Pápa és Vidéke, 34. évfolyam 1-52. sz. (1937)
1937-05-30 / 22. szám
Deficitmentes a városi zárszámadás mesteri javaslattal szemben 70 p. kegydíjat állapított meg a közgyűlés. Özv Nagy Ignácné 3 havi fizetés kiutalása, Lipót István kegydij megállapítása iránti kérelmet a közgyűlés elutasította. Gyenese Gyula v. javadalmi hivatalfőnök kegydíj megállapítása iránti kérelme nagyobb vitát váltott ki. A polgármesteri elutasító javaslattal szemben vitéz Karcsay Béla és dr. Csarmasz Ferenc a kegydíj megállapítását kérték dr. Hoffner Sándor a jogügyi bizottság javaslatát ismertette és végül a képviselőtestület az ügyet újabb előkészítés végett levette a napirendről. Ezután a közgyűlés még egypár jelentéktelen ügyet tárgyalt le, itt-ott felszólalások is hangzottak el. A közgyűlés hat óra után ért véget. A villamostelep mult évi működése A pápai villamostelep az elmúlt év folyamán érte el 33.évi fenálíási évét. A villamostelep az elmúlt hét folyamán tartott felügyelő bizottsági ülésen terjesztették elő az elmúlt év gazdálkodására vonatkozó jelentését, amely áz elmúlt évekhez hasonlóan ez alkalommal is fejlődést mutat fel. A viílamostelep az elmúlt év folyamán 101 drb. világítási és 4 drb. ipari fogyasztót kapcsolt be. A világítási fogyasztók száma 1936-ban volt 3216, az ipari fogyasztóké 117. Háztartási áram fogyasztást 33 an vesznek igénybe. A közvilágítási berendezés is bővült az elmúlt év folyamán, ugyanis 107 drb. uj lámpát szereltek fel az áramvásárlás óta. Az 1936 évben a Jókai utcában lett felszerelve 8 drb. új uícalámpa az úttest közepén. A fogyasztók megszerzése végett a vezeték hálózat 469 méterrelt bővült. Növekedett a villanytelep bevétele is, ez az emelkedés a folyó év negyedében még fokozódott. A villamos mű az elmúlt évben készpénzben és közvilágítási áramszolgálatában a városnak 82 430 pengőt jövedelmezett, wwwwwwwwwwwww A legújabb divatú női és férfi bőröv különlegességek nagy választékban kaphatók a győri böröndösnél Pápa, Kossuth L.-u. 22. 4 Rendelésre is készítünk! A város vezetősége az elmúlt héten bocsájtotta ki a mult évi gazdálkodásának zárszámadását. Ez a zárszámadás az 1927 év óta az első, amely nem mutat fel hiányt, ami Hamuth János polgármester célszerű és előrelátó gazdálkodásának az érdeme. Mindenki előtt ismertek voltak azok a nehézségek amelyekkel a város küzdött, ezek most megszűntek, jóllehet még mindig elég súlyos a helyzet, azonban bízni lehet benne, hogy ezen vonalvezetés mellett a még fennálló bajok is elfognak múlni. A város bevételénél 23.919 pengő többlet mutatkozik az előirányzottnál, jóllehet egyes bevételi források csökkentek. Csökkenés mutatkozik a községi pótadónál, a borfogyasztási adónál, a helypénzjövedeíemnél és egyes kisebb jövedelmeknél. A csökkenés oka a zárszámadás szerint a pótadónál az adóalap leszállítása, a többieknél a kisebb forgalom. Ezzel szemben emelkedtek a húsfogyasziási adó, forgalmi adó részesedés, ingatlan átruházási illeték, kereseti adó, vámjövedelem és vízvezeték szerelésből származó bevételek. A kiadásoknál valami csekély emelkedés mutatkozik, amik a bevételek emelkedésének a következményei. í A város vezetősége az elmúlt év folyamán is folytatta az előírt városfejlesztési programot, csupán az útépítési programm nem valósult meg teljes egészében, mert az erre szánt összeg jelentős részét a már elkéA Belvárosi Kat. Városszerte köztudomásúvá vált egyes Kat. Köri tagoknak azon akciója, hogy a Kör tulajdonát képező Pápa és Vidékét a jelenlegi szerkesztőség irányítása alól kivegyék és a lap szellemi vezetőségében az eddig követett iránnyal ellentétes szellemet vezessenek be. A lap eddigi irányával szemben helyezkedők a dolgot oda fejlesztették, hogy rendkívüli közgyűlés összehívása vált szükségessé, mely közgyűlés volt hivatva dönteni a felmerüli vitában. Németh József apát-plébános, a Kör elnöke folyó hó 23-ára hívta össze a közgyűlést, az elnöklést a közgyűlés hozzájárulásával átadta dr. Dobrovich Ágoston bencés igazgatónak, ki azt mindkét tábor megelégedésére vezette le. A beérkezett fellebbezés és javaslat ismertetése után dr. Nagy György, a lap felelős szerkesztője ismertette a kérdés történelmi előzményeit, szült repülőtéri építkezés vette igénybe. Az elmúlt év folyamán elsőrendű feladatát képezte a város vezetőségének, hogy terhes tartozásaira törlesztéseket eszközöljön, a kamatokat pedig pontosan fizesse. Az 1936 évben a város tartozásaira összesen 165 230 85 pengő fizetés történt, ebből tőketörlesztés 105.701 37 pengő, kamat 59.595*98 pengő ami még mindig elég súlyossá teszi a város anyagi helyzetét. Hamuth János polgármester lelkiismereíes gazdálkodásának tulajdonítható, hogy polgármestersége alatt több mint 420 ezer pengő adósságot fizetett le és emellet kamatokra is több mint 267 ezer pengőt fizetett le. A város tiszta vagyona is növekedett az elmúlt évben, jóllehet egyes hasznothajtó ingatlanok értékét a jövedelem csökkenés miatt ugyancsak csökkenteni kellett. A tiszta vagyon emelkedés 16 857-17 pengő. Lényegesebb beruházást a város a következőkben eszközölt; megépítette a repülőteret, az utak utak építését és jókarban tartását folytatta, a város épületeit javítatta, aszfalt gyalog járdákat létesített és egyes utcákat csatornáztatott. Mindezekre a ! munkálatokra több mint 81 ezer pengő fordíttatott. A város üzemei is nagyrészben beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, csupán a jéggyárnál mutatkozik va!ami kevés jövedelem csökkenés. Kör közgyűlése majd dr. Vathy Gábor fejtette ki a benyújtott javaslattal szembeni álláspontját és ellenjavaslatot tett. Vitéz Karcsay Bíla az ellenjavaslatok mellett szállott sikra és végül dr. Sulyok Dezső tárgyilagos hangon és megdönthetetlen érvekkel mutatta ki az ellenjavaslatok alaptalanságát és kérte a dr. Nagy György által benyújtott indítványok elfogadását. Az izgalmas közbeszólásokkal tarkított vita után elnök szavazásra tette fel a kérdést. A közgyűlés titkosan két szavazással döntött a benyújtott javaslatok fölött és nagy többséggel (49-16, 48-13) a dr. Nagy György állal benyújtott indítványokat fogadta el. A közgyűlés ezen megnyilatkozása folytán a lap szellemi irányításában változás nem történik. Az izgalmas lefolyású közgyűlés 6 órakor ért véget. Ilim Az Úrnapi körmenet a ferenceseknél. Folyó hó 30-án reggel 8 órakor ünnepélyes szentmise, utána körmenet. Jézus Szíve litánia a ferenceseknél június havában minden este fél 8 órakor. Urinők Mária-kongregációja junius 1-én, kedden d. u. 5 órakor tartja ez évi utolsó összejövetelét, amelyre szeretettel várja tagjait és vendégeket a Vezetőség. Az Emerikana pápai korporatioja má;us 29-én d. u. fél 6 órakor tisztikari ülést, május 31-én pedig f d. u. fél 6 órakor kiskáptalani ülést J tart a Belv. Kat. Kör téli helyiségé- • ben. Május 30 án, vasárnap d. e. 10 órakor a bencés templomban Te fi Deum, mely alkalommal a főtemplomi vegyeskar énekel Marton karnagy ve- zetésével. Új államtudományi doktor városunkból. A Budapesti Kir. Mdgyar Pázmány Péter Tudományegyetem folyó hó 29-én avatta „Cum laude" fokozattal az államtudományok dok- | torává Faragó Gábort, Faragó János kir. főigazgató, a Dunántuli Ref. Egyházkerület középiskolai felügyelőjének fiát. Cserkész-díszszemle és újonc- y avatás. Városunk hat cser'készcsapa s (a Corvin Mátyás, gröf Tisza István, Szent László, Zágoni Mikes Kele- . men, Maróíhy György és Búvár Kund in csapat) ezidén is együttes fogadalom- iy tételi ünnepé'yt tart. A cserkészdiszszem lével kapcsolatos fogadalomtételi ünnepély május 30-án, vasárnap d. u. 4 órakor lesz a kollégium udvarán (rossz idő esetén a bencés gimn. tornatermében). Avatóbeszédet ^ mond és az újoncavatást végzi vitéz Faragó Ede országos vezetőtiszt. Az ünnepélyre a m. t. közönséget ez úton is tisztelettel meghívja a csapatok parancsnoksága. • A jtí keret emeli a képet: ke- ^ reteztessen a Keresztény Nemzeti Nyomdában Pápa, Csáky-u. C 31., ahol olcsón ég pontosanké* || szülnek a legszebb képkeretek. Orvosi hir. Dr. Krausz Sándor v. szemklinikai tanársegéd, szemész szakorvos rendelését Pápa, Fö-u. 23. I. em. alatt megkezdte. Szembetegek részére rendel naponta délelőtt 10-12 J/ délután 3-5 ig. Ön vesz eav feke^CS fii Hl e t és m i honában vagy szabadban elkészítünk „„,.„„. " | ** _ _ _ „,„„„„ 12 jólsikerült amatőrképet amatőr áron. 3 db. útlevél vagy bármilyen célra felhasználható igazolvány kép 96 fillér. Ugyancsak remek újdonság a 6 db. különböző művészi beállítású gyermekportré-levelezőlap, amit mütermünk „Mosoly Albuma" címen készít és hoz forgalomba és sok örömet szerez minden szülőnek. Amatőrmunkák kidolgozásában is vezet l# ADATAI 1 ftj v" IXmuLAmXüwaí Kossuth L. Pápa és vidéke legnagyobb szaküzlete: ifllMKWi.AU 11 I TenyKep OSZei ut Ca 32. sz. 206