Pápa és Vidéke, 36. évfolyam 1-54. sz. (1939)

1939-08-13 / 34. szám

lelkekbe s ettől kezdve remény és bizalom lopakodott a szívekbe, akire . most a huszesztendő távlatából mély­séges hálával és szeretettel gondol minden igaz magyar, mint az isteni gondviselés által kijelölt Vezérünkre, aki nemzetét mentette meg a végső pusztuláztól és a már megnagyob­bodott országban nagy bölcsesség­gel vezérel bennünket a szebb és boldogabb jövendő felé. Legyünk hűek a hazához — fejezte be szavait Serúk József prépostkanonok — s a kereszténységünk ne a sövények ökörszeme, hanem a végtelen magas­ságot kereső sas íveléséhez legyen hasonló, akkor a nemzet élni fog s az ellenforradalom hőseinek kihulló vére termékennyé és örökéletüvé teszi a sok megpróbáltatáson át ment nemzetet. Úgy legyen! Mély hatást és lelkes éljenzést kiváltó beszéd elhangzása után az evang. férfiénekkar irredenta ének számot adott elő ügyes összhanggal, majd Rozmyay Géza oki. tanító sza­valta el drámai erővel a Szózatot. A kegyeletes emlék ünnep a Him­nusz elénekíésével ért véget. Ezután az egyes temetőkben lévő vértanú sírokhoz vonult a közönség és ott dr. Hermann László városi főjegyző mély gondolatokat kifejező beszéde után a Felsővárosi Róm. Kat. Olvasó­kör vezetősége koszorút helyezett a vértanuk sírhantjára. ISKOLA-hátizsák vászonból --90-től ISKOLA-táskák vászonból 1 '30-től ISKOLA-aktatáska bőrből 490-től Iskola-bőrönd erőlemezből 1'30-től Kapható a Qyőri-boröndösnél Pápa, Kossuth Lajos-utca 1. Gyermekhalál a sertésólban Ki a bűnös és kinek a lelkét ter­heli a három éves Kondás Pista tűz­halála? F. hó 5-én Boldogasszony­útja 17. szám alatt levő házban, özv. Szabó Istvánné amíg kenyere után járt, a gondjaira bízott 8. 6, és 3 éves állami gyermekek mellett ha­gyott lány — szombat lévén — on­dolátatni ment a borbélyhoz. E fontos müvelet alatt a felügye­let nélkül hagyott gyermekek, hogy­hogysem a hidasban játszva meg­gyújtották az ott levő szalmát. Mire a szomszédok, Berky Károly és Maróti Sándor cipészmestérek észre vették és a tüzet eloltották, ar­cára szorított kezecskéivel ott feküdt Kondás Pistika állami gyermek meg­szenesedett holteste. Nem rég egy ugyanilyen emberpalánta fuíiadf a vizbe; vajon annyira bőviben va­gyunk az emberpalántáknak, hogy a gyakori tragédia rendőri kivizsgálása az ellenőrzésre hivatott fórumok lel­kiismeretét megnyugtatja ? Mi azt kérdezzük, ki a felelős a kis Kondás Pista szörnyű tűzhalá­láéit ? Mindennemű festék-, iakk- és kence-áruk háztartási cikkek állandóan raktáron. Jaii lttoaKBilel VESZEL! FERENC Horthy Miklós Fö-u. 6. szám. Tájolón- 17-05 Lakás: Jókai Mór-u. 56. szám. lliii!^ 10 01 A szociálpolitikához pénz kelll A szociálpolitika magyarul a nép széles rétegének felemelését, anyagi megsegítését jelenti. Kézenfekvő do­log teshát, hogy ehhez pénz kelll A szociális reformok anyagi megalapo­zottság nélkül a levegőben lógnak. Annak tehát, aki szociális reformok­ról beszél, gondoskodnia kell először a pénz előteremtéséről. Annak, aki enélkül igér reformot, bátran a szemébe nevethetünk, mert nem mond igazat. Ma igen sok poli­tikai szélhámos bolondítja a népet ilyen hazug reformokkal. Ezek azok a nagypipáju s kevésdohányu politiku­sok, akik a közélet porondján a bohóc szerepét töltik be. Ezek mindent mer­nek! Mindenhez értenek, de semmit sem csinálnak, csak önmagukat ad­} minisztrálják. Aki tehát segíteni akar a gazdasági elesettségben élő népen, annak szent komolysággal kell eltöltekeznie, mert a szociálpolitika müvelése nagy és szent dolog. A közmondás azt tartja: Üres konyhában bolond a szakács! Ugyan­ez a helyzete a kormánynak is, ha kevésből kell neki sokat adnia! Em­lékezzünk arra, hogy a forradalmi pártok — 1918-19-ben — a nép megnyerése érdekében földi paradi­csomot ígértek! Mi lett az ígéretből ? Gersli és tökkáposzta! Most is van­nak pártok, akik lehozzák a menny­orzságot a földre, a nép, a tudatlan nép elkábítása érdekében. Okos em­ber nem ülhet fel ezeknek az ígé­reteknek, de hát Istenem, nálunk olyan kevés az okos ember. Magyarország szegény ország lett a trianoni béke után. A menekültek eltartása s az elszakított országrészek tisztviselőinek elhelyezése, nyugdíjuk­Cipők készítése 1 9 Jó anyag! Olcsó ár! Berkynél Boldogasszony - úti a 13. nak folyósítása, a jóvátétel fizetése stb. teljesen kimerítették gazdasági erőinket. Mindenki tudja, hogy az állami költségvetésnek több, mint 50°/o-a a nyugdíjasok és a tisztvise­lők fizetésére megy el. Magyarország agrikultúr állam lé­vén s a mezőgazdasági termékek értékesítése képezi legfőbb jövedel­mi forrását. Ezeket a termékeket a világgazdasági válság miatt, a kül­földi piacokon értékesíteni igen ne­hezen lehet. Megnehezíti ezt a gaz­dasági önellátás elvének szigorú al­kalmazása is. A gazdák ezrei mentek emiatt tönkre. A tönkre ment gazdák adót fizetni nem tudtak. Az elmaradt adók közel-200 milliós kiesést jelentettek az állam bevételénél. A teljes gaz­dasági összeomlás elkerülése végett a kormány 1931-ben kegyetlen kéz­zel leszállította az állami, megyei és városi alkalmazottak fizetését. Leszállították a legkisebb nyug­díjakat s magától értetődik, leszállí­tották az összes közüzemek és az FOTÓ-OPTIKA új tulajdonosa: KOVÁCS IMRE látszerész-m eiter ás fotákareskadö Szemüveg bizalmi cikk, csak szaküzletben vegye! Fotó cikkek, hőmérők, fajsulymérők nagy választékban! Pápán, Kossuth Lajos-utca 21. áliami üzemekben dolgozó munkások fizetését is. Ez ellen az intézkedés ellen hiába tiltakozott bárki, elke­rülni ezt nem lehetett. A gazdasági életben a gyógyulág folyamata éppoly lassú, mint a fizi­kai életben. Ezt sürgétni ném igen lehet, mert ez az ember életébe kerül­het. A gazdasági élet összefüggő, egész, nem lehet egyik ágazátát a másiktól elválasztani. Éppen ezért hangoztatjuk mi a gazdasági javak­nak igazságosabb elosztását s ezzel minden dölgozó ember számára a tiszteséges megélhetés biztosítását A régi liberális rendszer ezzel nem törődött. A gazdasági élet ala­kulását nem figyelte! A munkások bérrendszerébe nem avatkozott bele. így történhetet meg az, hogy a plu­tokrácia egyoldalúan uralta a gaz­dasági életünket. Erre mutat az, hogy az ország nemzeti jövedelmének 58 ®/o-át a lakosság 20%-a élvezi. A lakosság 80%-ának pedig 42°/o jut a nemzeti jövedelemből. Ezt az egészségtelen állapotot feltétlenül meg kell szüntetni. Máról-holnapra ezt sem lehet meg­valósítani, mert a tőkét agyon ütni nem lehet. Fokozatosan kell tehát lenyesegetni a gazdasági életünk vadhajtásait, csökevényeit. A termé­szetben ugrás nincs! Csak fokoza­tos fejlődés van! Aratni a vetés után rögtön nem lehet! Ugyanez áll a nemzet életének alakulására is 1 Aki a társadalmi fejlődést természet­ellenesen, forradalommal akarja ki­erőszakolni, az romlásba dönti a negizetet s éppen azokat a szegé­nyeket üti agyon, akiken segíteni akart. Lassan járj, tovább érsz! Eb­ben az országban egyszer majdnem mindenki milliomos volt l Vagyis, mindenki egyformán koldus volt! Azokat az őrülteket, akik ezt az időt visszahozni akarják, ha kell, öklünkkel verjük agyon, de forra­dalmat csinálni nem engedünk! Mi szociális reformokat akarunk s nem forradalmat! Szalay Lajos Hatalmas mértékben fejlődik a magyar gyáripar A magyar gazdasági élet s egy ben a nemzetvédelem egyik legfontosabb kérdése manapság az, hogy gyár­iparunk kellő felkészültséggel ren­delkezzék. Éppen ezért keltenek giz­dasági körökben érdeklődést a ma­gyar gyáripari statisztika 1938. évi adatai, amelyeket a Központi Statisz­tikai Hivatal most tett közzé. Az uj gyáripari statisztika szerint 1938-ban a magyar gyáripar által előállított iparcikkek értéke túllépte a három milliárd pengőt, szemben az előzd 2 9 milliárddal és az utolsó bákeév (1913.) 1'9 milliárd psngőnyi terme­lésével. Egy negyedszázad alatt tehát a magyar gyáripar termelése csaknem megkétszereződött. Szociális szem­pontból a legfontosabb a gyáripar­ban alkalmazott munkaerők száma. Ez a következőkben alakult: az őszi munkáslétszám tavaly elérte a 310 ezer személyt, szemben az előző évi 303.000 és az 1913. évi 219.000 lélekkel. Itt is hatalmas a fejlődés. A munkabérekre, tisztviselői fize­tésekre síb. \ kifizetett összeg 1938­ban megközelítette a 492 millió pen­gőt, szemben az "1937. évi 447-8 millióval és a békebeli 318 millió pengővel. De fejlődést és megerősödést mutat az ipartelepek számáról szóló kimu­tatás is. 1938-ban 4038 gyár műkö­dött Magyarországon : ez magasabb az előző évieknél és pontosan két r szer annyi, mint a békebeli létszáffw Az iparosodás tehát erősert halad.

Next

/
Thumbnails
Contents