Pápa és Vidéke, 30. évfolyam 1-53. sz. (1933)

1933-12-24 / 52. szám

2 PÁPA ÉS VIDÉKE 1933. november 12 váci Gyula bérletében Tiszta, komfortos szobák. Elsőrendű magyar konyha. Kitűnő borok. A vidékiek találkozóhelye. Látogatás a pápai barlanglaknál. Kyomortanya a földmlves-iskola mögött. — Nyolc ember szenved a sötét odúban. A kora téli délután már eregeti ködfánylait, mikor kiszállok az autóból, Nem látok mást csak végtelen fehér párnával takart tájat. Nézegetek, keresem a barlanglakók földbevájt odúját. Azt hittem, hogy fantázia szüleménye a barlanglakokról szóló mese, mikor vékony füstcsíkot látok felszállni a városi homokbányából. Nekivágok a hómezőnek. Kis csapáson megyek, mely kacskaringósan vezet a bányához. Nem látok semmit, míg egészen oda nem érek. Lent a mélyedésben fából összerakott kaliba húzódik meg szerényen a bánya alatt. Mig kívülről nézegetem ezt a szegényes kunyhót, egy didergő fiatal asszony jön felém, kezében vederrel. A lábán rongyos cipő, harisnya nincs és a lába a hidegtől vörösre csipett. Szemben a barlanggal. Csudálkozva néz rám és én megmondom neki, hogy újságíró vagyok. Kissé megilletődik, azután kinyitja a kunyhó ajtaját. Kíváncsian lépek be, illetve ie a kunyhóba. Eleinte nem látok semmit, a visszaömlő füst csipi a szemem. A fiatal asszony szól az urának, akit én ugyan nem látok, csak a hangját hallom valahonnan a sötétbői. Kérdezem nevüket. Mészáros János 1 napszámos. Novemberig a Szladik János-utcában laktak. Lakbért nem tudtak fizetni. Kilakoltatták őket és most itt laknak ebben a sötét odúban nyolcan. Ők vannak ketten, azután 3 kis gyermek, az asszony anyja és az asszony két testvére. Most csak öten vannak otthon. A férj az ágyban fekszik bekötött fejjel. Most már látom a homályos lyukban. Lábamnál 2 kis gyerek lábatlankodik és kíváncsian néznek rám. Szegények sápadlak, már egy hónapja vannak ebben a barlangban. A szeretet hatalma. Elnézem őket és szivem összefacsarodik. Eszembe jutnak azok a boldog gyermekek, akiknek most vásálják a városban az ajándékot. És mégis milyen a gyermek. Az anyja kérdi a nagyobbiktól, hogy eljönne-e velem ? A kis sáppadt virág oda bújik az anyjához és határozottan mondja: nem. Ahova soha nem süt a nap. Nem panaszkodnak. Nem szidnak senkit. Ezen már ugy látszik tul vannak. Igényük csak arra terjed, addig ér, hogy a mindennapi betévő falat legyen meg. És . . , még egyszer meleg, fehérre meszelt lakásban lakjanak, ahova majd besüt a nap, meri ide soha be nem téved egyetlen sugara sem. Kérdezgetem tőiük, hogy miből élnek, honnan kaptak segítséget. Felelgetnek, monoton hangon, minden érzelmi hullámzás nélkül. Elbúcsúzom. Kilépek a tiszta, friss levegőre. Nagyot lélekzem. Mintha ezzel könnyíteni tudnék magamon. Pedig dehogy. A levegő jobb, nem füstös, de a lelkembe belevésődött a kép ott lent a barlang alján és ettől olyan nehéz a lelkem. Az autó újra száguld velem a város felé, de még mindig látom azt a két sáppadt szőke fürtös gyermeket a maró füstben. Nekik nem visz semmit a Jézuska. Vagy talán mégis, hiszen ő is ilyen sötét barlangban látta meg majdnem kétezer évvel ezelőtt a hálátlan, dölyfös, mégis szerencsétlen világot Karácsonyi előadás. A katolikus iskolák gyermekeiből nagyszerű kis gárdát hoztak össze a lelkes rendezők. Olyan drága eredetiséggel játszották el a „Részeg ember" fiát, hogy szinte könnyeket csalt a néző szeméből. A kétszólamú ének elsőrangú teljesítmény volt. Levél a mennyországba című darab képeibe .szinte művészettel élték bele kicsinymagukat. Nem mulaszthatjuk el, hogy meg ne említsük a nagyok szereplését. Nemcsak alakítást adtak mesterkélt torzítás és tetetett alakoskodás néikül, hanem a kicsinyek között kinyílott a szívük és a színpadra beköszöntött az őszintén nyújtott emberi érzések halk lehellete. Elégtételt haptah a megvádolt uradalmi tisztviselők. Az ítélet érdekes indokolása. Az igazi, szívből jövő karácsonyi öröm és béke jegyében régen húzódó, kellemetlen ügy végére tett pontot a minap a veszprémi kir. törvényszék Csajághy-tanácsa. Mint a pápai közönség még élénken emlékezik, a Pápa—ugodi hit— bizomány, illetve a kir. ügyészség vádjára eljárás indult Vargha János uradalmi főkertész és Katzer Sebestyén pápateszéri munkavezetővel szemben bizonyos munkabérelszámolások miatt. Ebben az ominozus ügyben a veszprémi kir. törvényszék büntetőtanácsa Csajághy elnökkel az élen december 15-én és 16-án Pápán tárgyalást tartott. Nyolcvanöt tanút hallgattak ki a széleskörű bizonyító eljárás során. Végre is a törvényszék arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vád kiinduló pontjául szolgáló 30 P-s postai befizetési lap, amelyet ismeretlen tettes 300 P-re javított ki, nem tekinthető közokiratnak, s egyébként is Vargha János vádlottnak nem állt érdekében a hamisítás és az adott körülmények között nem is tételezhető fel róla. A törvényszék mindkét vádlottal felmentette a vád alól. A félénk Pufifárné. irta: Kazár Emil, Az asszony közel volt a 25 évhez. Nem volt kimondottan szép. Inkább csinos, olyanforma, amilyen vonza a férfiakat. A fiú egykorú vele. Kissé komor arcú és mélabús szemű. Két keserű vonással az ajka körül. Ez a két keserű vonás nemcsak a szája szögletében sötétedett Horváth Ferinek, hanem a lelkére is odaárkolődott kissé és a beszédje is cinikus lett tőle. Nem volt nőgyűlölő, de nem is futott utánuk. Valahogy érezte íudatalatt, hogy az ilyen vágtatásoknak nem sok értelmük van. A gyorsan vágtató kocsi után nem okos dolog szaladni, mert nagyot eshetik az ember. Az aszony Péczeliné, mint minden szép asszony, bővelkedett az udvarlókban. A szép szavak, melyeket a felelőtlen vágyakozás öltöztetett csillogó köntösbe, kikezdték benne is a hüségvárának falait. De mivel sokan suttogtak a fülébe, hát egyiket se tudta komolyan venni. Egyszer találkoztak. Valami mulatságon hozta őket össze a sors. Az asszony bókokat várt, mert megszokta S a fiú tudta ezt, s nem bókolt neki. Bár tetszett neki az aszszony virágzó pompája és sokat igérő pillantása kissé melegítette a lelkét. Mégse mondott szépet, csak azért se. És ilyen az élet. Péczelinét kezdte érdekelni a csipőshangú fiú és egyegy elejtett sejtető szava örömet okozott neki. Mire vége lett a táncnak a kezük titokban összesimult és a szemükben valami különös csillogás égett. így kezdődött. Azután jött, ahogy szokott mindig. Találkoztak. Először véletlenül. Mindegyik azt mondta, pedig nem volt igaz. Véletlenül nem lehet mindennap ugyanott és ugyanakkor találkozni. Később már megbeszélték a randevút. És egyszer — ez is véletlenül történt — kezük helyett az ajkuk simult össze. Az asszony megmondta, hogy szereti a fiút, s a fiú az asszony megrökönyödésére azt válaszolta, hogy ő még nem tudja, hogy szereti-e. Ezen azután összevesztek. Az aszszony hálátlanságot, neveletlenséget, faragatlanságot emlegetett és fejét felvágva, büszkén ellibegett. Horváth Feri kissé megdöbbent, mikor Péczeliné megsértődve eltűnt és fájt neki, hogy ilyen csacsiság miatt elvesztette a felkínálkozó aszszonyt. Igazat mondott, mikor azt válaszolta, hogy nem szereti, de mégis tetszett már neki ez a lobogó érzelmű asszony. Elhatározta tehát, hogy bocsánatot kér tőle és majd meglátja mi lesz. Egy hét múlva ismét arra ment sétálni ahol találkozni szoktak. Péceliné a szokott időben tényleg arra jött. Ferinek kissé dobogott a szíve, mikor odalépett hozzá, s először meg-meg remegett a hangja, de mikor látta, hogy az asszony szeme melegen tekint rá, bátrabban kezdett beszélni. Nézze asszonyom én egy héttel ezelőtt csúnya módon megbántottam magát. Bocsásson meg nekem. Nem igaz, amit akkor mondtam. Hát szeret? Kérdezte az asszony fellángolva. Ah de boldog vagyok Feri susogta — oda simulva a fiú melléhez. Igen — mormogta a fiú és megsimogatta az asszony vállát. De tudja-e, hogy ez mit jelent asszonyom ? Péceliné csodálkozva nézett rá, mire a fiú folytatta. Azt, hogy most már az enyém vagy és azt kell tenned, amit én mondok. Péczeliné meghökkenve kapta fel a fiú válláról a fejét és meglepetten nézett rá. Ilyenhez nem volt szokva. Eddig mindig úgy történt ahogy & akarta. A gavallérok megtették a ked= vét, neki nem parancsolt senki. És most. . . Nem, ez nem lehet igaz Feri. Ezt nem kívánhatja tőlem. De kívánom bizony, mert ez az életforma, ez a rend, legalább is az én világomban, mondta a fiú. Feri ne legyen ilyen konok — duruzsolta az asszony, mint szokta, mikor a gavallérok erősen tüzeltek. De most célt tévesztett az eddig bevált módszer. Ferit nem olyan fából faragták. Nézze asszonyom — mondta komoly hangon, annak nincs értelme, hogy mi ketten távolról vágyódjunk egymás után és titkos kézszorításokban remegjük el felkelő vágyainkat. Én ilyen telegráf szerelemre