Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)
1934-01-14 / 2. szám
4 PÜPfl ÉS VIDÉKE 1834. január 14 Cérna Bál. A Nöi Ipariskola növendékei jan. 6-án rendezték meg szokásos évi táncmulatságukat. A bál, mint eddig minden évben, nagyszerűen sikerült. Az iskola igazgatója, Bodolay Jenő minden lehetőt elkövetett a siker és növendékeinek szórakozása érdekében. Két zenekar szolgáltatta a muzsikát. Első helyen kell megemlékeznünk a Testvériség jazz-zene számairól, melyek a legfelső fokra emelték a hangulatott, de Kancsó Bálint keringői és csárdásai csinálták meg az igazi jókedvet. A táncot az intézet igazgatója, karján Nemes Lujzival nyitotta meg, a jó példa követőkre talált és egymás után perdítették táncra Ízléses kivitelű, egyforma ruhába öltözött „cérnászokat". A szünóra alatt is meglepetés ért bennünket a pontos és pedáns kiszolgálással. Ilyet még nem láttak az öreg Griff falai! Valóságos zsonglőrködést mutattak be a felszolgálók. ^ fényes bál résztvevőit az emelkedett hangulat hajnalhasadásig tartotta együtt. K. F. Gyurkovics fiuk Pápán. A Jókai Színházban folyó hó 22-én szinre kerül Herceg-Farkas: Gyurkovics fiuk operettje, a szellemi munkanélPerulz álarcos hál január 13-án. küli ifjúság előadásában. A tisztajövedelem az inségakció céljait szolgálja. Jegyek a Paxban és Kis Tivadarnál kaphatók. A vagyon és kereseti adókat az érvényben levő törvényes rendelkezések szerint januárban kell felmondani és a felmondással kapcsolatban új kivetést kérni. A mai nehéz viszonyok közt rendkívül fontos ez a kérdés, mert hiszen kisebb adókivetést csak felmondás után lehet elérni. Ha felmondás nem történik, akkor a rögzített adók továbbra is megmaradnak. Hogyan mérjük a lument? A lumen tudva Ievőleg a fényteljesítmény egysége, vagyis azt fejezi ki, hogy mennyi fényt bocsát ki az izzólámpa. Szakkörökben nagy érdeklődést keltett a Tungsram-Müveknek egy új műszere, a precíziós fotométer, mellyel az izzólámpák fényteljesítménye lumenegységekben pontosan megmérhető. Az új műszer révén egészen sajátos oolgok derülnek ki. A fotométer ugyanis csalhatatlanul mutatja, hogy a silány minőségű lámpák azonos áramfogyasztás mellett sokkal kevesebb fényt bocsátanak ki, mint a tökéletes Tungsram lámpák. Ez annyit jelent, hogy a silány lámpánál ugyanannyi fényhez lényegesen több áram szükséges. Az áramszámlának már 25%-os pövekedése azonban Budapesten egy év alatt például egy 60 wattos lámpánál 9 pengőt tesz kí, tehát többet, mint a lámpaár háromszorosát. E súlyos számok mellett a tökéletes és silány minőségű izólámpák árkülönbözete elenyészően csekély. A világításnál helyesen takaréko kodni csak gazdaságos izzólámpával lehet, mely kevés áramfogyasztással sok fényt ad. Csak olyan lámpát|fogadjon el, mely lumenjelzéssel van ellátva, mert ez már a bevásárlásnál tájékoztat, arról, mennyi fényt ad az izzólámpa. 14 R nemzetközi gabonakereskedelem élénken érdeklődik a magyar bűza iránt. A magyar gabonapiac az utóbbi hetekben erősen élénkülő irányzatot mutatott. Mint már jeleztük, Svájc 300.000 mázsa búzát vett át és újabb tételek lekötésére van remény, mert az érdekeitek teljesen megvannak elégedve a magyar szállítmánynyal, úgy hogy üzleti körökben arról van szó, hogy a svájci malmok ezután a magyar búza őrlésére fokozott mértékben rendezkedtek be. Nagy feltűnést keltett ezután a gabonapiacon, hogy a nagy francia gabona cégek jelentős mennyiségű magyar búzát kötöttek le. Eddig ugyan francia részről inkább magánvásárlások történtek, de nagy hajlandóság mutatkozik arra is, hogy a hivatalos francia kormány is jelentős gabonamennyiséget vesz át. Esküvő. Hoffmann Mária és Krausz Imre folyó hó 14-én déli I órakor a Schwarcz-féle vendéglőben tartják esküvőjüket. Üzletfeleinket és jóbarátainkat ezúton is tisztelettel meghívjuk. Mezőgazdasági gépkezelői tanfolyamok. Mezőgazdasági traktor-, cséplőgép- és magtisztitógépkezelői tanfolyamot rendez a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamara Győrben. Közelebbi tudnivalókat Győr, Vilmos császár-út 7. alatt közlik. Perutz álarcos hál január !3-án, A vármegye egyik legértékesebb természeti emléke volt az a hatalmas kocsányos tölgy, amely a devecseri Esterházy-uradalom széki erdejében díszlett. Kerülete mellmagasságban hét méternél több, magassága pedig harminc méter volt. A hagyomány szerint Mátyás király is megpihent alatta. Legutóbb nyest bújt odvas belsejébe s miközben azt valaki ki akarta égetni, a fa lángbaborult és porráégett. an Öh faoAhafbója! Az irányított mezőgazdasági termelésről már készül a földművelésügyi minisztériumban az a kétszakaszos kerettörvény, amely érvénybelépése után módot nyújt a kormánynak arra, hogy az irányított mezőgazdasági termelésre vonatkozó terveit keresztülvigye. A tervgazdálkodásra majd csak fokozatosan tér át az ország úgy, hogy az első évben csak azok a cikkek kerüljenek sorra, amelyeknek a termelésében így a cukorrépáéban — már eddig is bizonyosan tervszerűség uralkodott. A Pápai Kat. Legényegyesület február 11-én tartja farsangi táncmulatságát. Újjáalakította az egyes bizottságokat és a megüresedett helyeket betöltötte téli rendes közgyűlésén Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága. A megválasztott bizottsági tagok a következők: Igazoló választmány: Békeffy István, dr. Cseresnyés József, Kauzli Dezső, dr. Moldoványi Jenő, Suly László, dr. Szász Ferenc, Wolfram János és Zsigmond János. Kijelölő bizottság: Főispán által kinevezettek: Purgly Pál és Szabadhegy Elemér rendes-, Nirnseé Pál póttag; választottak: Kránilz Kálmán és dr. Kőrös Endre rendes, dr. Bélák Sándor póttag. Perutz álarcos hál január T3-án. Egészségügyi bizottság 4 új tagja: Korompay Lajos, Kun László, Suly László és Velty Miklós. Lótenyésztési bizottság 2 új tagja: Nikodém Mihály és Walla Ferenc. Központi választmány 2 új tagja: Gácser Lőrinc és Élő István. Gazdasági választmány 2 új tagja: Vei ti Miklós és Zsigmond János. Pápai adófelszólamlási bizottság rendes tagja vitéz Karcsay Béla, póttag Wittmann Ignác. Véres lázadással kezdődött a szovjet újéve. Az éhezők tömegei Odesszában megostromolták a közélelmezési raktárakat, melyeknek védelmére először gyalogos csapatokat, majd tüzérséget rendelt ki a vörös népbiztos. Az eddigi jelentések szerint mintegy ötszázan estek el a zendülők és azon katonák közül, akik az engedelmességet megtagadva, az éhezőkhöz csatlakoztak. A közeli napokban újabb zavargásokra számítanak. Eltörte karját. Horváth József 11 éves pápai tanulót f. hó 10-én délben Takó Imre játék közben fellökte. A kis fiú oly szerencsétlenül esett bal karjára, hogy az eltörött. Súlyos állapotban az irgalmasok kórházába szállították. Mikor lesznek az országos vásárok Pápán, az 1934. évben? Most jelent meg az 1934. évben Pápán tartandó országos vásárok jegyzéke, mely szerint a Gyertyaszentelői vásár február 6—7-én, a Gyümölcsoltói március 27—28-án, Szentháromsági május 29—30-án, Sarlósboldogasszonyi július 3—4-én, Nagyboldogasszonyi aug. 21—22-én, Kisasszonynapi október 9—10-én, Szeplőtelenfogantatási december 11 — 12-én lesznek. Érdekes a Kisaszszonyi vásár eltolódása egy hónappal, melynek az az oka, hogy a közbeeső zsidó ünnepek miatt nem lehet a vásárt szeptember 11—12-én megtartani. Van egy sajtó-, helyesebben fogalmazási hibája a város által kiadott hirdetménynek. Boldogasszonyfogantatásnak jelzi a december 11—12-iki vásárt, ami tévedés, mert ez a Szeplőtelenfogantatási vásár már évtizedek óta. Nagyot tévedett az összeállító. Pedig csak a naptárt kellett volna megnéznie. Nagyobb figyelmet kérünk. Érdekes számok a rendőrségen. Az 1933. évben rendőrségünk a hivatalos adatok szerint 471 bűncselekményben indított nyomozást, 10 hatósági közeg elleni erőszak, 3 gyilkosság, szándékos emberölés, 213 lopás, 4 zsarolás, rablás, 69 sikkasztás, 8 orgazdaság, 30 csalás és 134 egyéb bűncselekmény miatt. Rendőrségünk dicséretére válik, hogy 364 esetben folytatott le sikeres nyomozást és csak 107 bűncselekményben dolgozott eredménytelenül. Az elmúlt évben a pápai rendőrkapitányságon 448 egyént jelentettek fel, akik közül 13-at tartóztattak le. A feljelentések során bemondott károk összege 41.194 P, amely öszszegből a rendőrség 27.973 P-t mentett meg és szerzett vissza a káro« sultaknak. Szomorú volt az év annak a 7 nőnek és 10 férfinak számára, akik öngyilkosságot kísérelPerutz álarcos bál január 13-án. tek meg. Közülük 10 vetett véget életének. Beszámol továbbá a rendőrségi jelentés 26 közlekedési és 63 egyéb balesetről, amelyek közül csak 1 volt halálos kimenetelű. Városkánk élénk idegenforgalmáról tesz tanúságot a bejelentőhivatalnak az adata. A mult évben 769 külföldi tartózkodott nálunk rövidebb vagy,! hosszabb ideig. x Biztos és enyhe hatás előfeltéte a jó hashajtószernek. Ezért kedvelik a Darmol-1 ajánlják az orvosok évtizedek óta gyermekek és felnőtteknek székrekedésnél egyaránt. • Minden csomagon Darmol felírással. Utánzásokat és más csomagolást utasítson vissza. .^Mbí Pápai terménypiao. 1934 január hó 12-én.] Búza 6 00-650 P (boletta nélkül), rozs 3 00-3*00 P (boletta nélkül), árpa 7 00—7 00 P, zab 6 00-6 50 P, tenger 6 00- 6 00 P, burgonya 3 00—4 00 P qként. Szita Márton vendéglője és étterme Pápa, Fő-tér IC Elsőrendű borok. Állandóan frissen csapolt sör; hideg és meleg ételek kaphatók! *— — Kereskedelmi utazóknak kedvezmény! — Menürendszer. Abonamento.