Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-06-23 / 26. szám

Hamuth János polgármester beszédében a spártai hősökhöz hason­lította a pápai elesett hu­szárokat, akiknek áldozata nem hozta meg ugyan az eredményt, de emlékük örök világító fáklya lesz szemünk­ben, ami bennünket figyelmeztet kö­telességeinkre. Majd a város nevé­ben átveszi megőrzésre az emlék­müvet. Az emlékmű átvétele után a Kár­pát Dalkör Hatvany Lajos karnagy vezetésével Hatvani-Bajza Apotheo­zisát énekelte el. Koszorúk elhelyezés*. V. Sibrik Sándor tábornok a volt 7-es honv. huszárok tisztikara és le­génysége nevében helyezett el ko­szorút. Koszorút helyeztek el Sopron város, vármegye és a megszállott Nyugatmagyarországon lakó volt 7-es huszárok nevében. Vitéz Mar)ay Keresztély, a helyi huszár osztáiy parancsnoka szépen felépített beszédben áldozott a jelenlegi pápai huszárok elődjei­nek és ígéretet tett, hogy az utód huszárok követni fogják, ha kell a hős elődök nemes példáját. Koszorút helyeztek el még: Vesz­prém várm. vitézei, a Hadirokkantak Országos Nemzeti szövetsége, a pá­pai Frontharcos csoport, Veszprém várm. törvényhatósága, Pápa város, a pápai Vöröskereszt és Kultúregye­sület, Veszprém város, a DunántuU ref. egyházkerület és intézményei, a pápai Levente egyesület, az Uri Ka­szinó, a pápai Ipartestület, a Turul Szövetség Enyingi Török Bálint tör­zse, a pápai Nőegyesületek, a Loyd társulat, a Róm kat. zárda és intéz­mények, az áll. polgári leányiskola, az áll. Tanítóképző, a Mezőgazda­sági szakiskola, a Közművelődési egyesület, a Sport egyesület, a pápai Fotball klub és a szellemi munka­nélküli ifjúság. Az ünnepély befejezéseként az Ipa­ros Dalkör Jámbor Mike bencés ta­nár vezetésével a Hiszekegyet éne­kelte el. Ezután díszmenet következett. Har­sány vezényszavak után felhangzott a kürtjei és a kürtszó hangjai mel­lett vonult el először a helyi hu­szár osztály lovascsapata, majd egy géppuskás század, utána a volt hetes huszárok csoportja, a járási vitézek, a pápai frontharcosok, a pápai Had­viseltek csoportja, a leventék, a cser­készek és a mezőgazdasági szakis­kola növendékei vonultak el katonás lépésekkel. Díszebéd. Az Ünnepély után József királyi főherceg kíséretével a közönség sor­fala között a Griff-szál lóba vonult, a közönség az egész útvonalon han­gos éljen kiáltásokkal köszöntötte a népszerű királyi főherceget. A ünnepi ebéden megjelentek a katonaság, a város, vármegye és az összes intézmények, hivatalok, egye­sületek vezetői. Az ebéden Hamuth János polgármester József főherceget köszöntötte, ki már másodízben tisz­teli meg városunkat magas látogatá­sával és kéri, hogy a város iránti szeretetet továbbra is őrizze meg. V. Sibrik Sándor tábornok a kor­mányzóra emelte poharát, majd Jó­zsef főherceg köszönte meg a fogad­tatást. Az ebéd a késő délutáni órák­ban ért véget, miután a főherceg autóban szállt és szárnysegédével el­hagyta a várost. Hírek. Érettségi eredmények a pápai Szent Benedek rendi reálgimná­ziumban. A folyó év folyamán 25-en tettek érettségi vizsgát, ebből kitün­tetéssel érettek Hoffer József, Schmied­hoffer József és Wágner Imre. Jele­sen érettek Cenki József, Horváth Euszták, Molnár Nándor, Rédei An­dor és Szabó Pacifik. Jól érettek 4 en, érettek 13 an. Visszautasítva egy tanuló sem lett A Mária Zelli-útra még jún. 26-ig lehet jelentkezni a Ferences IH-ik rend igazgatójánál (Ferencesek). Útirány: Győr, Hegyeshalom, Bécs, St. Pölten, Márai-Zell. Bécsben fél napot idő­zünk. Vonatköltség oda-vissza 27 pengő. Útlevélről, szállásról, osztrák pénzről gondoskodik a rendezőség. A pápai r. k. esperesi kerület tanítói köre a közelmúltban tartotta Pápakovácsiban évi rendes közgyű­lését, melyen Krehnyai Béla tanfelü­gyelő, Szentgyörgyi Ignác esperes és a tanítóság majdnem teljes számmal megjelent. A gyűlést Dreisziger Jó­zsef elnök vezette, majd Horváth Károly pápakovácsi tanító Rákóczi szelleme címen tartott nagyon érté­kes előadást. Vízhasználat szabályozása. Te­kintettel a hűvösebb időjárásra a vízpazarlás megakadályozása tárgyá­ban kiadott tiltó rendelkezésemet akképen módosítom, hogy a kertek öntözését este 6-7 óra között meg­engedem, de természetesen a leg­nagyobbfokú takarékosság mellett. Hamuth János s. k. polgármester. Ismertetés a távbeszélő hasz­nálatáról. A kir. posta vezetője ér­tesíti a lakosságot, hogy a táv­beszélő gyakorlati használatát mind­azokkal megismerteti, akik ezirány­ban hélfő és csütörtök hétköznapo­kon d. u. 4—6 óra között a hiva tálhoz fordulnak. Országos vásár számokban. A jun. 17 és 18 án tartott országos vásár a várakozáson alulmaradt. Felhajtottak 1068 szarvasmarhát, 750 lovat és 640 sertést. Eladtak 746 szarvasmarhát, 273 lovat és 330 sertést. A szarva marha és ló árak elég magasak voltak, bár igen gyér kereslet mutatkozott. A sertéspiac kisebb forgalma részben az esős időnek tudható be, bár alacsony árakon kínálták. Újmise. Szabó József esztergom­főegyházmegyei áldozópap folyó hó 23-án d. e. 10 órakor mutatja be a plébánia-templomban első ünnepé­lyes szentmiséjét. Kirándulás a Bakonyba. A Tu­rul Szövetség Pápai Enyingi Török Bálint B. T. E. f. hó 30-án a Ba­konyba, Csesznek—Cu ha völgy—Ör­dögrét—Bakonyszentlászló útvonallal társas kirándulást rendez, melyre a B. T. E. tagjainak rokonait, isme­rőseit ezúton meghtvja a vezetőség. Kedvezményes vasúti költség el és vissza : 3*44 P. Kedvezményes je­gyek igénylése és a kirándulásra vo­natkozó érdeklődés végett a vezető­ség a B. T. E. hivatalos helyiségé­ben, Németh György (volt Sipiczky) vendéglőjében f. hó 24.-től 27.-én bezárólag mindennap délután 6-7 óra között szolgálatot tart. Űrnapján pontosan délben nyi­totta meg a polgármester, Hamuth János a női ipariskola kézimunka kiállítását. A gyönyörű munkák láttán a polgármester legnagyobb elismerését nyilvánította és buzdí­totta a növendékeket, hogy szorgal­masan képezzék tovább magukat a feltétlenül hasznos munkában. Bo­dolay Jenő az iskolaigazgatója meg­köszönte a polgármester elismerő szavait, majd rámutatott arra, hogy kizárólag a város részéről nyújtott bő támogatásnak tulajdonitható az évről-évre való fokozatos fejlődés. A nagyszámban összegyűlt érdek­lődő azután megtekintette a szemet­leiket gyönyörködtető kézimunkákat, melyeket a jövő háziasszonyai tu­dásuk legjavát adva készítettek. x Egy biztos tip. Fejfájás ellen hatásos szer az Aspirin. De tudja-e, hogy igen jó hatású más esetekben is ? Erősíti a szervezetet a meghű­léses megbetegedés elleni védeke­zésben és megszünteti a rheumatikus fájdalmakat. Hogy azonban csalódás ne érje, kérje mindig az eredeti cso­magolást a Bayer-kereszt tel. A pápai városi nöipariskola Xl-ik évi kézimunka- és rajzkiállítá­sát folyó évi június hó 20-án, csü­törtökön déli 12 órakor nyitja meg Hamuth János polgármester. A kiál­lítás nyitva folyó hó 23-ig naponta délelőtt 10—l-ig, délután 3—7-ig. Tilos dohánytőzsdében mást mint dohányt árusítani. A keres­kedelemügyi miniszter az egyes dohánytőzsdékben uralkodó és más kereskedők érdekeit sértő állapotok megszüntetése végett elrendelte, hogy dohánytőzsdékben erre szóló külön iparigazolvány nélkül dohányon kí­vül más oda nem tartozó mellék­cikkeket, igy például szappant, illat­szert, papírárut, borotvapengét, játék­árút, könyvet stb. árusítani nem szabad. Zongorahangolást tisztítást, húrozást, bö­rözést és egyéb Javitá­sokat mind helyben, mind vidéken jutányosán elfogad MOÓR JÁNOS kántor, szakképzett zongora­hangoló Pápa, Ferencrendi zárda. Harmoniumok 150 P-tél, zongorák 200 P-töl ugyan­csak nála vásárolhatók kedvező fizetési feltételek mellett. Mind az eladott, mind a javított hangszere­kért teljes felelősséget vállal. § Tyúklopás. Borsósgyőr községben június ll-én az éjtszakai órákban Tóth István és több más borsósgyőri gazdától ismeretlen tettesek összesen 19 darab tyúkot loptak el 38 P ér­tékben. A csendőrség a nyomozást azonnal megindította, a tyúkokat si­került is hamarosan egy pápai ke­reskedőnél megtalálni, azonban az itt kapott bizonytalan személyleírás alapján a tettesek még eddig kézre­rithetők nem voltak, alapos a re­mény, hogy rövidesen elnyerik bün­tetésüket. Filléres gyorsvonat indul junius 23.-án Pápáról Szombathelyre. Me­nettérti jegy ára 2.60 P. A vonat menetrendje: Pápáról indul 6.54 órakor. Szombathetyre érkezik 8.22 órakor. Vissza indul Szombathelyről 21.03 órakor. Vissza érkezik Pápáia 22.29 órako'. Jegyek a Máv. Hiva­talos Menet jegyirodájában, Pipa, (Leszámitolóbank) kaphatók. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik drága férjem, illetve édes apám elhunytával jóleső részvétük­kel felkerestek, valamint a temetésen résztvettek, ezúton mondunk hálás köszönetet. özv. dr. Gottlieb Sándorné és leánya. Rendelésre készítek bőrgombot, ruhadfszt és bőr5vet, goblein táskát montírozok. SuhMpzett bSpdfszműliÉszftff Pápa, Kossuth Lajos u. 32. 9 pápai evangélikus egyházközség a Lelpnik-szövŐflyár mellett fekvő ING TL NHT házhelyek céljára parcelláztatja. Részletfizetésre Is kaphatók. BMb felvilágosítást nyújt dr. Huszár István ügyvíd irodája, Köiép-u. 5. si,

Next

/
Thumbnails
Contents