Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)

1934-08-26 / 34. szám

POLITIKAI HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Főszerkesztő: GRATZER JANOS. Felelős szerkesztő: DR. NÉMETH ISTVÁN. Lezuhant bét artista mutatvány közben. Kedden, augusztus 21-én este a Széna-téren működő szabad cirkusz nézői könnyen halálossá válható bal­esetnek voltak szemtanúi. Egy légtornász csapat dolgozott a levegőben. Különféle mutatványo­kat mutattak be, mikor a felső vaskapocs hirtelen eltörött és a közönség rémült kiáltása köze­pette két tornász egy férfi és egy nő a po­rondra zuhant. A nő a nyakszírtjére esett, csodá­latosképpen, azonban az ijedtségen kívül más baja nem történt. A le­zuhant férfi tornász azonban eszmé­letlenül maradt a cirkusz porondján és úgy kellett onnan elvinni. Az Irgalmasok kórházába szállították, ahol súlyos belső zúzó dúst állapított meg az orvosi vizsgálat. Állapota, mint értesültünk, javuló­ban van és néhány nap múlva újra gyönyörködteti a közönséget veszé­lyes mutatványaival. Míg . . . Dehát ez az artista sors. Játék az élettel és kacérkodás a halállal. A borsosgyőri búcsú vége. Szerkesztőség: Horthy Miklós Fő-utca 21. Telefonszám: 199. Kiadóhivatal : Csáky­utca 21. Telefonszám: 157. Laptulajdonos: a Pápai Belvárosi Katolikus Kör ^••••••••••HHHnH A német népszavazás A legutóbbi hónapok eseményei Németország felé fordították a világ figyelő tekintetét. A Rőhm-féle for­radalom, majd Hindenburg birodalmi elnök elhúnyta és temetése után az elmúlt vasárnapi népszavazás volt az ország legnagyobb eseménye, amikor titkos szavazással nyilatkozott meg a német nép Hitler birodalmi elnök­sége/illetve ennek a kancellári tiszt­séggel történt egyesítése mellett. Az eredmény, a megszavazás majdnem egyöntetűsége előrelátható volt, még a külföldön élő németek is leadták sza­vazatukat. Ez a plebiscitum döntő dokumentuma annak, hogy a szétta­golt német törzsek alkotta német or­szágnak, s a korábban több mint 40 pártra szakadt népnek sikerült új­ból megteremtenie a belső egységet, egyöntetű vezetését, még hozzá titkos szavazás mellett, amikor módjában lett volna ellenkezően is megnyilat­koznia. Vájjon mikor jutunk el odáig, hogy titkos népszavazással birálja el 5 a magyar nép, helyesli-e a kormány évtizedekig tartó uralmát, amelyik talán nem is annyira alulról, a nép­ből indul ki, mint az olasz, vagy német rendszer, hanem inkább felül­ről teremtődik meg? Sovány vigasz, hogy kezdetben mindegyik uralmon lévő rendszer megígéri, de be egyik sem váltotta eddig. . Minden állam boldogulásának fel­tétele a belső erőinek összefogla­lása keresztény vallás-erkölcsi alapon, mert így kifelé is nagyobb súllyal léphet fel és vehet részt a világese­mények alakításában. Ezután talán még fokozottabb figyelemmel fordul a népek szeme Németország, mint Európa egyik legnagyobb és legné­pesebb országa felé, hova fog kiala­kulni, hogy s milyen nyomokat hagy az európai népek közösségében. Minket magyarokat — akik e nagy germán nép kis keleti szomszédai vagyunk, s ezer év óta állunk vele szoros kapcsolatban — különösen val­lás-erkölcsi, gazdasági, s legfőként a területi revízió szempontjából érdekel ez. Vannak, akik a keresztény vallá­sokat féltik a hitlerizmustól, mert ál­lítólag van ennek egy frakciója, ame­lyik a germán őspogány vallást akarja moderizálni és visszahozni helyettük. Hogy mi igaz belőle, nem tudható, ezért az ilyen messziről jött hírt fenn­tartással lehet csak fogadni, különben egyik legutóbbi beszédében Hitler a A mult vasárnap tartották a közeli | Borsosgyőrön a szokásos búcsút. Mint minden esztendőben, úgy az idén is tömegesen keresték fel a pápaiak is Borsosgyőrt. Köztük volt Ihász Gyula 23 éves napszámos is, aki halnalig mulatott a jóhangulatú falusi búcsúban. Mi­kor reggel felé hazafelé tartva a Séd patakhoz ért, a hajnali szürkületben néhány haragosa különféle ütőeszközökkel rátámadt keresztény felekezetek megerősítése mellett tett hitvallást. A gazdasági kérdésekben mi csak olyan tekintetben jövünk Németország előtt figyelembe, mint bármelyik más ország. Árú, főként rekompenzációs szerződéseket épp úgy köt velünk — a világháborúbani fegyvertársaival —, mint egykori ellenségeivel, Szerbia és Romániával, sőt ezeket talán job­ban favorizálja, mert ezen államokban a német kisebbségek nagyobb kímé­letben részesülnek, mint a magyarok, s mert igyekszik ezen államokat a maga érdekszférájába vonni Francia­országgal szemben. Bármennyire kívánatos a német nép külső, belső megerősödése, nem lehet szó nélkül elmenni azon szo­morú tény mellett, hogy Hitler Né­metországa súlyos kárt, visszaesést okozott a magyar revízió ügyében, hisz amelyik ország lemond, vagy fel­függeszti a saját területi revíziója kér­| és alaposan helybenhagyták. Néhány ütés a koponyájára zuhant és azon alapos sérülést ejtett. Most az Irgalmasok kórházában van ápolás alatt és tűnődik a borsos­győri búcsú szomorú végén. Az orvtámadók neveit nem tudta megmondani, mert a hajnali szürkületben nem ismerte fel őket, mikor már felis­merhette volna, akkor elvesztette eszméletét. A nyomozás megindult a verekedési ügyben. dését, nem jehet érdeke és nem tö­rődhetik a mi revíziónkkal sem, már pedig Németország ezt lette Francia­és Lengyelországgal szemben és ta- J Ián az elszakított magyar részeken lakó német tömegeket is nagyobb biz­tonságban látja, hogy megmaradnak | továbbra is németeknek, mintha újabb magyar uralom alá kerülnének vissza. Revíziós törekvéseink megvalósításá­hoz a lehetőséget keresve, ismételten csak azon talán egyetlen úthoz jutunk, mely a restaurációhoz vezet a szom­szédos Ausztriával való legszorosabb együttműködés mellett. Azonban ho­gyan volna remélhető ennek közeli megvalósúlása a külföld hozzájárulása és segítségével, mikor éppen ezen kérdésben csonka országunk határain belül sem vagyunk egységesek ? Már pedig revizió nélkül gazdasági jobb­lét, a jelen és jövő generáció elhe­lyezése alig várható. Dr. Vathy Gábc. Előfizetési ár: egész évre 8 P, félévre 4 P, negyedévre 2 P. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Hasábmiliméter a hirde­tések között 4 fii!., a szöveg között 5 fill. flcélMolatu légliajálifeal kísérletezik Oroszország, hogy a kü­szöbön álló japán háború kitörésekor ellenáihatatlan erővel lehengeielhesse ellenfelét. A szembenálló felek között egyébként végnélküli tanácskozások folynak és a hírek szerint csak gaz­dasági nehézségek késleltetik a há­ború kitörését. Halálra éheztetik a román börtönökben fogvatartott politikai foglyokat. A h zzátartozók azért most bűnvádi feljelentést tettek a fogházak tisztviselői ellen. Becsapott a villám a fertőrákosi templomba s kettéha­sította a tornyot, megrongálta az or­gonát, ledöntötte a szobrokat, meg­rongálta a padokat, úgy, hogy a templom belseje valóságos romhal­mazzá vált. A szerb földreformot most fejezték be s annak során Sza­badka magyarjainak 14.000 hold földjére 3000 szerb komitácsit tele­pítenek. Az új tulajdonosok a birto­kot nemzeti ajándékként kapják. R királykérdéssel a kormány is foglalkozik és annak a fejére akarja tenni a Szent koro­nát, aki annak viselésére hivatott, — állapította meg a kormány hivatalos szónoka az egységpárt körmendi gyűlésén. A gyűlést egyébként a hí­rek szerint az egy héttel előbb tar­tott legitimista gyűlés frenetikus ha­tásának ellensúlyozására rendezték. KBIIeFesbedelii mérlegünk az év első hét hónapjában 17 5 mil­lió kiviteli felesleget mutat. Ez a szám a mult évi adatokhoz viszo­nyítva 25 millióval kedvezőbb A magyar külkereskedelem javuló irány­zata már két éve tart. Belefulladt a paradicsomba Lábos Ignác nagysimonyi napszá­mos kétéves fia. A szerencsétlenség azalatt történt, amíg az édesanya a tűzhelyen gőzölgő bográcsot magá­rahagyta. A szülők ellen megindult az eljárás.

Next

/
Thumbnails
Contents