Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)
1935-06-16 / 25. szám
2 PfiPfl ÉS VIDÉKE A pápaiak számára nem kell fölfedeznem Pápát s nem az én tisztem rámutatni arra, mit is nyújthatna Pápa az idegeneknek. Volt idő, amikor én ezt a kérdést már fői akartam vetni a sajtóban, de cikkem akkor előttem máig ismeretlen okból nem jelent meg. Pedig nekem akkor volt egy oyan tervem, amely szerény véleményem szerint csakugyan országos méretű figyelmet kelthetett volna. Azt szerettem volna, ha a Pápai Kaszinó száz esztendős jubileumát országos jellegű ünneppé építettük volna ki. Ez egyáltalán nem lett volna lehetetlenség. Még csak olyen nehéz sem lett volna, ha jól íogtuk volna meg. Jó fogása legyen persze most is annak, aki kezébe akarja venni Pápa idegenforgalmának emelését. Ölbetett kéznek sohasem jó a fogása. Markoljunk sokat, nem baj, ha kevesebbet is fogunk, mert amit fogunk, a mienk lesz. Lám, Zirc és a belső Bakony csak egy hetedrész akkora, mint Pápa, de ügyes, élénk, s nem szégyen bevallani : élelmes propagandával elérték már azt, hogy nemcsak minden nyaranta visszatérnek az odaszokott nyaralók, hanem még otthon, Budapesten is havonként összejönnek egy — egy Bakonyi napra. A régi görög közmondás szerint Athénbe, Pallas Athéné városába, nem kell baglyokat, a tudomány madarait vinni. Nos, én sem akarok baglyokat vinni a dunántuli Athénbe, de hiszem, hog szavamnak meglesz az eredménye. áriéi. j j^ jf^^ y niB fyi T' jitvi'Tjj í^f T tiif ^in i ii /^ ii ^^jf^rrj^) iti^ff iffijit^ Keresztút Károly király emlékére A dénesfai gróf Cziráky család a mártirkirály, IV. Károly emlékére azon a helyen, ahol az idegenből hazatérő király repülőgépe leszállt, nemrégiben emléktemplomot építtetett, most pedig 14 stációból álló művészi kivitelű keresztútat állított fel. A keresztút egyházi megszenteJését P. Markó Dénes 0. F. M. pápai gvárdián június 16-án, vasárnap végzi és a lélekemelő szertartással kapcsolatban szentbeszédet mond. hslpn II 148 n készpénzértékü utalványai! veszi igénybe. Központi iroda: Győr, Deák Ferenc utca 18. sz. SZAVATOLT SZÍNTARTÓ Kánoni látogatás A boldogságos Szűz Máriáról elnevezett magyar ferences rendtartomány főnöke P. Scheirich Bonaventura Pápára érkezett. A szerzetes család tagjai június 11-én, kedden este a zárdatemplom bejáratánál ünnepélyesen fogadták a főelőljárót, majd megkezdődött az egyházi törvényekben előírt kánoni vizitáció, a mely három napig tartott. A rendtartományi főelőljáró pénteken hagyta el a várost. 50 éves tanári jubileum i Hanoidén intézet tanítónoképzojében Polaczek E. Stella irgalmas nővér ebben az évben fejezte be tanítói működésének 50. évét és 50 éve annak is, hogy az Úrnak szolgál. Az a pálya, melyet a bpesti Simor-intézeti működésével indul meg, majd a gyulai, esztergomi, váci intézetekben folytatódik, s később a nyitrai felsőbb leányiskolában töltött 8 év után Pápán éri el tetőpontját, ahol előbb a polgári iskolában, majd a tanítónőképzőben fejti ki működését 2 évtizeden át, csak néhány évig — pihenésül -^kejül Pili^csabára a magán polg. isk. élére, illetve a fegyencnők tanítására, szellemi életük vezetésére Márianosztrára. 1927-óta űjra itt dolgozik — mint tanítványainak szeretett tanára, a tanári testület lelkes, munkás tagja, a sajtószakosztály buzgó vezetője. Az irgalmas nőverek pápai RanoMer intézete bensőséges ünnepéllyel ülte meg az 50 éves tanári jubelíumot. A növendékek az ünnepelt tiszteletére előadást rendeztek, Wimmer Károly igazgató pedig megható szavakkal köszöntötte Stella nővért. A Kat. Legényegylet 40 éves Jubileuma Pünkösd vasárnap ünnepelte a pápai Kat. Legényegylet fényes keretek között 40 éves jubeliurnát. A jubeliumi ünnepségen képviselte magát az országos Legényegyletek központja és több vidéki Legényegylet zászlókkal. Délelőtt 10 órakor a helybeli tagok és a megjelent vidékiek zászlók alatt vonultak a nagy templomba hálaadó istentiszteletre, majd ennek befejeztével fél 12 órakor az Egyesület székházában kezdetét vette az ünnepélyes közgyűlés. A közgyűlést az Iparos Dalkör éneke után Németh József apátplébános, elnök nyitotta meg, üdvözölte a megjelentekei a társ-egyietek kiküldötteit. Az elnöklő apátplébános hatásos beszéde usán dr. Mentes Mihály győri teol. tanár tartotta meg ünnepi beszédét. Tartalmas és nagy hatást kiváltó beszédében vázolta a Legényegyletek hivatását és Kolping szellemében további munkálkodásra hivta fel a jubiláló egyesületet. Az Iparos Dalkör énekszámai utána helyi és vidéki testületek képviselői üdvözölték a 40. évében lépő pápai Legényegyletet, Hamuth János polgármester a város nevében fejezte ki jókivánatait. Szekeres Lajos tanító röviden ismertette a pápai Legényegylet történetét, majd a közgyűlést Szekeres Lajos tanító által összeállított gyermek énekkar énekzámai fejezték be. Este egy sikerült táncmulatság íeíte rá a koronát a példásan megí rendezett jubeiiumi ünnepségre. Heti kritika. Senki sem vonhatja kétségbe jogosságát annak az óvatosságnak, melyet a pénzügyminiszter hangsúlyozott a költségvetés zárójelenetében. Nem csak magángazdaságokra áll a mondás, hogy mindenki csak addig takarozzon, ameddig paplana ér, érvényesek az összességre, az országra is. Tanáccsal sokan tudnak szolgálni, hogy mi mindent kellene megcsinálni, de kevesen tudnak számolni azzal, hogy hogyan. Az az igéretáradat, mellyel egyik jelölt tűi licitálta a másikat a választásokon, megkönnyithette egyeseknek a győzelmét, de megnehezítette azt a küzdelmet, melyet a gazdasági váltság szirtjei és zátonyai között folytatni kell. Bár csalódás csak azt érheti, aki hisz az olyan könnyű ígéretnek, amit másnak kell beváltani. Az óvatosság tehát indokolt, de csak bizonyos fokig. Túlzásai épp ugy megbénítják a gazdasági élet egészséges keringését, mintahogy tönkre teheti a merész vállalkozás. És ha nem lehetne egyáltalán kritika tárgyává tenni az államháztartást, még elhihelnők önmagunkkal, hogy minden úgy van jól, ahogy van, pedig mindenki tudja, hogy dehogy is van jól, inert csak ugy van, ahogy lehet * * Régen megszoktuk már, hogy a parlamenti tárgyalásokat közbeszólások tarkítják, melyek, ha szellemesek és rem sértők s amellett nem sürün hangzanak el nern hatnak zavarólag. Egy idő óta azonban egyes képviselő urak egész rendszert csinálnak abból, hogy a nekik nem tetsző felszólaló fejtegetéseit sűrű közbeszólásokkal igyekeznek megzavarni, sőt közbeszónoklásokkal lehetetlenné tenni. A mult héten egy ilyen közbeszólássorozatra kapott riportot sértőnek talált magára nézve a közbeszóló s az igy keletkezett lovagias ügyet a felek a vívóteremben intézték el. Holott régen elintézett kérdés, hogy ez nem elintézési mód. Sem igazságtételre sem az egyéni becsület megvédésére, de az olyan parlamenti helyzet tisztázására sem, mint amilyenből a szóbanforgó párbaj keletkezett. A képviselő urakat azért küldték a parlamentbe, hogy tanácskozzanak és nem azért, hogy civakodjanak és politikai ellentétekből személyes ügyet csinálva párbajozzanak. A parlament méltósága megköveteli, hogy egymás érveléseit önuralommal meghallgassák s az érveket érvekkel cáfolják meg. Ez ugyan nehezebb, de törvényhozóhoz VEGYILEG tisztít, Minta után fest BERECZ Kossuth-utca 21. 22i Gaf iéirtisztitás 8 ffNyáron újdonságok m. selyem nadrág gumi nélkül csikpe kestyll divatos Sport selyem havisnya harisnyatartó nfiikül hordftató Strand zokni Férfi tenisz ing Fürdi trikó divilos mintás SAÖVÍID 1*20 P 1*39 P 1<23 és 11*96 P 27 fillér 2 20 P 2 65 P kesztyűsnél Pápa, Kossut Lajos utca 1. szám alatt*