Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-01-14 / 2. szám

gondolatok kifejezője. Kedves előadói készséggel ömlöttek ajkáról a szebb­nél szebb költemények, amelyek mind­egyike egy-egy gyöngyszeme a ma­gyar Költészetnek.Nem tudtunk betelni a gyönyörűségtől, végnélkül szerettük volna hallgatni Harsányi felejthetet­len költészetét. Méltán illeszkedett a művészi együttesbe Farkas Ilonka operaénekesnő. Új volt ő nekünk pápaiaknak, jóllehet neve már orszá­gosan ismert és külföldön is több helyen gyönyörködhettek művésze­tében. Meleg tónusú hangja a szí­vekig férkőzött, mindegyik énekszám átérzésről és művészi tehetségről tett tanúságot. Elénekelte Wagner Tann­hauser operájából Erzsébet imáját Kiszely Assisi Szent Ferenc c. ora­tóriumából a Liu-áriát, Lavotta Mezei bokrétáját és Koudela Magyar Mia­tyánkját. A közönség nem akart be­telni az élvezettel és újból hallani akarta a művésznőt, ki az újrázások­nak nem is tudott ellentállni és újabb énekszámokkal járult hozzá az est kirobbanó sikeréhez. A művésznőt Kiszely Gyula kisérte hatásosan. Halácsy Dezső szerkesztő „Assisi Szent Ferenc örök időszerűsége" címen tartott gondolatokban gazdag előadást. HÜPOSCSinRE minden pénteken kapható a pápai Baromfikeltető Központnál, Pápa. Mezőgazdasági Szakiskola. Telefon: 12-14. Csibenevelési útmutató ingyen, műanya 6 P-ért ugyanott kapható. Rábaszentandrás község elöljáróságától 68/1940. Hirdetmény. Rábaszentandrás község elöljáró­sága közhírré teszi, hogy a község mintegy 1420 holdat kitevő határá­ban gyakorolható vadászati jogot 10 évi időtartamra, 1940. február 3-án délelőtt 9 órakor a község­házánál tartandó nyilvános árverésen ki fogja adni. Kikiáltási ar 600 pengő, bánat­pénz 80 pengő. Az árverési feltételek a szanyi jegyzői hivatalban megtekinthetők. Rábaszentandrás, 1940. január 8. Elöljáróság. Selyemből, szövetből, goblein ből rendelésre készítek retikiilt és uti táskát Győri Böröndös Pápa, Kossuth Lajos-utca 1. Találtak egy pénztárcát és pénzt; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitány­ságon átveheti. Közgyűlés. A Pápai Polgári Kör 1940 január 21-én d. u. 3 órakor tartja évi rendes közgyűlését. Mindennemű festék-, lakk- és kence-áruk > háztartási cikkek állandóan raktáron. estékszakQzlet VESZEII FERENC Horthy Miklós Fö-u. 6. szám. fplfifnn* 17-05 Lakás: Jókai Mór-u. 56. szám. ILEÍiILl 10-01 H i r e k Ferences tartományfőnök Pápán. P. Vinkovits Viktor ferences tartományf5nök vasárnap rendi ügyek elintézésére Pápára érkezett. Előléptetés. Dr. Kövesdy Viktor m. kir. főállatorvost a Földmívelés­ügyi Miniszter a VIII. fizetési osz­tályból a VII. fizetési osztályba lép­tette elő. Igazgatói kinevezés. A vallás és közoktatásügyr miniszter CsekőÁrpád tanítóképző intézeti ideiglenesen meg­bizott igazgatót valóságos igazgatóvá kinevezte. Főtanácsosi kinevezés. A pénz­ügyminiszter Nyári Dezső műszaki­tanácsosnak a műszaki főtanácsoi címet és jelleget adta. Előléptetések a bíróságnál. Az igazságügyminiszter a pápai kir. járás­bíróságnál a következő előléptetése­ket. eszközölte: Dr. HandI Elemér és dr. Fadgyas Béla aljegyzőket jegy­zőkké, Turchányi Konrád telekkönyv­vezetőt a IX sz osztályba, Vizy Ákos kezelőt irodasegédtisztté, Ráth Elvira díjnokot pedig segédhivatali gyakor­nokká nevezte ki. Baross-Bál január 13. Meghívó igényelhető este 7—8-ig a szövetség helyiségében (Fő-tér 23. I.) Az Úrinők Mária Kongregá­ciója január 15-én 5 órai kezdettel összejövetelt tart, melyre szeretettel meghívja a tagokat és érdeklődőket a vezetőség. Tanítói kinevezések. A vallás és közoktatásügyi miniszter Poór Olgát a bakonyjákói r. k., Huszár Annát a döbröntei r. k. iskolához kisegí­tőként küldte ki, — Tomposné Bá­lint Juliannát a bakonykoppányi r. k. iskolától más iskolához helyezte át, — Epergyes Vince csóti r. k. tanító véglegesítését jóváhagyta, — Léránt Árpádot a külsővati r. k. iskolához választották meg segédtanítóul. Emericana tagavatás. Február 11-én fényes ünnepségek keretében tartja meg az Emericana tagavatá­sát. A tagavatási ünnepség tehát nem február 1-én lesz. Hirdessen a Pápa és Vidékében! Népművelési előadás. A „Pápa és Vidéke Ipartestület és az Iskolán­kívüli Népművelési Bizottság nép­művelési előadást rendez f. hó 14-én fél 6 órai kezdettel a Levente-otthon­ban. A műsoron dr. Orel. Géza kir. főigazgató két előadása, Sipiczky János szavalata és a tanítóképző növendékeinek éneke szerepelnek. TUDJA-E ON, HOGYAN LEHET KÖNNYEN VAGYONT SZEREZNI Váltson törzsbérletet a Pápai Keresztény Önsegélyző és Hitelszövetkezetné |K§rvin>utca 3), amely 1940. év január 1-vel megalakította XXXe E¥TARSULA A (Három és ötéves időtartammal.) Már heti 50 filléres befizetéssel is 130 P-t gyűjthet magának Tetszésszerinti törzsbetét jegyezhető. A törzsbetétek havi részletben is törleszthetők. A jegyzett törzsbetétek arányában kölcsön igényelhető. — A Ker. Önsegélyző és Hitelszövetkezet az Anglo-Danubia Lloyd Általános Kölcsönös Biztosító Intézet veszprémmegyei képviseletéi átvette. — Biztosítási ügyeikben szakértő tanáccsal és felvilágosí­tásainkkal állunk a tagok rendelkezésére. — Bővebb felvilágosítás nyerhető az iizletórák alatt d. e. 9-1-g Kárpát bál. A Kárpát Dal-és Zeneegyesület mint minden évben, idén is megrendezi szokásos bálját. A bált jaguár 27-én 9 órai kezdettel rendezik meg a Griff szálló nagyter­mében. A bál iránt máris nagy az érdeklődés. Magyar nóta-hangverseny és testnevelési bemutató. M. kir. áll. tanítóképző-intézet 1940 jan. 22-én este 8 órai kezdettel a Jókai Mozi­ban tartja nagyszabású magyar nóta­hangversenyét és testnevelési bemu­tatóját. Közreműködik az intézet cigányzenekara Börzsei János V. éves növ. énekével és az intézet kiváló tornászcsapata. A nagy érdeklődésre való tekintettel ajánlatos a jegyeket előre lefoglalni. Jegyek: Kis Tivadar és Pax-könyvkereskedésekben kap­hatók, 1 20-P, l'-P és 80 fillérért. Gyermek szemüvegek és komplikált fénytörésű „astigmyás" Szemüvegek specialistája KOVÁCS IMRE vizsgázott látszerész-mester. FOTÓ-OPTIKA Pápa, Kossuth Lajos-ulca 21. Szemüveget, fotó-cikket, hőmérőt stb. csak itt vásároljon. Kodolányi János — Földindu­lása — Pápán. Hétfőn, január 15-én a Jókai Mózgóban mutatják be a celldömölki protestáns műkedvelők Kodolányi János „Földindulás" c. országos hírű színművét. Hosszú hónapok farasztó munkája után lép színpadra Pápán a kiváló műkedvelő gárda, amely most községről-köz­ségre mint egy szellemi véres kardot hordozza végig a magyar élet rava­talának színművét. Ez a kultur­misszió minden támogatást megér­demel s erre felhívjuk lapunk olva­sóit. Két előadás lesz: 3 órakor ifjúsági és 8 órakor a díszelőadás. Vetítettképes előadás Rómáról. A Perutz gyár tisztviselőinek és mun­kásainak részére január 10-én Molnár István hittanár vetítettképes előadást tartott Rómáról a gyár kultúrházának nagytermében. Az előadó jólsikerült felvételekkel bemutatta a római világ­birodalom fővárosát, a kereszténység kétezeréves alkotásait, a Citta del Vatícamot és végül megismertette a fasiszta birodalom rómáját. Emericana piknik január 15-án Elhunyt úriasszony, dr. Németh Bálintné szül. Bertók Erzsébet folyó hó 6 án boldog házasságának 35-ik évében hosszas szenvedés után elhalt. A gyászszertartás folyó hó 8-án, ment végbe nagy részvét mellett, miután a holttestet elszállították Soltra és az ottani családi sírboltba helyezték örök nyugalomra. Az elhaltat férje, dr. Németh Bálint ügyvéd és kiterjedt rokonság gyászolja.

Next

/
Thumbnails
Contents