Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-03-24 / 13. szám

Divathölgyek! fi 99 91 •sáSat 'kestjfü t gaSíér-t sfb. P&Pfí, KOISUTH-UTCA salm, cégnél mindig új minfák&éf dátlanul álló heroikus szellemi küzdelemmel végre elérte azt, ami a boldogulásához szükséges lett volna, ami alkalmas lett volna jobb jövőjének megalapozásához, akkor 1848-ban olyan erők törtek rá, amelyek kicsavarták kezéből a hatalmat, hogy ezeken az alapköveken, a 48-as törvényeken nemzeti életének újjáépítését megvalósíthassa. A magyarság szociális fejlődése évszázadokkal el volt maradva, ebben az időben a művelt nyugati államok már modern szociális berendezkedéssel bírtak, de a török ellen küzdő magyarság évszázadokkal hátramaradt, körülbelül a 14—15. század színvonalán állt a szociális berendezkedés terén. A 48-iki törvények a birtok szabaddátétele, az örökösödési jog modern szabályozása, a jobbágyság felszabadítása, a hitelélet helyreállítása útján lehetővé tették volna, hogy ezeket az elmaradt állapotokat felújítsuk, modernizáljuk. De amikor a törvények meghozatala után megvalósításukra került volna a sor, a nemzetre rátörtek ellenségei és a nemzet kénytelen volt kiadni kezéből a megújulás eszközeit és ennek következtében szakadt rá az első hatalmas tragédia, amely egy egész évszázadon keresztül megpecsételte ennek a szerencsétlen nemzetnek a sorsát. 1 második tragédia. Amikor 1867-ben Magyarország még mindig csonka szuverénitását, csonka önrendelkezési jogát, mert hiszen abból a külügy, hadügy és pénzügy ki volt véve, visszakapta, akkor ezeknek a törvényeknek végrehajtása részben megkésett, részben a változott viszonyok következtében lehetetlenné vált Ez a magyarázata annak, hogy Magyarország elmaradt, nem tudott lépést tartani a kor követelményeivel. Egy látszólagos fejlődési időszak következett be a nemzet életében, de hogy mennyire látszólagos volt és mennyire nem igazi, azt legjobban bizonyítja az, hogy ennek a fejlődésnek legerősebb irama idejében, 1880— 90-ig 180 ezer kivándorló volt kénytelen elhagyni ennek az országnak a területét, azért, mert nem találta meg a Duna Tisza völgyében a maga megélhetését. Bernáth István, ennek a kornak egyik alapos ismerője, 1895-ben „Változások előtt" címen megjelent munkájában ezt a szerencsétlenséget csak egy módon véli jóvátehetni, ha valami nem várt csodálatos nagy katasztrófa rázza fel ezt a nemzetet, hogy minden rombadőljön és a romokból épüljön ki azután az új Magyarország. Mert az akkori állapotok javításával, tatarozásával már segíteni nem lehet. Ez a katasztrófa be is következett, mert rátört a nemzetre a világháború és az ezt követő trianoni béke. Tehát összeomlásunk és nagy porbasújtottságunk mellett eljött az a történelmi pillanat, amikor lábra lehetett volna államink, amikor pótolni lehetett volna az újjáépítést, a romokat el. lehetett volna takarítani és egy demokratikus, nagy, új, lélekben összeforrt magyarságot lehetett volna a jövő küzdelmei alapjául odaállítani. És igen, Tisztelt Hallgatóim, véleményem szerint, most érte a nemzetet száz éven belül a másik óriási tragédia. Ez a tragédia pedig az volt, hogy a kommunizmust és a román megszállást nem a saját erőnkből ráztuk le magunkról, aminek óriási jelentősége van. A kommunista uralmat a románok szüntették meg Magyarországon és a románokat az antant parancsa takarította ki az országból. Ennek a népnek, ennek a nemzetnek nem volt annyi önereje, hogy magától rázza le a testéről ezeket a béklyókat és idegen hatalomnak kellett jönnie és levernie azokat a nemzetről és a nemzet kezét szabaddá tenni. A tragédia ebben a történeti folyamatban az, hogy a magyarság életfolyása itt megint nem természetes irányt vett, hanem a mesterséges úton, külső segítséggel megszabadult magyarság azt hitte és azt képzelte, hogy vissza kell állítania minden téren a régit, vissza keli hoznia azt, ami a háború előtt volt. Hiszen ha visszaemlékeznek, 1920-21—22-ben itt mindenki azért sürgött, forgott társadalmi egyesületekben, gyűléseken arról beszéltek, hogy vissza kell hozni azokat, akik a háború előtt uralmon voltak, hogy azt a rendszert kell tovább lovagolni, mint a háború előtt haladtunk. S ez volt Magyarország második tragédiája. Visszahozták a munkapárti rendszert, belső tehetetlenségével (ugy van, ugy van) az önmagáért való élésével és ez volt az oka annak, hogy olyan 15 év következett be a nemzet életében, amely nem volt kevésbbé káros, mint a megelőző évtizedek. A harmadik nagy fordulat. Igen Tisztelt Hallgatóim I Most érkeztünk el a harmadik nagy fordulathoz. Végre akadt egy magyar miítt érkeztünk el, igen Tisztelt Hallgatóim, Magyarország életének harmadik sorsfordulaíához. Ha ezt elhibázzuk, nincs többé feltámadás. Ez az alkalom többet nem adódik ennek az országnak. Ha azt akarjuk, hogy gyermekeink, unokáink, meg a dédunokáink magyarul beszélhessenek ezen a földön, amelyen ezer év óta élünk mint magyarok, akkor ennek a fordulatnak irtózatos történelmi súlyát fel kell ismernünk, akkor szivünkkel, lelkünkkel át kell éreznünk, mert ha ezt elhibázzuk, többet nem tudunk magunkon segíteni. Végzetes hiba volna, hogyha ez a nép most nem maga döntene a saját sorsáról, ha felülről engedne diktálni magának Sorsdentő órák. Ennek a felujulásnak nem felülről, hanem alulról kell kiindulnia. (Éljenzés és taps.) Ha most ezt a váIgen Tisztelt Hallgatóim, fel kell Önök figyelmét hívnom arra, hogy külpolitikailag a magyarság soha ilyen helyzetben nem volt még, mint ma. Az az évszázadok óta erősödő két gondolat, amely a germánságnál Nagy Frigyesben öltött először hatalmas alakot, az oroszoknál pedig Nagy Péterben és amely pángermánizmus és pánszlávizmus neve alatt ismeretes és amelyek közül az elsőnek célja az európai germánoknak egy hatalmas birodalomban való niszterelnök, aki rájött arra (hosszan* tartó éljenzés és taps), hogy utat tévesztettünk, hogy amerre megyünk, az a megsemmisülés felé vezető út, nem a feltámadás felé haladunk, hanem a lassú, dísztelen, szomorú halál felé. És mikor ezt felismerte, volt benne annyi akaraterő, hogy azt a terhet, amit a régi munkapárti rendszerből cipelt a maga nyakán, lerázza magáról, az. asztalra ütött és kimondotta a nagyszót : i vagy lasztást megint elhibázzuk, ha megint kreatúrákat fogadunk el magunknak és nem magunkból termeljük ki azokat az embereket, akiket az élre küldünk, akkor ez a történelmi fordulat megint elveszeit, egy soha többé vissza nem térő alkalmat a magyarság megint elszalaszt. Akkor elkövetkezik nem az a nagyszerű halál, amiről Vörösmarty beszélt, hanem egy szomorú, gyászos elbukás. A magyarságnak sorsdöntő óráit éljük, külpolitikai és belpolitikai szempontból egyaránt a legveszélyesebb helyzetben vagyunk. egyesítése és letiprása minden környező más népnek, a másiknak pedig az a célja, hogy Vladivosztoktól Konstantinápolyig minden szlávot egyesítsen, most érkezett el abba a stádiumba, amelyben a megvalósulásukról már komolyan lehet beszélni. Ez a két hatalmas ország óriási lelki válságon megy keresztül, ezt a lelki válságot azonban ki fogják heverni. Egész biztosan ki fognak formálni egy új, hatalmas, soha nem látott 5 VIASZT levélpapírt, levelesfilapot, elia§fié§i kártyái, névjegyet, megliivée, borítékot, ii&iefi«

9 @§yi«áii« és Jegyzői nyomtatványt, p.aszparturát, irómappM térképtartét, képkeretet és könyvtáblákat a E5ZTÉBY NEMZETI RV0MDÜB9N ahol mindenféle nyo&daB, könyvkötészeti isakmúnka és képkereteiéi gyorsan, pontosan ás ízlésesen készül.