Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)

1937-08-01 / 31. szám

Magyar zászló lobog Helligenkreuz-ban A mult szombat hajnalán éles kürtszó hasított bele a pályauvar megszokott rendjébe. A bencés cserkészcsapat kürtöse fújta a Gene­ral Marsod. A vonat megindult. A mamák és papák lobogtatták ken­dőiket, néhol mintha könnyeket lát­tam volna csillogni a szemekben ... A könnyezők inkább a perroron álltak, a fiúk szemében izgalom ült, müyen is lehet, az a legtöbbjük előtt ismeretien Ausztria. Sopronban már föltűnt, hogy ma­gyar és német nyelvűek az utca­nevek és az üzletek felírásai. Körül­sétáltunk a városban és megcso­dál ük a hősi kapu kilátótornyáról a civitas fidelissima szép vidékét, majd az utazás és a várakozás iz­galmait foglalkozással kötöttük le. Kár volt. Ujabb izgalom következett. Az osztrák vonatkísérő kijelentette, hogy e teherkocsit lekapcsolok, tessék mindent kiszállítani. No ez szép lesz, a kéményt, kere­kes mozgókonyhát, a mázsás szer­ládákat ugyan melyik ablakon csusztassuk te a HL o. kocsiba; talán arra gondoltak, hogy szedjük le a wagon tetejét, s azon kérésziül szállítsuk át tábori életünk és kényelmünk alapjait? E romantikus megoldás helyett a parancsnokság élénken tiltakozott a teherkocsi lekapcsolása ellen, ha az egyik tiszt kifogyott az argumentu­mokból. a másik rákezdte: das isi unmftglich ... Az erőteljes fellépés­nek meg lett az eredménye, a vonat­kísérő határozottan kijelentette: a kocsi jöhet. Ekkor azonban hirielen odakapott, hol fészkel az agy: es gibt im Baden keine Lokomoíive, amely mellékvágányra tolja a teher­kocsit. Gyengéden megnyugtattuk, hogy ha csak ez a baj, majd elin­tézzük mi a dolgot kézi erővel. Végre elindultunk a határ felé. Az egyik újonc roppant kiváncsian érdeklődik, tiszt ur kérem, milyen az az országhatár, valami nagy fal? Hát valami olyasféle, szakadt ki hirtelen a válasz a meglepődöit tiszt úrból. Ettől kezdve kis ujjon­cunk el nem mozdult az ablak mellől, leste a kínai nagy falat. A többiek harci dalukat énekelték: österrcichbe kéne menni, rudszalámit kéne vinni... A régi magyar határ nál egy pillanatra elhalkult az ének, összeszorult a szívünk, majd valaki nagyon halkan eikezdie dúdolni : Elindultam szép hazámbuí, hires kis Magyarors2ágbui, visszanéznem fél utambul, szememből e könny kicsordul. Ití lopakodtak valaha a íalpasok, itt vágíatíak az Ocskai huszárok. . . Bádenben meglepetésünkre maga a vonat mozdonya lökte át mellék­vágányra teherkocsinkat. Az állomáson vendéglátó gazdánk, a heiligenkreuzi apátság nevében P. Cornelius várt bennünket egy szekérrel. Ő is meghökkent fölsze­relésünk láttára. Az osztrák cser­készek ugyanis inkább ntozgó tábo­rokat rendeznek ezéri kis sátrakat visznek, csajkában főznek, P. Cor­nelius rohant a telefonhoz, rendelt nagy teherautói; a kicsiket felrakjuk a szekérre s útnak boc§ájtoUuk őket. 6 öreg ott maradt a wagonban, hogy angyali könnyedséggel átra­kód jon a megjelölendő teherautóra. A többiek gyalog vigtunk neki a 13 km-es útnak. Bádenben kürtszó mellett vonultunk végig a fürdők, villák, sörözők közönsége alaposan megbámult bennünket. A házak felett zászló lengett, az ablakokban már elkészítve álltsk a gyertyák, es!e Kivilágítás lesz, Dollfuszt 3 éve gyilkolták meg Mssíroztunk tovább, begyen föl, hegyről le. P. Cornelius nagyon jól gyalogolt, néha bizony meg kellett feszíteni erőnket, hogy a magyar becsület kárí ne szenvedjen. Fél 7-kor megérkeztünk tábor­helyünkre, a szekeresek és autósok már kicsomagollak a ládákból. Egy domb és úgynevezett Schulmeisíer­kegel tetején vagyunk. Köröskörül tagok fenyvesekkel, közöttük gyö­nyörű fű, zöld szőnyegként húzódó útak. Délre, 15 percnyire a falu Heiligenkreuz. Alighogy körülnéztünk, már állt táborunk közepén a kereszt, köréje gyülíünk, honalapításunk első ténye a kereszt állítás és imádság. Azután lázas tempóban csattogni kezdtek a csákányok és tönkötök a szorgos kezekben, mert viharfelhők gomolyoglak. A kocsik lerohantak a Stiftbe a szalmakazlak­hoz 42 üres szalmazsákkal. Hej, ha az a szalmakazal nem lett volna átázva. . D* akkor meg mit em hiszem, hogy megemlegetjük ezt a szalmazsák tömést. Kérdeztük a majorost, tatén akad valahol száraz szalma is. Hicr isi kein. Mii voíí mit tennünk, körülszaglásztuk a kazlat, az oldafa másfél m. magas­ságban száraz volt. Onnan kellett szin!e szálanként kihúzkodni. A tiszt úr emlékezeit valami szerszámra, amit ily esetekben szép Magyar­országban használni szoktak, a fiúk szerint ezt vonyogónak hívják. Me­részen bement a Mayehof ba: vielleicht habén sie einen Stock mit so grossen Hacken, magyarázott kézzel-lábbal. A majoros csak a vállát vonogatta, végre is hajlandó volt az istállóból 2 villa fajta szerszámot adni, de ez nem sokat használt, így inkább kézzel dolgoztunk. Ds volt is mit k szedni a kezünkből vasárnap, te-e voltunk apró szaimadíszekkel. A kicsik önfeláldozóan húzták, tömték a szalmát, P. Cornelius is ietéva reverendájái, közéjük állt, de hiába sietiünk, az eső nem könyörüli rajiunk, csepegett csepeged, mintha azzal bosszantott volna, no most mutassátok meg, mit tudtok I Meg is mutattuk, ami zsák már meg volt tömve, a környező bodza-bokrok alá rejtettük, az egyik Hanzit meg elküldtük a Zageiba, hogy futólépés­ben hozzon segítséget, mert külön­ben, Sapperlot nem lesz ma se alvás, se szalmazsák; hát jöttek is negyedóra múlva futólépésben a nagyok. Úgy látszik megijedíek, hogy mi kint maradunk a kazal alatt. Még 10 zsákot úgy félig­meddig megtöltöttünk, azután kivon­tattunk a Mayerhofból egy szekeret, rá a 40 zsákot s hórukk gyorsan a táborba, mert már nem csepegett, hanem tisztességesen rázendített az osztrák eső. Közben a szalmazsákok fele ledőlt, az egyik lőcsöt meg úgy kellett támogatni egész úton, végül mégiscsak megérkeztünk; csak a legfelső szalmazsákok voltak átázva, ezeket a tisztikar magára vállalta. Az volt a szerencsénk, hogy éjfélig esett az eső, t. i. ez itt annyit jelent, hogy kellemesen meleg az éjtszaka. Tegnap például nem esett az éjjel, így mindjárt érezlük, hogy hidegebb van. Eladó Portál üvegekkel és roílókkal aug. 10-ére Raidl F. cég divatcsarnokában, g legetnénk még évek nmlva is, mert Az első éjtszaka úgy aludtunk, mint a b .. .. Reggel napsütésre ébredtünk. Nemcsak a nap ragyo­gott, a kedélyek is fölmelegedtek, hol itt egyik, hol a másik sáíor körül hangzott fel a jóízű kacagás egész nap folyamán, mikor az előző nap eseményeit elevenítették fel a fiuk. Folyt a munka, a kereszt mel­lett leástuk a 12 m-es zászlórudat, melynek tetején reggeltől estig lobog­tatja-csókolja az osztrák szél a ma­gyar lobogós. Ha megyünk a faluba bevásárolni, vagy a Saítelbachba fürdeni, vissza­vissza nézünk erre a lobogóra. És büszkék vagyunk, mert szép a íábo­runk, gyönyörű székely kapuja van, nagyon ízléses oltára, igen prak ikus konyhája, ezt különösen megcsodál­ják az osztrákok, majd minden órában jön egy-egy látogató. Érdemes volna a fiúkról, meg német társalgásukról írni. Nos, majd legközelebb. Addig is nyugodtan gondolhatnak ránk a kedves szülők és a cserkészek barátai, valameny­nyie-i nagyon jól érezzük magunkat, eddig nem hoztunk szégyent a ma­gyar névre. Megrúgta a ló. Baríi János 19 éves gazdasági cseléd f. hó 24 én a délelőtt folyamán á lovakkal foglala­toskodott. Az egyik lő kirúgott és Bartinak jobb lábát érve azt eltörte. Beszállították az Irgalmas kórházba, ahol ápolják. A „Mezőgazdaság" július 15 i száma több apróbb aktuális ismeret­terjesztő cikk mellett a mezőgazda­sági üzemben lehető költségcsökken­tést tárgyalja, ismerteti a magyar műtrágyagyártást, a homoki takar mánynövények, s a lucerna termelé­sével foglalkozik. A lapot számtalan rajz mellett nagy számú művészi fénykép díszíti. A dúsun illusztrált szaklapból a Mezőgazdaság kiadó­hivatala, Budapest, V., Vécsey u. 4. 1.5/a. egy alkalommal díjtalanul küld mutatványszámot. Véletlenül drótot nyelt. Piíler Katalin a Foris temetkezési vállalat háztartási alkalmazottja koszorú kö­tés kö ben egy kis dió'ot nyeli. Az Irgalmas kórházban részdsítették első segélyben Állapota nem súlyos. dr imád iUBUi 2—Ma

Next

/
Thumbnails
Contents