Pápa és Vidéke, 36. évfolyam 1-54. sz. (1939)
1939-06-11 / 25. szám
fii 1! fcS VIDÉKE 1938 WrtBS II SPORT Nyugati bajnokság. SVSE-DAC 1:0 (0:0) Egészen gyenge játékban verte meg a soproni bajnokjelölt a győri együttest. Ezzel a győzelmável közel jutott a bajnoksághoz az SVSE. KFC-PPSC 1:1 (1:1) Komáromban csak a védelmek mutattak jó játékot, a csatársorok sokat és lényeges hibákat ejtettek, így csak döntetlent tudott játszani a PPSC. A gólszerzők Kovács és Hoffmann. A vasárnap elvesztett pont sú'yos veszteséget jelent a hazai csapatnak. Ez a veszteség azonban nem pótolhatatlan. Az a három mérkőzés, melyet a most következő három vasárnap itthon játszik a Perutz, feljogosít bennünket arra, hogy még ezek után is számítsunk a bajnokságra és a beigéit NBB-re. Ezekre a még hátralevő meccsekre nagyon kell készülni a hazai gárdának, mert kemény és nehéz ellenfeleket kap. Reméljük azonban, hogy a hazai levegő és drukker tábor meghozza majd a kívánt eredményt. Ahhoz, hogy a Perutz bajnok legyen az SVSE-nek legalább egy döntetlen és egy vesztett mérkőzést kell ját91 Pl Rt 9 HRa^Hn vmffRnfiffTÍsVfl I I nézze meg kirakatomat és tekintse meg dúsan felszerelt raktáromat. Budapesten sem talál szebbet, jobbat és olcsóbbat, mint a Győri bőröndösnél Pápa, Kossuth Lajo#*utca 1. szani. Erre azonban meg van minden remény, mert a soproni csapat nehéz mérkőzéseket játszik vidéken. FAK-CVSE 2:0 (1:0) Másodosztályú nívón mozgó gyenge mérkőzés. Unió-SzFC 2:1 (2:1) Hubertus—MÁV Előre 1:1 (1:0) II. osztályú bajnokság állása. 1. MÁV Kinizsi 23 20 — 3 60 17 40 2. Kühne 24 17 2 5 59 30 36 3. Almásfüzitő 22 17 1 4 32 26 35 4. TSE 21 16 2 3 26 23 34 5. TSC II. 21 17 — 4 32 14 34 6. GyTC 20 11 4 5 26 32 26 7. Perutz II. 22 12 — 10 14 41 24 A másodosztályú csapatok közül a fenti táblázatban nem szereplők részben visszaléptek, részben ki lettek zárva a rangsorból. Vasárnapi műsor : Perutz SC—Hubertus TSE—P. Vasutas Hálanyilatkozat. Hálás köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen drága jó férjem, apánk, illetve nagyapánk temetésén megjelentek, sírjára koszorút vagy virágot helyeztek, vagy fájdalmunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetet mondunk a ferenceseknek és az irgalmas nővereknek, akik a temetésen megjelenni szívesek voltak. Kalmár-család, Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó leányom, testvérünk illetve nagynénénk temetésén megjelentek, a ravatalra virágot vagy koszorút helyeztek; vagy részvétüknek bármi módon kifejezést adtak, mellyel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetet. Külön köszönetet mondunk a nyugdíjas csendőraltiszti karnak a küldött koszorúért, illetve a temetésen való megjelenésért. Tóth Ferenc ny. huszártiszthelyettes és gyermek®!. Aliami anyakönyvi kivonat. 1939. június 2—8-ig. ttzttlettek: Június 2. Horváth Sándor napszámos és neje Tóth Anna háztartási alkalmazott, fia: János József, rk. Június 3. Varga Mária háztartási alkalmazott, leánya: Lujza (Alojzia, rk. Június 4. Szili Mihály napszámos és neje Qyörfy Karolina, leánya: Magdolna, ref. Június 5. Dolgos Gyula gyümölcskereskedő és neje Kocsi Mária, leánya: Melitta Brigitta, rk. Június 6. Maradics János uradalmi kertész és neje Nóvák Gizella, leánya: Mária Anna, rk. Június 7. Jilek László Ferenc József dohánygyári tisztviselő és neje Hajas-Prikkel Vilma, fia: László Ferenc József, ref. ftleglialAak: Június 2. Rosenfeld Zsuzsánna,. rk., 3 hónapos, vérmérgezés (kelevénykór). Június 3. Farkas Mihály napszámos, rk., 76 éves, szívizomelfajulás (tüdőtágulás). Június 4. Özv. Kutassy Gyuláné Negyedy Mária, ref., 81 éves, elaggulás. Június 5. Vargha Antalné Tóth Erzsébet, rk., 36 éves, öngyilkosság — vonatelgázolás által. Június 6. Kalmár-Németh János földmivelő, rk., 78 éves, szívizomelfajulás (tüdőtágulás). Házasságot kötöttek: Június 3. Kovács Mihály vasesztergályossegéd, ref. és Szilos Juliánná (özv. Szabó Lajosné) dohánygyári munkásnő, rk. — Srátpál Károly Sándor molnársegéd, rk. és Tunner Erzsébet, rk. — Vagenhoffer Béla napszámos, rk. és Tamás Mária háztartási alkalmazott, rk. Június 4. Reichmann József uradalmi intéző, izr. és Boros Jolán magántisztviselőnő, iz. Június 5. Domonkos István cipészsegéd, rk. és német Irén, rk. Hirdessen a PÍPfl ÉS VIDÉKÉBEN! Lapzár-a: esti tör tök déli 13 örakor Felelős kiadó: Nemcslcs Elek. Nyomatott a Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat R.-T. nyomdájában, Pápa. Felelős üzemvezető: Téglássy János A „Pápa és Vidéke" politikai hetilap vasúti menetrendje. (Érvényes 1939 május 15-től.) Budapest—Győr— Pápa-Celldömölk—Szombathely és vissza. Sz.v. M,v. Sz,v. Gy.v. Sz. v. | Sz. v. 1 Sz V. Sz. v. Sz. v. Gy.v.| Állomások | Sz. V. | Sz. v. Gy. v Sz. v. Sz.v, Sz. v. | Sz. v. Sz. V. Qy. v. M. v. 23 3 5 705 605 92Ö 2 10 1 6 13O°2 1 320 16°°2 1 710 1 837 I I 1 Budapest é s. 6 2o 1 045 10° 53 \2 m2 1718 19 t ó2 20 3 5 22 3 5 J68 — — 9i° 943 11182 13 2 4 14 5 82 1 62» 17 ö 4S 20 4 4 20 5 U 23 a 33 1 1 é Győr 1 320 738 756 5«4 ]f t25 1 355 1751 1 704 20 2 8 _ 220 — 612 925 ll 3 5 1 346 15 1 3 It 00 20 6 8 23 3 2 i Győr é 236 711 526 534 10'o I 327 I 746 1 639 20 1 6 — 3«9 — 722 10 i a 1 244 I 456 1 620 19*o 22 0 3 Q15 é Papa 1 J24 602 419 454 904 12 2 5 16 4 6 15 2 0 19 so 337 6 0 0i 729 10 1 3 1 336 15 0 1 1 626 19 u 22 0 i Qltí i Papa é l 1 6 557 453 903 12" 3 1 644 15 2 0 1 929 23 2 8i 410 6 3 6i §01 10 3 8 1 424 I535 1 7uo 19 4 6 22 3 7 039 é Celldömölk i 1 041 5 1 9 , t^-C 429 8 3o II 5 2 16 1 2 I442 19o 3 22 6 0i 430 — §31 10 4 3 — 1 705 19 5 2 22*o Q1V 1 Celldömölk é II 021 502 424 8 2 5 11 4 8 I60 7 1 859 — 534 — Q29 ll 3 1 — 1 805 2Q52 23 4 1 130 % » é Szombathely 1 ||| 23 1 6 405 — 342 7 3o 10 5 0 15'B — 18 1 5 — i Csak vasár- és ünnepnap közlekedik. 2 Győr—Budapest közt gyorsvonat. 3 Következő napokon közlekedik: V. 20, 27. VI. 3, 10, 17, 21, 24, 28. VII. 1, 5, 8, 12 15, 19, 22, 26, 29. VIII. 2, 5, 9, 12, 16, 19, 23, 26. IX. 2, 9, 16, 23. 4 Következő napokon közlekedik: V. 21. 29. VI. 4, 11, 18, 22, 25, 29. VII. 2, 6, 9. 13, 16, 20, 23, 27, 30. VIII. 3, 6, 10. 13, 17, 20, 24, 27. XI. 3, 10, 17, 24. PApa—Csorna Sopron. Sz. v. V.v, M. v. 458 I3 5 7 I935 604 15 0 4 20 3 7 808 1 927 22 1 5 Állomások Papa Csorna Sopron Sz. v. M. v. V v. 725 023 465 14 4 7 1 340 953 19 0 1 1755 1410 P&pa—Celldömölk—Veszprém. Sz.v. Sz.v. 5z. v Sz. v. Sz. v. Állomások | Sz v. Sz. v. Sz.v. Sz. v. 337 729 729 1 336 I 626 | 1 i Pápa éA 903 1 223 19 2S )I 23 2 83 410 801 801 1424 1700 é Celldömölk i 830 U52 19 0 3I 22 6 0s 506 8 0 6i 83£ 3 14 3 7 1 806 i Celldömölk é 720 ,143 1702 22 1 5 707 9 2 8i t0 4°2 1652 I 954 é Veszprém k. pu. i 520 9 4 0 15 0 7 20 2 2 735 9 5 1i 11 0 32 1705 20 2 6 * é Veszprém i | 1 505 9 xo 14 4 8 19 a ö Pápa-Varsány—(B&nhida—Bndapesf) —Veszprém— Balaton. Sz.v Sz v Sz v. Sz.v V.v. Állomások V. v. Sz- v. Sz V. Sz. V. Sz. V 424 ÍO 4* 1 340 1655 1 938 1 1 1 Pápa i 7o 7 955 1427 16 1 8 23 1 0 530 ll 5 2 l 450 1 822 2125 é Varsány < 538 852 1254 15 1 4 22 ü a 752 1457 18 14 > 22 0 0i — é (Bánhida) « 525 820 12 1 5 1 9U4 1 046 1 718 20 3 6 24 0 0i — v é (Budapest) 1 1 1 — 2335 605 10 1 6 1 7iu 1 Bánhida —Budapest között csak vasár- és ünnepnap közlekedik. 532 12 t í 15" I 1 1 Varsány é A 849 1235 1505 9158 713 I417 16 4 7 — — 1 1 é Veszprém k. pu. i — 7I6 1108 1 327 20 1 3 785 1 48tí 1 7Ü6 — — é Veszprém 1 — 7OO 1041 13 1 0 1 935 819 15 1'' 1 741 — — é Afmádi i fí W 1005 ll 4 2 1 836 8 9 0 1 530 1753 — — é Alsóőrs 1 | I fi 0 0 953 II 2 8 1823 8i>3 15« 18 8 7 — — > f é Balatonfüred i | 1 — 540 928 ll 0 8 J 805