Pápa és Vidéke, 32. évfolyam 1-53. sz. (1935)

1935-01-06 / 1. szám

- MEGJELENIK MINDEM VflSÁRNÜP. POLITIKAI HETILAP. Főszerkesztő: GRÁTZER JÁNOS. Szerkesztőség: Horthy Miklós Főutca 21. Telefonszám : 199. Kiadóhivatal : Csáky­utca 21. Telefonszám: 157. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör. A hosszú betegség, mely másfél év óta szobájához láncolta a korábban annyira tevékeny és a szellem örök nyugtalanságától égö férfiút, előkészí­tett mindenkit a vég bekövetkezésére és mégis váratlanul és a megdöb­benés elementáris hatásával zúdult a hanyatló év utolsó hajnalán a város közönségére: dr. Antal Géza meghalt. Az emberi lélek ilyenkor önkényte­lenül magába borzong, sejtelmes fé­lelem szánt végig fodrain, mint az erdő lakóin, mikor a vihar hosszú erőlködés, nyögés és küzdelem után kidönti az erdő legszebb ékességét, a korban, nagyságban, erőben egya­ránt társai" fölé emelkedő faóriást. így hajlik meg az emberi szolida­ritás örök szelleme a kidőlt nagyok előtt: életében lehettek és voltak is mint mindenkinek gáncsolói, hiszen a kritikai elme és a személyes ösz­tönök kohójában fűtött áradó emberi érzelmek előtt minden nagyság hoz­záférhető és kikezdhető, de a halál pontot tesz az ellenkezés alvilági szel­lemének működése után és nem ma­rad meg más, mint a maradéknél­küli elismerése annak, hogy aki most elmúlt, különb volt, jobb, derekabb és még hibáiban is emberibb és im­ponálóbb azoknál, akik epigonjai ma­radtak. Dr. Antal Géza annak a keresz­tény törzsnek a másik ágán kihaj­tott hajtás volt, mint amelynek szol­gálatában és dicsőségéért ez a lap és annak közönsége él és lelkesedik: ez nem lehet akadálya annak, hogy nagyságát, szellemének vertikálisan és horizontálisan ható kivételes erejét, jellemének tisztultságát és embertár­sai iránt mindig tanúsított és tettek­ben "nyilvánuló jó hajlandóságát meg ne becsüljük, sőt a dicséret és elis­merés őszinte tisztelő hangján ne di­dicsőítsük. A magyar faj kiváló példányai közé tartozott, nemcsak relativ és egy 23 ezer lakosú város méreteihez igazodó mértékkel mérve, nem is a trianoni Magyarország megzsugorodott mérté­kébe illesztve, hanem abban a keret­ben; és azok szerint a követelmények szerint mérlegelve is, melyeket egy boldogabb, öntudatosabb és a mega­lázást csak hírből ismerő Nagyma­gyarország állított fel azok elé, kiket erkölcsi és szellemi kapuján át a köz­életi érvényesülés első vonalába en­gedett. Antal Géza már ebben az időben, a kiegyezési korszak utolsó nagy fellobbanása idején, amikor még senki legérzékenyebb idegszálával sem érezte a hajszálnyira közellévő Összeomlás kriptái lehelletét, ott volt azok között, akik az akkori parla­ment életében utat és irányt szabtak ' egy húszmilliós dunai birodalom fej­lődésének. Mint a parlament képvi­selőházának pénzügyi előadója, azon az ércsomón tartotta professzori kezét, melyből elágozott a nervus rerum életet jelentő folyama ennek a biro­dalomnak legtávolabbi zugaiba is: a Verhovina ruténjei közé, va^y a pre­deáli végekhez. Ezt a tisztséget, ezt a megbecsü­lést nem kaphatta meg akárki: a fe­rencjózsefi korban attól a politikus­tól, akit ennyire emelt a többség bi­zalma és ilyenként elfogadott a ko­rona klasszikus erkölcsi mértékkel mérő kegyelme, megkövetelték azt, hogy a fényes szellemi tulajdonsá­gokon kivül „interger vitae, scele­risque purus" férfiú legyen. Nemzeti érzésének magas fokát, a magyarság tragédiájából kivezető utak kutatásának lázas ösztönét az össze­omlás után az a tevékenysége jelezte, melyet a külföldön, elsősorban Hol­landiában, ahol neve szintén tisztelt és ismert volt, a nyomorba jutott magyar tömegek és elsősorban gyer­mekek megsegítése érdekében végzett. Majd amikor visszatért Hollandiá­ból, ahol nagyjelentőségű történelmi kutatásokkal is megörökítette nevét és elfoglalta a Németh István halá­lával megürült dunántuli református püspöki széket, példát adott abból az örökké áhított, de soha eléggé meg nem tanulható és ritka nagy ma­gyar erényből: hogyan lehet a ma­gunkét szeretni anélkül, hogy a má­sét gyűlölnénk ? Vallásának jó és hű­Felelős szerkesztő: DR. NAGY GYÖRGY. séges fia volt, sokkal jobb és sokkal hűségesebb, mint a hangosak és szó­ban nagyok közül bárki is és mégis soha türelmetlenségre, olyan gesz­tusra, mely másnak jogos érzékeny­ségét érinthette volna, nem ragadtatta magát; tudott partikuláris érdekeket szolgálni anélkül, hogy ezzel akár az egyetemest, akár egy másik partiku­láris érdeket sértett, vagy veszélyez­tetett volna. Ebben van az igazi nagyság titka és ezért hullat könnyet mindenki és mond a megboldogultért egy buzgó fohászt a város minden lakója: mert ez az emberi kiválóság olyan szin­tézise, mely egyedüli alapját képezi minden vallásilag, politikailag és tár­sadalmilag széjjeltagolt nemzeti tár­sadalom fejlődésének. Ezért nem a reformátusok gyásza ! az ő elmúlása, hanem a város lakos­ságának a gyásza és még ennél is több: egyetemes magyar gyász. Gyásza azután annak a sok kis és nagy, vagy magát nagynak tartó ek­szisztenciának, akiket olyan szívesen és szeretettel hallgatott meg és akik­nek a saját szemükben életbevágó, más, rideg idegen előtt esetleg ne­vetségesen csekély értékű panaszát annyi szívvel tudta meghallgatni és és annyi eréllyel, utánjárással oda­adással tudta orvosolni. Hányan van­nak, akik a legkülönbözőbb, legvál­tozatosabb bajaikkal hozzá fordultak és akiket szerető szóval, kedves hang­ján és szíves mosolyával megvigasz­talt, hogy azután ennél meg nem állva, ki is harcolja nekik azt a kis jót, amit az élet sokszor oly nehéz harcok árán ad meg rabszolgáinak. | Ezért érzik magukat sokan árvá­nak az ő elmultával és maga a vá­ros is sirathatja benne legmesszebb­hangzó szavú pátronusát, aki előtt a legfelsőbb hatóságok ajtajai is nyitva voltak, ha a város ügyes-bajos dol­gaiban bezörgetett rajtuk. Szegényebbek lettünk egy nagy férfiúval, kit maradék nélkül magun­kénak mondhattunk mindnyájan, de szellemi erőtartalékunk, melyből mé­gis minden emberi közösség jövője örökre táplálkozik, gazdagabb lett egy emlékezettel, melyhez majd jól esik visszatérni mindannyiszor, ami­kor az élő hiánya jelenkezni fog köz­életünkben. Legyen áldott ez a közkincsünkké magasult emlékezet! Dr. iulyok Dezső. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasábmiliméter a hirde­tések között 4 fill., a szöveg között 5 fill. Városunk polgár­mestere az új év prograrnmjáról. Százszázalékig befolyt a mult évi adó. — Mi lesz a tisztviselők új­évi segélyével? — Útburkolások és a tókerti iskola megépítése a napirenden. Olvasóközönségünk tájékoztatása végett felkerestük Hamuth János pol­gármestert és a város közönségét ér­deklő dolgokról beszélgetést folytat­tunk vele. A polgármesteri előszoba nap-nap után zsúfolásig tele : minden rendű és rangú emberek várják a bebocsáj­tást a város első emberéhez. Az előszobai beszélgetésekből kivehető­leg a várakozás okai különbözők: kérelmek, panaszok váltogatják egy­mást. Mindenki várjon sorára elvét be­tartva, végre három napos várakozás után sikerült bejutnunk a párnázott ajtók mögé, hol a polgármester mo­solygó arccal és kitüntető figyelmes­séggel fogad bennünket. Tudva azt, hogy polgármesterünk egyik legkedvesebb témáját képezik a város anyagi ügyei és nincsen egy fél órája, hogy ne ezzel össze­függő kérdésekkel foglalkozzék, mi is ezen oldalról intézzük ellene kér­déseink özönét. Erre a már belépé­sünkre mosolygó arc még vidámabbá válik s ebből már előre következte­tünk arra, hogy kedvező dolgokat fogunk hallani. Az adózás állása. Az 1934. év nehéz volt a város lakosságának — kezdi a polgármes­ter —, ennek ellenére a város ház­tartását sikerült a legteljesebb rend­ben tartanom. Az 1934. évi adó száz százalékig befolyt, sőt az elmaradt adó 5%-át is sikerült behajtanunk. Tudom, hogy ez a teljesítmény a városi lakosság maximális teljesítő­képességének igénybevételével tör­ténhetett, kijelenthetem azonban — mondja —, hogy az adók ilyenmérvü befizetése anélkül történt, hogy va­lami különösebb szigort alkalmaztunk volna a behajtásoknál. A magam ré­széről nem kívánok hálátlan lenni ezen teljesítményért a város adó­fizető polgársága iránt, hanem min­den törekvésem oda irányul, hogy a

Next

/
Thumbnails
Contents