Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)
1940-02-04 / 5. szám
jukra és hivatásukra előkészíti. Végül a liceum oldó. szorgdíöíÜmai M falirtó rnt díjtalanul végezheti e! az iskola négy évfolyamát. Hasonlóképen díjtalanul tanulhat meg zongorázni, harmohiumozni, hegedülni ami más körülmények közölt a szülőnek havonkint 15-20 Pjébe kerül. Az intézlek remcsak zenei téren, hanem rajz, kézimunka, gazdasági téren is gazdagon felszereltek, igazi általános műveltséget nyújtanak. Egyébként a felvételre, vagy átlépésre vonatkozó felvilágosítást ákár személyes érdeklődésre, akár póstai megkerfesésre az áll. f uliceum, a rk. és ref leányliceum igazgatója szívesen nyújt. Pápa megyei város hivatalos közleménye Hirdetmény. Fehivom mindazokat, akik mint mezőgazdasági munkával foglalkozó napszámosok, a város területén tartózkodnak, biztosítási kötelezettségük teljesítése céljából a városi adóhivatalban január és február hónap folyamán okvet'enül jelentkez7enek, Fodor László s'ámtisztnél. Felhívom egyut'al a biztosítási könyvvel már rendelkezőket, hogy a biztosítás hatályának meghosszabbítása céljából könyvecskéjüket mutassák ba a felragasztott bélyegek ellenőrzése céljából. 1 vagy 2-szobás lakást keresek május hó l-re. Cím a nyomdában Csáky-utca 21. Telefon: 10-71. mAWWVSttWWVWWWWVWWWI áruerés! hirdetmény. Pk. 6902/936. Dr. Guth Emil végrehajtató javára, (kípv.: Dr. Guth Emil ügyvéd) 976 pengő követelése és jár. erejéig 1940. ftb'uár hó 7-én d. e. 11 órakor Pápán, Kossuth-u. és Fő-tér sarok alatt a pápai kir. járásbíróság 687/ 936. sz. végzésével elrendelt végrehajtás során lefoglalt 1279 pengő becsértékü alábbi ingóságok: bútorok, könyvek, porcellán bíróilag elárvereztetnek. Pápa, 1940. jan. 22. Ifj. Jilek Ferenc kir. bírósági végrehajtó. Bérbeadú IV his hold Fit Pápa határában. Bővebb felvilágosítást nyújt dr. Huszár István ügyvéd irodája. Mindennemű festék-, lakk- és kence-áruk, háztaHási cikkek állandóan raktáronestékszakOzlet VESZEL! FERENC Horthy Miklós Fő-u. 6. szám. TBÍgfijn. 17-05 Lakás: Jókai Mór-u. 56. szám. ILiÍILl 10 01 Hírek Szentségimádás a Ferenceseknél. Február 4., 5. és 6-án engesztelő szentségimádás lesz a Ferenceseknél. Az istentiszteletek rendje e három napban: 4-én vasárnap 6, 7, 8 és 72 11 órakor csendes szentmise, 9 órakor ünnepélyes szentmise. Délután 4 órakor imádási-óra. Este 6 órakor szentbeszéd, utána litánia, szentségeitétellel. — Február 5-én és 6 án reggel 6, 7, 9 és 10 órakor csendes szentmise. 8 órakor ünnepélyes szentmise. Délután 4 órakor imádási óra. Esle 6 órakor szentbeszéd, litánia és szentségeltétel. Szentségkitétel mindhárom nap 6 órai szentmise után. Lelkigyakorlatok a Ranolderintézetben. Február 8, 9, 10-én tartja évi diáklelkigyakorlatait az Intézet képzője és po gári iskolája. A tanítóképzőben és líceumban dr. Kerner István, a kalócsai nagyszeminárium kormányzója vezeti a lelkigyakorlatot, a polgáristáknak pedtg dr. Kárpáty Ferenc, lazarista atya mond szentbeszédeket. Szentbeszéd és keresztúti ájta tosság a Ferenceseknél. A Ferenceseknél a nagyböjt minden szerdáján este 6 órakor böjti szentbeszéd. A szentbeszédeket P. Király Pacifik vikárius, magiszter mondja. Az eiső szentbeszéd Hamvazószerdán este 6 órakor. — Úgyancsak a nagyböjt minden péntekjén kereszúi ájtatosság este 6 órakor. Az első keresztút február 9-én este 6 órakor. Választások. Folyó évi január hó 30-án Mihályháza községben Dr. Szentimrey Sándor főszolgabíró elnöklete alatt történt jegyzőválasztás alkalmával Varga Gábor eddigi helyettes lett egyhangúlag megválasztva. Ugyan ez alkalommal búcsúztatták el szép ünnepség közepe te KovácsMiklós nyugalomba vonult volt ottani jegyzőt. — Mészáros Ernő lovászpatonai körállatorvost pedig Körmend köz ségben választották meg községi állatorvossá. Kinevezés. Veszprém vármegye Alispánja Kalapács István pápai lakost várm. dijnokká nevezte ki és szolgálattételre a pápai főszolgabírói hivatalhoz osztotta be. A Ker. munkásegyesületben f. hó 4 én este 7 órakor ku' ú^est lesz, melyen Msgr. Németh Jó sef apátplébános, emök tart előadást. A vezetőség kéri a tagok és érdeklődők megjelenesét. Dr. Joó Tibor előadása. A Kö ~ művelődési Egyesület január 27-én tartotta kultúrelőadásáí a városháza nagytermében szépszámú közönség előtt. Varga Lász ó megnyitója után dr. Joó Tibor fővárosi neves író tartotta meg előadását „A magyar nemzeteszme" címen. Az előadó meglepő érveléssel ál flotta elénk a nemzeti és birodalmi eszme közötti különbségei. Bizonyította, hogy a magyarság birodalmat alkotó nép, mert egységessé tudott tenni különböző fajú, nyelvi, és szokású népeket és ezek mint magyarok vállalták a rájuk háruló kötelezettségeket. A birodalmi eszme megteremtői már Árpádo t voltak és ugyanezt az eszmét képviselte Szent István is. Lényegében a birodalmi eszme tudta eddig a magyarságot fönntartani és ez adhatja meg a jövőben is fennmaradhatásának lehetőségét. Az előadás sok esetben újszerűségekkel halott, a közönség feszült figyelemmel kisérte a kellemes előadó érdekfeszítő fejtegetéseit. Állatorvosi áthelyezések. A m? kir. Főldmívelésügyi miniszter Dr. Kövesdy Viktor járási és városi m. kir. főál atorvost Zalaegerszegre helyezte át törvényhatósági állatorvosi minőségben. — Dr. Kopek Imre m. kir. állatorvost pedig Párkányból Pápára helyezte át. Hirek a Baross Szövetségből. A Baross Női Tábor február 3-án este a szövetség helyiségében zártkörű, családias pikniket rendez, melyre a szövetség tagjait és azok hozzátartozóit magyaros szeretettel meghívják és elvárják. — A közeljövőben a szövetség helyiségében leve'ezési tanfolyam kezdődik. Erre a közhasznú előadássorozatra minden keresztény kereskedő és iparos figyelmét felhívja a szövetség vezetősége. Jelentkezni lehet Timár Lajos alelnöknél. — Február 7-én este 8 órakor az ismeretterjesztő-előadás sorozatban Varga László koll. tanár tart keskenyfilmmel kisért előadást az árúismeretről. Pontos és számos megjelenést kér a vezetőség. Űjonan megállapított legkisebb munkabérek. Az iparügyi miniszter jóváhagyta a kőfaragó, sírkő, műkő készítő iparban, bél és pacaltisztító és feldolgozó iparban, továbbá az ernyőkészítő iparban megállapított legkisebb munkabéreket. Beszüntetett vonatok. A M Á. V. a szénhiányra való tekintettel erős forgalmi korlátozásokatlép'etettéletbe. Pápai viszonylatban megszüntették a Szombathely felöl )2 2 5-kor, Győr felől 14 ö 6-kor, Bánhidáról 9 5 6-kor érkező és Bánhida felé 1Í 1 B kor induló vonatokat. — A távolabbi viszonylatokban megszüntetett vonatokról felvilágosítást az állomáson kifüggesztett hirdetmény ad. Szövetkezeti olvasókőrt létesített a bakonyjákói Hangya szövetkezet a Faluszövetség keretében. Külön helyiséget bérelt, amelynek felavató ünnepségén a falu gazdaközönsége szokatlanul nagy számban jelent meg. Jelen volt a Hangya központ megbízottja, továbbá a Feísődunántúli Mezőgazdasági Kamara képviselője. Az olvasókör elnökéül Lovas Ignác főjegyzőt választották meg. Külön csoportok alakultak a felnőttek, fiatalabb gazdák, leventék és az asszonyok részére. Délután a Mezőgazdasági Kamara az olvasókör rendezésében mezőgazdásági előadásokat tartott, majd bemutatásra került a Szövetkezeti Munka című hangosfilm híradóval és tréfás filmmel. Városi k "zgyülés. Pápa megyei város képviselőtestülete az elmúlt csütörtökön közgyűlést tartolt, melyről a lapzártára való tekintettel csak lapunk jövőheti számában tudunk beszámolni. A közgyűlés tárgysorozatán 15 javaslat szerepel, közöttük a közvágóhidi és husvizsgálati szabályrendelet, a kislakásépitési kö'csön felvétele és a tisztviselők fizetésemelése, stb. MANSZ estély. A helybeli Mansz. Tormay Cecília emlékünnepélyt tart febr. 4 én, vasárnap délután 6 órai kezdetfel a Ref. Nőnevelő intézet dísztermében. Előadást tart Makkai Sándor dr. debreceni egyetemi tanár, volt erdélyi püspök. A tiszta jövededelrr et a finnek segé'yezésére fordítja a szövetség. Jegyek es'e a pénztárnál válthatók, 2, 1-50, 1 P és 50 filléres árban. Állóhely 20 fillér. Mindenkit szívesen vár a Rendezőség. Találtak egy karkötőórát, igazolt tu'ajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. f Id. Mika Tivadar. Kereskedő társadalmunkat súlyos veszteség érte január 29-én; ekkor hunyt el életének 66. évében Id. Mika Tivadar kereskedő, törvényhatósági bizottsági tag. A munka embere volt egész életében, kerülte a nyilvánosságot és szorgos munkájának gyümölcse volt, hogy a város minden rétegében elismerésnek és közmegbecsülésnek örvendett. Az elmúlt hét szombatján ünnepelte családja körében 40. házassági évfordulóját. A kérlelhetetlen halál majdnem ezen ritkaszép családi ünnepről ragadta el. Családi életé mindvégig példás és tiszteletreméltó volt. Temetése január hó 31-én délu'án ment végbe nagy részvét mellett a Kálváriakápolnából. Halálát mélyen sújtott özvegye, nyolc gyermeke, négy unokája és kiterjedt rokonság gyászolja.