőt és az elaggottat. Menedékhelyet emelt számukra, amelyek közül legősibb Szent Vazul caesareai püspök asyluma volt, 368-ban. A későbbi századok nagy járványai különösen a VI. század leprajárványai nyomán keletkeznek a Leprosoriumok úgy, hogy abban az időben és a későbben alakuló szerzetesrendek, mint pl. Szent Benedek rendje, majd a Johanniták, stb. rendjük szabályai közé felveszik a betegápolást is. Abban az időben a szociális segítés és a betegápolás szépen egymáshoz' simult, ha igy &RA 16 F8LL£R