Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)
1937-03-07 / 10. szám
1937 március 7 PAPA ÉS VIDÉKE 3 Szent misszió. P. Markó Marcell és P. Hudák Polikárp ferences atyák febr. 13—20 ig Pápocon, 21—28-ig pedig Rábakecölben tartottak sok kegyelemben gazdag szent missziót. Lelkigyakorlat a pápai rk. urinők számára folyó hó 10-én, szerdán d. u. 5 órakor kezdődik az irg. nővérek intézetében. A következő napokon 8 11., 12. és 13-án reggel órakor szentmise, utána konferencia, délután pedig 3 és 5 órakor lesz szentbeszéd. E két utóbbi beszéd a tornateremben. A város összes rk. intelligens hölgyeit testvéri szeretettel hivja és várja az urinők kongregációja vezetősége. Az Emericana pépai conventje március 10-én, szerdán délután fél 6 órakor a Kat. Kör helyiségében ülést tart. Előadó Kara József káplán. HÖFLg keztyüs tavaszi jelentés® Igazgatói kinevezés. Dreisziger József tapolcafői rk. kántortanító nemrégiben igazgatói kinevezésben részesült. A megyéspüspök kitüntető iratát Szentgyörgyi Ignác ker. esperes tánfelügyelő nyújtotta át. A meleg ünneplésben részesített új igazgatót Vörös József plébános és Peti Sándor ref. tanító is köszöntötte. A család és az iskola címen az elmúlt hétfőn a Közművelődési Egyesületben Landay Sándor áll. tanítóképző int. tanár tartott érdekfeszítő előadást a termet zsúfolásig megtöltő közönség előtt. Rendkívüli városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete f. hó 4- én d. u. 3 órakor rendkívüli közgyűlést tartott dr. Uzonyi Kálmán h. polgármester elnökletével. A közgyűlés tárgysorozatán csak egy pont szerepelt, az építendő Vas féle ház utcavonalának megállapítása. A közgyűlés a polgármesteri javaslatnak megfelelően az utcavonalat a postapalotával egy vonalban állapította meg. Szimfonikus zenekari hangverseny. A Közművelődési Egyesület utolsó hangversenyén márc. 8 án hétfőn este 8 órakor a vidék íegjobb legnagyobb zenekara a Győri Zeneegylet 50 tagú zenekara szerepel a Jókai Mozgóban a győri Katona Zenekar együttesével. A pápai Jókai-kör f. hó 7 én, vasátnap d. u. 6 órakor dr. Lukcsics József prelá uckanonok, egyetemi tanár és Hunyady Sándor iró (Budabest) közreműködésével a Nőnevelőintézet dísz'ermében előadó-ülést tart. Az előadó-ülésre a kör összes t. tagjait és az érdeklődő közönséget tisztelettel meghívja az Elnökség. Az A. C. kulturális szakosztálya keretében rendezett emericánás IV. böjti előadás az elmúlt csütörtökön Sinkó Mici oki. tanítónőnek nagy tetszést kiváltó szép szavalatával vette kezdetét. Utána dr. Friml Jenő főorvos feszült figyelemmel kisért előadásban ismertette a manapság oly gyakori rákbetegség okait és mibenlétét és sok hasznos tudnivalóval bővítette a hallgatóság erre vonatkozó ismereteit. Majd Orbán József káplán a szociáldemokrácia történelmi fejlődéséről és nemzetközi jellegűvé való növekedésének okairól beszélt nagyon érdekesen s utalt XIII. Leó és X. Pius pápáknak szociális kérdéssel foglalkozó enciklikáira, melyek a katoltkusság irányítói e kérdésben. A két előadás között Köcsky Lászió és ifj. Tocsik Antal zeneszámában gyönyörködött a közönség. Kara József emericánás lelkész megköszönve a közreműködők szívességét, bejelentette, hogy a legközelebbi és egyben utolsó böjti est a hölgyek lelkigyakorlata miatt 2 hét múlva, f. hó 18-án lesz fél 7 órai kezdettel a bencés gimn. tornatermében 33 százalékos kedvezménnyel lehet utazni a Bécsi Tavaszi Nemzetközi Vásárra. Felvilágosítást nyújt a Pápai Leszámitolóbanknál levő MÁV Hivatalos Meneíjegyiroda. — Az uj harisnya színek 3 Társasvacsora a Belvárosi Kat. Körben. A Kat. Kör elnöksége elhatározta, hogy a köri élet élénkebbé és beisőségesebbé tétele végett minden hónap első szombatján lársasvacsorát rendez. Az első vacsora f. hó 6 án este 8 órakor lesz a Kaf. Kör helyiségeiben. A vacsorán felszólal Gábriel Gotthárd győri bencés tanár is, a győri Kat. Kör elnöke, aki a győri Kát. Kör szervezetét, éleiét és működését ismerteti. A vacsorára jelentkezni lehet a Kat. Kör gondnokánál, Dömösi Istvánnál. Az elnökség felkéri a tagokat és az érdeklődőket, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a vacsorán. Eltörlik az autók kövezet-, hidés sorompóvámját. Az iparügyi miniszter a tavasz folyamán rendeletileg eltörlik az autósokat terhelő kövezet- és sorompóvámokat. Ez a rendelet nem csak az autósokat szabadítja meg egy jelentős kiadástól, hanem a városok közti idegenforgalmat is nagyban növeli. A rendelettervezet rövid időn belül elkészül. Az érdekellek nagy örömmel várják a rendelet érvénybelépését. íját helyesen ápolja, mindig örömét leli benne. Sakkverseny Pápa város bajnokságáért. A versenyt a Pápai Sakkör rendezi, melyre egyleten kívüli és minden pápai lakos nevezhet. Nevezni márc. 7-én déli 12 óráig lehet, amikor a sorsolás is meg lesz tartva Nevezési dij 50 fillér. A verseny dijai: I. dij Pápa város dija, II. Perutz-szövőgyár, III. Leipnikszövőgyár, IV. Urikaszinó, V. dr. Kis Gábor könyvkereskedő, VI. Saudek Miksa divatárukereskedő cég, VII. dij Koréin füszernagykereskedő cég dija. 50%-os menetkedvezmény Budapestre. A március 17—22 között Budapesten rendezendő Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Tenyészáüatvásár alkalmával 1 30 P igazolvány váüása mellett félárú menettérti jeggyel utazhatunk Budapestre. A kedvezmény igénybevehető az odautazásra március h5 11-ének 0 órájától márc. 22-ének 9 órájáig, a visszautazásra március 17-ének 16 órájától március 31-ének 24 órájáig. Az igazolványok és vasúti jegyek a MÁV Hivatalos Menetjegyirodájában, Pápa, Fő-utca 25. (Leszámítólóbankban) kaphatók. liW^iiKIIHnHM. Napbarnított és narancs vörös színek már mintüen minőségben kaphatók! Közgyűlés. A Pápai Sport Egyesület február hő 28-án, vasárnap d. u. tartotta 58-ik tisztújító közgyűlését. A gyűlést dr. Fürst Sándor elnö* megnyitója után vitéz Kovács Lajos titkár részletes jelentése vezette be, amelynek elhangzása u'án Varga József pénztáros a zárszámadást és költségelőirányzatot ismertette. A jelentések szerint az egyesület a súlyos gazdasági viszonyok ellenére is igen eredményes spolbeli és társadalmi tevékenységet tudott az 1936-bsn kifejteni. Dr. Bensőn Tamás áthelyezése folytán megüresedett háznagyi tisztségre dr. Kolbe Lajos főorvost, tenisz szakosztályvezetői "tisztségre pedig Kovács Andor ker. előadót választotta meg a közgyűlés. Legszebb, legolcsóbb névjegyet, levélpapírt,üzleti és egyéb nyomtatványt szállít a Keresztény Nemzeti Nyomda, PApa, Cs&ky-u. 21. „Halászó Maeska utcája" Őszintén megvallom, nem én találtam ki ezt a furcsa címet. Egy díjnyertes és divatos regény címlapjáról plagizáltam. Ez a cím olyan találó, — nem ugyan a kérdéses regény címéül, — a pápai utcákra és utakra, hogyha nem ezt tettem volna csevegésem homlokára, talán bele is betegedtem volna. Hála a késői tél utolsó dühének, sár és víz van nálunk elég. Nem tudom, hogy ebben a pápai cirmosok halásznak-e, vagy nem, de hiszen ez nem is lényeges. Szomorú valóság azonban az, hogy ha egy kis csapadék lep meg bennünket, nemcsak a külteleki, hanem a belvárosi utcák is olyan sárkásával vannak fedve, hogy az embernek elmegy a kedve az élettől is. Nem akarom a t. várost szidni, mert hiszen el kell ismernem, hogy az utóbbi években sok jóindulattal vette pártfogásba a kicsorbult pápai utakat. Csendes szemrehányással meg kell azonban állapítanom," hogy ez a foltozó munka nem elég. Hiába visznek követ olyan utakra, ahol az úttest alapja végleg eltűnt a mohó anyaföldben. Felesleges pénzkidobás. Ennek csak látszatja van, de eredménye nincsen. Nem akarok kákán bogot keresni. Nem akarok olyan eszményi állapotokat követelni, hogy Pápán ne let gyen sár, ha esik az eső, vagy olvad a hó. Ha porunk van — az pedig van örök ártalmára a gyenge tüdőknek —, akkor sárnak is kell lenni. De sártengernek és hullámzó ezer-tó országnak, nem feltétlenül. Menjen csak ki bárki a Felső hosszu-utca végére most a márciusi napokban. Lát ott mindent. Vizet, sártengert, hajladozó nádakat, de utat azt nem. Legfeljebb csak elképzelheti, hogy nyáron merre lehetett az út; Van ott ugyanis két árok és a két árok között mégsincs annyi víz, mint az árkokban. Tudnék ugyan még egypár helyet ajánlani a kételkedőknek, de ha felsorolnám, akkor nagyon hosszú lenne ez a vasárnapi levél. Mást ajánlok ehelyett. Ezt az ajánlatomat azonban a t. városhoz adresszálom. Dolgozzanak ki egy városrendezési tervet az utcák megjavítására, í 11. építésére és a költségvetési kereteken belül valósítsák is ezt meg. Ne kelljen a szegény pápai polgárnak bokáig sülyedni a vendégmarasztaló sárban és legyünk tekintettel a pápai cirmosokra is, mert azoknak köztudomásúlag nem a halászás a főfoglalkozásuk, hanem az egérfogás. . , Nem igaz? KorSc. irtnTt VTAr-r.-^-ü "jf 1^ "HTiiflifijJMWilimi Afus—AH datolyaszőlő, amerikai mogyoró és fajgyümöfcsök termesztésére felvilágosításokkal szolgál, valamint megrendeléseket felvesz Dömösi István Fő tér 23. . és