Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-11-03 / 45. szám

2 PftPfl tS YiOÉKE 1935. november 3 r vouso^aíAírrv. I Kapható: SUGÁR ÁRPÁD Pápa, Kossuth Lajos-u. 10. kedett az adó, pótadó, s velük á többi járulékos adók. A kataszteri tiszta jövedelem minden aranykoro­nája után 90 fillér közterhet kell fizetnie a gazdának. A kormány részéről nap-nap után halljuk a gazdák felsegítésének sür­gős szükségességét. Nem is kétel­kedünk a kívánság komolyságában, sajnos azonban a cselekedetek min­dig elmaradtak. Mig a nagykereske­delem, a gyárvállalatok élvezik a kormány jóakaratát, vámvédelem, szubvenció révén jelentős segélyhez jutnak, addig a gazdatársadalom még annyit sem ért el, hogy az önhibáján kívül eladósodott, de a védettséget nem élvező gazdák utólagosan bir­tokuk védetté nyilvánítását kérhetnék. Már több oldalról hangzott el kí­vánság, hogy a közterheket is ará­nyosítani kell a mai termény és föld árához. Régi kívánsága a gazdatár­sadalomnak, hogy a nagyvállalatok kartelizáit árai arra a színvonalra le­szállhassanak, hol a termékek ára van és nem utolsó sorban a kama­tok mérvének további leszállításával is jelentős segítséget lehetne nyúj­tani. Még nem késő a segítség, még lehetne ezen lehetetlen állapoton ja­vítani, de ez a segítség ne várasson magára, mert lehet, hogy akkor már késő lesz és nem lesz kit segíteni. Országút. Az alkotmányhü ma­gyar fiatalság Deák Ferenc Társasága Országút cimmel új folyóiratot indí­tott meg. E társaságba tömörült az az új generáció, mely Deák alkotmány­tiszteletében, puritanizmusában és szabadságszeretetében látja a jobb magyar jövendőt. Az Országút állam­politikai, szociálgazdasági s kulturá­lis folyóirat, mely minden igyekeze­tével arra törekszik, hogy tudomá­nyos megalapozottsággal, politikai érzékkel s minden magyar kérdés iránti becsületes érdeklődésével szol­gálja hazánk sorsát. Szerkesztőség és Kiadóhivatal, Budapest, VIII., József-körút 2. Városi közgyűlés. Pápa megyei város képviselőtestü­lete október 26-án d. u. 3 órakor rendkívüli közgyűlést tartott. A köz­gyűlésen a tagoknak több mint fele jelent meg. A közgyűlés an­nak ellenére, hogy több fontosabb javaslat szerepelt a tárgysorozaton, csendes lefolyású volt, egyik javas­lat sem váltott ki különösebb vitát, úgyhogy a 20 pontból álló tárgysoro­zatot fél 6 óráig le is tárgyalta. Hamuth János polgármester pont 3 órakor nyitotta meg a közgyűlést. A jegyzőkönyv felolvasása után meg­emlékezett dr.Jékey Ferencnek Veszp­rém-vármegye főispánjává történt ki­nevezéséről és javasolta az új főispán üdvözlését, majd méltatta a távozó dr. Kenessey Pongrác főispán érde­meit és javasolta, hogy a képviselő­testület jegyzőkönyvben emlékezzék meg a város érdekébe kifejtett mun­kásságáról. A képviselőtestület mind­két javaslatot egyhangú lelkesedéssel tette magáévá. Az első pont volt az 1935. évben lejárt ideiglenes házadó és pótadó mentességnek a Belváros területén újonnan épülő házakra leendő további meghosszabbítása. Jilek Ferenc kérte a pótadó mentességnek a Kertvárosra való kiterjesztését, a közgyűlés a a polgármesteri javaslatot fogadta el. Megállapította a képviselőtestület a legtöbb állami adót fizetők sorrend­jét az 1936. évre. (A névsort lapunk más helyén közöljük.) A rendőri büntető bíró helyettesí­tésével a közgyűlés dr. Ley Jánost és dr. Popovics Mihályt bizta meg. A polgármesteri jelentés szerint a Kertvárosban építendő iskola céljait szolgáló földek eladása nem sikerült, mivel kevés vételárat ajánlottak fel és ezért javasolta az építkezés mi­előbbi megkezdhetése céljából, hogy ezen földeket a városi öregségi és rokkantsági alap vásárolja meg, kat. holdanként 800 pengős vételáron. A képviselőtestület a javaslatot hozzá­szólás nélkül fogadta el. Elfogadta a közgyűlés dr. Csoknyay János főügyész által külön is meg­indokolt azon javaslatot, hogy az alapítványi pénztár készpénze mobili­záltassék és az ingatlan vásárlásokra fordítassék. A Perutz Testvérek gyártelepének elmaradt vízdíját a képviselőtestület 1930-tói kezdődően évi 1000-1000 pengő általány összegben állapította meg, elrendelte azonfelül a fonó­gyárban egy vizóra felállítását és a vízdíjat az 1936. évre fokozatos skálában állapította meg. A nyomásfokozó gépi berendezése tárgyában meghirdetett versenytár­gyalásokat megsemmisítette a kép­viselőtestület és felhatalmazta a pol­\ gármestert ezen munkálatoknak sza­badkézből leendő kiadására. Ezután a legfontosabb javaslat ke­rült tárgyalásra. Lapunk már jelen­tette, hogy a Poels és Társa cég Szőrmék, bundák, gyermekbundák, I r boák, i pelerinek kiváló minőségben Kossuth Lajos-utca 24. Olcsó árak 1 433 Szolid és pontos kiszolgálás ! KESZEY szűcsnél He törje fejét nyomtatványai miatt Elkészítjük: ízlésesen, szépen, kifogástalanul és olcsón. Keresztény Nemzeti Nyomdavállalat Pápa, Csá&y-utca Zl. szám. Pápán egy húskonzerv gyárat kíván létesíteni s ehhez a város támogatá­sát kéri. A kérelem szerint a léte­sülő gyár építkezési költsége é3 a hűtőberendezés bővítése kb. 36 ezer peng be kerülne, ezen költségek felét, de legfeljebb 18 ezer pengő hozzájá'ulást kér a cég, ennek elle­nében az épületek és a hűtőberen­dezés azonnal a város tulajdonába menne át, a cég azokat csak hasz­nálni jogosult. A város által adandó hozzájárulást a cég előlegezi és azt a város 3 évi részletben 5 százalé­kos kamat mellett fizetheti vissza. A polgármester felsorolja azon előnyö­ket, amit ezen új üzem felállítása a városra jelent, úgy a vágóhídi díjak, fogyasztási adó, kövezetvám emelke­dését, munka lehetőségek szaporo­dását és javasolja a kérelem teljesí­tését. Böhm Samu kéri, hogy a cég pápai iparosokat foglalkoztasson, dr. Hoffner Sándor javasolja, hogy mond­jon köszönetet a képviselőtestület dr. Sulyok Dezső orszgy. képviselő­nek, a cég képviselőjének, ki az üzem létesítése érdekében sokat fá­radozott. A képviselőtestü'et a javas­latot és a cég kérelmét magáévá tette. Csizmadia Mária és Julianna utca­térhez csatolt terület kártalanítása iránti kérelmét elutasította a kép­viselőtestület, Kozma Imre részére pedig megszavazta a kártalanítást Heller Márton haszonbértartozás fi­zetési halasztás engedélyezése iránti kérelmét a közgyűlés elutasította. Fribert Miksának a Jókai-u. 11 és 9. sz. házakban fekvő fatelepe és irodahelyisége 1400 pengő bér mel­lett Ndnik Pál elutasító indítványá­val szemben további 10 évre bérbe adatott. Fráter István százados ré­szére 150 P lakbérkülönbözet sza­vaztatott meg. A halottaskocsi hasz­nálati díját I. oszt. 12 P, II. oszt. 6 P-ben állapították meg. Elhatározta a képviselőtestület a Levente és Grófi út vízárok beton­csövezését és befedését 5450 pengő költséggel, melynek felét a megegye­zés szerint az érdekelt telektulajdo­nosok fizetik. Ismertetve lett még az inségakció 1934/35. évi zárószámadása és 1935/ 1936. évi költségelőirányzata, mit a képviselőtestület tudomásul vett. Az illetőségi ügyek letárgyalása után a sima lefolyású közgyűlés vé­get ért. Speciális tájfestés és vfzhullám LINCZENDERNÉL l w Pápa, H ártón I.- u. 10. Hoffer ruhaáruház mellett, s Vadász hátizsákok, cs e rk é sz ö vek olcsó árban beszerezhető a győri bőröndösnél 223 Pápa, Kossuth Lajos-utca 22.

Next

/
Thumbnails
Contents