Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)

1940-11-03 / 44. szám

POLITIKAI HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VRSÍRNAP. XXXVII. évfolyam, 44. szám Felelős szerkesztő: Dr. BUDAY FERENC Pipa, 1940 november 3., vasárnap Közérdek és magánérdek a Fő-tér rendezésénél! ÍI nrnr i-aiMBl Mélyen tisztelt Szerkesztő Úr! Két héttel ezelőtt egy égetően fontos problémát vetett fel a „Pápa és Vidéke" a Fő-tér rendezésével kapcsolatosan. Az utóbbi időben hozzászoktunk már ahhoz, hogy a „Pápa és Vidéke" bátor, szókimondó és az igazság szelíd hangú, de harcos orgánuma lett. Teljesíti azt a hivatását, amit egy kisvárosi lapnak tenni kell. És ezt páratlan eredménnyel végzi. Az említett cikk akkor azt is leszögezte, hogy a szerkesztőség majd közreadja részletesen is azokat az elgondolásokat, amit akkor nagy vonalakban vázolt. Bizonyosra veszem, hogy b. lapjuk ezt az ígéretét valóra is váltja és olyan tervekkel lép a nyilvánosság elé, amelyek megoldanak minden problémát és Pápa város egyetemes érdekeit szolgálják. Szerény megjegyzésük is volt akkor: szívesen vesznek e kérdéssel kapcsolatos mindenféle hozzászólást, mert nem tartják magukat csalhatatlannak, és pro vagy kontra vélemények alapján alakuljon ki olyan terv, amely Pápán mindenki érdekeit szolgálja és azt az illetékesek valósítsák is meg. Úgy látszik, hogy az volt elindítója annak a cikknek, mely multheti számukban megjelent és éllentétes véleményen van az Önök felfogásával. Dicsérendő, hogy közreadták mindjárt az ellentétes állásfoglalású cikket, mely úgy látszik a közérdek és magánérdek kaméleon köpenyébe burkolódzott. Szavam se lenne az egész dologhoz, ha ez a fejetetejére állított es logikátlanságoktól hemzsegő cikk nem cibálta volna elő a közérdek és magánérdek mezét. Undor fog el, ha napjaink e két agyoncsépelt szavát megnalíom. Rojtosra edzik szájú- j kat azok a báránybőrbe bújtatott 1 farkasok, akik mindig a közérdeket suttogják vagy bömbölik a vakuljmagyar fülébe akkor, amikor szó sincs a közérdekről, hanem merőben kiskaliberű magánérdekeik forognak kockán. Nagy, örök és egyetemes célok megkeresését és valóraváltását emlegetik annak a boldogító és tiszta fejlődésnek, mely új világot nyit meg mindenki előtt, de végelemzésben nem más lesz az egész handabandázásból, mint megtagadása mindannak, amit emlegetnek és lassú elvérzés a válságokban. Tisztában vagyok azzal, hogy nem Hannibálok és Mussolinik vezetik Pápa városát, akiknek egyetlen szava elég volt arra, hogy a közérdek diadalmas szárnycsattogással lendüljön a magasba. Ezek a közérdeket úgy szolgálták és szolgálja Mussolini ma is, hogy hegyeket hordottak el, illetve újabban utcák hosszú sorát tünteti ei a Duce és építtet újakat csak azért, mert ez közerdek. Csak a vak nem látja, hogy a Főtér rendezése nem magánérdek, hanem közérdek. Ha pedig az, akkor Pápa város életösztöne és hivatása fogja a módot megtalálni, hogy a megoldást a szükségesség vaskényszerével rászabja a magánérdekeket védők egy-két nekiszilajodott szürkeségére. Egészen bizonyos, hogy a „Pápa és Vidéke" nem máról holnapra véli megvalósítani mindazt, aminek tervbevételéről fog majd írni. Talán rég besüpped majd sírjuk mindazoknak, akik most ezt a tervet kidolgozzák és közreadják. Hiszen a mai nehéz helyzetben a józan ész is azt diktálja, hogy lehetetlenségeket senki ne emlegessen. Úgy tudom, hogy Szombathely, Székesfehérvár, Kaposvár, a sok közül csak e három dunántúli virágzó várost említem, 50 esztendőre elkészítette terveit, hogy miként fog majd városuk kialakulni. Hogy Papa városának van-e ilyen terve, nem tudom. Lehet, hogy csak annyi és olyan, mint a Bakonyere szabályozása. De ilyen nagy horderejű megoldást az anyagi eszközök hiányában csak hosszú évtizedek megfeszített munkájával lehet majd megvalósítani. Éppen ezért nem kell annyira megrémülni a multheti cikk írójának, hogy a „teljes átrendezés olyan anyagi áldozatokat követelne a várostól, amelyről belátható időn belül beszélni sem lehet". Ki beszél arról, hogy jövő ilyenkorra még az emléke se éljen annak, hogy valaha a Fő-téren piac volt? Önök legalább is azt a gondolatot fejezték ki, hogy marói-holnapra úgy sem lehet megvalósítani mindent, de igenis tegyék meg a lényegest, utána a szükségest és végül a hasznost. Mert igenis lényeg az, hogy egy fejlődő városnak ne 6—8 helyen legyen a piaca. Először is a piac miatt nem lehet ott sem építeni, sem várost rendezni, nem lehet zavartalan forgalmat lebonyolítani. A 6—8 helyen tartott piac miatt zsibvásár lesz az egész város, nem beszélve arról, amit Önök is megírtak, hogy mind az eladónak, mind a vevőnek eszement igyekezettel kell vesződni, illetve loholni, hogy át uját eladja vagy megvásárolja. Köszönöm ezt a praktikus adottságot, én nem kérek belőle. Az aztán hahotázást előidéző érv, hogy a piac szétszórtsága egyes városrészek fejlődését mozdítja elő. Bravó, cikkíró úr! Ön bizonyára a Bástya-utcai körúton lakik, vagy a Szentbenedek-téri sétányon vásárolt palotát, melytől nem messze esik a Tapolca, ahol néma, kedves estéken gondolájába szállt egykor és a Csákyutca rózsákkal befuttatott, rácsosablakú, fehérfüggönyös villái előtt mandolinnal a kezében és szívet vadító hangján belesuttogta a csillagos éjszakába: ... Lágy párnádon nyugszol csendben Szőkefürtű, bájos angyal... Ilyen felfogás hozta létre a tanítóképző, a Ranolder-intézet, az adóhivatal odahelyezését ahol van, érvelve azzal, hogy ezek majd milyen elképesztő fejlődést idéznek elő. Hát fejlődött, de — visszafelé. Még egy tyúkólat se építenek a legújabban létrehívott adóhivatal miatt, de nem is fognak soha. Fantazmagória az ilyen nemcsak Pápán, de másutt is. Szerencse, hogy ezt az elgondolást más városokban nem nagyon kultiválják. Egyébként arra kérem, ne méltóztassék annyira tülekedni, hogy a fentnevezett építészeti remekek miatt mind a három mellé egyszerre odaköltözzön. Azt meg egyáltalán nem tudom felfogni és megérteni, hogy miként lehetne a Fő-téren p acot kiképezni? 6—8 helyen azért van a piac, mert a Fő-téren nem fér el. Most még aztán parkírozni is kellene a cikkíró szerint a Fő-teret és ide összpontosítani a piacokat is. Én ezt másként nem tudom elképzelni, tekintve, hogy a nagytemplom mögötti „hatalmas teret" emlegették, mint úgy, hogy ezt a teret meg kellene nagyobbítani. Másként nagyobbítani nem lehet, mint egy csekélyke zsonglőrizmussaí az Esterházy-kastélyt eltolni a strandfürdő tetejére. Mert ez igazán „közérdek". Ha közérdekről beszél valaki, akkor bármilyen áldozatba kerül is egy nagy cél megvalósítása, akkor ott minden magánérdeknek háttérbe kell szorulni. Megbocsáthatatlan vétek, ha bárki is úgy akarja szolgálni az egyetemes emberi érdeket, hogy előbb minden sápot a maga hasznára fordít. A pápai Fő-tér rendezése közérdek és ott minden mellékkörülménynek háttérbe kell szorulni. Én legalább is úgy gondolom, mert ez az igazság. Vagyok Szerkesztő Úrnak Őszinte tisztelője: Ő. L. rvaru Rz elfelejtett város Irta: MOLNÁR ISTVÁN. A város szíve, forgalmának középpontja a Fő-tér. Ezrek és ezrek járnak, rohannak és sétálnak itt. Üzleteket kötnek. Alkusznak, csalnak, keresnek és vesztenek. A tér közepén lévő csodásan szép templombaa nagyon sokan szentmisét hallgatnak és a szentségekhez járulnak. Élet és lüktetés van a téren. Pedig a csend birodalma terül el alatta és körülötte... Az elfelejtett város felett rohan az élet. Útak voltak itt, de a tovarohanás letiporta. Örök pihenő hajlékok épültek, de a hátramaradottak lerombolták és végül elfelejtették. Többen laknak itt, mint az élők városában... A Fő-tér zaja, rohanása, üzleti forgalma, zsibvásári lármája alatt ezrek pihennek. Hiába a lárma, a tülkölés és a zaj, pihenésük álmát megzavarni nem lehet. Templomaink alatt még az elfelejtett városnak lakói dacolnak a legnagyobb ellenséggel, a teljes porrá levéssel szemben. Itt még az elmúlt életnek egy-két nyomát feltalálhatjuk. Vakító sötétség fogad a nagytemplom alatti kriptában. A levegő nyirkos és dohos .. . Por mindenütt. Korhadás, rothadás, az elmúlás jelei mindenütt. Az elfelejtettek városában járunk. Itt a halál őfelsége uralkodik. Törvénye nem tűr visszaélést, megalkuvást, vagy könyörületet. A kripta legelső lakója Biricz József, a város buzgó plébánosa. Templom épülésekor működött, fáradozott és apostolkodott. A befejezést nem érhette meg. 1784 március 12-én ' költözködött az örök lakásba. A következő év március idusán egy jobbágy, Himberger Gábor következett. Talán az építkezésnél szerzett érdemeket? A lejárattól jobbra vasráccsal elkerített helyen főúri lakosztály található. Legelső lakója: Esterházy Ferenc gróf. 1785 november 7-én Bécsből indult a 71 éves kegyúr legújabb otthonába, hogy örök pihenőt találjon. Felesége Grasalkovits Erzsébet grófnő ugyanezen az úton jött Bécsből 1823 ápr. 3-án, hogy a porrá levésben is férje mellett lehessen. A 100 év előtt közismert vezetők és nemesek korhadó lakásai is találhatók. Boross János kapitány 1785 okt. 4-én, Tallián Ferenc táblabíró 1786 dec. 10-én, Hőgyészilmre 1787 ápr. 8-án, Fodor György 1825 március 15-én és Káldy János 1827 jún. 2-án jöttek a csend házába. Jobbágy lakásokat is találunk: Horváth Pál 1875 ápr. 15, Lehőcz István 1786 febr. 19, Bán József 1787 okt. 2, Puha József 1831 jan. 9. Szegényház lakója is költözködött ide: Jaksits György 1787 nov. 19-én. Váratlan utasok is jöttek ide: Szadler János óvári lakos Pápára jövet 1786 jan. 15-én végleges otthonába érkezett... Nem tudjuk sem a napot, sem az órát, amikor az utolsó útra indulunk ... Meghatódva látjuk az élet reményeinek kicsi lakását... Az első gyermek lakó nemes Csák József 11 napos leánya: Mária (1785 júl. 13.) A sok apró ház legfiatalabb