Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-12-22 / 52. szám

Veszprém vármegye törvényhatósága dec. 13-án közgyűlést tartott, melyen megválasztották a törvényhatóság örökös tagjait. Örökös törvényhatósági tagok lettek: Kauzli György nagyprépost, dr. Simon György pápai prelátus, Medgyaszay Vince ref. püspök, dr. Kenessey Pongrác volt főispán és Sreiberling Viktor volt árvaszéki elnök. A közgyűlés tárgysorozatán több más is szerepelt, közöttük a közmunkaváltság részesedési arányának megállapítása. Ezen tárgynál felszólalt dr. Sulyok Dezső orszgy. képviselő és kérte, hogy Pápa város részesedési aránya Veszprémhez hasonlóan 50 százalékban állapítassék meg, ne pedig 30 százalékban. Az alispán a felszólalásra válaszolva igéretett tett, hogy a jövő évben honorálja a kérelmet. Pápáról többen vettek részt a közgyűlésen. Elöfizelőinknek, hirdetőinknek, olvasóinknak és munkatársainknak kellemes karácsonyi ünnepeket kiván a Szerkesztőség és Kiadóhivatal. Lapunk újévi száma a karácsonyi ünnepekre való tekintettel az eddigiektől eltérően szombaton, dec. 28-án jelenik meg. Karácsonyi istentiszteletek sorrendje. 24-én éjjel 12-kor éjféli misét mond Németh József apát-p'ébános. 25-én reggel 7-kor csendes szentmise, fél 9 órakor diákmise. D. e. 10-kor szentbeszédet és ünnepélyes szentmisét mond^Németh József apát-plébános fényes segédlettel, mely alatt a főtemplomi énekkar Kempter Kari „C-dúr miséjét és magyar karácsonyi énekeket értekei. Fél 12-kor csendes szenírrise. D. u. 3*kor ünnepélyes vesperás. 26-án, a főtemplom védőszentjének ünnepén reggel 7-kor csendes szenimise, fél 9-kor diákmise. D. e. 10-kor szent beszédet mond Kara József káplán, utánna ünnepélyes szentmisét celebrál Németh József apát-plébános, fél 12-kor csendes szentmise. D. u. 3kor ünnepélyes vesperás. Nagymise a bencés-templomban. Vasárnap, az advent utolsó vasárnapján, a szokásos énekes szentmise nem 1/i 8 kor, hanem 6 órakor kezdődik. V18-kor csendes szentmise lesz. Felügyelő beiktatás az ev. egyházközségnél. Dec. 15-én iktatták hivatalába ünnepélyes díszközgyűlés keretében, — a lemondott Mihály Sándor gazdasági felügyelő helyére, — s Kiss István bankigazgatót ev. egyházközségi felügyelőnek. A Közművelődési Egyesület II. hangversenyén a legnagyobb magyar zeneszerző Liszt Ferenc emlékének hódolt. Mykischa Taras az est bevezetéséül Beethowen: Wallstein szonátáját adta elő a legtökéletesebb költői felfogásban, és legértékesebb feldolgozásban. Brahms: Variációk egy Paganini téma felett. A nagy hegedű virtuóz témájából dolgozott variáció, komoly mélységeivel Mykischa Taras lenyűgöző, teljesen egyéni művészetében, amely mentesítve van minden póztól; a tökéletesség szuggesztióját árasztotta szét. Liszt F.: Dante szonáta; Fennfollets és Mazeppa a nagy mesternek eszmék, gondolatok, érzelmek világának zenei nyelven való tolmácsolása. Finom intellegencia sugárzott játékából, de nem csak intelligencia, ha- j nem Őszinte átélés melegsége, a természetes muzikalitás a zongorához való érzék kelleme is. A körvonalak világossága, tisztasága, a fejlett karakterérzék, csupa olyan erény Mykischa Tárásnál, ami elengedhetetlen kelléke a művésznek. Fölényes virtuóza hangszerének. A közönség lelkesen ünnepelte. A lenyűgöző zongora számok közben lépett a pódiumra dr. Koudela Géza, hogy megtartsa Liszt emlékbeszédét. Dr. Koudelában egy szimpatikus és élvezetes előadót ismert meg a pápai közönség, kit mindig szívesen meghallgatnának. Az előadó Liszt Ferencet egészen új megvilágításban ismertette, előadásából sok olyan vonását megismerhettük a nagy zeneművésznek, ami eddigi életrajzi adataiból ki nem tűnik. Háromféle megvilágításban állítja elénk Liszt Ferencet: mint művészt, mint embert és mint magyart. Megkapó színekkel ecseteli Lisztnek művészi teljesítményét, emberi kiválóságait és gyengeségeit. Megcáfolhatatlan bizonyítékokkal igazolta, hogy Liszt magát mindig és mindenhol magyarnak vallotta, magyarul érzett, a legkényesebb helyzetben is megvallotta magyarságát. A közönség zajos ovációval és kitörő lelkesedéssel üdvözölte a kiváló előadót és mindig tovább kívánta hallani. . Az egész előadás jóleső érzéssel töltötte el a közönségei és mindenki emelkedett lélekkel távozott onnan. Ez a hangverseny is bebizonyította, hogy Pápán lehet komoly dolgokat rendezni, mert igenis van műértő közönség, amely a zeneművészetért is képes áldozatot hozni. öcsikém ólomkatonákkal bíbelődik és hangos csattogások között puskázza őket. Nővérkéim bábuikat öltöztetik, vetkőztetik. És Ő félrevonulva, a kályha mellett sír. Talán arra gondol, hogy párja, ott messze-messze a hósivatagban szintén Karácsonyt ünnepel. Valahogy megérzem mindezt a kisfiúk szívével. Otthagyom a lovacskámat, odasimulok hozzá és nagynagy rokonérzéssel, legénykedő bizakodással suttogom: — Ne szilj anyusztám, ha megnövöt, elmegyek apusztáél ész medölöm azt a csúnya oloszt 1 — Ölébevesz, szívére szorít és érzem, hogy nagy meleg könnycseppek gurulnak végig az arcomon,... Másnap átjött Laci, a legjobb pajtásom. Büszkén mutatom néki a lovam. Megengedem, hogy egyszer ráülhessen. Kicsit „vágtázik"*. Leszáll, nézegeti, tapogatja. Húzza a sörényt Büszkeségem kezd elpárologni. Már aggódom. Itt valami nincs rendben. Gyanúm csak erősbödik, amikor Laci megcibálja a ló farkát és elégedetlenül csóválja a fejét. Azt mondja : ez nem igazi ló 1 Már könny fátyolozza el a szemem. A hangom is bizonytalanná válik, mikor kérdem, miből gondolja ezt. — Mel nem rúg! — feleli Laci. Azt mondja, az igazi ló eszik is járkál, nyerít. Ez meg olyan csöndes, mint a szobor. így mondta: mint a szobor. Úgy érzem, hogy Laci igazat mond, de nem merek még hinni. Várj csak, gondolom magamban 1 A fáról cukrot szakítok. Odatartom tenyerem a csikóm szájához. Nem mozdul. A füléhez hajolok és úgy súgom neki — a Laci azt mondja, te nem vagy igazi ló ? Ugye nem igaz ? Egyél kis lovacskám édes cukrot, úgye jó paci leszel ? Egyél, egyél. — De az én fakóm csak csöndes marad. Elönt a pulykaméreg. Nekirontok. Feldűl. A bádogkarddal püfölöm. — Nesze, nesze 1 Tele van könnyel a szemem, csak a felborult lovacskát látom. Szúrom, vágom. Bele is rúgok néhányszor. És egyszer csak ott a hasánál mélyen belecsusszan a kardom. Húzom ki, a penge elgörbül és középen eltörik. Fürészpor-eső hull szét a szobában. Megdöbbenek. Csak most nézek körül. Laci már nincs benn. Nyitva az ajtó és a küszöbön ott áll az édesanyám. A szeméből olvasom ki, hogy nagy, nagy bűnt követtem el. Nem bírom a tekintetét. Elfordulok. És ekkor látom a pusztulást. Rongyokban hever a hintaló. A hasából lassan pereg egyegy fürészporszemcse. Ijedten dobog a szívem. Nem, nem lett volna szabad. Megöltem valamit, ami több volt, mint ez a szegény kis árva hintaló ... Érzem, hogy nagyon rossz vagyok. Szeretném, ha most elesnék és megütném magam, nagyon, de nagyon. Akkor felvenne édesanyám és sajnálna és becézne, talán még meg is csókolna. De így ? így nem birom. Odamegyek hozzá, nem merek a szemébe nézni. ~ Üssz med anyusztám. Lossz vagyok, lossz — és már sírok is szívszaggatóan. Érzem, hogy emelkedem. Fel, fel. Két erős, szerető karja emel, hogy a szívére szorítson.. Csak sírok, sírok. Valamit megöltem, ami több volt, mini az a szegény kis árva hintaló... III. Azóta sokminden történt. Felcsillanó emlékeim közül talán ez a legszebb, a legkedvesebb. Ő is sokszor elmesélte és akárhányszor hallottam tőle, mindig bánatot okozott és nagyon-nagyon szégyeltem magam. Két hétig lehettem még mellette a leszerelés után. Aztán egy szomorú, átvirasztott éjszakán elhívta az Úr. S mikor eljött a gyászkocsi, hogy kivigye a temetőbe, újra eszembe jutott az én hintalovam. Néztem a gyászposztós lovakat és úgy szerettem volna odasimulni édesanyámhoz, régi, régi, szívből felcsukló zokogással: „Anyám, én nem ilyen lovat akartam". Szerettem volna, ha elesnék és megütném magam, hogy ölébe vegyen, becézzen és még egyszer utoljára, csak egyetlen egyszer is megcsókoljon ... "Újra eljön a szent Karácsony-este. Valamit adni szeretnék az isteni Megváltónak, az édesanyámért, az életért. Valami nagyszerű, mély, őszinte szívből fakadó ajándékot, ami összekapcsolná a temetőt, az édes-bús gyermekkort, a sivár, gongokkal birkózó jelent és a titokzatos jövőt. Erdősi lstvár^