Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)
1934-12-02 / 48. szám
M & ¥ M á S francia PÚDER nagydobos 1-30 P kisdoboz 50 fillér „Karczaghy" 207 ILLATSZERTÁR. Balkáni stílus. A hetek óta tartó sajtóhadjárat ocsmánvságai után is kínos megütközést keltett a világ józan közvéleménye előtt a belgrádi kormány genfi jegyzéke. Durva és szenvedélyes hangjára a világtörténelem folyamán is alig van példa, a mai diplomáciai iratokban pedig egyenesen ismeretlen az olyan módszer, mely vádol, mielőtt bizonyított volna. Amilyen óvatosan elkerüli a nagyhatalom Olaszország érzékenységét, olyan határozott formában állítja a mi cinkosságunkat, nem is leplezve ezen szándékát, hogy az eddigi egész rágalomözönnek s a most hivatalos formában benyújtott vádiratnak egyedüli és kizárólagos célja Magyarország diszkreditálása. Ha a kisantant sajtójának és béTenceinek felelőtlen hazudozásait és gyanúsításait a lelkünk mélyén felviharzó megdöbbenés és felháborodás hangjaival utasí'ottuk vissza, a diplomáciai vádemelésre nem is adhattunk volna fölényesebb és férfiasságunkhoz méltóbb választ, mint azt a jegyzéket, amelyben a magyar kormány a vád. sürgős tárgyalását szorgalmazza a Népszövetségnél. Nem tűrhetjük, hogy a magyar becsület még heteken át a gyülület céttáblája lehessen büntetlenül és tisztességünkből kiforgatva kelljen állnunk a világ előtt. Tiszta lelkiismeretünk mellett kötelez erre az az ezeréves mult is, melyet az európai kultúra és civilizáció szolgálatában töltöttünk el, szemben az olyan népekkél, melyeknek még a mai lelkivilága is messze van attól, amit ez a szó jelent: európai. Nem változtatnak a lényegen a beígért, de napokig halogatott „bizonyítékok". Börtönükben félholtra kínzott emberek halálverítékezése közben kicsikart vallomásait, egy már előre kikürtölt vád alátámasztására felhasználni és egy balkáni félvilági nő, elhagyott szerető bosszú lihegéseit bizonyítékul prezentálni nagy cinizmus s több mint frivolitás. De csak hadd kerüljenek a földalatti piszkos csatornák mélyéről egyszer már napfényre az Európát fertőző betegség szörnyű élősdiei s hadd álljanak már egyszer leplezetlenül a civilizált világ előtt maguk a méregkeverők. Az a középeurópai békebontástól sem visszariadó bűnös szövetkezet, mely a maga több mint veszélyes politikájának vélt igazolá sára s a saját házatája beteges kiütközéseinek leplezésére, állig felfegyverzettségének tudatától fűtve, minden módot és eszközt alkalmasnak tart, minden lehetőt és lehetetlent meg is ragad. Számok a városok tisztviselőiről. A városok költségvetéseiből kitűnik, hogy ötvenöt vidéki városnak összesen 13370 közalkalmazottja van. A vidéki városok között van 10 tö. vényhatósági város, melyek 5788 embernek adnak kenyeret, ebből 1235 városi tisztviselő, míg a többieket koztatják. A 45 megyei város tisztviselőinek száma 1671, viszont öszszes alkalmazottainak száma a tisztviselőkkel együtt 7582. A legtöbb alkalmazottja Szegednek van, számszerint 1369, ezzel szemben legkevesebb Magyaróvárnak, hol 16 tisztmás alkalmazási minőségben foglal- | viselővel látják el a közigazgatást. „Jövőnk" sajtóünnepélye. Gróf Apponyi György Pápán. A pápai Ker. Munkásegyesület és a ker.-szoc. szervezetek november 25-én jól sikerült sajtóestélyt rendeztek. Az ünnepély fényét és jelentőségét emelte gróf Apponyi Qyörgy jelenléte. Az országosan ismert és a nagy Apponyi méltó utódának bemutatkozó fiatal országgyűlési képviselő első bemutatkozását szivesen fogadta a pápai közönség és nagy számmal jelentek meg, hogy előadását meghallgassák. Előadásában, ami Szalay Lajos bevezető szavai után a műsor első számát adta, meggyőző szavakkal hangsúlyozta a sajtó fontosságát. Élénk színekkel ecsetelte mindazon okokat, amik a keresztény sajtó szükségességét kívánatossá teszik. A hallgatóság számos kitörő tetszésnyilvánítással juttatta kifejezésre, hogy a szónok szavai szívéhez közel állanak és azok helyességét mindenben elfogadja. A mindvégig figyelmet lekötő és osztatlan tetszést arató előadás után dr. Járossi Jenő, a pápaiak által is jól ismert országos nevű dalköltő adott elő kedvesebbnél kedvesebb dalszámokat cigánykiséret mellett. A megszűnni nem akaró taps után az Iparos Dalkör Jámbor Mike bencés tanár vezetésével a Kék Duna keringő c. dalművet adta elő, majd Szabó Terus Sik S. Kuruc tábori dal c. költeményét szavalta el nagy drámai erővel. Szavalatát a közönség elismerő lelkesedéssel fogadta. A műsor befejező számaként a szellemi munkanélküli ifjúság előadta Vadnai 111. Konrád c. vígjátékát, ami a közönség derűs tetszésével találkoí zott. Rdatok a munkanélküliségről. Az állami munkaközvetítő jelentése szerint november 14 én a budapesti és két vidéki hatósági munkaközvetítőnél összesen 484 munkahelyet tartottak nyilván, ezzel szemben 12036 munkakereső szerepelt a nyilvántartásban, köztük 5117 segédmunkás és napszámos, 585 háztartási alkalmazott és 27 tanonc. Ha figyelembe vesszük, hogy ezen kimutatásban csak Budapest és két vidéki város hivatalosan az állami munkaközvetítő hivatalban nyilván- ! tartott munkanélküliéi szerepelnek, igen szomorú képet kapunk, mert ez a szám még borzalmasabb, ha hozzávesszük a többi városok munkakeresőit és a falukon levő, sehol nyilván nem tartott földmunkás tömegeket, amik vagy részben vagy egész éven át munkanélkül voltak. Ezeken a tömegeken felül van még azoknak a száma, akik nem az állami munkaközvetítőnél, hanem más munkaközvetítő szerveknél tartatnak nyilván. Nagyon aggódunk a közelgő tél beálltától, mi lesz ugyanis ezen majdnem hadsereget kitevő nyomorgó tömeggel. Szerelnénk, ha az inségakció ezen bajt enyhítené, de ez nem elég, közbe kell lépni magának a társadalomnak is és mindent elkövetni az éhezők kielégítésére, mert különben baj lesz. Köttesse m •• SS m könyveit Keresztény Nemzeti Nyomdában Pipa, Csáhy-utca Zl. sz. Tel. IS7. 51 fycaxOn hmhajtája*. Heti kritika. A francia parlament hadügyi előadójának elszólása Franciaországnak Szovjetoroszországgal való katonai kapcsolatáról minden előző tiltakozás és utólagos cáfolat dacára is élesen rávilágít arra a politikára, amelybe a hivatalos francia körök az ország biztonságának tényleges, vagy vélt megerősítése céljából kerültek, amikor a Németországtól való szinte hisztériás félelmükben még olyan tényezővel is- képesek voltak szövetkezni, melynek reprezentánsával szemben e szövetkezés létrehozója az elhunyt Barthou is csak olyan megnyugtató szavakat talált a maga számára, hogy „nem látszik banditának." * * Párizs aggódik Magyarország és Olaszország magatartása miatt ? Érthető, de őszintébben fogalmazva ez így is hangozhatna: aggódik önmagáért a jugoszláv lépés miatt. A belgrádi kormány nem nagy tapintattal volt nagy szövetségese "irányában, mikor a marseillei merénylet ügyét a Népszövetség elé vitte, mert ha Franciaország szívesen is látja, hogy a merényletért — melyhez a hiányos francia rendőri intézkedéseknek is van némi közük — a felelősséget másra kenik, az ügy szélesebb mederben való tárgyalása neki sincs ínyére s ami fő, roppant megnehezíti Franciaországnak Olaszországhoz közeledését, ami pedig minden akadály dacára is elsőrendű érdeke. * * * Hogy a 78 ív terjedelmű, hosszúlére eresztett második számú belgrádi vádirat „bizonyítékai" csak általánosságban mozognak és semmi újat nem tartalmaznak, amit a sajtócsaholásokból ne ismernénk s amit már unos-untig meg nem cáfoltunk volna, számunkra nem meglepetés s hogy a nagy világlapok elfogulatlan tudósítói fel fognak háborodni ezen — mi már eleget felháborodtunk —, azt is tudtuk előre, de hogy miért kellett egy hétig késni ezeknek a „bizonyítékoknak" a benyújtásával, azt nem értjük. Azaz dehogy is nem. A hazugságokat nehéz úgy csoportosítani, hogy valónak tűnjenek fel, erre próbálták felhasználni ezt az időt, mint látható, elég szánalmasan. * * * A cseh külügyminiszter is nehéz mutatványba fogott. Mert míg Magyarország befeketítése neki szívügye