Pápa és Vidéke, 37. évfolyam 1-52. sz. (1940)
1940-06-23 / 25. szám
1940 június 23 PflPa ES VIDEKE 3 MOZI-KRITIKA. Tamás úrfi kalandjai. Az amerikaiak próbálkoznak a filmet átvinni a csakszórakoztatás síkjából az oktatásra is. De mig ezt a kioktatást más népek filmjei nyíltan teszik, addig az amerikaiak a mesék világát, az ártatlanok, a naivak világát állítják a nézők elé, s észrevétlenül, a mindennapiságból kiemelve nevelnek, tanítanak. A Hófehérke és a hét törpe, Oz stb . . . ugyanabba az irányba kapcsolódnak bele, amelyik ezt a filmet, Mark Twain meséjét is létrehozta. A kedves, megható történetet ügyesen vették filmre. Még a színezés sem volt nagyon bántó. Méltóságos kisasszony. Ez volt az ötvenedik magyar film. Meglátszik rajta. A megszokott és unalmas vígjátéki mese, több filmszerütlen jelenettel. A neves színészek kitettek magukért, de azóta már sokat fejlődtek ők is előnyükre. Különösen Szeleczky Zita. — A kisérő cowboy film az ilyen fajta zöldségeknek netovábbja. Nem tudjuk megérteni, hogy mi tetszhetik ebben a nézőnek, — ha egyáltalában tetszik benne valami. Dunai hajósok. A Jókai-mozi nyitó darabja. A dunai hajósoknak életével akar bennünket megismertetni egy kevéssé sikerült mese keretében. Hörbiger Attila, Jávor, Hilde Krahl, Sima Oszkár és társai mindent megtesznek, hogy valamit kihozzanak e vérszegény történetből. Nem az ő hibájuk, hogy ez a törekvésük nem járt nagy sikerrel. Június 24-25. hétfő-kedd HANNERLORE SCHROTT és PAUL HÖRBIGER főszereplésével és a világkonferencia VILÁGHIRADÓK Június 27—28,, csütörtök-péntek 2 FILM EGY MŰSORBAN 1 EmbeNsapda Fantasztikus gangszter történet Dunaparti randevú Főszereplők: Perczel Zita, Kabos Gyula, Csortos Gyula, Ráday Imre, Gárdonyi Lajos Június 29—30., szombat—vasárnap Óriási sikerű afrikai kalandorfilm! Sivatagi ejsza kék Főszerepben: Zarah Leander HÍRADÓK. Előadások kezdete : hétköznap 1/z7 és órakor, ünnep- és vasárnap 4, Va7 és 3A9 órakor. — Elővétel mindennap ti—l-ig és 1 órával az előadások kezdete előtt. Telefon: 11*33 Mestervizsgálatok. E hó 17-én tartotta a győri kereskedelmi és iparkamara Pápa és Vidéke Ipartestületnél folyó évi második évnegyedi mestervizsgálatokat. A vizsgálaton résztvett a kamara képviseletében Morvay István felsőházi tag, a kamara elnöke, Dr. Rovó Béla fogalmazó, továbbá az iparhatóság részéről Dr. Hermann László városi főjegyző. Vizsgára jelentkezett 17 iparossegéd, a jelentkezőkből katonai behívás miatt visszalépett 3, a vizsgálaton nem jelent meg 1 jelentkező. Mesterlevelet nyert a 13 segédből 12, egy a vizsga gyakorlati részének 3 havi gyakorlat utáni megismétlésére utasíttatott. A mesterlevelet nyertek névsora következő: Szabó István asztalos Devecser, Nigó Károly fodrász Bódé, Hatvani Lajos férfiszabó Pápa, Szele János kovács Pápa, Gallér János kovács Nagyalásony, Kovács Imre molnár Pápakovácsi, Lócskay Péter sütő Pápa, László Károly vendéglős Pápa, Szuczky Ferene vendéglős Pápa, Mészáros Mária nőiszabó Kup, Tuba Lajos bognár Lovászpatona. F Ú N I K A beszerzési forrásai: Városi gyógyszertár Zsitvay Béla magkereskedő Hungária Műtrágya- és Kénsavgyárban Vigyázzunk az idén a szőllőre és gyümölcsre I Erről ir a Növényvédelem és Kertészet most megjelent legújabb száma. Cikkeket közöl még a tüzhelyaszaló házi készítéséről, a nyúlrágott fák gondozásáról, a kajszibarackfák tömeges pusztulásáról, a nikotinos permetezésről, a nyári permetezések pótanyagairól, a gyakorlati trágyázásról, a kaliforniai paizstetü és az almamoly rajzásáról stb. A színes gyümölcsképet is közlő két lapból a „Növényvédelem" kiadóhivatala (Budapest, VI., Aréna-út 84/c.) díjtalanul küld egy alkalommal a lapunkra való hivathozással mutatvány számot. Tüzek a vidéken. Folyó hó 15-én este Lovászpatona községben Baranyai István szalmakazla kigyulladt és elégett. Ez alkalommal elégett szomszédja Finta István szalmakazla is. Az összes kár kb 120 P. Megállapítást nyert, hogy a tüz gondatlanság folytán keletkezett. Ugyancsak folyó hó 17-én d. u. 1/ 2 7 órakor Csót községben gróf Esterházy Tamás tulajdonát képező istálló gyulladt ki és égett el 3000 P kárértékben. Itt a tüzet villámcsapás okozta. Mindkét tűzesetnél a kár biztosítás folytán megtérül. Cukornélküli gyümölcsfeldolgozás úgy a kis háztartásban a konyha részére, mint a gazda nagyobb mennyiségű terményének értékesítésére nyújt lehetőséget. Erről az újabb eljárásról, valamint a gyümölcsösben, szőlőben az aktuális teendőkről, a baromfi-, méh-, nyúltenyésztésről ír „A Magyar Gyümölcs" legújabb száma, melyből lapunkra hivatkozva, ingyen mutatványszánt küld a kiadóhivatal, Budapest, V., Vilmos császár út 76. Vasnap. Országszerte nagy sikere van a vasnapnak. F Ú N I K A beszerzési forrásai : Városi gyógyszertár Zsitvay Béla magkereskedő Hungária Műtrágya- és Kénsavgyárban Találtak egy utazótáskát benne női ruhaneművel és egy női kabátot; igazolt tulajdonosaikarendőrkapitányságon átvehetik. • Rajzkiállitás. Junius 30-ig d. e. 10—l-ig és d. u. 3—6-ig tart a Kollégium rajzkiállitása. Balesetek. Csapó Béla hentestanonc 16 éves, pápai lakos, 18-án 11 órakor Szalai Miklóssal összeszólakodott. A szóváltásból verekedés lett és Szalai Csapót súlyosan megszúrta. — Krikker Ilona 17 éves perutzgyári munkásnő e hó 16-án a strandon a hintáról leesett és hátgerincén súlyos zuzódásokat szenvedett. — Mógor Sándorné 46 éves pápai lakos 15-én a kocsiról leesett és jobb lábát eltörte. — Hárs Erzsébet 10 éves bakonybéli lakos 14-én este V28 óra tájban az utcán sétált. Az egyik pillanatban egy kerékpáros elütötte, és a kislány oly szerencsétlenül esett el, hogy bal lábát eltörte. — Mindannyiukat az Irgalmasok kórházában ápolják. Adományok nyugtázása. A pápai róm. kat. szegények felsegélyezésére az Actio Catholika Karitász Osztályához 1939 dec. hó-tól 1940 május l-ig a következő természetbeni és pénzbeli adományok érkeztek. Természetbeni adományok: gróf Esterházy Tamás 500 q fa és 26 q liszt, Gerencsér Károly 20 kg burgonya, vitéz Karcsay Béla 5 drb kékfestő áru, Mika Márton 4 m pargett, Mika Antal szövetmaradék, Krausz Henrik 2 drb alumínium pohár, Koréin Mihály 10 kg főzőliszt, Galló Pál, Szabó Gézáné 3 kg főzőliszt, Gollovitzer József ruhanemű, Molnár Antal 1 kg szalámi, Tax János 10 kg burgonya, Tax Mátyás 10 kg burgonya, Rédling János 10 kg burgonya, Hauzer József 10 kg tengeri, Hungária Műtrágyagyár 200 kg burgonya, Hornich József 2 kg kenyér, Breier Lipót 3 drb kávéscsésze, Dömösi könyvkereskedés meséskönyvek, Grossz Samu 7* kg savanyucukor, Csillag Miklós 3 pár gyermekharisnya, 1 sapka, 1 sál, és egy mellényke, Neumann Zoltán 1 pár hócipő, Spielmann szűcs 2 fiúsapka, Weisz Vilmos flanellmaradék, Krausz és Koréin 2 drb. maradék, ,Wallenstein 2 m flanell maradék Höfle Ferenc harisnya, 4 pullóver, Hauzer Jenő 2 sapka, Győri Böröndös 6 drb gyermektáska, Scwartz Dezső 3 gyermeksapka 1 fiúing, Kohn Mór Fiai 3 pár harisnya, 1 sapka, Welltner Manó ruhamaradék, Schaudek Miksa flanell maradékok, Corzó Divatáruház 2 pár harisnya, Gottlieb Sütöde 1 kg kenyér, Steiner Divatáruház ruhanemű. (Folytaijuk.) flzt beszélik... hogy a Szent István-út kanyarjában visszamaradt hirdetőoszlop maradványára szobrot helyeznek, hogy „Jancsi és Juliska" boszorkánya jegeskávéval fűtött a sikeres szerepléshez. hogy van, aki már megállapította, hogy a Somlón a sok vihar ellenére is jó termés lesz. hogy az iskolákban máris túlzsúfolt beiratkozások voltak, mi lesz szeptemberben? hogy a városházán még mindig nincs tábla, amelyről azt fel lehetne fedezni. hogy azért esik most oly sokat az eső, mert Medárdkor nem esett! Mi lenne a Tókertben, ha . . . hogy egyes szabadstrandokon svéd módra fürödnek. A Kat. Legényegylet tagfelvétele. A mult vasárnap, június 16-án a 10-órai szentmisén vette fel új tagjait a Legényegylet. A felvételi szertartást Hörcsöki István hittanár végezte. Gyönyörű szavakkal buzdította az új tagokat tisztes elődeik zászlajához való hűségre. Lelkigyakorlattal készültek elő a felvételre és a felvétel napján valamennyien szentáldozáshoz járultak. — Este kitűnően sikerült kertmegnyitó ünnepséget rendezett a Legényegylet. 3ÚHB1 WOZBÚ Június 25—26., kedd—szerda. CLAUDETTE COLBERT és JAMES STEWART nagysikerű filmje Mégis szép a világ Kalandok, szerelmek, izgalmak egy világrészen keresztül Június 27-28., csütörtök—péntek. HEINZ RÜHMANN és LENI MARENBACH nagyszerű vígjátéka Nem vagyunk angyalok Június 29—30., szombat—vasárnap. 4 szenzációs kalandos, sport és dzsungelfilm egy műsorban! I. Utolsó Mohikán II. Bőrharisnya III. Életré-halálra IV. Tigrisvadászat Előadások kezdetet Hétköznapokon és vasár-és ünnepnapokon 1/*4, 6 és 1/í 9 órakor. Jegyelővétel délelőtt 11—l-ig, déJután az előadások kezdete előtt egy órával. Jegyrendelő telefonszám : 10—88. — A telefonon rendelt jegyeket kérjük V* órával az előadás kezdete előtt kiváltani.