Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-02-25 / 8. szám

szakegyesületek feladata. Amig a gazdasági érdekképvisele­tek a munkásság jobb helyzetének útját egyengetik, a Ker. Munkásegye­sület társadalmi és kultúrális téren igyekszik alapszabályszerü hivatásá­nak eleget tenni, tagjait hazafias szel­lemben keresztény hitre, erkölcsre nevelni. Ilyen előadás volt vasárnap este is a Ker. Munkásegyesüleíben. Tomboló szél. Dermesz ő hideg. Mindenki sza­lad az utcán. De a Szentilonai- utcai ker. szoc. otthon minden talpalatnyi helyét megtöltötte a közönség. A kat. polg. fiúiskola 50 tagu énekkara ka­tonás fegyelemmel helyezkedik el a színpadon és Szekeres Lajos tanító­karmester vezénylésével régi szép egyházi és magyar népdalokat éne­keltek kitűnő összhanggal. Ezután Veszely László, a kat. polg. fiúiskola igazgatója tartott magas­szinvonalú előadást a keresztény kul­túrközösség kialakításának szükséges­ségéről, mely a XX. század elcsipá­zott, fáradt, közönyös emberét az Istenhit megismerésének magassá­gába vezeti. Kár, hogy a felemelően szép előadást helyszűke miatt többen nem hallgathatták, mert akik ott vol­tak, bizonyára sok szép élménnyel ettek gazdagabbak. A nagy tetszéssel fogadott előadás után Németh József apát-plébános, elnök fejezte ki az egyesület nevében köszönetét az előadő igaigatónak és összetartásra buzdító beszéde után a jól sikerült kul úrestéiy lelkes han­gulatban fejeződik be. Itt említjük meg, hogy f. hó 23-án este 7 órakor dr. Hírt Miklós orvos tartott az egyesületben egészségügyi előadást nagyszámú közönség jelen­létében. Folyó hó 25 én, vasárnap este 7 órakor Molnár István hittanár vetített­képes előadást tart, meiyre a tagok és érdeklődők figyelmét ezu'on hívja fel az egyesület'elnöksége. Belépődíj nincs. flWWWUWWVWWWVWWVWAAft A husipari munkások közgyűlése A Keresztényszocialista Húsipar^ Munkások Orsz. Szövetségének pápai helyicsoportja vasárnap d. e. tartotta meg rtndes évi közgyűlését a Ker. Munkásegyesületben. Az ü és megnyitása előtt a meg­jelentek elmondták a M igyar Hiszek­egyet. Az ima elhangzása u'án Papp Vince elnök a közgyűlést megnyi'otta, majd Schneider Géza a Ker. Mun­kásegyesület, Szabó Mháíy a hus­ipari munkaadók szakosztálya, Enesey Sándor tisztviselő pedig a Bacon­husgyár nevében mondottak üdvözlő beszédet. Ezután Szalay Lajos kerü­leti titkár jelentése következeti, mely­ben átfogóan ismertette a szervezet­nek elmúlt évi tevékenységét és utalt arra, hogy a húsiparban foglalkoz­tatott munkáss-g példás összetartá­sának eredménye, hogy célirányos tevékenységével máris elérte azt, hogy az ipar érdekeit komolysággal kép­viselje, a szakmai továbbképzést, a a tudás, a tanulás lehetőségét tag­jainak hozzáférhetővé tegye. Olyan munka ez, amit nem gán­csolni, de elősegíteni kötelessége munkaadóknak és mindenkinek egy­aránt, hogy a munkástársadalom nem­zeti érzésében és keresztény hitében megerősödve álljon helyt a magyar­ság életküzdelmében. A mindvégig figyelemmel kisért beszéd elhangzása után Dukai Péter a pénztári, Kiss Kálmáu a számvizs­gáló bizottság jelentését terjesztette a közgyűés elé, amit egyhangúlag elfogadott és a vezetőség részére a felmentvényt megadta. Ezt követően a következő új tiszti kart választotta meg a közgyűlés: Elnök : Papp Vince, alelnök: Tóth Károly, pénztáros: Dukai Péter, titkár: Schermán Gyula, jegyző: Fáczán Géza, ellenőrök! Vécsey József, és Kiss Gyula. A vá asztások megejtése után Nagy Sándor, a Szövetség orszá­gos főtitkára a munkásság gazdasági és szochlis problémáiról mondott figyelmet érdemlő beszédet. A közgyűlés az elnök összetartásra buzdító szavai után a Himnusz el­éneklésével fejeződött be. Mindennemű festék-, lakk- és kence-áruk, háztartási cikkek állandóan raktáron. estékszakQzlet ZELI FE Horthy Miklós Fft-u. 6. szám. fpf*}™. 17-05 Lakás: Jókai Hór-u. 56. szám. 8' 10 01 í re k Az Actio Catholica szociális szakosztálya ez évben is szeretettel kér minden jószívű embert, hogy a wNéma bál" megrendezésében része legyen. Ez a bál a szegények bálja, akik sokan vannak és mégis nagyon bizakodnak, hogy nekik is lesz örö­mük, mert azt remél k, hogy többen lesznek, ahányan ők vannak, akik nekik örömet szerezni akarnak. Ne csalódjanak a szegények { Ebben a nagy hidegben még nagyobb értéke van — mint máskor —, amit a sze­gényeknek adnak. Felkérésünket fo­gadják szívesen, mi meg minden adományt hálásan megköszönünk. Képviselőnk Pápán. Dr. Antal István ig. államtitkár, városunk ország­gyűlési képviselője vasárnap, vagyis e hó 25-én Pápára érkezik. Délután fél 6 órakor a MÉP. nagytermében nagyválasztmányi ülés lesz, majd este 7 órai kezdettel a Felsővárosi R'im. Kat. Olvasókörben tart e'őad^st. Hét­főn délelőtt több intézménynél láto­gatást tesz, délután 4—5 óra közt pedig a MÉP. helyiségében panasz­napot tart. Este visszautazik Buda­pestre. Pósa est a Baross-ban. Az el­múlt vasárnap a tanítóképző nép­művelési bizottságának bevonásával jólsikerült ismeretterjesztő - előadást rendezett a szövetség. A nagy szám­ban megjelent hallgatósághoz az ösz­szetartozandóság kimélyités^re és az ismeretek felf-issit'sének szüksé es­ségére Baksy Andor tk. in !ézeti tanár mondo t megszívlelésre méitó szava­kat, majd Galló Pál tk. intézeti tanár Pósa Lajos életéről, iroddmi mun­kásságáról tartott felolvasást, melyet az intézet növendékei által előadott szávalat- és ének-számok tettek élénkké és járultak hozzá az est jól megérdemelt sikeréhez. A Veszprém vármegyei Gazda­sági Egyesület közgyűlése. A Vesz­prémvármegyei Gazdasági Egyesület f. hó 9 én tartotta tisztújító közgyű­lését, amelyen elnökké dr. Jókai­Ihász Miklós gazd. főtanácsost, alel­nökkéajkai Nirsee Pált, gróf Esterházy Károly Andrást, Gubicza Ferencet, és Varjas Zsigmondot választották meg. Az újjonan megvá'asztott elnök nagy beszédben vázolta célkitűzéseit, me­lyet a nagyszámú közönség nagy tetszéssel fogadott. Műsoros vidám est. A pápai repülőtér legénysége 1940. íeb uár hó 26 án este JA9 órakor a Jókai Mozgószinházban Műsoros vi­dám estet tart. Folyó hó 25-én d. e. 11 órakor külön diákelöadás 20 filléres belépődíj mellett. — Jegyek elővételben a „PAX a és Kis Tivadar könyvkereskedésekben, f. hó 25-től kezdve pedig a Jókai Mozgó pénz­táránál válthatók. Az előadás tiszta jövedeme a „Horthy Miklós Repülőalap" javára fordíttatik. — Postagalamb Sportegyesület néven új egyesület létesül Pápán, melynek hivatása postagalambok te­nyésztése és a postagalamb hiradó szolgálat kiépítése. Az egyesület a honvédelmi miniszter védelme alatt áll. Az egyesület vezetősége támoga­tást kér felvilágosítás kapható min­den hó első vasárnapján d. u. 3 óra­kor a frontharcos irodában. A nők önkéntes honvédelmi munkaszolgálata. A kormány ren­deletben szabályozta a nők önkéntes honvédelmi szolgálatát. Ennek veze­tésére a miniszterelnök országos fel­ügyelőt nevez ki, akinek feladata az önkéntesen jelentkező női egyesületek és egyéb társadalmi szervezetek ki­képzése, a munkára való beosztása és a szükséghez képest a munkára való igénybevétele. Az Éneklő Ifjúság hangver­senye. Érdekes és nagyszabusú hang­verseny előkészületei közelednek be* fejezéshsz. Március hó 4-én, hétfőn este 7 órai kezdettel tartja az Éneklő Ifjúság első, méreteiben és tartalmá­ban egyaránt figyelemre méltó hang­versenyét. A hangversenyen az alábbi iskolák szerepelnek: róm. kat. elemi iskola, róm. kat. polgári fiúiskola, m kir. állami polgári leányiskola, róm. kat. polgári leányiskola, Bencés gimnázium és a Ranolder Tanítónő­képző intézet énekkara. — Jegyek elővételben a róm. kat. polgári fiú­iskolában Szakály Kis József tanár­nál rendelhetők (telefon: 11—34). A belépőjegyek ára: 60 fillértől 1 pengőig. — Névre szóló meghívókat a rendezőbizottság nem bocsájt ki. A Szabóipari munkások legki­sebb munkabéréről szóló rendeletet az iparügyi miniszter jóváhagyta s az e héten már életbe is lépett, mely különösen a népruházati (magyar) szabóipari munkavállalókat érinti kö­zelebről. Az érdekelt munkások va­sárnap d. e. megbeszélést tartottak a Ker. Munkásegyesöletben, ahol Sáry Gyula és Szalay Lajos ismertették ezzel kapcsolatban a legszüksége­sebb tudnivalókat. A síkos járda áldozata, Szakáll Istvánné háztartási alkalmazott f. hő 18-án este a sikos járdán elcsúszott olyan szerencsétlenül, hogy fejét be­zúzta. Az Irgalmasok kórházában ápolják. Felszabadult a cukorrépa! Az elmúlt évek cukkorrépa szerző­dése gúzsba kötötte a répatermelőket, mert határozott mennyiség szállítására szólt a megállapodás. Ha rossz volt az időjárás, a termelő nem tudott esetleg kötelezettségének eleget tenni, ha pedig jó bevágott a cukorrépa, törhette a gazda a fejét, a többletet hogyan értékesítse. Természetellenes volt ez a rendszer, mert éppen azt a gazdát sújtotta jobban, amelyik jobban gazdálkodott, vagyis egy hol­don többet termelt. Hogy ez a rend­szer a belterjes gazdálkodás legfon­tosabb növényének termelésétől el­vette a gazda kedvét, s így súlyosan visszahatott mezőgazdaságunk belter­jességére, azt felesleges bővebben hangsú yozni. De felszabadúlt a cukorrépa! Ismét területben állapodtak meg a gyárak, a jó gazda tehát ismét ragyogtathatja termelői tudását. A cél ismét; minél nagyobb termés ho'danként. Ismét kifizeti magát a mélymüvelés, a gondos ápolás, ismét tág tere nyí­lik a helyes trágyázásnak. Frissen istállótrágyázot fö doe cukorrépa nem való. A szerződések is tiltják. Műtrá­gyák fokozott alkalmazás ezért a jelszó: szuperfoszfát elsősorban és pedig nagy adag. A többi műtrágyá­ból szükség szerint. A s/upeifoszfát a minőségre is kedvezően hat, ez az átvétel sima lebonyolításának egyik biztosítéka.

Next

/
Thumbnails
Contents