Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)
1937-01-10 / 2. szám
Szilveszteri csatangolás Nézzünk körül ez idén is, hogy mulatott Pápa\ Szilveszter estély én, ki hogyan búcsúzik a szomorú emlékű 1936-tól. — Az élet későn kezdődik a vendéglők és kávésok ünnepi külsőben várják vendégeiket, az asztalok üresek, egy két korai szilveszterező készitgeti csupán a talajt a nagyobb műveletre. Az utcák kihaltak egypár lézengő ritter töri a fejét, hogy hol köszöntse az uj évet. A báltermek konganak az ürességtől, legfeljebb a rendezők és pincérek szaladgálnak szörnyen idegesen fel-alá, igyekeznek mindent a legjobban elrendezni, ami legtöbbször fordítva sikerül, de ez nem baj fő hogy a további sikerüljön. — Kilenc után megindul az élet, az utcán estélyi ruhás hölgyek tűnnek fel, hosszú ruhájukkal vigan söprik a pápai utcát, amire ez igazán ráfér. A hölgyek oldalán az elmaradhatatlan mamák, egyeseknél a hangulatot előre biztositö bősz lovag sem hiányzik. jó ilyenkor az elővigyázatosság. — Megélénkül az élet a Kaszinó, Loyd és Legényegylet helyiségei megtelnek, mindenki körülnéz és keresi a magának való társaságot, egyesek csalódottan kénytelenek megállapítani, hogy éppen az, kire legjobban számítottak nem jelent meg. De sebaj majd csak lesz valahogy! A vendéglők és kávéházak is megtelnek, egy rövid óra alatt minden asztal foglalva, nehezebbé válik a levegő, a gőzpárák és füst nehéz jellegekben igyekszik magának a tisztultabb légkörben utat keresni. A táncos helyiségekben megindul a tánc, a fiatalság önfeledten adja át magát a tánc örömeinek, viszont a mamák kritiKus szemekkel vizsgálják a ruhákat és fejüket összedugva mondják el egymásnak megszívlelendő észrevételeiket. Ezalatt a papák sürüen tekintenek a pohár fenekére, hogy a kedvező hangulatot az uj évre előkészítsék. — Elkövetkezik éjfé!, mindenki áhítattal várja a vilanyok elsötétedését, de bekövetkezik az uj év első csalódása, a villanyok rendithetetlenül égnek tovább, a város ez esetben gavallér; akkor is világit, ha senki sem kívánja. — Itt-ott elkésve bár felhallatszik egy kimúlásra ítélt malac visítása, az arcok felderülnek, a levegő telve jókivánatokkal, talán ez esetben a legtöbbje szívből jövő ? — Az uj\év beköszöntésével körülnézünk, kik hogyan szórakoznak Pápán. Az asztalokon borok, elvétve egy-egy pezsgős üveg durranása is hallható, de inkább az olcóbb italoknak van helye. Újévi malac eresztés csak egy helyen volt, a malacok 16—20 pengős áraikkal igen rátartiak lettek az idénre. Az egyszer nekik is jól megy és ők is disznók lehetnek. — Több helyen megfordulva szemünkbe tűnik, hogy nem látjuk a fiatalságot, a lányok és fiatalemberek eltűntek, a helyzetet a fiatal asszonyok és férjeik uralják. Mi van a fiatalsággal ? Nem hihetjük, hogy a híresen szép pápai leányok ne bírnák ki az annyira előretörő asszonyok konkurenciáját, vagy talán szolid családi keretek közt igyekeznek gavalléraik állhatatosságát biztosítani. Igazuk van! A fiatalemberek is jobban jönnek ki, mert egyébként is sovány pénztárcájuk nem apad ki, a vendéglátó mamák bőségesen gondoskodnak a fiatalságban lelket tartó ételekről és italokról. A nyilvánosság hadd legyen \ az asszonyoké, a férjek ha unottan is, mégis igyekeznek a szórakoztató szerepét betölteni. — A hangulat sovány, sokan elvonulnak otthoni magányukba, akik pedig máshol keresik a szórakozást éjfélutáni 3 óra tájban a jólmulatottság érzésévei térnek haza. A hajnali órákban elhalt az élet, Pápa nyugovóra tért, hogy a felkelés után megkezdje az 1937 egyhangú napjainak robotját. SZŰCSI A járásbíróság mult évi ügyforgalma Apápai kir. járásbíróság összeállította az elmúlt évi ügyforgalmának statisztikai adatait, melyet volt alkalmunk betekinteni. A statisztikai adatokat az alábbiakban közöljük és ezekből hü képet kaphatunk a pápai járás egész életéről. A járásbíróság ügyforgalma valami keveset csökkent, ugyanis az 1935. évi 6334 ügydarabbal szemben az 1936. évben csupán 6191 ügy darab érkezett. A polgári perek s-záma emelkedett, mert az 1935. évi 632 perrel szemben az elmúlt évben a perek száma 748 volt, ebből Ítélettel nyert befejezést 520, itt is az emelkedés 35. Ez a gazdasági viszonyok valami kevés javulására enged következtetni. A helyzet javulását bizonyltja, hogy a végrehajtások száma is csökkent, itt a csökkenés már lényegesnek mondható, mert míg 1935. évben 971 végrehajtás volt, az 1936-ban pedig csak 683. A hagyatéki ügyek száma 339 volt. Sajnálatos eset, hogy a büntető ügyek száma emelkedett. A közölt statisztikai adatokból ugyan tiszta képet nem kaphatunk, mert a nagyobb büneselek a törvényszék hatáskörében tartoznak, úgy azokat ezen adatok nem foglalják magukban. A büntető ügyek száma 1113 volt, 67-el több, mint az előző évben. Ezek közül ítélettel nyert befejezést 286, mig a többi vádelejtéssel, vagy egyébb módon ért véget. A legszomorúbb jelenség, hogy a fiatalkorúak bűnesetei is szaporodtak, míg az 1935. évben 98 addig az 1936-ban 120 fiatalkorúak elleni büntető eljárás indult. A telekkönyvi tigydarabok száma 8720-ról 9825-re emelkedett. A váltófizetési meghagyások száma 143-ról I63-ra növekedett. A kibocsájtott fizetési meghagyások száma lényegében ugyanaz, mint az előző évben, ilyent kibocsájtott a járásbíróság 2116-ot, a csökkenés 2. Kereset beérkezett 625, 38-al több ! mint 1935-ben. Vagyontalan halálesetfelvétel 479 érkezett. Az ügyforgalmat az elnökön kívül 2 bíró látja el. A legkényesebb ízlést is kielégítik LÖRINCZ úriszabó , speciális készítményei PAPA, DEÁK UTCA 1, Az úriközönség kedvelt szabója. 6 Tudja e On, howan lehet könnyen vagyont szerezni? Váltson törzsbetétet a Pápai Keresztény Önsegélyző és hitelszövetkezetnél Korvin-u. 3. amely 1937. év január hó l-vel megalakítja a XXVI. évtársulatát. (Három- és öt éves időtartammal.) Már heti 50 filléres befizetéssel is 130 P-t gyűjthet magának. Tetszésszerinti törzsbetét jegyezhető. A törzsbetétek havi részletben is törleszthetők: A jegyzett törzsbetétek arányába kölcsön igényelhető. Bővebb felvilágosítás nyerhető az üzlefö?ák alatt: kedden, pénteken és vasa nap délelőtt 3-12 óráig. S 485 Báli naptár január. 9.: Ev. Énekkar „ „ A Pápai Városi Nőiipariskola (Kaszinó) 10. Iparos Dalkör táncmulatsága (Griff szálló) 16. Ipartestületi Bál 16. Pápai Onk. Tűzoltó Testület bálja (Schwarcz vendéglő.) „ 30.: Loyd Bál február. 1. Pápai Összvasutasok bálja. „ 16. : Kárpát Dalkör Bálja. Eljegyzés. Széptóth Gizella oki. tanítónő Pápa és Ács József oki. kántortanító Ősi, jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Konvent gyűlés. Az Emericana konventje f. hó 13-án este fél 9 órakor tartja havi szokásos összejövetelét. Előadó dr. Sulyok Dezső orszgy. képviselő. Közgyűlés. A pápai Belvárosi Katolikus Kör január 17-én, vasárnap délután 3 órakor tartja saját helyiségeiben közgyűlését. Határozatképtelenség esetén a közgyűlés 24-én lesz megtartva. mm Tanszéket kap a városrendezés. A Magyar Városok Országos Szövetsége feliratot intézett a kultuszminiszterhez, hogy az egyetemen állítsanak városépítési és városrendezési tanszéket. A miniszter a feliratot elfogadia és kijelentette, hogy e kérdéssel az egyetemi tanulmányi rend reformjának során fog foglalkozni. Újév a Ker. Munkásegyesületben. Újév napján hagyományos újévi üdvözlésre gyűlt össze a Ker. Munkásegyesület, a Ker.-szoc. Párt és a szakegyesületek vezető emberei és több tag. Az egybegyűltekhez Schneider Géza intézett beszédet. Eszmeileg és tartalmilag éri ékes beszéde felölelte a tovatűnt esztendő főbb eseményeit, élénk színekkel festette a gazdasági lerongyolódás okait és éles szemmel rajzolta meg a kibontakozás felé vezető útat. Szalay Lajos kerületi titkár a kül- és belpolitikai helyzet alakulását ismertetette a párt tagjaival és arra kérte a ker.-szoc. eszmének minden igaz hivét, tartsanak össze e válságos, nehéz időben Kölcsönös újévi jókivánatok után fejeződött be a kedves, meghitt összejövetel. Bálokra, mulatságokra termeimet ingyenesen bocsájtom az egyesületek rendelkezésére. Finom fajborok, kitűnő konyha! Szives pártfogást kér Németh György vendéglős.