Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)

1934-05-20 / 20. szám

A szombathelyi leventék országos ünnepe. Szombathelyen a Levente Egye­sület most ünnepli első évtizedét és ezt nagyszabású ünnepséggel akarja emlékezetessé tenni. Részvétüket Ígér­ték Ferenc bajor királyi hercegen és Gömbös miniszterelnökön kívül Colonna olasz követ, Pignetelli her­ceg. Történelmi bemutatót is tarta­nak Mátyás király korából korszerű jelmezekben. a i ± _ * • margójára. A legutóbbi városi közgyűlés min­den nagyobb vita nélkül megszava­zott 50.000 pengőt nyomásfokozó gépek beszerzésére. Helyesen tették. Kellettek már ezek a gépek, mert nyáron mizériák voltak a vízszolgál­tatás terén. Elhatározta a közgyűlés azt is, hogy a vízdíjakat felemeli, mert az 50.000 pengőre más fede­zetet nem talál. Ez is helyes. A köz­gyűlési jegyzőkönyvnek 11. pontja azonban már gondolkozásra késztet. Azt mondja ugyanis ez a szakasz, hogy az istállók után eddig fizetett 1-20 pengő vízdíj helyett 1934. évi július hó 1-től kezdődőleg az alábbi lesz a díjtétel. Az első pár számos ál­lat után darabonkint 1 pengő, min­den további számos állat után 50 fillért kell fizetni. A közgyűlési határozat ezen meg­állapítását nem tartjuk helyesnek több okból. A jelenlegi gazdasági helyzetben a földmíves népre új terheket róni nem valami szerencsés ötlet. A mai helyzetben még az adó­ját sem igen tudja megfizetni, nem hogy ilyen fényűzés számba menő díjtöbbletet megfizethessen. De ettől eltekintve is. A gazdasági házakban legtöbb helyen nem is a vízvezeték­ből itatják az adóalap alá vett álla­tokat, hanem a kutak vizéből, mert az jobban alkalmas az itatásra. Azon­kívül legtöbb gazdánál be sincs vezetve a vízvezeték s így még ha akarná, akkor sem tudná felhasz­nálni itatási célokra. Ha pedig az állatok itatása nem jár vízfogyasztási többlettel, akkor minő alapon adóztatják meg felemelt díjjal az istállókat. A felemelt díjat úgyis megfizeti a gazda a lakása után, akkor miért kell dupla bőrt lehúzni róla? A felemelt díjat csak fokozott ellenszolgáltatásért, vagy kényelemért szabad kivetni. Ahol az ellenszolgáltatás nincsen meg, ott labilis a kivetés alapja is. Nekünk nem szándékunk zűrzavart támasz­tani, sem a kedélyeket felhangolni, csak a nyilvánvaló hibákra akarjuk a figyelmet felhívni, addig, amíg lehet rajta segíteni. A városnak sem érdeke, hogy növekedjenek a behajthatatlan adó­tartozások, pedig ennek a kivetés­nek csak az lehet a következménye, mert a pápai gazdák vállai nem bír­ják végtelenségig a terheket. Mielőtt kalapot, inget, nyakkendőt vásárolna, tekintse meg R A I D L rtRÚHÁZ nagy választékát. Eszméletlen asszonyt találtak a hantai düldben. Különös balesetnek esett áldoza­tul május 14-én Németh Jánosné 65 éves pápai asszony. Igalöreghegyi szőllőjében szőllőt kötözgetett, egy­szercsak eddig ismeretlen módon a jobb lábában megpattant az ér. Szörnyű ijedelmében sietve indult a város felé, ameddig a gyöngeség­től és a nagy vérveszteségtől a Han­tai dűlő táján ájultan össze nem esett. Az arra járók kocsin bevitték az irgalmasok kórházába, ahol azon­nal első segélyben részesítették. A ! sok vérveszteség miatt állapota csak | lassan javul. Hírek. Küzdelem egy állás körül. Alig egy hete hirdetett a pápai Ipar­testület egy gyakornoki állásra pályá­zatot s máris a kérvények serege ér­kezett be. Megindult a protekciógyű­lés, a kilincselés, mely oly szomorú velejárója a mai időnek. Husz-har­minc fi .talember vágyát, reményét felcsigázva tartja ez az új elhelyez­kedési lehetőség. Folyik a harc a kulisszák mögött. Egy állás — havi 30 P. Nem sok, de biztos. Ez az ára egy diplomának, egy végbizonyítvány­nak 18 évi, 12 évi küzködésnek. Iste­nem, hova is jutottunk ? Hova. És 30 közül csak egy lesz a 30 P-ős szerencsés. A többi 29 a után mit csinál? Vár-vár egyre keserűbben. Ez a virágkora a magyar fiatalság­nak. Szomorú, dérverte tavasz. Kellemes és boldog pünkösdi ünne­peket kíván előfizetőinek, olvasóinak és hirdetőinek a PÁPA ÉS VIDÉKE szerkesztősége és kiadóhivatala. A pannonhalmi főapát Pápán. Értesülésünk szerint péntek dél óta Kelemen Krizosztom pannonhalmi fő apát városunkban tartózkodik a ben­cés székház hivatalos látogatása miatt. Iskolalátogatás a pápai espe- j resi kerületben. Szentgyörgyi Ig­nác esperes most végzi a kerület ka­tolikus iskoláinak látogatását. A pá­pai iskolákra előreláthatólag a jövő héten kerül a sor. Kiskáptalan. A Foederatio Eme­ricana pápai konventje és famíliája e hó 24-én d. u. 6 órakor tartja tanév­záró együttes kiskáptalanját, melyen egyúttal a tisztújítást is megejti. A veszprémvármegyei törté­nelmi, Régészeti és Néprajzi Tár­sulat folyó hó 20-án (Pünkösd va­sárnapján) délelőtt 11 órakor tartja a veszprémi vármegyeházán évi ren­des közgyűlését, melyen dr. Holub József egyet, tanár, M. Tud. Akad. tag: A veszprémi püspökség birtokai a középkor végén címen tart előadást. Kánoni látogatás. Az egyházi törvényekben előírt kánoni látogatás megejtése végett P. Scheirich Bona­ventura O. F. M., a Szűz Máriáról nevezett magyar ferences rendtarto­mány főnöke, szombaton, máj. 19-én délután a ferencesek pápai kolos­torába érkezik. Városi közgyűlás volt május hó 17-én csütörtökön délután. A köz­gyűlés tárgya az 1933. évi zárszá­madás volt. A tárgyalás express tem­póban folyt le, alig egy óra alatt véget ért. A közgyűlés lefolyásáról szóló tudósításunkat anyagtorlódás miatt a jövő számunkban hozzuk. Felhívás az adófizetőkhöz. Pápa város adóhivatala felhívja az összes érdekelt adófizetőket, hogy az ese­dékes első és második negyedévi együttesen kezelt közadókat, köz­munkát, valamint a víz- és szemét­díjat annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben végrajtás ut­ján, az intés mellőzésével fog behaj­tatni. Férfi TROPCH1GEN ing, nyakkendő és sapka csak RAlDL-RRÚHflZÁBRM kapható. A győri gazdakamara ülésén, f. hó 14-én Sokorópátkai Szabó Ist­ván alelnök, a kamara feladatának mondta a baromfitenyésztés propa­gálását és a kisgazdatársadalom kellő kioktatását. E célból Buland Tivadar pápai tanár, rádió előadásainak a sokszorosítását kérte a földmívelés­ügyi minisztertől, ahonnan biztató választ kapott. Ruip Jenő pápai kis­gazda azt tartja fontosnak, hogy a tenyésztő gazdaközönség tanulja meg az exportbaromfi 8 napos, vagy 20 napos javításának, hizlalásának a technikáját, hogy ne a nyersáru ke­rüljön az exportőrök kezébe. A Kat. Legényegylet május hó 20-án és 21-én (Pünkösd) tekever­senyt rendez. Négy értékes dij 1 600 sorig. 3 dobás ára 15 fillér. Jó do­bók előnyben. Megjelent a legújabb hengerrendszerrel gázfőző­készülék készült tökéletes petróleum­Pumpilás és előmele­gítés. Gyár: Budapest­Pestszentlőrinc. Köz­vetlen beszerzés a gyártól. Eladási osztály: „Petrofor" Vállalat Budapest, VI., Andrássy-út 5o. sz. (Oktogon-lér) — Díjtalan prospektus. — Minden darabért a gyár szavatol. MEGSEGÍTI A VALÓDI 50 SBQRSZESZ. 8EDORZSOL£SRfc, MASSZÍROZÁSRA Pápai siker a Tudomány Egye­temen. Folyó hó 14-én tartotta a Pázmány Péter Tudomány Egyetem alapításának 298 évi emlékünnepé­lyét. Ekkor osztották ki az ez évi pályanyertes munVák jutalmát. A büntetőjogi pályadíjat hat pályázó közül Kettner Béla jogszigorló, a bencés gimnázium volt jeles növen­déke „Közgazdasági bűncselekmé­nyek" című munkájával nyerte meg. A polgármester felhívja a birto­kosságot, bérlőket, hegybirákat és tagfelügyelőket, hogy a szerbtövis kötelező irtását f. hó 25-ig mindenki pontosan végezze el, mert az ellen­őrző vizsgálat után a mulasztókat a törvény teljes szigorral bünteti. Az irtás legegyszerűbb módja : a virág­zás előtt a növény lekaszálása vagy kitépése. Lakásváltozás. Dr. Kalmár Béla körállatorvos lakását Szent Imre her­ceg Fő-tér 16., I. 9. szám alá he­lyezte át. A gazdakamarák figyelmeztetik a termelőket, ellenőrizzék a tengeri vetőmag csiraképességét, mert a mult évi termés nem volt kifogástalan. A diftéria védőoltások. F. hó 1-én és 2-án első ízben beoltott gyermekek második oltása e hó 22-én és 23-án, kedden és szerdán lesz az Egészségházban, délután 2 órakor, ugyanazon beosztás szerint, mint az első oltások. Az első oltás alkalmá­val átadott számot minden szülő hozza magával. x Mindenki tudja, hogy milyen kiváló hatású, évszázadok óta köz­használatban levő gyógyszer a tiszta alkohol, a menthol és az aethylace­tat. E három közismert gyógyszer­ből tevődnek össze a valódi Diana­sósborszesz legfontosabb hatóanyagai. Mindenkori újdonságok: női selyem­blúzokban és selyem fehérneműk­ben RfliDL rtRűhrtzrtBnri. j-í Magyar Könyvnapa Pax könyvkereskedésben 1934. évi június hó 4<ftöl június hó 6-ig.

Next

/
Thumbnails
Contents