Pápa és Vidéke, 35. évfolyam 1-53. sz. (1938)

1938-04-17 / 16. szám

Pápa, 1938 április 17., vasárnap. ARA S 16 FILLÉR. XXXV. évfolyam, 16. szám. POLITIKAI HEIIL1P. - MEGJELENIK MINDÉ N VASARNAP. Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefonszám: 199. Kiadóhivatal: Csáky-utca 21. Telefonszám: 157. Laptutajdonos : a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: MFFLGY GVÖR6V Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasábmiliméter a hirdetések között 4 fill,, a szöveg között 5 filf. Húsvéti visszapillantás Dr. Magyarász Ferenc O. Cist. Az élet vándorát nemcsak a fáradság készteti megállásra. Jól esik neki összehasonlítania a megtett utat a még előtte levővel, amannak fáradalmait, küzdelmeit és szenvedéseit emezével, s amannak sikereiből erőt merítenie a még várható nehézségek legyőzésére. Ilyen magunkba és életutunkra vetett tekintetre igen alkalmasak a hit ünnepei, mert azok az „anima naturaliter christianá"-nak, a természettől keresztény léleknek időhöz kötött, időközönként visszatérő megnyilatkozásai. Minden ünnepünk nemcsak a kinyilatkoztatásban gyökerező s a vallás által megszentelt természetfölötti csodák, hanem mi sem könnyebb annál, hogy az azokban rejiő termékeny gondolatokat természetes és földi életünkre is alkalmazzuk. Húsvét Krisztus Urunk föltámadásának, a megújhodásnak, az új lelki tavasznak az ünnepe, melynek egész szellemi tartalma önkénytelenül is arra utal bennünket, hogy egyéni, társadalmi és nemzeti életünkben is keressük a feltámadást, az új élet jeleit és tényezőit. Ezeket pedig csak ágy látjuk meg, ha elsősorban nem a jövőbe, hanem a múltba és a jelenbe nézünk, mert egyesegyedül ez a tekintet — föltéve, hogy elfogulatlan és őszinte — győzhet meg bénáinkét arról a kettős, de mindkét ágában végtelenül fontos igazságról, hogy van-e szükség föltámadásra és miképpen s minő jogon remélhetjük és munkálhatjuk azt. Mindenütt szükség van föltámadásra, ahol a halál jelei mutatkoznak. Azonban éppen mivel a halál maga vég, az életműködések megszűnte, az ösztevékenységnek, az élettel egyértelmű mozgásnak vége: nyilvánvaló, hogy ebből a létformából, jobban mondva : a negatív létből a maga erejéből és emberségéből már nem tud föltámadni sem az egyén, sem a társadalom, sem a nemzet. Mindháromnak már akkor kell küzdenie a föltámadásért, mikor még nem késő, azaz mihelyt a bomlás jelei mutatkoznak. Mert a fizikai halál is, haisak nem hirtelen szerencsétlenség következtében áll be, mindig lassú folyamat. És lassú folyamatnak s bomlásnak tekintve a halált, csakugyan meg keli látnunk annak szimptomáit egyéni, társadalmi és nemzeti életünkben egyaránt. Még mindig nagyon sok a bomlasztó elem, a széthúzás, az egyéni érvényesülés túlfűtött vágya, az önző érdek, az éveken át húzódó változatlan, sőt nem is változatlan, hanem növekvő gyűlölködés, mely sem nem akar, sem nem tud a megbocsátás és kiengesztelődés húsvéti útjára lépni. Még mindig nem ébredtek föl a társadalomnak bizonyos közei arra az őket elsősorban elkötelező igazságra, hogy nemcsak a földnek voltak jobbágyai, de a tőkének is vannak, akiknek a megélhetéshez való jogát még áldozatok árán is meg kell szilárdítani. S ez áldozatokat ne azoktól követeljük, akiknek az élete eddig is csupa áldozat volt, hanem azoktól, kiknek az áldozathoz nem az anyagi erő, hanem a jóakarat hiányzik. Ezek a társadalmi tényezők nem pozitíve, nem azért hatnak bomlasztóan, amit művelnek, hanem negatíve, amit meg nem tesznek, bár tehetnének. És éppen ezért minden ily irányú megjegyzésre menten tüzet kiabálnak, lázítást, osztály elleni izgatást emlegetnek — de a saját végzetüket teljesítik be, ha idejében jobb belátásra nem térnek. Meri az idők országútjának hengerét megállítani nem lehet, de irányítani igen. Nemzeti életünkben is akad erjesztő, bomlasztó, kórokozó bacilus elég. Túlzás volna ugyan azt mondanunk, hogy népünk útja a szélsőségek felé vezet; de már az is baj, hogy egyáltalán lehetségesek a szélsőségek. Az is baj, hogy közéletünk ilyen Catilina-jellemeket.és irányokat tud kitermelni, hogy politikai életünknek is megvannak a maga csonttollú madarai, amelyek egyebet sem hirdetnek, csak nagy telet, kemény fagyot, amelynek hóleple a'att dermedten pusztul el régi alkotmányunk, sőt tán nemzeti életünk is — hiszen az önálló nemzeti lét pusztulására nem messzire, csak a szomszédba kell menni példáért. .. De a núsvéti harang nem nagypénteki fakalapács. A húsvéti harang a föltámadás allelujájá! hirdeti; s akkor, hogy annak reménye és öröme eltöltse lelkünket, elég a szívünket kitárnunk, elég az akaratunkat fölkeltenünk és megerősítenünk. Elé?, de szükséges is. Szükséges, hogy ez az akarat vigyázz-állásba meredve álljon őrt alkotmányunk sáncainál és ne engedje érvényesülni a túlzókat, akik oly hamarosan, oly szándékosan, oly •MnBHM^^MMBPHMM könnyelműen felejtik Deák Ferenc húsvéti cikkének intelmét, hogy amit ellenséges kéz erőszakkal vesz el, azt a nemzet szerencsésebb napokban visszaszerezheti, de amit önként dobunk oda, azt sohasem kapjuk vissza többé. Igaz, köz- és magánéletünk egész berendezkedése hovatovább elviselhetetlenné válik és szinte már a túlzás szélén jár; de túlzást túlzással gyógyítani dupla veszedelmet jelent. Mindig szükség volt az összetartásra, de tán soha jobban, mint most. A világháború magától összekovácsolt bennünket; a mostani veszedelmet is csak egyesült erővel háríthatjuk el. Mi magyarok csak egymásban bízhatunk, másban senkiben. Ellentétes államérdekeknek mi vagyunk az ütközői : ha most sem találunk egymásra, ezektől az ellentétes érdekektől várjuk talán, hogy a mieinket tiszteletben tartsák, sőt megvédjék ... sajátmaguk ellen ? Húsz év óta nem volt a magyar nemzetnek szomorúbb húsvétja, mint mostan. Akkor, húsz év előtt, a vörös ököl a sarlót és kalapácsot vágta arcunkba. . , de kibírtuk. Kérjük az Istent, erősítse meg bennünk a húsvéti reménységet, hogy a mostani válságos időket is necsak kibírjuk de föltámadván régi életünkre, le is győzhessék a bomlás és halál veszedelmét ! Irta Tavaszi fényár fürdeti A zengő lelkű lombokat. Rügyet kacag erdő, berek. Minden fúnak más lelke van, s. így más-színű rügyet kacag. Ügyetlenül, rügyetlenül csak a halott fa ténfereg. Minden folyóban rész vagyok, mely forgat élet-turbinát s mióta a tél messze tűnt, minden kis fényben fény vagyok, mely csirát, álmot költöget. Az erdőn járok mostan is s nagyot kurjantok : Rügyezünk! Oly jó ujjongni százezer és millió meg millió bokorral, fával: Rügyezünk ! Még jobb érezni százezer és millió ember között, bár más a szívünk és eszünk : most mind egyszerre rügyezünk I A rózsa rózsát rügyezik a kökény kökény szirmokat, a nyirfa n^irfalombokat, a fenyő gyantás álmokat, a szerelem fa csókokat, a görnyedt gondfa gondokat, — de mind egyfélét bontogat! Rügyezünk! MÉCS LÁSZLÓ. Én, én vagyok a legkülönb, Istenkedvence, mesefa: Mert én ember vagyok! Azért rózsák közt rózsát rügyezek, nyirfák közt nyirfalombokat, gondfák közt görnyedt gondokat, dicsőségfák közt dús babért. Egész erdő vagyok magamT~ Tudok lombozni örömet, pogúny homéroszi kacajt, bibor bűnt, barna bánatot, angyalfehér liliomot, és betlehemi csillagot, ha meg szentülés láza hajt A keresztfáknak erdeje sok ezredévig rügyezett, de csak latrot virágzott, — míg egyszer egy nagypénteken Krisztust virágzott a Kereszt. Latorvirág nyílt rajtam is, . de mostan Krisztust lombozok. Nagy ünnep az, ha közösen Krisztust virágzik életünk. Azért fürdesse az eszünk szívünk kegyelmek zápora. A feltámadt Krisztus, mint Nap, kommandót zeng : egyszerre mind rügyezünk, testvérek leszünk I Nagy károkat okmett a fagy Jóleső érzéssel vettük tudomásul, hogy az idei tavasz a szokottnál jóval előb köszöntött be, mint az eddigiek. A szokatlanul szép időjárás idejénél előbb előcsalogatta a fák bimbóit, úgyhogy az összes gyümölcsösök teljes virágköntösbe öltöztek. Azonban, mintha a természet megsokalta volna bőséges ajándékát, e hó 1 l-re és 12 re virradó éjszaka nagy fagyra ébresztett bennünket. Az egész város területén 4

r sőt a Mezőgazdasági Szakiskolában 5 fok fagyot mértek, ami teljesen tönkretette a szépnek és dúsnak Ígérkező termést. A gyümölcsfák virágai teljesen elfagytak, úgyhogy bizony aggódva nézhetünk a jövendő ősz elé. Hasonlóképen nagy károkat okozott aokrai vetem énvekben is, amik szin