Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)
1934-05-13 / 19. szám
SZÍNHÁZ. «•> Máj. 5-én, szombaton este a Király színház újdonsága Őméltósága sofförje c. operett ment mérsékelt számú közönség előtt. Kedves zenéjü operett limonádé librettóval. Semmi mélység, de jó szórakoztatás. Jók Torma Guszti, Mészáros Ági, Erdész Irén, Huszty Róbert, Szabó és Kőmives. Máf. 6 án, vasárnap délután Kék Dana c. gyönyörű zenéjü operett ment telt ház előtt, este pedig másodszor Őméltósága soffőrje került színre. Máj. 7-én, hétfőn este Hunyadi Sándor Aranyifjú c. bünügyi történetét adta a társulat Jávor Pál vendégszereplésével. Az érdekes tárgyú és felépítésű darab címszerepét Jávor Pál nagyszerű alakítása tette felejthetetlenné. A pápai közönség igazi műértő módon csak a második felvonás közben melegedett fel. Jávor Pál ugyanis ekkor kezdett igazán és határozottan játszani. Az együttes többi tagja élükön Torma Gusztival és kisebb szerepben Táncos Mimivel elsőrendű műélvezetet nyújtott a közönségnek. Mikes Béla tipikus amerikai, Mészáros Ági végtelenül kedves amerikai leány volt. Kiváló j jellem színész Horváth Jenő és Kőmives Sándor. Máj. 8 án, kedden este Budapest legnagyobb közönségsikert aratott opereitje a Sárga liliom került színre. Nagyszerű fülbemászó zenéje és kedves, mulatságos librettója Pápán is nagy sikert ért el. Peredi Judit szerepében Erdész irén debütált és kapott rengeteg tapsot és ovációt. Meg is érdemelte. Bársonyosan meleg hangja és aranyos játéka felüdülés volt a közönségnek. Nagyon kedves volt Mészáros Ági. Szabó Ernő és Kőmives Sándor a szokott jók voltak. Szabó László és Huszty Róbert kellemes játékkal kedveskedtek. Máj. 9. és 10-én, szerdán, csütörtökön este ugyancsak a Sárga liliom futott közönségsikerrel.* Csütörtökön délután pedig Bál a Savoyban. JÖVÖ HETI MŰSOR : Máj. 12—13., szombat, vasárnap este Csipetke táncos operett 3 felvonásban. Máj. 13., vasárnap délután 4-kor Drótostót táncos operett 3 felv. Máj. 14-15., hétfőn, kedden Helyet az ifjúságnak vígjáték 3 felvonásban. Máj. 16., szerdán Szeressen kedves táncos operett 3 felvonásban. Máj. 17., csütörtökön Tirnosa zenés, táncos színjáték. Máj. 19., szombaton Szedő Miklós vendégfellépíével a Mosoly országa regényes operett. Vendéglí^^véteL A nagyérdemű közönség szíves tudomására hozom, hogy a Fő-tér 27. sz. alatt levő SipUzky-féEe átvettem és azt folyó évi május hó 12-én, ii@inbaf©ii este HORVÁTH RUDI budapesti hérfamííuBsz és zene&ara ífözrsmfíiiodéséijel ünnepélyesen megnyitom. Férfi kalapokban a Borsalino világmárka vezet. Spielmann szűcsmester Egyedárusító: Pápa, Kossuth Lajos-utca 5. szám. Kalapokban, sapkákban, rókákban, prémekben dús választék. Tornaünnepély. Díszes keretek között, óriási érdeklődés közepette zajlott le május 6 án a Ref. Nőnevelő Intézet és a Ref. kollégium közös évzáró tornaünnepélye. Az impozáns ünnepély megrendezése Kovács Lajos Jenő tornatanár és Gölöncsér Júlia tornatanárnő érdeme. Szaktudással pirosult lelkiismeretes munka jellemzi munkásságukat, melynek eredményét nem elsőizben állapíthatta meg a város közönsége. Fegyelmező munkájuk dicsérete az ünnepség gyors, ! pontos, zavartalan lefelyása. A nagyszerűen sikerült tornavizsga befejezéséül dr. Tóth Endre igazgató tartott rövid, de annál megkapóbb, tartalmas beszédet. Beszédében megköszönte a derék, gyönyörködtető ünnepélyt és kérte az ifjúságot, hogy tovább is lelkiismeretesen dolgozzék nem csak iskolájuk érdekében, hanem a haza érdekében is. Elismerő szavakkal adózott azoknak, akik a nagy eszméért, az ifjúságért dolgoznak fáradhatatlanul. JPORT. Elsőrendű magyar konyha. — Uradalmi fajborok, — Állandóan frissen csapolt sör. — Figyelmes és pontos kiszolgálás. — Minden pénteken halászlé és túrós csusza. A nagyérdemű közönség szíves támogatásá kérve, vagyok kiváló tisztelettel: Németh Györ vendéglős. y Football. Kinizsi—GyAC 2tl (0:0). Biró: Kiss, Szombathely. KinizsiTóth II. — Vörös, Sza! kács — Varga, Tóth I., Király — Tarr, Bősze, Szalmásy, Dómján, Kovács. GyAC: Lizzy — Szalay II., Vincz — Reich, Schmuck, Tanai — Szalay I., Stelczer, Dömötör, Horváth, Czapp. Hatalmas érdeklődés kísérte a Kinizsi legfontosabb mérkőzését, mely körülbelül hivatva volt eldönteni, hogy a két csapat közül melyik kerül a kiesés szomorú sorsára. A Kinizsi szurkolói különvonattal mentek át Győrbe csapatuk támogatására és csapatukban nem is csalódtak. A Kinizsi minden egyes játékosa ezen a mérkőzésen 100%-os harcosnak bizonyult úgy, hogy a mérkőzést nem lehetett elveszíteni. A mérkőzés első negyedórájától eltekintve a Kinizsi sokkal jobban játszott mint ellenfele és a mérkőzés sorsa csak a második félidő elején vált egy darabig kritikussá, amikor a GyAC a vezető gólt megszerezte. A Kinizsit azonban nem roppaníotta össze a peches gól, hanem még nagyobb hévvel támadott tovább, aminek eredménye lett Tarr egyenlítő, majd később Kovács beadásából Szalmásy győztes gólja. Teljes elismerésünk a Kinizsi minden játékosának, akik ; megmutatták, hogy a határtalan lel- | Vasárnap sportja. Vasárnap Nyugat válogatott csapata Délnyugat ellen játszik Pécsett vagy Nagykanizsán. A nyugati csapat Mahos kivételével, aki sérült, teljesen ugyanaz, mint amelyik Közép ellen győzött. Mahost Berényi az SVSE kapusa helyettesíti. A papírforma nyugati győzelemre mutat. — Ezen mérkőzés miatt valószínűleg elmarad az itthoni Kinizsi—SzSE meccs, mert az SzSE Kovács II. és Gantner személyében két válogatottat ad a csapatba. kesedés legyőz minden akadályt. A Kinizsi ezen győzelmével emberi számítás szerint elkerült a veszélyes zónából, sőt szerencsés esetben most már akár a 7—8. helyet is elfoglalhatja. A Ny. L. A, SE. !. osztályának bajnoki tabellája az 1933—34, évben. •S A csapat r p N ÖJ ü a: neve a n s * * f» 2 TSC SVSE Sz. MÁV SFAC TAC 6 SzSE 7 ETO 8 DAC 9 MÁV Előre 10 Kinizsi 11 QyAC 12 II. ker. SC «o •2 O 19 10 19 8 19 9 20 8 20 9 20 8 21 8 £ 3 Q > 20 21 19 8 20 20 4 10 1 10 2 11 1 13 3 E bjfl -«J t; s $ o 2 9 & Q T3 es c < m a. 53 20 25 33 26 24 39 20 28 44 45 22 47 39 21 48 39 20 37 42 20 32 37 19 40 49 18 24 40 17 30 47 16 28 51 13 akadé miailag képzett úri szabó Mészáros Mihály Deák Ferenc- és Kossuth-utca sarait.