Pápa és Vidéke, 38. évfolyam 1-52. sz. (1941)

1941-08-03 / 31. szám

XXXVIII. évfalvam, 3t. szán POLITINNI HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VNSIRNNP. — iw mi in^—•!•——

»I ' in i isi— « i inni i'ii —mnn——rn Felelős szerkesztő: Dr. BUDflY FERENC Pápa, 1941 augusztus 3., vasárnap ANZELM testvér j békés, mindenkit szerető szive csütörtökön éjjel n egy edtizenket tőkor utolsói dobbant. Szeméből kigördült egy könnycsepp, melyet lágyan letörölt egy erős barátkéz, utána arcán a szentek mosolya fénylett és lelke makulátlan fehérseggei elröpült az Örök Biiró elé, akit negyven évig hűségesen szolgált. Szűk cellájában, betegágya mellett térdepeltek rendtársai', akik két héten át éjjelnappal' szakadatlanul mellette virrasztottak és imádkoztak érte. Fáradhatatlan lába rálépett arra az útra, melyről soha többé nem tér vissza. Halottan is keresztet "szorongató kezé nem nyúl többé alamizsnáért, hogy annál bőségesebben adjon rendje szegénységéből az ő leghívebb barátainak: a szegényeknek. 'Nem áll többé nagy kulcsaival gondjaira bizott őrhelyén, a barátok klastromának kapujában, de bebocsátásért kopogtat a mennyország kapuján. Nem térdepel csendes éjszakákon a Labernákulum előtt, de leborul az Isten trónja előtt örök .imádásraKi volt ez a termetében is kicsi, egyszerű kapunyitogató barát fráter, akinek örök némaságával, úgy érezzük, hogy valaki visszavonhatatlanul elment Pápáról, aki csak szeretni tudott és akit mindenki szeretett? Kicsiségében is nagy volt, mint ember és tökéletes, mint szerzetes. Alig van ember Pápán, aki ezt a lassan, de folyton mozgó kis barátot ne ismerte volna, aki ne nézett volna reá mélységes tisztelettel, amint végig baktatott utcáinkon. Kiegyensúlyozott eleiének boldog mosolya békét sugárzott mindenki felé. Aki szóba állt vele, úgy érezte, hogy valami varázs van ebben az emberben, ami leköt, de egyúttal fel JS emel. Ügy állt meg mindenki előtt szerényen és alázatosan, hogy, nem volt benne koldús lelkület, de nem volt benne fenhéjázás sem. Királyi lelkületet hordott a barátcsuha aiatt is. Tiszteletet felfelé és együttérzést, szeretetet lefelé. Idegen hangzású neve mellett is igaz magyar volt. Amikor huszonkét évvel ezelőtt cseh megszállók elfoglalták a Felvidéket, nem menekült, hanem dolgozott tovább, amig ki nem küllebbitették. Gimesi földön ringott bölcsője, melyet néha-néha megnézett, de melyre mindig visszavágyott, de úgy, hogy egyszer az is a mienk legyen újra. Ott ült a rádió mellett és hallgatta a visszatért magyarok örömujjongását és bütykös ujjaival egy-egy könnycseppet törölt le, amikor a boldogság szemébe sajtolta azt. Élete mécsének kioltása előtt is a magyar hadseregért, Kormányzó Urunkért imádkozott, hogy az édes magyar Hazát baj nie érje. Szerette azokat, — különösen azokat szerette, — akikhez az élet mostoha volt. Valaki azt mondta nem régen egy pápai gyűlésen, hogy a barátok úgy tudnak kérni, hogy megtisztelve érzi magát, aki adhat nekik. Amikor ezt a kritikát kimondta, bizonyára Anzelm testvér lebegett szeme előtt. Mert ha valaha elő is fordult volna, hogy valamit a saját számára kért, az igen kevés lehetett. De kért az istenházáért és kért azoknak, akik soha üres kézzel nem távoztak a barátok kapuja elől. Éjjelenként kifosztotta az éléstárat, hogy virradattól késő estig legyen mit adni azoknak, akik hozzáfordulnak. Nincs pap, aki a lelkek üdvét jobban szivén viselte volna, mint ő. Hogy a ferencesek temploma díszes ruhába öltözött és hogy szeretik a hivek e templomot, abban neki is nagy része van. Mert őre volt ennek a templomnak is. Takarított, tisztogatott, díszített és készségesen a hivek szolgálatában állt. Amilyen békés volt élete, olyan békés volt csendes elszenderedése iis. Megállunk egy pillanatra az élet robotos iramában és a távozó felé nézünk, akinek gazdag élet elmúlásával szegényebbek lettünk. A veszteség feletti fájdalom összeszorítja torkunkat és búcsúzni is alig tudunk. Menj békével, te tökéletes öreg szerzetes! A magyar rónák kalászának éltető magját most hordják a csűrökbe. A te életed is ilyen termő kalász. Termette a példát, a szeretetet. Az Úr begyűjtötte a te éiet-kalászod magját. Isten veled! ***** **** Kiss Ferenc felejthetetlen alakítása Pápán Kiss Ferenc nyújtott felejthetetlen alakítást kedden este azoknak, akik a nyárii hőségben is megnézték Begovic Miiián: Ki a harmadik c. háromfelvonásos színművét. Első izben szerepelt Kiss Ferenc Pápán. A magyar színjátszás büszkesége hatalmas, erőtől duzzadó, csodás játéka magával ragadta a közönséget. Vad kitörései, a legdrámaibb helyzetekben egv-egy odavetett szava, egy mindent elsöprő mozdulata, majd a legnagyobb lelki viharokban közönyt mutatni tudó hangja, tomboló jókedve, a legmagasabb művészet volt, amit ma csak egyetlen magyar színész tud bemutatni: Kiss Ferenc. Köszönjük a pápai közönség nevében Kiss Ferencnek, hogy eljött hozzánk és megmutatta ennek a városnak az igazi művészetet. Partnere, Sándor Iza kiváló drámai] színésznő, aki megrázóan hozta elénk a féltékeny férj oktalan gyanújától meggyötört, tiszta asszony szenV3dő alakját. A szobalány szerepében Molnár Gizike nyújtott ügyes alakítást. Ä Mezőgazdasági Szakiskola vasárnap délelőtt tartotta meg tanévzáró ünnepélyét. A Hiszekegy eléneklése után a miniszteri kiküldött nyitotta meg az ünnepséget, majd Koperniczky István igazgató számolt he az elmuit év eseményeiről. Az ifjúsági önképzőgazdakör tartotta meg ezután díszközgyűlését. Martonicz Lajos jegyző ismertette a kör mul't évii munkáját, majd ugyanő pompás szabadelőadásban tárta a megjelentek elé, hogy mit jelent a szaktudás a gazda boldogulásának szempontjából. Az olajos növények termesztéséről Pethő Ödön tartott igen figyelemreméltó előadást. Németh Ferenc és Vaderna 'Miklós hazafias érzéstői áthatott szavalata, az énekkar pompás éneke és a szavalókórus nagyhatású szereplése után Toldii János búcsúzott el az iskolától, mig Sági József az ittmaradottak nevében vett búcsút a távozóktól. A szakiskola évről-évre megtartott évzáró ünnepségei minden évben útnak eresztenek olyan magyar embereket, akik az iskolában nemcsak a magyar föld művelését, de a magyar föld izzó szeretetét, a 'legforróbb hazaszeretetet szívják magukba. Ezt viszik ki a magyar falvakba, ezt terjesztik és segítenek felépíteni a magyar jövőt. A generációs probléma egyik létkérd'se a mai magyar társadalomnak és a körülötte terjengő sötétség, félős tartózkodás, elhallgatni vágyás, vagy helytelen megítélés kötelességünkké teszi, hogy beszéljünk róla, beszéljünk a katolicizmusunkból fakadó őszinteséggel, tudván, hogy minden szavunkban és tettünkben Isten előtt járunk. Nézzük tehát ezt a kérdést »sub specie aeternitatis« az evangéliumból felénk sugárzó örök értékeszmények szemszögéből. Az emberi; élet folytonosságából következik, hogy mindig vannak öregek és fiatalok, emberek, akik már kaptak és emberek, akik még várnak valamit az élettől. E biológiai szükségszerűség adja meg egyúttal a generációs probléma örök aktualitását, mert a korkülönbség egyúttal vérmérsékleti különbséget its jelent, melyből kifolyólag öregek és fiatalok különböző intenzitással érzik koruk problémáinak fontosságát és különböző módszerekkel törnek azok megoldására. Az alapvető különbség tehát a generációk között abban áll, hogy öregek és fiatalok más-más problémákat éreznek fontosaknak és más-más tempóban és módszerrel keresik a megoldást. Ez a különbség örök emberi sors. A gondviselés akarata szerint az emberi élet dinamikájának örök forrása. A külölnbsóg fokla persze koronként változik és itt érünk él tulajdonképpen ahhoz a ponthoz, ahol megmagyarázhatjuk, miért lép a generációs probléma ! ma különösen nagy súllyal elénk. Az emberiség életében periódiküsan térnek vissza azok a korok, amelyben az ember felismervén, vagy felismerni vélvén eddigi életének hibáit, új utat keres, új útra lép. Korfordulóknak szokták ezeket nevezni és közhely már hangoztatni, hogy a mi korunk is az. Világok dőltek össze az emberiség szellemi életében, megdönthetetlennek hitt tételek cáfolódtak meg, régi] életformák megfakultak. Nem keli külön mondani, hogy az öregek és fiatalok közti különbség ilyen időkben mindig nagyobb s hogy a különbség ellentétté és szakadékká fokozódhat. Adva van egy nemzedék, amely egy legalább is kifelé boldog és konszolidált korba született bele s egy másik, amelynek mindebből már semmi sem jutott, csak a problémák, amelyeket az előző kor nyugodt külszine alatt forrongó' erők pattantottak ki. Az első generáció a problémákat iákkor kapta, amikor megoldásukhoz már nincs elegendő energiája s minden vágya, hogy régi boldogságából annyit mentsen, amennyit csak tud. A második viszont idegennek érzi az egész »régi: dicsőséget«, irreálisnak áz egész erre beállított gondolkodásmódot s minden erejével problémái megoldására veti magát akkor is, ha ez a megoldás régi életformák, megszokott keretek lerombolását jelenti. A vázolt mélyreható változásból adódnak azok a panaszok, melyek minduntalan hallatszanak mind a két fél oldaláról. # Az ifjúság panaszkodik, hogy semmi megértést nem lát az öregek részéről, még jóindulatot sem, problémái megértésére, hogy nem részesül abban a megbecsülésben, amelyet sok jó szándékánál fogva megérdemelne, lekezelik, netn veszik komolyan, számára fontos kérdésekben nélküle döntenek, igyekeznek megakadályozni, hogy még saját ügyeiben is önállóan dönthessen, mert bizalmatlanok vele szemben, félnek tőle. Az öregek ezzel szemben gyanakvással figyelik az ifjúság eszmevilágában bizonyos problémák előtérbe nyomulását s ebből antiikeresztény irányok hatására következtetnek, nem értik az ifjúság' gyors és radikális megoldásra való törekvését, külső formák iránti érzékenységük megdöbben az ifjúság lényegkeresésén, szerénység és szolgálatkészség hiányát emlegetik, tekintélytiisztielet hanyatlását fájlalják. Persfce a mfegoldások között sok olyan van, amely a helyzetet még rontja. Két ilyent említek fel itt. Az egyik a legendák álláspontja. Ezek a struccpoliitikusok úgy vélik a kérdést megoldani, hogy egyszerűen és kereken letagadják. Fennen hirdetik az ifjúság és az öregek összhangját, ha pedig olyant látnak, ami elméletükkel nem egyezik, fejüket jó mélyen bedugják a középutak és félmegoldások homályába s »utámink az özönvíz« kiáltással várják, hogy mi lesz. A másik »megoldás«, amely rendszerint akkor jelentkezik, 'amikor az első lehetetlensége olyan világos lesz, hogy a vak lis látja, az erős kéz álláspontja. Elnyomni az ellenkező véleményt, vagy rosszindulatú támadásokkal addig vinni kérdést, mig az ellenfél megunva a dolgot .legalább egyelőre visszavonul. Ezek elfelejtik, hogy az elmélet sohasem prejudikálhat az életnek s ilyen megoldás mellett a kérdések nemhogy eltűnnének, de tovább irnek ARA 16 FILLÉR