Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)
1935-10-27 / 44. szám
1335. október 27 PIPA ÉS VIDÉKE 5 SPORT. Futball. Perutz—ZTE 2:1 (1:0). Zalaegerszeg. Biró: Grai I. Végig izgalmas, szép futballt hozott a két csapat találkozása. A Perutz csatársor azon kis fölényét, amely ellenfelének ezen csapatrészével szemben mutatkozott, gólokban is kifejezésre tudta juttatni és így a jól megszolgált két pont Pápára vándorolt. A Perutz góljait Bolla és Osbóth lőtték. Az egész mérkőzésen végig egyenletesen csak a csatársor játszott, a halfsorban Tomenga jeleskedett. A csapat többi tagja szorgalmával igyekezett megfelelni. Ny. A L. A, Sz I osztályának bajnoki tabellája az 1834—35. évben. •8 A csapat 0 neve 01 SC 1 TSC 2 Sz. MÁV -3 SFAC 4 SVSE 5 MÁV Előre 6 Perutz 7 SzSE 8 KFC 9 ETO 30 TAC 11 DAC ] 2 VTC 13 ZTE 14 Textil Kinizsi— Sárvár 4:1 (0:1). Biró: Erdős. A mérkőzés úgy indult, hogy a Kinizsi simán elveszti a mérkőzést. A sárváriak lelkesen támadnak, a Kinizsi csak kapkod. A kísérleti csapat csak bujkál. Ebben a periódusban Tarr jó játéka akadályozza meg, hogy egy gólnál több terhelje a Kinizsi kapuját. A második félidőben mintha kicserélték volna a Kinizsit. Szalmási vezérlete alatt ostromba kezd és a center ki is egyenlít. Öszszeroppan a sárvári csapat, Burján, Makrai és Szalmási pedig biztosítják a győzelmet góljaikkal. A Kinizsiből Szalmási, Dómján, Tarr és Unger futballozott, Bősze törekszik, de a többi, áz kétségbeejtő. Bajnokság . . . szép színes ábránd, a látottak után nem nagyon áltathatjuk magunkat. Sz. MÁVII.-P. Vasutas 9:1 (3:0) A klasszis futballt játszó szombathelyieknek még a kilenc gól berúgása sem volt nagyobb probléma. Tenk gólja csak szépségflastrom. A pápaiaknál egyedül Farkas játszott elfogadhatóan. A Ny. L. A. Sz. szombathelyi II. osztályának bajnoki tabellája az 1934—35 évben. •S A csapat J^ neve o> s 1 Sz, MÁV II. 2 Kinizsi 3 SzFC 4 Keszthely 5 ZSE 6 CVSE 7 PVSE 8 Sárvár 9 ZTE II. 10 SzSE II. 11 Perutz II. Tippbajnokság. A nagy meglepetésekkel szolgáló bajnoki forduló nem zavarta meg a tippelők számításait. Aránylag a legjobban sikerült forduló volt a mult heti. 31 pontot szereztek: Ihász Dezső és Szendrői Pál; Szalay Ferenc és Vágó Zoltán 29, Kovárczik Lajos 28, Kokas J., Tocsik E., Barbarics J., Havas J., Zsirai I. 26 pontot nyertek. Telitalálat versenyben hárman találtak kettőt-kettőt összesen telibe. Összetett versenyállás a jelen pillanatban: Schwarcz L. 121, Kokas J 119, Vágó Z. 117, Katula F. 102, Vida D. 97, Matics 96, Laázs F. 93 pont. Telitalálat verseny állása : Vágó 7, Kokas, Tocsik, Ihász, Osbót II., Schwarcz 4 találat. Ismételten felhívjuk versenyzőinket a szelvények beküldési idejének pontos betartására, mert 3 versenyző szelvényét voltunk kénytelenek e héten is visszautasítani. III. havi verseny. 1935. november 3 TSC-SVSE ...... Vasutas-Perutz SFAC—ETO TAC—KFC ZTE—SzSE DAC—Előre Kinizsi—P. Vasutas FAK-Siófok Keszthely—Vasutas II Texil-VTC Tartalék mérkőzések : CVSE—ZTE II ARAK-Péti KS E Pályázó neve: Pontos címe: Beküldési határidő nov. 2. déli 12 óra. Pápa m. város hivatalos közleményei. Házbérbevallási ivek beadása. Felhívja Pápa város adóhivatala az összes háztulajdonosok figyelmét, hogy az 1936. évi házadó-kivetéshez szükséges házbérbevallási iveket november 1-től november 30 ig kell a fenti hivatalhoz beadni, ahol a szükséges nyomtatvány már beszerezhető Nagyobb mennyiségű vegyes, egészséges tulipánhagyma eladó. A hagymák kb.60°/o-a teljes vörös, kb. 30%-a egyszerű vörösvirágú egyenlő magas fajtákból áll Egy darab ára 2 f. Legalább ezer darab vétele esetén 15 fillér. Cím: Dr. Antal Géza-tér 1. 462 Ej^^PQIBHBmHH Egészségügyi és szépségápolási ciMeí; Az összes látszer és fotóamatőrkellékek, amatőrmunkák kidolgozása !!! Széchenyi drogériában* Pápa, Széchenyi tér 4. szám. 0 N Győzött C QJ "S Vesztett Adott gól Kapott gól E S) *S CO Í3 Győzött •O Q Vesztett Adott gól Kapott gól 0 CM 10 8 — 2 24 12 16 10 7 1 2 42 15 15 10 7 1 2 36 19 15 10 6 2 2 27 14 14 10 5 1 4 26 18 11 10 5 1 4 25 20 11 9 5 1 3 19 15 11 9 4 2 3 14 23 10 9 3 3 3 17 14 9 10 4 — 6 22 36 8 10 2 1 7 18 33 5 10 2 1 7 14 31 5 9 1 1 7 11 27 3 10 1 1 8 11 29 3 <u s Í: c s o c O O Q 8 46 4 2 3 2 3 1 3 1 3 1 1 1 1 1 — 1 — 1 26 1 29 20 18 7 10 10 8 9 5 3 •«s o & D. C rt O ÍC CU 8 12 6 10 13 8 13 8 5 10 19 13 19 23 16 A „Pápa és Vidéke" politikai hetilap vasúti menetrendje. (Érvényes 1935. október 5-töl 1936. május 15-ig.) Budapest—Cíy őr—Pápa—Celldömölk—Szombathely és vissza. Sz. V. Sz. v. Sz.v. {Gy.v. V. v. V. v. Sz. v. Sz. v. Sz.v. 5y.v.| Állomások 1 Sz. V. 5z. v. V. v. 5z. V. Sz. V. Sz.v. Gy.v. Sz, v. 22® 5 23 4 0i 6n 8 1 0i 845 13 3 5i 1 705 I I 1 Budapest é X 553 6 2 0i 1 050 _ 1457 12 1 0i 1 725 15 5 0i 1 955 2155 J42 2 1 2 — 934 10 1 1 — — U45 15 3 ü — 1 9ot> 1 é Győr 1 222 328 745 — U49 1 037 1 354 1 349 , 702 ,946 — 229 622 10 2 1 — — 14oo 15 4 8 — 19% 1 Győr é J34 72O — JQ09 1 322 16 3 4 19 3 4 —. 331 730 U17 — — 15 n 1 649 — 20 0 3 é Pápa 1 032 606 — C )08 1 222 15 2 2 1 838 — 3 39 745 ll 1 9 — 13 s 23 — 16 5 1 — 20 0 4 1 Pápa é Q34 7333 c 1O6 1 220 15 1 G 18 3 4 _ 411 823 1 U49 — 14 — 1 722 — 20* J é Celldömölk 1 23 5 4 638 833 ll 5 0 1 436 1 806 431 830 ll 5 5 — — — 1 728 — 20 3 3 I Celldömölk é 1 1 23 4 0 — 6 29 n« 1 428 , 758 20 0 3 536 925 1 254 — — — 1 829 — 2J2Ü r é Szombathely ' 1 1 22 3 8 — — 736 10 4 5 1 330 1 712 I900 i Győr—Budapest közt gyorsvonat. 2 Vasárnap nem közlekedik. Pápa—Csorna—Sopron. Pápa—Varsány—(Bánhida—Budapest)—Veszprém—Balaton. Sz.v. Sz. v Sz. V. Sz.v. Sz v Állomások V. v. Sz.v. Sz. v. Sz v. Sz.v 436 ll 2 2 15 2 1 18 4 1 i Pápa é 723 956 16 3 6 22 4 5 542 12 2 8 16 2 5 20 2 5 — é Varsány 1 — 554 853 I530 2137 832 1 430 18 1 8 —. — é (Bánhida) i — — 600 ll 0 3 1 93S 10 5 9 1725 1 955 — — é (Budapest) 1 — 1 23 4 0i 845 1 718 1 Budapest—Bánhida közt gyorsvonat. 545 827 15 0 3 _ i Varsány é 850 15 0 1 2132 719 957 16 4 3 — — é Veszprém k. p. u. i — 720 13 3 3 20°° 739 10 1 2 I 703 — — é Veszprém i — 7O6 13 2 0 1 94ü _ 8 1 1 1 049 19 1 0 — — é Almádi i — 615 ll 3 6 1 637 8 2 1 110O 19 4 6 — — é Alsóörs ? — 600 ll. 2 2 16 2 1 | 8 3 4 U35 20 3 7 — — é Balatonfüred i — 540 uoo 1 553 — Sz.v. V. v. M. v. M.v Állomások 5 1 5 1 32ö 1 840 i 111 Pápa — 618 15 2 0 19 4 2 é Csorna — g!6 1 903 20 4 8i é Y Sopron Sz. v. V. v. M. v. A é i lil i 740 637 510 14 25 13 18 8 5 0! M v. 1 808 1 6oo 1 428 1 Csorna—Sopron közt gyorsvonat. Pápa—Celldömölk—Veszprém. Sz.v. Sz. v. Sz.v. Sz. v. Sz.v.j Állomások Sz. v. Sz.v. Sz.v. 5z.v. 339 745 ]]» 13 3 22 16 6 1 j 1 1 Pápa é ^ 906 1220 18 3 4i o 2 4 4x1 g23 11 4 9 I426 1 722 1 » é Celldömölk i 833 U50 1 806 23 5 4 51° 8»6 14« 18 1 0 1 Celldömölk é 726 ll 4 2 1717 21 5 8 713 ío 4 2 1 648 — 1 964 é Veszprém k. pu. 1 . 1 528 10 0 1 15 1 5 20 0 6 739 ll l ü 17 0 3 — 20 1 5 "1 f é Veszprém 1 | 1 515 945 I449 I940 1 Pápa—Celldömölk közt gyorsvonat. 2 Vasárnap nem közlekedik.