Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-03-10 / 10. szám

A Her.MiniysBgyesiiiet az elmúlt vasárnap este a finn test­vérnéphez méltó, nívós szinpatia-estet rendezett, hogy Érzelmeit kifejezésre juttassa és ezzel is hozzájáruljon ahhoz az erkölcsi segítségükhöz és bátorításhoz, mely Árpád nemzete részéről Szent István országából száll a hős finn nemzet felé. Az elnöki megnyitó után az áll. tan. képző int. énekkara a finn Him­nuszt énekelte el majd Kraft József nyug. áll. tan. képző igazgató meg­ragadó közvetlenséggel festette le az Ezer-tó országának természeti szép­ségeit, az Északi fényi, a finnek em­berfeletti küzdelmét, hogy az észak e táját termékennyé tegyék s úgy a lélekben és műveltségben egyaránt kultúrált nemzet féltett, szabad hazá­jává építsék. Történelmi vázlatot nyújtott a fin­nek egykori vándorlásáról, valamint sok évszázados elnyomatásaikról. A közönség sűrű tapsaiban őszinte háláját nyilvánította az előadónak s egyben kitörő lelkesedéssel ünnepelte a szabadság hős bajnokait. Ezután az áll. tan. képző Önképző-körének ifjúsága a finn költőnek, Mendelónak költeményeit szavalták el drámai erő­vel, melyből kiáradó hazafias érzés és költői stílus a mi Petőfi Sándorunk­ra emlékeztetett. Végül Szalay Lajos titkár az egye­sület nevében köszönetét fejezte ki az előadónak és a finnek részére önkéntes adakozásra szólította fel a közönséget. Az Emericana március 1-én cor­poratiós gyűlést tartott, melyen Biró Lucián prior Isten áldását kérte a kormányzóra 20 éves megválasztá­sának évfordulóján. CORSO Március 11-12-13, hétfő-kedd-szerda 3 napig. Erich v. Stroheim — Charles líanel főszereplésével Kinm EXPRESS (Keleten a helyzet változatlan) A francia filmművészet óriási alkotása Március 14-15 16., csütörtök- péntek-szombat 3 napig. Hotel Sacher WÍLLY BIR GEL főszereplésével. Március 17-18 19, vasárnap- hétfő-kedd 3 napig. VILÁGSIKER! R kirchfeldi pap Főszerepekben: Hans Járay, Hansi Stock Előadások kezdete: hétköznap V27 és 3A9 órakor, ünnep- és vasárnap 4, V2 7 és s/i 9 .órakor. — Elővétel mindennap 11—l-ig és 1 órával az előadások kezdete előtt. Telefon: 11-33 Közgyűlés. A Pápai Sport Egye­sület f. hó 10-én, vasárnap d. u. 4. órakor tartja meg másodszor meg­hirdetett határozatképes tisztújító köz­gyűlését saját klubházának nagyter­mében, melyre a tagokat ezúton is tisztelettel meghívja az egyesület ve­zetősége. A Pápai Kiskereskedők Egye sülete közgyűléséről lapunk elmúlt heti számában számoltunk be, ezen beszámolónk kiegészítéséül közöljük, hogy az egyesüfet Pártos Lajost a Kohn Mór Fiai cég beltagját alelnökké választotta. Leesett a létráról. Ughi Amália f. hó 2-án este olyan szerencsétle­nül esett le a létráról, h >gy ballábát eltörte. Az Irgalmasok kórházában ápolják. A Műtrágyagyár ünnepe. A műtrágyagyár f. hó 2-án este va­csorán búcsúztatta el nyugalomba vonuló munkavezetőjét, Vankó And­rást. A Böröczky vendég'ő éttermét teljesen megtöltötték az összegyűlt munkások. A 28 évi szolgálat után nyugalomba vonuló Vankót először a vezetőség nevében dr. Eötvös Dániel cégvezető-főmérnök búcsúz­tatta el meleg szavakkal. Beszédében megemlékezett a Kormányzó úr or­száglásának 20-ik évfordulójáról és és kifejezésre juttatta a munkásság hódolatát. Majd a munkások nevében Papp József, a munka vezetők nevében Benke László felügyelő vett búcsút a szeretett bajtárstól, átadva a mun­kások ajándékát. A vacsora után a gyár önképzőkörének tagjai tréfás és komoly számokkal szórakoztatták az egybegyűlteket. — A vezetőség nagy­fokú szociális gondolkodására vall, hogy munkásainak a kenyéren kívül szórakozást is biztosít. Nyomtatvány, könyvkötés, kép­keretezés — egyszerű és díszes Kivitelben — rendkívüli olcsón a Keresztény Nemzeti Nyomda­vállalatnál készitiethető, Pápán, Csáky-u.21. (Telefon: 10 71.) Téligazdasági tanfolyam záró­vizsgája. A m. kir Főldmívelésügyi miniszter fennhatósága alatt álló és a pápai m. kir. Mezőgazdasági Szak­iskola tantestülete által tartott adász­teveli 66. sz. m. kir. téli gazdasági tanfolyam 1940. márc. 10-én 3 órai kezdettel az adászteveli elemi isko­lában tartja záróvizsgáját. Nem szükséges már sorsjegyét Budapestről rendelni... kényel­mesen beszerezheti azt a pápai fő­árusítótól. Rosinger L Pápa, Kossuth­u'ca 10 sz. Telefon 12-93. Szeren­csés vevői számos főbb nyeremény­hez jutottak. A Frontharcos Szövetség Pápai Főcsoportja e hó 9-én, szombaton este 8 órai kezdettel tartja szokásos évi tagértekeztelét, melynek keretében az állami tanítóképző intézet ifjúsága műsoros estét ad. Ugyanakkor nap­jainkban különösen aktuális problé­mákról ismeretterjesztő előadás lesz. A főcsoport nagytermében tartandó ezen előadásra a frontharcosokat és hozzátartozókat szívesen lát a veze­tőség. A pápai Repülőtér legénysége ál'al február hó 26-án rendezett Műsoros Estre az alábbi fe ülfize­tések érkeztek be: Dunántúli Textil­ipari Vállalat, Leipnik és Társa 100 P, Medgyasszay Vince ref. püspök 10 P, Ref. Föiskoa 30 P, Darányi Ágoston 20 P, Gedey József vas­kereskedő 5 P, N. N. Cr-80 P, N. N. 0*50 P. Ezen felülfizetésekért ezu'on mondunk köszönetet. Egyben közöl­jük, hogy ezen összegeket a Horthy Miklós nemzeti repülőalap javára fizetjük be. Verekedés. Nagy István, Németh Ferenc és Bakonyi János nyárádi kocsisok Pápáról mentek haza. Út­közben valamin összevesztek és Nagy Istvánt két társa összeszurkálta és fejbeverte. Súlyos sérüléseivel az Ir­galmasok kórházába szállították. Csecsemő holtestet fogtak ki a Tapolcából. Még a mult hónap végén egy oszlásnak indult csecsemő holtestet fogtak ki a Tapolcából a Külü malomnál. A kis hullát felbon­colták és megállapították, hogy már halva született és lelketlen anyja élet­telenül dobta be a Tapolcába. Loptak a vágóhidról F. hó 6-án virradó éjtszaka ismeret en tettesek behatoltak a vágóhíd nyitott csarno­kába és az ott feldolgozásra váró 10 drb. félsertésből a hájréteget ki­fejtették. A nyomozás folyamatban van. A ÜOKfll MOZGO Miircins 13-13., kedd—szerda A szezon egyik legjobb francia vígjátéka ALBERT PREJEAN és DOLLY MOLLINGER főszereplésével Kedélyes szálloda Marciiig 14., csütörtök. Csak 1 napig. NÓTI KÁROLY nagysikerű katonavigjátékának felújítása Eeszállásolás Főszereplők: Páger, Szeleczky, Kabos, Rajnay. Március 16—17., szombat—vasárnap. HANS ALBERS legújabb filmje Conitoga hőse Ti-imra riiir ni in mnrí r "nnifUTPinw i íi f ii ii iii n iiii w mi Előadások kezdetet Hétköznapokon »/«7 és 1I*9. vasár-és ünnepnapokon */« 4.6 és '/«9 őrattor. Jegyelővétel délelőtt 11-1-ig, délután az elő­adások kezdete előtl egy órával. Jegyrendelő telefonszám : 10—88. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük V* órával az előadás kezdete előtt kiváltani. B m. hír. játékterve páratlan nyerési lehetőséget nyújt. Egy sorsjeggyel nyerhető szerencsés esetben : 700.000 p Jutalom 400.000 p. Főnyeremények: 300 000 P. 100.000 p. 70.000 p. 60.000 p. 2 2c 50.000 p. 2 jc 40.000 p. továbbá: 30 000 p. 21 á 20.C00 p. N 32 á 10.000 p. stb. stb. Vegyen sorsjegyet a főárusítónknál I I. osztályú nyereményhuzás: április 6-án. sorsjegyárak : Egész 1 Fél I Negyed I Nyolcad 28 pengő j 14 pergő | 7 pengő |3 5)pengő Pápa megyei város hivatalos közleményei HIRDETMÉNY. A Bakonyere patak medre a túl­ságos sok hótól és jégtől teljesen el van torlaszolva s félő, hogy hir­telen olvadás esetén a viz a meder­ből kiönt. Ezért az 1885. évi XXII!. t. c. 40. §-a értelmében felhívom a partbirtokosokat, hogy a meder tisz­títását azonnal végezzék el, úgy, hogy a víz szabad lefolyását semmi se akadályozza, mert aki ezen rendelet­nek 48 órán belül eleget nem tesz, annak költségére a munkát a város végezteti el s a mulasztók ellen a kihágási bűntető eljárást meg fogom indítani. A városi adóhivatal felhívja az érdekelt adózókat, akik 1939. évi hátralékukat és az 1940. évi I. ne­gyedi együttesen kezelt köztartásukat, víz, szemét, közmunka és inségjáru­lékukat eddig nem fizették be, hogy 8 napon belül annál is inkább fizes­sék meg, mert ellenkező esetben a városi adóhivatal a hátralékot költsé­gekkel együtt haladéktalanul be fogja hajtani. A veszprémi m. kir. pénzügyigaz­gatóságtól a földadó lajstrom leér­kezett és az a fenti hivatalnál már­cus 9-től 15 napon közszemlére ki­téve — megtekinthető. Napraforgó vetőmag igénylés. A főldmívelésügyi miniszter kukorica és más vetések pótlására és azoknak, akik napraforgó termelésre vállalkoz­nak, ingyenes vetőmagot oszt ki. Az igénylők igényeiket a bevetendő te­rület nagyságának közlésével a város­házán március 16-ig Fodor László tisztviselőnél' jelenthetik be. Későbbi bejelentéseket nem vesznek figyelembe.

Next

/
Thumbnails
Contents