Pápa és Vidéke, 38. évfolyam 1-52. sz. (1941)

1941-02-23 / 8. szám

PÁPA ÉS VIDEKE POLITIKAI HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. XXXV1H. évfolyam, 8. szán Dr. Felelős szerkesztő: BUDAY FERENC Pápa, 1941 február 23., vasárnap Válasz a „Hozzászólás a Fő-tér rendezéséhez és egyéb kérdésekére Irta: Dr. vitéz MEZEY KÁLMÁN. A fenti cfm alatt a P. H.-ban Cziller Péter úr a köz érdekében irt eszmefuttatásban foglalkozik a Fő-tér rendezésével és a Tapolca folyó problémájával. Én is a köz érdekében szükségesnek tartom, hogy a cikkekben foglaltakat tartalmi szempontból helyes és a való tényeknek megfelelő világításba helyezzem, mert a cikkek ferde és hamis állításai egyenesen bfinös merénylet számba mennek Pápa közönsége ellen. Eszmei szempontból a cikkek megjelenésére az a véleményem, hogy ilyen tartalmú cikkeknek nem szabad, épen közérdekből publicitást adni, mert hamis tartalmuknál és helytelen beállításuknál fogva, alkalmasak a közvélemény helytelen és ferde befolyásolására. A Fő-tér rendezéséről szóló megjegyzései abban merülnek ki, hogy erről a problémáról már ő is írt 4—5 évvel ezelőtt, tehát ez Pápa közönsége előtt nem új dolog. Azután felsorolja, hogy még milyen városrendezési problémákkal foglalkozik a | P. és V. cikkírója és ezzel a feltűnő és a Cziller Péter úrra és a hozzá hasonló „patópál"-os gondolkozásra : jellemző mondattal intézi el az egész komoly és Pápa fejlődésének érdekében kiféjtett törekvéseket. „Természetes, hogy ezt a tervet ezidő szerint sem az adózó közönség, sem a város képviselőtestülete nem gondolja komolyan és bizonyára a cikk írója I is csak szép elgondolásnak szánta." I A komoly dolgoknak ilyen módon való elintézése és beállítása nem | „megcsontosodott maradiság"-ra vallanak, hanem korlátoltságra és bűnös könnyelműségre. Ilyen módon közérdekű dolgokhoz, a mai időkben, hozzászólni nem szabad. Cziller Péter úr cikkeinek olvasása után az a meggyőződésem-, hogy nem tudja, hogy egy város, ilK annak társadalmi közössége, az emberi szervezethez hali sonlítható, élő és fejlődő szervezet. Ennek az élő szervezetnek, ha az harmonikus közösségi életet élni, ha az fejlődni akar, akkor annak az életszükségleteit ki kell elégíteni, meg kell oldani. E nélkül nincs harmonikus közösségi élet, nincs fejlődés. Természetes, hogy társadalmi közösségi szervezetnek ép úgy, mint az emberi egyéni életben is, vannak . az életet és a fejlődést biztosító szükségletek. Ezek lehetnek elsődleges és másodlagos szükségletek. Ha azt akarjuk, hogy a szervezet életében és fejlődéséoen zavar ne álljon be, akkor az elsőrendű szükségleteket ki kell elégítenünk. A másodrendű szükségletek kielégítésére csak akkor kerülhet sor, ha az elsőrendű szükségletek kielégítése után marad fedezet. A fejlődés folyamán sokszor' különösen egy társadalmi közönség életének a folyamán mindig előfordul, hogy egy a múltban még másodrendű szükséglet, az idők folyamán épen a fejlődés kényszerítő hatása alatt,elsőrendű szükségletté fokozódik. Ilyen másodrendű szükségletek voltak a múltban Pápán a csatornázás, a Fő-tér ill. piac-tér, a Járásbíróság, a Városháza, az utcák, a Tapolca folyó stb. rendezésének a problémája. Ezeknek a megoldása és rendezése 30—40 esztendővel ezelőtt még nem vetődhetett fel, mert az akkori igényeket és szükségleteket kielégítette. Ma azonban a város fejlődése következtében ezeknek a problémáknak, mint a város további fejlődésének elsőrendű szükségletei, sürgős megoldásra várnak. Amennyit ezeknek a problémáknak a megoldása késik, annyi ideig áll meg a város fejlődése. Aki ezeknek a problémáknak a megoldását késlelteti és bármi módon hátráltatja, a felelősségnek is bizonyos ódiumát veszi magára. Pápa polgármestere és a város vezetősége nem azért foglalkozik, végzett és végez erőfeszítő munkát, a vízvezeték korszerűsítése, az utcák burkolása, a piac rendezése, a kislakás építés stb. terén, hogy valaki minden tárgyilagosságot nélkülöző eszmefuttatásban előálljon azzal, hogy itt „sem az adózó közönség, sem a város vezetősége nem veszi komolyan a megoldandó problémákat, sőt azt még a P. és V.~ cikkírója is csak szép elgondolásnak szánta." Helytelenül gondolkozik az, aki azt hiszi, hogy egy probléma felvetődésének a jogosságát az határozza meg, hogy abban a pillanatban a kivitelre van-e fedezet vagy nihcsen. Ilyen problémák és szükségletek megoldásához egy város közönségének fel kell készülni, meg kell vitatni és a kivitelre szükséges fedezetre tartalékolni kell, szükség esetén kölcsönt kell szerezni. A P. és V. cikkírója a Fő-tér rendezése c. cikkében a piactér megnagyobbítása céljából a Csáky-utca mellett ajánlja a Tapolca beboltozását. A terv illusztrálására szép tervrajzot is hoz. Érvként emlíli meg a cikkíró, hogy az S. O. S. Pápa c. cikkemben a Tapolcát fertőzöttnek és éllénségnek állítom be. Ezek után követelőleg sürgeti a Tapolcának a piactér előtti beboltozását. Czüler Péter úr a cikkében ehez a kérdéshez is komolytalanul és sok tudatlanságot eláruló módon szól hozzá. A Tapolca beboltozását, ha már boltozni kell, ő már a Bocsor malomtól a hamuházakig eszközölné, mert szerinte akkora különbséget nem lehet tenni városrész és városrész között, hogy a Csáky-utcánál a Tapolcát beboltozzák, egyebütt pedig nem. Hogy a Tapolcát miért kellene a Csáky-utcai részen beboltozni, az öt nem érdekli, az ott szerinte nem fontos. Ha pedig drága lenne a beboltozás és a Tapolca fertőzött, akkor szerinte másfelé kellene vezetni. A kérdésnek ilyen komolytalan beállítása nem érdemli, hogy ezzel tovább foglalkozzam. Részletesebben tér ki Cziller Péter úr arra az állításomra, hogy a Tapolcát fertőzött és betegséget terjesztő ellenségnek tüntettem fel. Én a cikkemben a Tapolca forrását nem említettem, én a Tapolcának arról a szakaszáról írtam, amely az úgynevezett „Széles víznél" éri el a várost és azon keresztül folyik. A Tapolcának a városon keresztül folyó szakaszáról 1905 ben megjelent „Pápa Város Egyetemes Leírásá"ban azt írja Mohácsi Pál „A Tapolca vize minőségileg is teljesen megfelel forrásánál az egészségügyi 'követelményeknek, habár későbbi folyását ál, különösen a városban, nagyon is fertőzve van". Dr. Lőwy László akkori városi orvos a következőket írja: „Azon a 7—8 km.-nyi úton, amit a Tapolca a városig megtesz, igen sok malmot hajt, mindezeknek árnyékszékei, pecegödrei és trágyahalmai a Tapolcába ömlenek. Még sokkal nagyobb mértékben inficiálódik ezen patak a városban, mert valamennyi utcai csatorna beleömlik, esőzések és hóolvadások alkalmával az utcák piszka is ide folyik .. S ezen vizetitta a város lakossága... 1898 július 28-án adták át a vízvezetéket a for- ' galomnak és az eredmény már az első években feltűnő módQn mutatkozik, amennyiben a halálozás igen jelentékenyen leapad, mint az a halálozási tabellákból látható. A tífusz, amely évenként — főkép a serdülő ifjúság között, — szedte áldozatait, majdnem teljesen megszűnt, a tüdővész szintén megfogyott, éppúgy a gyermekek között a bélhurut". A Tapolcát illetően a helyzet nagyon keveset, mondhatnám semmit sem változott azóta. A szennyvízcsatornák, az árnyékszékek fekáliái ma is a Tapolcába ömlenek. Aki a Tapolca vizét a városban kellő fertőtlenítés nélkül mosásra, fürdésre vagy öblítésre használja, fertőzésnek teszi ki magát. Ebben a fertőzött és szennyezett vízben szokták a piacra menő kofák az eladásra szánt salátát és zöldséget megmosni s így a vevőknek nemcsak árut, de betegséget is szállítanak. Nem beszélve arról, hogy minden szemetet beledobálnak. Sajnos ezeket nem lehet megakadályozni s ezért is indokolt a piaci részen a Tapolca beboltozása. Az igaz, hogy a Dunába és a Tiszába sokkal több szennyvíz ömlik mint a Tapolcába és mégsem fertőzőek. Ez azért van, mert a folyó vizeknek van úgynevezett „öntisztulása". Éz az öntisztulási folyamat annál gyorsabb, mentől nagyobb a folyó víztömege. Budapest szennyvizét a vasúti összekötő híd alatt ömlesztik a Duna közepébe és a közeli Csepel szigetnél már megtisztult a Duna vize. A Tapolca vize nemcsak a városi szakaszán, de még Asszonyfa pusztánál is fertőzött és betegséget terjesztett. (1938 nyarán történt kb. 200 tífuszos megbetegedés és kb. 15 haláleset Asszonyfán.) Ezek való tények és a köz érdekében, Cziller Péter úr minden tárgyilagosságot nélkülöző eszmefuttatására, legalább ennyit szükségesnek tartottam megírni. Pálosok Pápán Irta: MOLNÁR ISTVÁN. (V. közlemény.) Hiányos volna eddigi fejtegetésünk, ha a másfélszázados pápai pálos múltból kihagynánk a rend hittudományi főiskoláját. 1756—1783-ig a rendnek Pápán hittudományi főiskolája volt. 1761-ig a theológiát, a következő években pedig a filozófiát adták elő. Mint érdekességet említjük fel, hogy a rendi teológusok mellett világi hallgatói is voltak a főiskolának. A theológián és filozófián kívül előadták a történelmet, számtant és a fizikát. A filozófiát Aristoteles nyomán tanították, A tanév eleji és tanév végi vitatkozások általános érdeklődést keltettek. Az ellenvetők, az ellenfelek a bakonybéli ősi apátság hittudományi főiskolájának neves professzorai és kiváló teológusai. A pálos professzorok és teológusok viszonzásul Bakonybélbe mentek. így figyelemreméltó és értékes fellegvárává alakult a két kolostor a keresztény tudományoknak. A rendi főiskola pápai működése 1783-ban szűnt meg. A rend közel félezer éves működését a másfélszázados pápai apostoli munkáját II. József 1786 február 7- én megjelent rendelete semmisítette meg. A királyi intézkedés így szól: „Visum est nobis ut ordo Sti Pauli generatim per nostras provincias cassetur, bona illius Fundo Religionis cedant, menbra autem si sunt apta ae Curam animarum applicentur sin vero non, tunc pensionentur". Viennae 7 Febr. 1786 Josephus II. m. p. Március 20-án 28 magyar pálos kolostorban kihirdetik a szomorú és kegyetlenül lesújtó rendeletet. Oszszeirják a rend javait és a vallásalap javára foglalják le. 317 pálcs