Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)
1935-04-14 / 16. szám
IZZLAP kell már a ruhába! 88 IFJ. fTERN LIPÓT PAPA, KOSSUTH-UTCA 13. szám. cégnél minden színben kapható! Az OTI választások. Most vasárnap, április 14-én ismét az urnák elé járulnak a munkások és munkaadók százezrei, hogy megválasszák az OTÍ önkormányzatának tagjait. Két nagy érdekeltség áll egymással szemközt: a Nemzeti Blokk zászlaja köré csoportosult munkaadók és munkások, a másik oldalon pedig a szociáldemokraták. A magyar társadalom előtt világos, hogy a radikális elemek igyekeznek megszerezni a legnagyobb szociális intézménynek, a Társadalombiztosító Intézetnek önkormányzatát. A polgári társadalom azonban nem fogja ölhetett kezekkel nézni és minden ereiével ösztönszerűleg is megmozdul, hogy az OTí többé a szociáldemokraták kezébe vissza ne csússzon. Az összes nemzeti alapon álló tényezők összefogtak, hogy a szociáldemokratákkal szemben az OTI önkormányzatának többségét megszerezzék. Politikai pártállásra és felekezeti különbség nélkül a polgári gondolathoz hü tényezők ősszinte elhatározással alkották meg a Nemzeti Blokkot, mely nemcsak a kerületi választmányokra, hanem a közgyűlési tagok választására is listát állított. Pápán a kézműipari, a háztartási munkaadói, szabadfoglalkozású munkaadók és a kiskereskedők, továbbá az ipari, magántisztviselők és háztartási alkalmazottak választó csoportjában lesznek választások. Ezekben a választó csoportokban a polgári társadalom jelöltjei szemben állnak a szociáldemokratákkal és a velük szövetkezett radikálisokkal. A polgári társadalomnak minden tagja, aki választójoggal bir, vagyis aki alkalmazott vagy pedig alkalmaz valakit, kell hogy gyakorolja szavazati jogát április 14-én és 15-én, hogy e nagy intézmény minden anyagi forrásával együtt csak a munkások és alkalmazottak egészségügyét szolgálja. Az OTÍ választásnál egy millió szavazó vehet részt, tehát az állam után a legnagyobb szervezet és így természetes, hogy az OTÍ választások a legnagyobb érdeklődésre tarthatnak számot. Ez a választás fogja megmutatni, hogy vájjon a nemzeti és polgári társadalom mennyire éli át a szociális intézményeknek nagy jelentőségét. Itt különösen nagy hivatás vár a magyar munkaadók s általában az összes társadalmi osztályok összefogására, hogy a Nemzeti Blokk munkaadóiés munkáslistái győztesen kerüljenek ki a szavazásból. Meggyőződésünk, hogy az általános politikai választá- ' sok után a magyar társadalom április hó 14-én és 15-én a legnagyobb szociális erőpróbának lesz a tanúja. Az OTÍ nem lehet többé a polgári társadalomellenes mozgalmak arzenálja, hanem a sok száz és száz ezer munkásnak, tisztviselőnek, kereskedősegédnek, háztartási alkalmazottnak legyen az egészségügyi védelmezője. Legyen a Társadalombiztosító Intézet a nemzeti erőknek a konzerválója, a szociális helyzet egyik gyógyítója, de semmi esetre sem lehet többé a szociáldemokrata politikai játék eszköze. M/WWWV MI ilWW Lelkigyakorlat férfiak részére. A Foederatio Emericana pápai konventje, mint minden évben, úgy az idén is lelkigyakorlatot tart a férfiak részére. A lelkigyakorlatok április 15., 16. és 17-én lesznek a bencés reálgimnáziumban este 7*7 órai kez- J dettel. A lelkigyakorlatok szónoka Boros Alán győrszentiványi plébános lesz. Az Emericana veze'ősége kéri a katolikus egyesületek férfitagjait, hogy a lelkigyakorlatokon minél nagyobb számban jelenjenek meg. Rákóczi ünnepély Pápán. Az egész ország megkapó keretek között áldozott Rákóczi halálának kétszázadik évfordulóján. Pápa város közönsége folyó hó 8-án délután 5 órakor tartotta Rákóczi-emlékünnepét a Jókai színházban, ahol a város egész társadalma bensőséges elmélyedéssel hódolt a nagy fejedelem emlékének. Az emlékünnepet Hamuth János polgármester nyitotta meg. Uiána Kis Árpád igazgató vezényletével Kéier Rákóczi-nyitinyát adta elő a pápai ref. főiskola zenekara. Az ünnepi beszédet Nóvák Öiön bencés reálgimn. tanár tartotta Szárnyaló szavaiban Rákóczit mint gyémántjellemű férfit, önzetlen hazafit és rendíthetetlen hívőt állította a hallgatóság elé. Fehér Rózsa V. é. ref. nőnevelő int. növendék a Bujdosó Rákóczi cimü balladát szavalta mély átérzéssel és finom feldolgozásban. Hatvani Lajos karnagy vezetésével a tanítóképző intézet énekkara kuruc dalokat interpretált. Az emlékünnep a Himnusz elénekíésével végződött. Nem vehet a kereskedő mértéket. Az iparosság egy fájó pontját képezte az ipartörvény 47. §-a, amely lehetővé tette, hogy a kereskedő is vállalhasson mérfék után készülőcipöés ruharendeléseket. A kézműiparosság már évek óta heves küzdelmet folytat, hogy ezen reá nézve sérelm es intézkedés hatályon kivül helyeztessék. Különösen indokolttá tette az ip&rosság ez irányú mozgalmát az a körülmény, hogy a gazdasági viszonyok folytán kereseti lehetőségei mindjobban lecsökkentek, eddigi | munkáltatóik mindinkább a kereskedőktől szerezték be szükségleteiket, mert a kereskedők nagyobb hitelt nyújthattak, mint az. iparosok. A kereskedelemügyi kormány az iparosság kérelmére egy rendeletet készített el, mely szerint a jövőben tilos kereskedőnek férfi és női ruha, cipő elkészítéséhez mértéket venni, sőt ilyen megrendelést el is fogadni. Átalakítást is csak úgy vállalhat a kereskedő, ha azt szakképzett és erre jogosult iparossal végezteti. Nem vállalhat a kereskedő javításokat sem. Az, aki ezt a rendeletet megszegi, két hónapi elzárással és 800 P-ig terjedhető pénzbirsággal sújtható. A rendelet megjelenése a közel jövőben várható. ló keret EMELI A KÉPET. KERETEZTESSE N: a Ker. Nemzeti Nyomdában PÁPA, CSÁKY-U ?C» 21. SZ I i kritika. Ez is lezajlott. Még egyszer és utoljára. Mert remélhetőleg most már csakugyan utoljára szerepelt a magyar politikai életben és ezzel levitézlett ez a választási rendszer, mely hoszszúra nyúlt létezése alatt mind kevesebb, utóbb már egyetlen érvet sem tudott felmutatni önmaga mellett, de annál többet ellene. A nyílt szavazás — melyhez senkinek nem volt már egy jó szava sem, éppúgy, mint a mutatóba mellette szerénykedő olyan titkos szavazáshoz sem, ahol a nyilt ajánlási rendszer nyiltan zártkörűvé tudja tenni az egész eljárást — több pótvizsga után az utolsón is, most már utoljára s végérvényesen megbukott. Még csak meg sem kell indokolni, miért. Annyira világos s olyan nyilvánvaló. De hogy még véletlenül se eshessék kísértésbe senki, hogy ezek után is megkegyelmezzen neki, el kell tűnnie ennek a „lélektiprásnak" mentől előbb a mult szomorú emlékei közé és helyet kell adnia egy olyan becsületes, titkos választási rendszernek, mely minden gátlástól mentesen tényleg szabad akaratnyilvánítás legyen. Az első Gömbös-kormány igérte, a másodiknak meg kell valósítania ezt. Az összeülő új parlament valóban új képet mutat majd. A képviselők jórésze kicserélődött. Ez a csere sok helyen bizonyára előnyös változást hoz, de vájjon hányan nem fogják az újak közül megütni azt a mértéket, amit a régi képviselt. Hányan vannak, akiknek kimaradása sajnálatos hiányt jelent ugyanakkor, amikor nem egynek bejutásából nem remélhető előny. A legkitűnőbben megkonstruált autóban, a legbiztosabb szemű vezető mellett is elengedhetetlen kellék a megbízható fék. Mentől nehezebb terepen jár, annál inkább. Siránkozókra, gáncsoskodókra nincsen szükség, de akik a maguk álláspontját őszintén és becsületesen képviselik, ha nincsenek is mindig és mindenben egy véleményen a kormányzattal, a parlamentáris életben nem nélkülözhetők. Azt a szörnyű felelősséget, amit az ország kormányzása ezekben a sorsdöntő időkben jelent, csak megkönnyíti, de alig kisebbíti az a hatalmas többség, melyet a választás a kormány számára eredményezett és nem mentesíti a jogos és igazságos, komoly kritika alól az ellenzéket az a körülmény, hogy számban lényegesen megfogyatkoztak. * * * Európa egén tornyosuló felhőket át tudja-e törni Streszában az éltető napsugár, sikerül-e Mussolininak megértetni elsősorban Franciaországgal, hogy a katonai szövetségek veszedelmes útja, melyre lépni készül s talán már rá is lépett, nem a béke ügyét szolgálja t— olyan kérdések, melyekre aggódva lesi a feleletet az egész világ. Franciaország elzárkózó politikája kergette Németországot a