Pápa és Vidéke, 35. évfolyam 1-53. sz. (1938)
1938-04-10 / 15. szám
Pápa, 1938 április 10., vasárnap. ARA I 16 FILLÉR. XXXV. évfolyam, 15. szám. POLITIKAI HETIL1F. - MEGJELENIK MINDEN YfSSÍRNflP Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefonszám: 199. Kiadóhivatal: Csáky-utca 21. Telefonszám: 157. Laptutaj donos : a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: 9R. NAGY GYÖRGY, Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasábmiliméter a hirdetések között 4 fül., a szöveg között 5 filf. Nacionalizmus A mai kor legdivatosabb jelszava, áton-útfélen ezzel találkozunk, ennek hangzatos jelzőjével díszítenek politikai megmozdúlásokat, gazdasági törekvéseket, ennek jegyében indul meg minden életfolyamat, A nacionalizmus ha nemcsak mint jelszó szerepel, hanem komoly gondolatokat és a lélek belső érzelmeit akarja kifejezni, mint ilyen nemcsak hogy helyes, hanem feltétlenül szükséges is. A magyarság ezer éves fennállását éppen ezen nacionalista érzelmeinek köszönheti. Ha nem lettünk volna izig-vérig nacionalisták, magyarságunkhoz, hazánkhoz ragaszkodók, már régen, csak a régi mult emlékei volnánk. Ez a lélekben lakozó érzelem tudott bennünket a török megszállás alól, a német elnyomatástól megszabadítani. A nacionalizmus teremtett magyar nemzeti hősöket, vértanúkat, Rákócziakat, Kossuthokat, kik vagyont, hazát és életet tudtak áldozni törhetetlen magyarságukért. Ma azonban valahogy másképpen jelentkezik ez az érzés, ma egyeseknél nem is a lélek, a gondolat komoly megnyilvánulása, hanem úgy látszik, mintha puszta jelszóként, cégérként jelentkezne. Nemzeti jelszavak alá bújnak ma már azok, kik évekkel ezelőtt még a legszélsőségesebb nemzetköziség imádói voltak. De nacionalistáknak mutatkoznak azok is, kik törekvéseikben a legkevésbbé tartják fontosnak magyarságukat, hanem hajlandók idegen uralmat is elfogadni, csak azért, hogy egyéni céljaikat megvalósítsák. Nem a handabandázás, a magyarságunk folytonos hangoztatása, a hatalmon levők lepocskondiázása, a törvények figyelmenkívül hagyása tesz valakit magyarrá, hanem a magyarságunk érdekében való áldozatos munka, a tiszta nemzeti érzelem, amely ha hazáján veszélyeztetve látja, egy emberként áll ki a sáncra, hogy ezt az ezeréves hazát minden baj és veszély ellen, ha kell életének és vagyonának feláldozásával is megvédje. Magyarország kormányzójának az elmúlt héten elhangzott szózata is a nemzeti egységre, az összefogásra hivja fel a nemzetet. Nem demagógiával, világmegváltó eszmék hangoztatásával lehet a magyarságot fenntartani, hanem komoly céltudatos munkával. A demagógia csak egyéni célokat akar elleplezni, ezt pedig sorainkból ki kell küszöbölni. Legyünk tehát lélekben nacionalisták és magyarságunkban forrjunk eggyé, tegyük félre a demagógiát, felszínes jelszavakat, a komoly munka legyen magyarságunk szószólója, ha így leszünk nacionalisták, akkor remélhetjük, hogy a letiport magyarság Európa zavaros tengerében ismét nagy lesz és méltó régi nevéhez. -v R belga király gyermekei a budapesti eucharisztikus kongresszusért Megható, hogyan készülnek a belga gyermekek a budapesti eucharisztikus kongresszusra. Még az év elején érdekes akció indult meg közöttük, amelynek az volt a célja, hogy hamár a gyermekek nem vehetnek részt a kongresszuson, legalább szentmisék, szentáldozások és önmegtagadások felajánlásával mozdítsák elő a kongresszus sikerét. „Általános mozgósítás Budapesiért"-ezzel a jelszóval indult meg a mozgalom, amelynek é'ére a belga király gyermekei állottak. Az ő legfőbb vezetésükkel kezdődött a belga gyermekek ima- és erényhadjárata. Minden gyermek egy magyar nemzetiszínű (piros-fehér-zöld) zászlócskát kapott, amelyre nevét és pontos címét írták s ide vezették rá, hogy mennyi szentmisét, szentáldozást és jócselekedetet ajánlottok fel az eucharisztikus kongresszus sikeréért. Márciusban tartották meg ezt a hatalmas ima- és erény mozgósítást, amelynek az lett az eredménye, hogy 19.094 szentmisét, 13.768 szentátdozást és 112.3000 önmegtagadást ajánlottak fel. Az akció vezetősége közölte, hogy az összes nemzetiszínű zászlócskákat elküldik az eucharisztikus kongresszus rendezőségének, amely erre úgy döntött, hogy az ünnepségek alatt repülőgépekről szóratja le a beigagyermekek kongreszszusi bekapcsolódásának ezeket az érdekes és megkapó dokumentumait. Akik ilyen zászlócskához jutnak, bizonyára a legszebb kongresszusi emlékként fogják azt megőrizni. Békésen intéződött el dr. Sulyok Dezsőnek a NEP választmánya ellen indftott bűnvádi feljelentése Örömmel értesültünk, hogy az a bűnvádi eljárás, mely dr. Sulyok Dezső országgyűlési képviselő feljelentése alapján indult meg a NEP pápai választmánya ellen, békés úton nyert befejezést. A legutóbbi bírói tárgyaláson a NEP választmánya kijelentette, hogy annak idején nyilatkozata megtételénél a helyes tényállást nem ismerte s a helyes tényállás hiteles megismerése után állításait visszavonja és azokért sajnálkozását fejezi ki. Dr. Sulyok Dezső ezzel szemben elégtételt adott a választmánynak azokért a sérelmezett kifejezésekért, melyekkel feljelentésében a választmány működését jellemezte. Ezzel a két év óta húzódó pereskedés és ellenségeskedés véget ért. Mi, akik mindig a város közéletének a békés fejlődéséért küzdöttünk és akik annak idején is helytelennek tartottuk, hogy a politikát átvitték a képviselő ügyvédi működésének bírálatára, őszinte örömmel vesszük tudomásul ezt a megértő és békülékeny szellemre valló elintézést. Reméljük, hogy a megzavart társadalmi béke ezzel végleg helyreáll és akik a haladó poigári gondolat szolgálatában akarják a magyarság nagy érdekeit ebben a városban szolgálni, azokat ilyen hozzájuk nem méltó kicsinyes perpatvarok nem fogják egymással szembeállítania A politikában lehetnek, lesznek is mindig ellentétek, de azoknak meg kel! maradniok egy bizonyos határ mögött, mert a társadalmi térre átvitt politikai küzdelem csak a közállapotok elfajulásra vezethet. Egyelőre nem lesz új bírósági épület Hamuth János polgármester az elmúlt héten kihallgatáson jelent meg dr. Mikecz Ödön igazságügy miniszternél, hogy vele a tervbevett új bírósági épület kérdését megbeszélje. Az igazságügyminiszter közölte a oolgármesterrel, hogy egypár éven belül nem lehet szó a pápai járásbíróság épületének építéséről, J mert a kormány tervei szerint minden felesleg a honvédelem fejlesztésére fordítatik, költségvetési fedezet pedig ilyen célra nincsen. Pápai bíróság építéséről csak 3—4 év múlva lehet szó, mert még azt megelőzőleg, két bíróságot kell felépíteni a kormánynak. Kereszt a városházán Ma annyira szeretnek egyesek kereszténységükre hivatkozni és minden cselekedetüket a kereszténység jelzőjével felékesíteni, de ezek közül egynek sem jut eszébe, hogy kereszténységének láthatóan is bizonyítékát adja. Az ország városainak nagy részében már a hivatalos helyeken, a városok közgyűlési termében ott függ a kereszt, hogy hirdesse a világ előtt a magyarságnak Krisztushoz való tartozandóságát. Pápán még eddig senkinek sem jutott eszébe, hogy hiányolja, miért nincsen a város közgyűlési termében a kereszt kifüggesztve. Nemcsak szimbólumot akarunk ezáltal, hanem azt szeretnénk, ha Pápa város közgyűlési termében kifüggesztendő kereszt, a lelkek kereszténységét juttatná kifejezésre és mindig látható bizonyítéka volna annak, hogy e város lakossága keresztény, Krisztus hivő, nemcsak jelszavakban, hanem szívében, lelkében és ezen Krisztus iránti hódolatát nemcsak azzal mutatja ki, hogy egyéni céljainak elérése végett burkolódzik a kereszténység köpönyege alá, hanem ott akarja látni kereszténységének fenséges jelét, a keresztet hivatalos tanácskozásai alkalmával is, mikor a város ügyeit tárgyalják, hogy ez a kereszt legyen útmutatója a város parlamentjének hivatalos ténykedései alkalmával. Mi sem vagyunk rosszabbak más magyar városnál, mi is vagyunk annyira keresztények mint az ország bármely városa és ezt juttassuk kifejezésre azáltal, hogy a keresztet kifüggesztjük a város közgyűlési te mében.