Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)
1940-05-26 / 21. szám
PDLITIKfil HETILAP. — MEGJELENIK MINDEN VIISŰRNAP. Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefon: 11-90. Kiadóhivatal: Korvin-ufc* 3. Laptulajdoncs : a P ápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: DR. NAGY GYÖRGY. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasábmilliméter a hirdetések között 4 fill., a szöveg között 5 fill. Szentháromsági országos vásár Búcsúzom 1934 óta vagyok a „Pápa és Vidéke" felelős szerkesztője. Most, hogy másoldalú elfoglaltságom miatt ezen tisztségtől megválók, búcsúzom a lap minden olvasójától, jóakarójától és mindazoktól, kik nehéz és fáradságos munkámat támogatták. Hat évi szerkesztői munkámat gyakran érte kritika, támadás, sőt néha elismerés is, mindezekért is csak köszönetet mondok, mert úgy érzem, hogy ezek csak jóakaratból történtek. Szerkesztői munkámban soha nem vezettek személyi szempontok, a gyűlöletet tollam nem ismerte, egy lebegett szemem előtt a lap érdeke és általános emberi szempontok. Lapot úgy szerkeszteni, hogy az mindenkit kielégítsen — nem lehet. Ha tehát valaki mindenben nem értett velem egyet, ne írja ezt rovásomra, mert én jót akartam, csak talán az utak és módok voltak mások. Hat év nehéz munkájával sikerült a lapot a jövőnek megmenteni ; szeretném, ha ezen hat év munkája a jövőben még jobban gyümölcsözne. Arra kérek minden olvasót, támogassa és szeresse a „Pápa és VidékéM, tegye lehetővé utódaimnak, hogy azon célokat, amiket a lap maga elé kitűzött, minél előbb és minél hatásosabban megvalósíthassák. Pápa, 1940. május 24-én. Dr. Nagy György ügyvéd. Kedden-szerdán lezajlott országos vásár adás-vétel szempontjából általában sikeresnek mondható, habár a felhajtás gyengébb volt az elmúlt vásár felhajtásánál. A forgalom most is elérte a 80 százalékot. Kedden felhajtottak 1139 szarvasmarhát, melyből 959 cserélt gazdát. Lófelhajtás 648, ebből eladás 153 volt. A szerdai napon felhajtottak 1628 sertést, melyből eladásra került 943. Árak a nagy kereslet miatt 10—15 százalékos emelkedést mutattak általában. Hasas tehén és friss fejős ára darabonként 350—550 P, kg ként 75-85 fillér. Tinó páronkint 650— 900 P, kg-ként élősúlyban 75-82 fillér. Ökör páronkint 750—1100 P, „A halottól ne tagadd meg a a kegyeletet" (Sir. 7, 37.) — írja az írás. Tehát halottaink iránt a kegyelet adóját leróni, róluk emlékezni szentírási emlékezés, de nemes emberi vonás is. Amely nép halottai, különöskép hős fiai emlékét feledésbe hagyja menni, nem kultürnép. Azért a mai szent napon Tiétek legyen az emlékezés hős, magyar Vitézek 1 Tiétek, Akik elszántan, bátran kiálltatok a halál frontjára Tiétek, Akik kitartottatok ottan, ahol harsogva, ordítva, csattogva zudult Rátok a halálos vas-zivatar. Ahol halálra dermedt és földhöz lapult minden teremtett élet. Tiétek legyen a mai nap, Akik ott voltatok mindenütt, ahol egész emberre volt szükség. Titeket, Akiknek hírnevét meghordozta a nagyvilág és három világrészben egy nevet tanult meg, hősi tettek nyomán, tisztelve félni a magasztalás: Magyar Katona — ősi erényekkel díszített Vitéz! Tiétek legyen az emlékezés, Akikkel Rigától Konstantinápolyig, a Balkántól Doberdóig és Elszászig hatalmas acélgyürűket roppantottak szét, s Veletek hajtottak végre világraszóló hadmüveleteket. S közben pusztult, veszett a magyar élet, folyt a drága, piros magyar vér... Testvérek! A magyar elesett Hősök száma: 660.000. Ennek a 660.000 hős Vitéznek kiontott drága vére, fiatal, szép élete kg-ként 75—85 fillér. Szopós borjú kg-ként 80 fillértől 150 pengőig. Lovaknál csak középminőségünél volt nagyobb érdeklődés. Jobb minőségű ló ára 10—15 százalékos esést mutatott. Elsőrendű ló darabonkint 500 - 700 P, igás ló 700—900 P, vágó ló 75-150 P. A szerdai sertésvásáron élénk kereslet volt a beállítani való süldők iránt, melyeknek ára 90—120 P volt. Választó malacok ára páronként 35 és 50 P között váltakozott. Belföldre 9 vágón szarvasmarha került berakásra, melyből 8 vágón a visszacsatolt Felvidékre lett szállítva. A kirakodó-vásár forgalmában nem mutatkozott lényegesebb eltérés. Űrnapján szép időben nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében tartotta hagyományos évzáró tornavizsgáját a Bencés gimnázium és a Tanítóképző 400 növendéke. A két intézet ifjúsága példás rendben pontosan 3 órakor vonult be a Ligeti sporttelepre, ahol kezdetét vette a várva-várt ünnepély. A Himnusz intonálása után Mayer István testnevelési tanár vezényszavára szabadgyakorlatokat mutatott be az ifjúság zenére. A négy-öt számból álló változatos gyakorlatokat a tanulók precízen végezték, amit a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazott. Az intézetek válogatott csapatai a következőkben ló-, bak- és svédszekrény gyakorlatai általános tetszést arattak, majd atlétikai számokból adtak izelitőt a diákok. Súlylökés, magasugrás és a stafétafutás versenykélten. Aki a nádfödeles kis hajlékból jött csak-úgy, mint akit a gyár zakatoló gépei, hivatalos foglalatossága, vagy az iskola padjai közül szólított harcba a haza. Számonkérik a hátramaradottakról és rokkant bajtársaikról való gondoskodásunkat. A Hősöknek joguk van s jogukkal élnek e számonkérésnél. A Hősök érdeméért az élőkön segíteni, annyit tesz, mint a Hősöknek emléket állítani a nép lelkében. A Hősökért a hátramaradottakon és a rokkanlakon segíteni azt jelenti, hogy nekik ne éhbért juttassunk. Hőseink családtagjainak és a háborús rokkantjainknak juttatott segítség az nem alamizsna, hanem becsületbeli adóssága népünknek, nemzetünknek. Hőseink családtagjai és rokkantaink iránt még nem róta le a nemzet a háláját, de Hősihalottainknak ezúttal is minden tisztelet és kegyelet megadassák. P. Markó Marcell. * számokban figyelemreméltó eredményeket értek el. A Tanítóképző mintacsapata korláton és nyújtón az ünnepély kiemelkedő műsorszámát adta. Az ifjúság ezután különféle társasgyakorlatokat mutatott be. Következő szám a repülő-modellek bemutatása volt, mely a közönség soraiban nagy tetszest aratott. Nagy figyelemmel kisérte a publikum a kosárlabdamérkőzést, valamint a talajtorna és az asztalugrás változatos gyakorlatatait. * A Magyar Hiszekegyet játszotta el ezután a bencések fuvós-zenekara és ezzel végetért a sokáig felejthetetlen ünnepély. A kitűnően sikerült tornavizsga Mayer István és Tölgyes László testnevelési tanárok érdeme, akik fáradtságot nem ismerve dolgoztak az ünnepély sikere érdekében. fi ^nri vinf li vmi *i n ^vnin vi vii Emlékezés hősök vasárnapján a mai nap Tőlünk is kér, de egyben számon kér. Kérik a megértést. Értse meg végre a magyar a magyart. Sorsközösség, a közös bajok kötnek bennünket össze s kell, hogy nemzetünk minden rétegét szociális, megértő szeretet fűzze össze. Elég volt már a harcból, Békét akáfunk. Sok sebből vérzünk. Hős Fiaink idegenben, jeltelen tömegsírban pihennek megbéA hősök sírjánál folyó hó 26-án, azaz vasárnap d. e. 11 órakor a város vezetősége hazafias emlékünnepet rendez. Az ünnepi beszédet Marczelly Kornél áll. tanítóképző intézeti tanár, frontharcos mondja. Énekel a tanítóképző énekkara Bánhidy Ödön vevetésével. Vértes színtársulat egy művésze szavalni fog. Rosszidő esetén az ünnepély a Levente-Olthonban lesz megtartva. A Bencés gimnázium és a Tanítóképző tornaünnepélye