Pápa és Vidéke, 38. évfolyam 1-52. sz. (1941)
1941-12-07 / 49. szám
PÁM. ÉS VIDÉKEI 4 1941. december 7, vasárnap MeghNfult a jégszezon. Perutz SC korcsolya szakosztálya a téí örömeinek hódoló ifjúság számára ünnepélyes keretek között nyitja meg a Kisfialudyutcai jégpályát. A mtegnyitó alkalmával több versenyszám kerül lebonyolitásra. A vezetőség értesiti a közönséget, hogy tekintettel a jégpálya kicsiny voltára, azt csak az egyesületi tagok látogathatják Isméi sorozatos iapások tartják fa gazomban a várost. A rendőrkapitányságra nap-nap után érkeznek fel jelen tér sek, melyben a feljelentők előadják, hogy ismeretlen tettesek vakmerő módon behatolnak a házaikba, ahonnan azután az elvihető tárgyakíat, állatokat ellopják és ellmenek ülnek az éj leple alatt A rendőrség minedn egyes esetben megindította a nyomozást s remény vian rá, hogy az ismíét garázdálkodó tolvajok rövidesen elveszik míéltó büntetésüket. De rugyanakkor mindenkinek kötelessége éber figyelemmel őrködni, s ha gyanús egyénnel találkozik, úgy azt azonnal jelentse a legközelebbi őrszemnek Gimnazista balesete. Súlyos baleset történt december 2-án a bencés gimnázium tornatermében. Reményi Kálmán 12 éves tanuló tornászás közben oly szerencsétlenül esett el, hogy jobb lábát eltörte. Beszállító tták az Irgalmasok kórházába. Rádőlt a (a. Súlyos kimeneteid szerencsétlenség történt Ugod községben. Sós Gyula ugodi lakosra fűrészelés közben egy nagyobb súlyú fa rázuhant. A Inunkás embert beszállították a pápai Irgalmasok kórházába, ahol megállapító tták, hogy súlyos, de nem életveszélyes zúzódásokat szenvedett Tüz Csóton. November 28-ára virradó éjjelen Csót községben széna és iszalmafeazlak égtek el. A tűz jelentékeny károkat okozott. Négy óra hoszszat tartott, mig sikerült a tüzet megfékezni A tűzoltásnál diákok is tevékenyen közreműködtek. — • Adomány. Kopstein Bútorház »Honvédeink karácsonyára« 10 P-t adományozott. A posta elmére. Városunk filatelistái részéről panaszt hallunk, mely szerint Pápa Városát a posta rendelkezésér vei kedvezőtlen bánásmódban részesiti. A legutóbb megjelent, honvédeinket támogató bélyegsorozatot nem lehetett Pápán kapni. Városunkban pedig bélyeggyűjtő egyesület működik. Szombathelyen ilyen egyesület nincs és mégis kaptak az elsején megjelent bélyegből. Miért bánnak igy Pápával? A kevés bélyeggyűjtő egyesülettel szemben nagyobb figyelmet kérünk. A filateiisták fcnegérdemlik a jobb és figyelmesebb elbánást, hiszen ők vásárolják a feláras bélyegsorozatokat, melyek hazafias célokat támogatnak. í Értesítem a lisztvásárló közönséget, hogy Tőrfk Bálintutca 27. számú házban lisztkereskedést nyitottam. Minden igyekezetem oda irányul, hogy a tisztelt vásárlóközönségnek a legjobb kiszolgálást adjam a közellátási rendeletek lehetőségein belül. Szives pártfogást kér Horváth GyuSa 96£ molnár — lisztkereskedö. _ Vöröskeresztes házi betegápolás! tanfolyam vizsgája Pápateszéren. November 29-én délelőttt tar tolják meg dr. Mesterházy Ferencné főispánné, Veszprém vármegye Vöröskereszt Egylet elnöknője jelenlétében Pápateszéren a háfti betegápolási tanfolyam vizsgáját. A vizsgán Jelen voltak még: Kocziha Jánosné járási elnöknő, dr. Vadász Gézáné. dr. Bélák Imre vármegyei tisztifőorvos, Darányi Gusztáv járási alelnök^ dr Domonkos Géza járási és városi tisztiorvos, Tétényi János főjegyző, Jakab Gyula plébános és a pápateszéri tantestület A vizsgán 36 növendék jelent meg, ahol a háromhetes tanfolyamon tanultak alapján elméleti és nagy gyakorlati tudásról tettek tanúbizonyságot. A vizsga végeztével dr. Mesterházy Ferencné főispánné meleg szavakkal ismertette a tanfolyam nagy jelentőségét és fontosságát. majd köszönetet mondott dr. Vadász Géza körorvosu&k lelkes munkájáért és Latzkovits Izabella zöldkeresztes védőnőnek az előadásokért. Aj vizsgázott tanulókat megdicsérte szorgalmukért és felhívta figyelmüket uzl ápolásban való továbbképzés lehetőségeire. Dr. Bélák Imre varmegyei tisztifőorvos, Jakab Gyula plébános és Darányi Gusztáv beszédeivel és a Himnusz eléneklésével véget ért a vizsga. Ki kell frnég emelnünk, hogy a pápai járásban;, ill. Veszprém megyében ez az első ilyenirányú tanfolyam. A szép eredmény biztató ígéret arra nézve, hogy a vártnegye más községében, járásában is megszervezhető lenne hasonló tanfolyami F9HK95 étteremben mindennap ívöri Döme Rudolf cigányzenekara muzsikál. A keresztény a kalmazott kereskedők és magántisztviselők szövetsége csütörtökön este ismeretterjesztő előadást tartott a Ker. Munkásegyesületben. Kraft József ny. á'll. tanitóképző igazgató a bolsevista orosz birodalom néprajzi, gazdasági és kultúrális jellegét ismertette kimerítően. A mindvégig nagy figyelemmel kisért előadás után Mikó János elnök a szövetség nevében köszönetét fejezte ki az előadónak s la hasznos tanulsággal szolgálé előadás ezzel véget ért. 1 SPORT Siófok-Kinizsi 3:2 (1:1). Vezette: Jáger. A mult vasárnapi jó játék után megint lehetetlen, játéknak nem nevezhető! mutattak a Kinizsi v játékosai 1. Egyik vasárnapróíl a másikra nem lehet elfelejteni futballozni. Ennek más okinak kell lenni. Tudomásunk szerint a csapat tagjai közül többen hajnalig lartó mulatságon vettek részt. Igy azulán imár részben érthető a csapat második félidőbeli gyenge kondiciója. A játékosok nagy része a második felidőben lézengett a pályán. Itt már azután nem a vezetőségben kell a hibát keresni, hanem a csapat felelősséget nem ismerő lelkiismeretlen tagjaiban, akik a mérkőzés előtt való éjszaka magukról megfeledkezve, reggelig tartó táncmiulatságban vesznek részt. A mérkőzés úgy indult, hogy a Kinizsi megismétli a vasárnapi jó játékkkil lepi meg hiveit, ,de» sajnos, ez csak remény volt, mely a fenti okok miatt hamar szerte foszlott A Siófok csapata lelkes játékával megérdemelten nyerte a mérkőzést. VASÁRNAP SPORTJA. Kinizsi—MÁV. Előre vlasútas bajnoki mérkőzés kerül lejátszásra Budapesten. hirdessen a „Pápa és Vidékéi-ben A pápai kir. járásbíróság, mint telekkőnyvi hatóság 7713/1941 tksz. i flpvipési fciriititRy-hivoiiit Harsányi János végrehajtja tónak ÖÍZV Bőczén Lajosné végrehajtást szenvedő ellen indított végrehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság végrehajtási árverést 578 P — f. tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a pápai kir járásbíróság területén levő, Nemtesszaiók községben fekvő, s az özv. Böczén Lajosné sz Németh Paulinának a nemesszalóki 166 sz tkvi betétben -f sorsz 51 hrsz. ingatlanára 1300 P, a 167 sz. betétben A + 1 sorsz. 931 hrsz. illetőségéré 264 P kikiáltási árban azzal, hogy a 166 sz. betétben özv. Bőczén Lajosné sz! Németh Zsófia javiára bekebelezett haszonélvezeti jog,az árverés által nem: érintetik, elrendelte. 'Az árverést 1942. január hó 2. napján délelőtt 10 órakor Nemtesszaiók községházánál fogják megtartani Az árverés alá eső ingatlan a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható elAz árvereini szándékozók köteleik bánatpénzül a kikiáltási ár 10 o/o-át készpénzben, vagy az 1881 :LX. t.-c. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, hogy a bánatpénznek előleges birói letétbe helyezésérőt kiáfcitott letéti elismervényt a kiküldöttnél átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881 :LX. t.-c. 147, 150, 170. §§; 1908: LX. t.-c. 21. §.). Az, aki az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegésziteni (1908 :XLI. 25. §.). Pápa, 1941 évi szeptember hó 25.1 napján. ) i Kapossy sk. kir. jb. alelnök. A kiadmány hiteléül: Olvashatatlan aláírás, kezelő fimréií hirdsimíny. Béb község elöljárósága közhírré teszi, hogy a község tulajdonát képező fforcsmaéoüSefet a hozzátartozó melléképületekkel és mészárszékkel 1941. december 18-án délelőtt líl órakor a községházán 1942. január 1-től 1944. december 31-ig terjedő időre nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe adja. Az árverési feltételek a csóti jegyizői irodában a hivatalos órák alatt betekinthetők. Kelt Béb, 11941. december 1. Községi elöljáróság. —o— ÖÍTOÉSÍ hirdetmény. A csóti volt úrbéresek közbirtokossága közhírré teszi, hogy a korcsmaépület a hozzátartozó mellékhelyiségekkel és mészárszékkel 1941 dee. 13-án délután 2 órakor a községi tanácsteremben 1942. jan. 1-tőft 1944. dec. 31-ig terjedő időre nyilvános szóbeli árverésen haszonbérbe adja. lAz árverési feltételek a csóti kőzM birtokossági elnöknél megtudhatók. Kelt Csót, 1941. november 25. Kádi Gáspár s. k. közbirt. elnök. Árverési hirdetmény. Pk 6014/941.1 Magyar Waggon és Gépgyár R-T. végrehajtató javára, (képv.: Dr. Kiss Aladár ügyvéd) 13282 pengő követelése és jár. erejéig Pápán, 1941. dec. 13 d. u. 3 órakor Zrinyi-utca és Jókai-utca sarok ház alatt a budapesti kir. járásbíróság 34228 és 342229 sz. végzésével elrendelt végrehajtás során lefoglalt 2520 pengő becs értékű alábbi ingóságok: bútoroki, rádió, csillár, szőnyeg, teherautó, bíróilag elárvereztetnek. Pápa. 1941 nov hó 30-án tfj. J*efc Ferenc kár. bir végrehajts Minden körben F0T0-0PTIKR szemüveg Kovács Imre Pápa, Kissitk Lajis-«tca 21. Í2? Telefon: 12—35, Szgafiyeict esik szafcfcémM • tstenél vásártljis. : Awatőr felvételek gondos és gyors kidolgozása : Megbízásait vidékről postá?i is beküldheti. Mielőtt bútort venne, nézze meg raktáramat, hol a legjobb minőségi bátorokat mind készen, mind rendelésre legolcsóbban kaphatja. Fizetési kedvezményi PEIDL LAJOS épttlet- és mfibótorüzeme, bútorraktára PÁPA, BÁSTYA-UTCA 24. SZ. Pápán, a város főforgalmú utcájában pékség kiadó. Bővebbet a Kiadóhivatalban ÁLLAMI ANYAKöNYYI KIVONÁS. 1941 nov. 28—dec. 4 S afi 1 ettek : Krausz Zoltán, bádogos- és viz vezetékszerelő és Beck Erzsébet, leánya: Rózsa, izr. — Sza'lai Mihály, szövőgyári (inunkás és Antal Erzsébet, leánya: Éva, ref. — Marék László, tanító és Piri Irjma, 'leánya: tZsuzsánna Mária, rk 1. — Major Imre, gépészkovácssegéd , és Pödör Juliánná, fia: László, rk' — Erhart Ferenc, vendéglős és Nagy Erzsébet, fiai: Ferenc József, 'rk. — Mayer László, fonógyári munkás és Németh Terezia, leánya: Anna, rk. Házasságot kötöttek : Kunszt Henrik János, Vaskereskedő, ev. és Balog Terézia, szövőgyári tisztviselőnő, ev. — Csuti István, szövőgyári miunkás, rk. és Döbröntei Irma (elvált Kovácsics Istvánné), dohánygyári munkásnő, rk. — Dombóvári Henrik János, m. kir. pénzügyőri fővűgyázó^ eV. és Sza'lóki Anna, ev. — Döbrönteij József, vasúti mozdonyvezető tanonc,! ev. és Németh Irén, ref. — Héricz Pát (elvált), fonógyári munkás, rk. és Gyuka Mária (özv. Bolgyis Andrásné), fonó^ gyári munkásnő, rk. — Tóth Károly^ kántortanító, rk. és Vincze Katalin, rk. — Viczjmándy Károly, m. kür. ejtőernyős honvéd, rk. és Farkas Mária, rk!. — vitéz Zoltán Gyula János, m, kir. honvéd műszaki őrmester, rk. és Kovács Anna, rk. — Horváth Sándor, gazdasági cseléd, rk. és Gyúrom Mária, rk. Meghaltak: Tompa Ilona, rk. 3 hónapos, aszálykór. —'özv. Kuti Vincéné Szabó Katalin, rk. 65 éves, tüdőlob. — Papp József, nyug. vasúti válltókezelő, ev. 82 éves, elaggulás. — Nagy Gizella, rk. 55 éves*, szívbillentyű elégtelenség. t— Lászlói Kálmán, napszámos, ev. 81 éves, szivizomelfájulás. — Dénes Róza, polgári iskolai tanuló, ref. 11 éves, tüdőlob. —« özv. Heimiler Edéné Scheiber Etelka, izr. 66 éves, szívbaj. — öizv. Rudi Jó^ zsefné Halag Rozália, ev. 58 éves, érelkneszesedés. — Meizer Mihály, napszámos, rk. 70 éves, végelgyengülés. ' Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Szerkesztésért és kiadásért felel: NEMCSICS ELEK. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pápa, Korvin-utca 3. sz. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések díjszabás szerint. Lapzárta: szerda délután 5 óra, hirdetéseké csütörtök délelőtt 11 óra.