Pápa és Vidéke, 31. évfolyam 1-52. sz. (1934)
1934-01-07 / 1. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Főutca 12. Telefon: 151. Laptulajdonos a pápai belvárosi Kath. Kör. POLITSKUS HETILUP. Pápa, 1834. január 7., vasárnap. Politikai merényletek. Önkénytelenül is eszembe jut a Hajdúk hadnagyának dala a siralomházban. Négy puskacső, egy robbanás, haló szívből egy dobbanás, azután mindennek vége . . . A szinajai állomáson egy pisztolycső volt négy robbanással, azután egy haló szívből egy utolsó dobbanás, azután . .. még nem lett vége mindennek. Egy emberéletnek ugyan vége lett, egy magasra iveit pálya derékban tört ketté, egy kéz, mely nagy hatalmat nagyobb erőszakkal ragadott magához, megmerevülten ejtette azt le a sinajai állomásnak, az élet és hatalom e végállomásának halálosan fagyos kövezetére — Duca kormányelnöknek és magyargyülöletének vége. De nincsen vége az ő politikájának, mely igazságtalanságban fogantatott, hazugságba burkolódzik és gyűlöletből táplálkozik. Nincs vége armak ~a nyílt és burkolt ellenségeskedésnek, amely egy fél emberöltő óta harcban áll mindennel, ami magyar. Nincs vége annak az erőszaknak, mellyel Duca pártja, sőt Duca egész nemzete alkotmányos állami életet játszik a történelem színpadján. Nincs vége annak a balkánizálódásnak, amely szónál csak a jelentése csúnyább és végzetesebb. Igen, a revolver a Balkánon igazi politikai eszköz és a világháborút annak minden véres borzalmával és pótolhatatlan pusztulásával is egy balkáni golyó robbantotta ki. A Balkán a politikai merényletek hazája és iskolája. A balkáni lélek ebben az iskolában csak újabb vak gyűlöletet, Istent és embert nem ismerő szenvedélyt és vérben gázoló erőszakot tanul. Mi nem balkániak azonban mást tanulunk ebben az iskolában: azt, hogy aki szelet vet, vihart arat, azt, hogy aki ősi jogokat rabol, az számoljon az ősi ösztönök megtorlásával, azt, hogy aki az igazságot lábbal tiporja, annak magának is nyakára lépnek. Mi nem balkániak sajnáljuk a politikai merényletek áldozatait mint embereket, de aggodalmas lélekkel, szorongó szívvel érezzük, hogy míg maga a politika meg nem változik, addig a a politikai merényletek sem fognak véget érni. Mi nem balkániak utáljuk a véres kezet és annak munkáját, de amidőn ítéletet követelünk j mint emberek a megölt ember gyil- : kosának fejére, egyúttal fölemeljük j vétó-szavunkat az ellen a rendszer j ellen, amely az ilyen sajnálatos merényleteket kitermeli. Mi nem balkániak tiszta kézzel és emberies érzéssel hintünk egy hantot az embernek sírjára, bárha ellenségünk is volt mindvégiglen. Dr. B. Súlyos szerencsétlenség Pápadereskén. Az olvadozó hó súlyos szerencsétlenséget okozott az elmúlt napok egyikén, január 2-án Pápadereskén. A nedvesség annyira meglazította Poör Károly pápadereskei földbérlő cselédháza tűzfalát, hogy az a szomszédos Teveli Károly gazdasági cseléd lakásóra zuhant. Ennek hatása alatt azonban az amúgy is rozoga állapotban levő gerendázat beszakadt és az összeomlott húz maga alá temette a benttartózkodókat Az elmúlt napok egyikén kellemetlen kalandjuk akadt azoknak a magyar utasoknak, akik épen a karácsonyi szent ünnepek után a magyar határ felé igyekeztek. Pénteken a korai órákban a menetrendszerűen közlekedő vonatok egyikén egy magyar utas és az okvetetlenkedő cseh kalauz között a jegyellenőrzés során nézeteltérés támadt. Szó szót követett, mire egy pesti hentesmester amúgy istenigazában megmondta véleményét a cseh állapotokról. Több sem kellett a határrevizióíól és a magyar igazságtól reszkető cseheknek. Nyomban az egész vonat magyar utasait őrizetbe vették. Mini egyik pápai résztvevő, Závory Zoltán festőművész, tanár elmondja, Párkány községben egy kamraszerű, helyiség fapadján másfél napig vesztegeltek, kénytelenek voltak tűrni a cseh zaklatást, amig a súlyos gyanuokok, — így például a tárcában meghúzódó leventeigazolvány — kellő kivizsgálása után szabadon engedték az ártatlan utasokat. Értesülésünk szerint az utasok panaszára diplomáciai eljárás induS meg a magyar és a cseh külügyminisztérium kdzött. Előfizetési ár: negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 16 fillér. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. XXXI. évMyam, 1. széíü. szilveszteri éjtszakában Pápa (közönséggé az A nagy robajra és sikoltozásra odasietők hozzáláttak a szerencsétlenül jártak mentéséhez. A 19 éves Teveli Ilonkát sikerült kiemelniük a \ romok alól, az 1 éves kis Jóska azonban a lezuhanó nagymennyiségű törmelék alatt percek alatt megfulladt és csak a holttestét találták meg a kétségbeesett szülök. A szerencsétlenség ügyeben a vizsgálat megindult, mert úgylátszik, hogy gondatlanság történt. A letűnő 1933-as esztendőtől a régi békeévekre emlékeztető vidám hangulatban, a mai gondterhes napok hangulatától egészen íávolálló jókedvvel búcsúzott Pápa város közönsége és reményekkel telve várta az érkező újévet. A társas egyesületek estélyeket rendeztek a két esztendőt összekötő éjtszakán és a kávéházak, éttermek, vendéglők tulajdonosai is egymással versenyezve törekedtek a búíelejtésre vágyó közönség igényeinek kielégítésére. A szilveszteri éjíszakában mindenünnen vidám muzsikaszó, a hangos jókedv megnyilvánulása szűrődött a szinte nappali forgalmat mutató utcákra. Legkellemesebben szórakozott talán a közönség az az Úri Kaszinó termeiben10 óra tájban a cigányzenekar íriss talpalávalóra zendítetí, annak ütemeire csakhamar táncoló párokkal teli meg a terem. A? éjféli szünórában tombola élénkítette a hangulatot. Volt szerencsebirka, szerencsemalac s mi megy 30 más dísztárgy. Továbbmenve a kíváncsiság bevisz a Levente-öííhonba, ahol már 9 órakor megkezdődött a tombola. Mindenütt izgalomtól kipirult arcokat látunk. Hölgyek, férfiak egyaránt tombolacédulát tartanak a kezükben. Bár mintegy 150-re tehető nyereménytárgy van kiállítva a színpadon, még sincs kielégítve mindenkinek a nyerési vágya. Hamarosan megszólal azonban a sarokban szorongó cigányok szárazfája. Friss muzsikaszó tölti be a termet és csakhamar táncoló párok gomolyognak. Jó hangulat uralkodott szerte az egész városban. Egyik helyen galamteresztés volt de a jámbor kis tubica mitsem törődve az után kapkodó kapzsi karokkal, az ablakpárkányon üldögélve várta az újév virradását; nem tehette ugyanezt a kis piros szalagos malac, amelyet az éjféli sötétségben eresztettek útjára és csakhamar szerencsés gazdára akadt. Az idei szilveszter-estről a rendőrség nyilatkozik legnagyobb elismeréssel, mert dicséretére kell mondanunk a város közönségének, a gondfelejtő jókedv közepette sehol sem került sor rendőri beavatkozásra. Termőimet összejövetelek és mulatságok alkalmára díjmentesen hucsáltom readslkezéspai — Sicmbatoia és vasárnap d sznótóros vacsora. Utazó vendégek otthona. ElséVandü maigyap konyha. Az összeomlott ház maga alá temetett két gyermeket. Cseh erdizatestedás a magyar utasok Az összes magyar utasokat feltartóztatták a pArkénynána) állomáson. — Egy pápai résztvevő elmondja sz események et.